A természettudományi gyűjteményekben az időutazás nem illúzió. Igaz, a jövőre nem, de a múltra vonatkozóan pontos adatokra lelhetünk bennük.

Írta: Bauer Norbert (Herbarium Carpato-Pannonicum) és Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény)

 A gyűjteményekben őrzött példányok adatainak biológiai, természetvédelmi vonatkozásairól több korábbi bejegyzés szólt. A százezres, milliós nagyságrendű, több évszázadon át gyarapodó kollekciókban azonban olyan ismeretek sora is rejtőzik, amelyek alapján a történelem – egyének, népek és tájak sorsa – is megismerhető. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményeiben nagyjából 200 évre visszamenően bukkanhatunk érdekes történeti adatokra is.

DO Africa – vagyis Deutsch-Ostafrika (Német-Kelet-Afrika) olvasható az Eudicella preissi virágbogár céduláján, melyet a Magyar Természettudományi Múzeum őriz. A területen ma Tanzánia, Burundi és Ruanda osztozik. Upangwa jelenleg Upanga néven a tanzán főváros, Dar es Salaam része – ilyen bogarakat ott ma már aligha találunk (fotó: Németh Tamás és Grabant Aranka)

A terület ugyanaz, de az ország más – előttünk Európa története

Ha esetleg hajlamosak lennénk elfelejteni: a példányok cédulaszövegei folyton emlékeztetnek arra, hogy volt egyszer egy Osztrák-Magyar Monarchia, volt Jugoszlávia és volt Szovjetunió is…  Titkos rendszertagadók vagy előrelátó bölcsek-e azok a kutatók, akik a Szovjetunió idején is Oroszország, Grúzia stb. elnevezéseket adtak meg céduláikon? Ezt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy a jelenség és az adatok sokasága elemzésekre ad lehetőséget.

Egy földrajzi terület, mint gyűjtési hely a különböző korokban más és más országokhoz tartozott, különböző nyelveken, más néven jelenik meg a térképeken, írásokban. A Kolozsvár – Klausenburg – Cluj névhasználat hátterét talán nem kell magyarázni. A történelem viharaiban az elmúlt 200 évben is többször átrendeződő Európában azonban számos ilyen és hasonló példát találunk (pl. Lussinpiccolo – Mali Lošinj; Nizza – Nice). A régen gyűjtött példányok adatai alapján is felidézhetjük iskolai történelmi ismereteinket.

Frivaldszky Imre (1799–1870)  balkáni növénykatalógusának címoldalán is látható, hogy a Balkán-hegység, Rodope, Macedonia az akkori Törökország európai részéhez tartoztak
(MTM Tudománytörténeti Gyűjtemény)

 Vajon hányan gondolnak bele abba, hogy az 1800-as években a Balkán-félsziget kutatásához még török útlevél kellett, hiszen az Oszmán Birodalom ekkor egészen a mai Boszniáig és Szerbiáig húzódott?

A gyűjtők diverzitása

Az etnikai sokszínűségen túl az idők során más és más országokhoz tartozó tájak élővilágának feltárása természetszerűleg különböző nemzetek fiainak köszönhető. Hogy Erdélyt ma már jórészt romániai kollégák (persze köztük romániai, de magyarországi magyarok is) kutatják, az a 20 század történelme alapján érthető. Gondoljunk azonban a magyar nyaralóknak és természetbúvároknak egyaránt kedves Isztriai-félszigetre és az észak-adriai szigetekre is!

Beli falu látképe Cres szigeten. A település neve IV. Béla nevét őrzi, aki a tatárjárás idején itt, kicsivel a Magyar Királyság határain túl talált menedéket (fotó: Bauer Norbert)

 Isztria és a Kvarner-öböl szigetei közül Rab (Arbe), Krk (Veglia), Cres és Lošinj (Ossero, ill. külön Cherso és Lussino) hagyományosan az észak-olasz területekhez tartoztak, 1018 óta Velencének adóztak. Fiume és környéke (az egykori Modrus-Fiume vármegye) ugyanakkor Szent László király hódításait követően a Magyar Királyság területéhez tartozott hosszú évszázadokon keresztül, majd az Osztrák-Magyar Monarchia része lett. A 20. században az első és a második világháború közötti Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság idején az Isztriai-félsziget, valamint Cres és Lošinj még Olaszország része volt, csak a II. világháború utáni Jugoszlávia, illetve az 1991-ben önállósuló Horvátország részeként lett hivatalosan horvát terület.

E mozgalmas történetnek megfelelően olasz, osztrák, magyar és horvát kutatók egyaránt hozzájárultak e csodálatos táj élővilágának megismeréséhez. Ennek tükrében nem is olyan meglepő, hogy számos területen a példányok lelőhelyei, gyűjtési időpontjai és cédulaszövegei adatbázisba rendezve elmesélik Európa határainak változásait.

