Váratlan esemény történt 1998-ban. Felfedeztek egy olyan apró, rajzóspórás gombafajt (Batrachochytrium dendrobatidis, magyarul kitridgomba), aminek különös tulajdonságai vannak. Ellentétben az összes rokonával, amelyek a talajban vagy a vízben lebontóként élnek, ez a mikroszkopikus méretű (nagyjából 3 mikrométer nagyságú) gomba kizárólag a kétéltűek bőrén élősködik. A felfedezés nagy port kavart tudományos körökben, és a kutatók azonnal intenzív kutatásba kezdtek, hogy megvizsgálják, vajon ez a gomba lehet-e az oka annak a világméretű kétéltűpusztulásnak, amely az 1970-es évek végén kezdődött, és azóta is tart.
Írta: Vörös Judit
Kezdjük azzal, hogy milyen állatok a kétéltűek, és miért is fontosak az emberiség számára? A kétéltűek az egyik legváltozatosabb gerinces állatcsoport. Kevesen tudják, hogy jelenleg 7520 kétéltűfajt ismerünk, de ezek 32%-a már a kipusztulás szélére sodródott. Ide tartoznak a békák, a szalamandrák, a gőték és a kizárólag trópusi vidékeken előforduló féreggőték. Ez a több ezer, főként gerinctelenekkel táplálkozó faj fontos részét képezi a táplálékláncnak. Gondoljunk csak bele: ha kihalnak a kétéltűek, akkor elszaporodnak a szúnyogok, de éhen maradnak a kétéltűekkel táplálkozó madarak. Ezzel felborul az ökoszisztéma egyensúlya, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Emellett a békák bőrváladéka számos emberi gyógyszer (szívgyógyszerek, fájdalomcsillapítók) alapanyagául szolgál. Mi, emberek, nem járnánk tehát túl jól, ha a kétéltűek eltűnnének a Föld színéről, ezért meg kell védenünk őket.
Vörösszemű levelibéka (Agalychnis callidryas)
(forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Red-eyed_Tree_Frog_%28Agalychnis_callidryas%29_3.jpg, szerző: Geoff Gallice)
A kétéltűek egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy a bőrük vékony, rajta keresztül történik a vízfelvétel és részben a légzés. Éppen ezt a tulajdonságot használja ki a parazita gomba: megtelepszik a hámrétegben, szaporodni kezd, és megvastagítja a bőrt. Ezzel megakadályozza a légzést és a vízfelvételt, ami az állat sóháztartásának teljes összeomlásához vezet. Ezt a betegséget kitridiomikózisnak nevezik, mert a kitridgomba okozza.
Honnan bukkant fel ez a gombafaj, és miért éppen a kétéltűeket betegíti meg? Hogyan lehet megakadályozni, hogy a gyilkos kór továbbterjedjen, és megfertőzze az eddig még egészséges állományokat? És végül, hogyan segíthetnek a kérdések megválaszolásában a természetrajzi gyűjtemények?
A gomba által okozott kitridiomikózis betegséget és a hozzá köthető pusztulásokat először a 2000-es évek elején azonosították észak-amerikai és ausztrál kétéltű-populációkban. Ekkor csak annyit tudtunk, hogy a kórokozó hirtelen felbukkant legalább két kontinensen, de a gomba eredete még tisztázatlan maradt. Felmerült a gyanú, hogy olyan kétéltűfajjal hurcolták be a két kontinensre, amely ott nem őshonos, és amelynek a kereskedelme már régóta ipari mennyiségben zajlik.
2004-ben dél-afrikai és ausztrál kutatóknak az az ötlete támadt, hogy megvizsgálják az Afrikában őshonos karmosbékák (Xenopus laevis) afrikai természettudományi múzeumokban alkoholban vagy formalinban őrzött példányait, hiszen ezt a fajt több évtizede folyamatosan importálták minden kontinensre laboratóriumi vizsgálatokhoz. A múzeumi példányok bőréből kaparékot vettek, és különleges DNS-eljárással azonosították a gombafajt. Kimutatták, hogy az afrikai kontinensen ez a kórokozó már jóval régebb óta jelen volt, mint máshol, mivel egy 1938-ban begyűjtött és alkoholban tárolt gyűjteményi karmosbékaegyed DNS-vizsgálata pozitívnak bizonyult. Ez a vizsgálat arra utalt, hogy a gomba világszintű terjedéséért az ember hathatós közbenjárásával a karmosbékák lehetnek a felelősek. Kiderült továbbá, hogy ami az Afrikában őshonos kétéltűeknek nem okozza vesztét, az a többi kontinensen katasztrófához vezethet.
A kitridgomba jelenleg ismert elterjedése. A színek az adott országban észlelt pozitív minták számát jelölik. Minél sötétebb a szín, annál több fertőzött kétéltűegyedet találtak (forrás: bd-maps.net)
Közben a fertőzés felbukkant szinte minden földrészen, köztük Európában is, kipusztított egy teljes foltosszalamandra-állományt Spanyolországban, majd továbbterjedt Nyugat-Európába. Ezzel újabb kérdéseket vetett fel a gomba eredetét illetően.
