Írta: Babocsay Gergely
A Micrelaps muelleri, avagy Müller nyaklánca nyakékre emlékezet, akárcsak az új faj, a M. tchernovi
(fotó: Babocsay Gergely)
Egyes élőlények nemcsak hogy a világ nehezen megközelíthető részein élnek, de még ott is mindent elkövetnek, hogy ne kerüljenek szem elé. Bár Izraelt ma már nem tekinthetjük nehezen megközelíthető országnak, történelmi léptékben mérve bizony a Levante faunája nem is olyan rég még nem tartozott a könnyen felfedezhetők közé. És bár a zsidó állam megalakulása óta szépen gyarapodnak a természettudományi gyűjtemények az országban, a biodiverzitás egyik forró pontjának számító Levantei földhíd rendkívül gazdag élővilágának megismerése és rendszerezése időigényes.
A jelentős erőfeszítéseknek köszönhetően mind a mai napig bukkannak fel újabb és újabb fajok a Szentföldről, ami azért is fontos, mert gazdaság és népesség tekintetében a világ egyik leggyorsabban fejlődő és gyarapodó régiójáról van szó, ahol némi túlzással minden négyzetcentiméternyi beépített területtel elvész egy-egy faj. Ugyanakkor ezen a háborúk sújtotta vidéken a biztonsági helyzet nem mindig engedte és ma sem engedi meg, hogy az ott élők és a kutatók kedvükre kirándulhassanak, vagy vizsgálódhassanak tetszőleges helyeken. Az élővilág felfedezésére hol nyílik egy kis ablak, hol bezárul. Ilyen körülmények között a természettudományi gyűjteményeknek még nagyobb a jelentősége a biológiai sokféleség feltárásában. Minden élő szervezet, amely valamely kínálkozó alkalommal múzeumi példánnyá válik, felbecsülhetetlen anyagot jelent a taxonómiai kutatások számára.
Egy ilyen sokszorosan is nehezen vizsgálható hüllő volt a Micrelaps muelleri tudományos nevet viselő kígyófaj, amely rejtett, földalatti életmódja miatt csak alkalmanként került kézre. Szinte semmit nem lehetett tudni róla. Bár rendszertani hovatartozása ismert volt, az, hogy a Levantén belül mennyire változatos, vannak-e alfajai, esetleg feloszlik-e több fajra, az alkalmi megfigyelésekből nyilvánvalóan nem volt kikövetkeztethető. Az évtizedek során alkoholos üvegekben felgyűlt és egyszerre, módszeresen megvizsgálható példányok azonban megváltoztatták a helyzetet. Izraeli herpetológusok, köztük a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, Yehudah L. Werner tapasztalt taxonómusszemmel felfigyeltek a gyűjteménybe érkező példányok érdekes színezetbeli változatosságára.
A kezdetben múzeumi önkéntesi projektnek induló rendszertani vizsgálat végül 2006-ban új faj leírásához vezetett. Kiderült, hogy a Levantén belül, mind Izraelben, mind Jordániában előfordul az addig ismert M. muelleritől több jellegben is eltérő kígyó. Az új faj a Micrelaps tchernovi nevet kapta, Eitan Tchernov, a Héber Egyetem 2002-ben elhunyt neves paleontológus professzora tiszteletére, aki történetesen a típuspéldánynak jelölt egyedet begyűjtötte. A szerzők angol névként a „Tchernov’s chainling” nevet javasolták, ami magyarul talán leginkább „Tchernov nyakláncának” felel meg.
A Micrelaps muelleri Boettger 1880 fekete keresztsávjai szélesebbek és gyűrűként körbe érik a testet (forrás: Werner, YL. 2008., Hamadryad 32: 1-4.)
A M. tchernovi Werner 2006 fekete keresztsávjai amolyan nyergekként csak a has pereméig érnek, a hason már nem láthatók. A két faj egyéb, pikkelykarakterekben is különbözik
(forrás: Werner, YL. 2008., Hamadryad 32: 1-4.)
Az új kígyó mindössze néhány lelőhelyről ismert a Jordán folyó keleti oldaláról, vagyis csak néhány 100 négyzetkilométernyi területről. Egyelőre nem tudni többet a faj elterjedéséről, de a múzeumi példányok által szolgáltatott adatok figyelmeztetőek. Valószínűleg szűk elterjedésű, endemikus fajról van szó.
A Micrelaps fajok elterjedése a Levantén. A M. tchernovi (▲) csak igen kis területről ismert az Izrael és Jordánia között húzódó Jordán-völgyből. A M. muelleri (●,○) jóval szélesebben elterjedt (forrás: Werner et al. 2006, Zool. Middle East., 38: 29-48.)
Tchernov nyaklánca tehát egy újabb példája azon fajoknak, amelyeket észre sem vennénk múzeumi gyűjtemények nélkül, és amelyek valószínűleg olyan ritkák, hogy néhány éven belül észrevétlenül tűnnének el, anélkül hogy egyáltalán megpróbálhatnánk megvédeni őket.
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Görnyedt alakok az éjszakában: gyalogpattanászok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 11. rész.
Egy szürke gyűjteményi példány történelmi titka – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 9.rész
Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész
Migránsok és otthon maradók – Egy tundranövény génekben őrzött vándorlástörténete – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 7. rész
Kipusztultnak hittük – A zörgőfű és a macskamenta története – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 6. rész
Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész
A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész
Kommentek az apokalipszis magas lováról – avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