Az itáliai Lussinpiccolóban született horvát botanikus, Ambrogio Haračic (1855–1916), 1893-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia idején, Lussino szigetén gyűjtött egyik növényének német nyelvű cédulája. A város neve ma Mali Lošinj, és Horvátország része

Európaiak az Óperencián túl

Kaiser-Wilhelmsland, Friedrich-Wilhelmshafen, Sattelberg – gondolhatnánk, biztosan németországi területeken járt a gyűjtő, akinek hazahozott példányain ilyen lelőhelyek olvashatók. Csakhogy maguk a példányok egyáltalán nem európai állatok és növények, hanem igen csak egzotikus kinézetűek. Nem véletlen: ezeket Új-Guineában gyűjtötték, melynek északkeleti darabja Kaiser-Wilhelmsland (Vilmos Császár Földje) néven az 1884 és 1918 között fennállt Deutsch-Neuguinea (Német-Új-Guinea) protektorátusához tartozott, ma pedig az önálló Pápua Új-Guinea része. Friedrich-Wilhelmshafen város neve ma már Madang; a Huon-félszigeten fekvő Sattelberg falu neve viszont ma is ez. A falu nekünk arról nevezetes, hogy itt lakott és innen kiindulva járta be az akkor bejárható területeket Bíró Lajos (1856–1931) zoológus-néprajzkutató, kinek új-guineai anyagai rovargyűjteményeink és a Néprajzi Múzeum legbecsesebb kincsei közé tartoznak.

Ormányosbogarak a három legnagyobb új-guineai folyó környékéről. A Mamberamo, a Fly és a Sepik (korábban Kaiserin-Augusta-Fluss) különböző nyelvű folyónevek Pápua Új-Guinea gyarmati időinek történelmét tükrözik (fotó: Udo Schmidt)

Az új-guineai lelőhelyek között akad francia (D'Entrecasteaux, Bougainville), holland (Vogelkop), német (Finschhafen), angol (Port Moresby), indonéz (Jayapura) és megannyi helyi nyelvű (Nandariwatu, Bulolo), mutatva a hatalmas sziget és környéke zaklatott históriáját a gyarmati és az utána következő időkben.

S ha már Bíró Lajos: az általa itthon gyűjtött rovarpéldányokon gyakran olvasható a "Vác: Tudósdomb" megjelölés. Ilyen név az 1920-as évek nyilvántartásaiban nem létezett; az akkor már idős zoológus úgy vélte, ha már ő, a tudós oda jár gyűjteni, miért ne lehetne a hely neve Tudósdomb.

 A dalmát vértő (Onosma dalmatica, balra) és a dalmát szegfű (Dianthus ciliatus subsp. dalmaticus, jobbra) az Adriai-tenger keleti partvidékén és szigetein élnek. Dalmatia a Római Birodalom egyik tartománya volt, de a Dalmácia elnevezést ma is használjuk (fotó: Bauer Norbert)

 A pannon hólyaghúzót (Mylabris pannonica) Magyarországról írta le Kaszab Zoltán. A pannon régió bennszülött (endemikus) bogárfaja. A bogár magyar és latin neve, illetve az állatföldrajzi régió elnevezése is a Római Birodalom Pannonia tartományára emlékeztetnek
(fotó: Németh Tamás és Grabant Aranka)

 Ókori tartományok, újkori nevek

 A történelem és az élettudományok összefonódásának szép példáit a fajok nevében is tetten érhetjük. A fajok elterjedésének meghatározására használt tájföldrajzi, biogeográfiai értelemben használt elnevezések sokszor valójában a Római Birodalom provinciáinak nevét őrzik, abból nemesültek természetföldrajzi fogalommá. Ezek számos faj nevében ma is tovább élnek: például Bithynia – Bithynia tentaculata (közönséges vízicsiga), Mauretania Tingitana – Reichardia tingitana (berber keserűsaláta), Numidia – Abies numidica (algériai jegenyefenyő), Illyricum – Iris illyrica (illír nőszirom), Pannonia – Cassida pannonica (pannon pajzsbogár), Rhaetia – Gentiana rhaetica (német tárnics).

A sárga sáfrány (Crocus moesiacus) Bulgáriában gyűjtött példánya az MTM Herbarium Generale kollekciójából. Bulgária északi része hajdan a Római Birodalom Moesia tartományához tartozott

 A Xestia rhaetica bagolylepke Európa északi részén honos, illetve előfordul a Šumavában és a Magas-Tátrában is. Tudományos nevének faji jelzője a római Rhaetia tartományra utal (forrás: www.lepiforum.de)

További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről

Eltűnt és sosem volt ritkaságok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 17. rész

Alkoholba áztatott remény – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 16. rész

Etanolos békafürdő, DNS-szekvenátor és gombamix: az interkontinentális nyomozás csúcsa – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 15. rész

Darázshiszti és darázsgyűjtemény – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 14. rész

Mégsem mamuthúst ettek a felfedezők Klubjában – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 13. rész

Tchernov nyaklánca az alkoholból – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 12. rész

Görnyedt alakok az éjszakában: gyalogpattanászok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 11. rész.

Egy titokzatos csiga nyomában – Kalandok albán tájakon, múzeumi gyűjteményben és a laboratóriumban – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 10. rész

Egy szürke gyűjteményi példány történelmi titka – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 9.rész

Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész

Migránsok és otthon maradók – Egy tundranövény génekben őrzött vándorlástörténete – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 7. rész

Kipusztultnak hittük – A zörgőfű és a macskamenta története – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 6. rész

Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész

A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész

Befőttesüvegből a Természetvédelmi Világszövetség listájára – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 3. rész

Kommentek az apokalipszis magas lováról – avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész

Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész

A kutató fogott egy gyönyörű madarat, azután megölte...