A hazánkban is előforduló foltos szalamandra (Salamandra salamandra) felett ugyancsak gyülekeznek a sötét fellegek. Egy éve egy eddig ismeretlen, a kitridgombával rokon kórokozót találtak, amely kizárólag farkos kétéltűeken (szalamandrákon és gőtéken) élősködik. Szalamandraevő kitridgombának (Batrachochytrium salamandrivorans) nevezték el (fotó: Szelényi Gábor)
Japán kutatók 2009-ben felfedezték, hogy a japán óriasszalamandra (Andrias japonicus) 1902-ben befogott, múzeumban őrzött példányán megtalálható a gomba.
2014-ben brazil kutatók egy tanulmányban arról számoltak be, hogy Brazília atlanti esőerdeiben 1894-ben gyűjtött, múzeumban konzervált békák (Hypsiboas pulchellus) bőrén megtalálták a gombát. Ezzel nagyjából egy időben az Egyesült Államok középső területéről származó, 1888-ban gyűjtött és a helyi múzeumban elhelyezett leopárdbékák (Lithobates sphenocephala) adtak pozitív tesztet.
Ezek a múzeumi vizsgálatok arra világítottak rá, hogy a kétéltűeket pusztító gomba nem Afrikából származik, hanem gyakorlatilag minden kontinensen jelen volt már hosszú ideje, tehát valami más oka lehet annak, hogy éppen most tört ki a kétéltűeket veszélyeztető járvány.
Innentől a kutatásokat a jelenlegi, frissen gyűjtött mintákra alapozták, és minden kontinens kétéltűiről gyűjtött minták teljes genomelemzésével megpróbálták rekonstruálni a gomba világszintű elterjedésének menetét, illetve a különböző kontinensek gombatörzseinek leszármazási kapcsolatát. Mivel ez hosszú és költséges feladat, máig nem jutottak a végére. Annyi kiderült azonban, hogy bár mindenhol megtalálható az őshonos gombaváltozat, a behurcolt kétéltűekkel együtt az ember behurcolta az idegen gombatörzseket is, amelyek aztán egymással keveredve olyan gyilkos változatot hoztak létre, amely már veszélyt jelent a helyi kétéltűfaunára.
A klímaváltozás is hatással lehet a gomba elterjedésére, hiszen olyan helyeken is el felbukkanhatott, ahol korábban kedvezőtlen körülmények uralkodtak a szaporodásához. Így pusztulhatott ki örökre, sok fajtársával együtt a panamai csonkaujjúbéka (Atelopus zeteki) Panama esőerdeiből. Ennek tudatában a kutatások inkább a gomba élettana és a gomba-kétéltű rendszer ökológiájának megismerése felé tolódtak el.
Panamai csonkaujjúbéka (Atelopus zeteki) (forrás: wikipedia.org., fotó: BrianGratwicke)
A múzeumban őrzött, tudományos célra befogott egyedek tanulmányozása tette tehát lehetővé, hogy a kutatók és a természetvédők felismerték a problémát, és lépéseket tehettek a megoldás felé. A majdnem másfél évtizedes vizsgálatok alapján ma már tudjuk, hogy ez a gomba a hűvös éghajlatot és elsősorban a hegyvidéki élőhelyeket kedveli, a béka bőrében szaporodik, és ostoros zoospórái vagy a vízben úszva terjednek tovább, vagy pedig a kétéltűek egymással való érintkezése közben adódnak át. Ezek, illetve a kontinensek közötti és kontinenseken belüli idegenhonos kétéltűfajok behurcolása által jelentett veszélyek ismeretében az egyes országok korlátozásokat vezettek be a kétéltűek kereskedelmében. Sőt terepi protokollokat írtak elő az érintett területen a kirándulók és a kutatók számára, hogy ne terjesszék tovább a kórt.
A Magyar Természettudományi Múzeum kétéltűkutatói megtalálták a kitridgombát a hazai kétéltűeken is, de a hazai állományokat egyelőre nem betegítette meg. Oda kell figyelnünk arra, hogy ez így is maradjon.
Ha többet szeretne a tudni a kétéltűeket veszélyeztető gombafertőzésről, látogasson el a www.kitridiomikozis.hu oldalra.
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Darázshiszti és darázsgyűjtemény – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 14. rész
Mégsem mamuthúst ettek a felfedezők Klubjában – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 13. rész
Tchernov nyaklánca az alkoholból – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 12. rész
Görnyedt alakok az éjszakában: gyalogpattanászok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 11. rész.
Egy szürke gyűjteményi példány történelmi titka – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 9.rész
Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész
Migránsok és otthon maradók – Egy tundranövény génekben őrzött vándorlástörténete – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 7. rész
Kipusztultnak hittük – A zörgőfű és a macskamenta története – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 6. rész
Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész
A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész
Kommentek az apokalipszis magas lováról – avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
