Fantomfajnak a rovarászok az olyan állatot nevezik, amelyre valaki valahol rábukkant az elfeledett múltban, de soha többé nem találkozott vele senki. A gyűjteményben lévő bizonyítópéldányt – ha létezik egyáltalán – kipusztult faj képviselőjének tekintik, vagy lelőhelyadatát megbízhatatlannak tartják, és törlik az ország faunajegyzékéből. Ám a fantomfajok néha feltámadnak.
Írta: Merkl Ottó
A bütyköshátú ormányos, más néven malackaormányos (Herpes porcellus) ha mozdulatlan, beleolvad a környezetébe (Németh Tamás felvétele)
Még 1985 júniusában történt. Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeumban a Szipókásrovarok Gyűjteményének vezetője Bugacon járt. Különleges fajt keresett, a gamandor-csipkéspoloskát (Copium teucrii). A finoman kidolgozott külsejű rovar (nem ő a történetünk főszereplője) több helyen megtalálható az országban, de azért meg kell dolgozni érte: a homokpuszták sovány talaját borító sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys) hajtásait kell megvizsgálni, a poloska alattuk rejtőzik. Tamást megkértem, hogy ha eközben bogarat talál, hozza el, hiszen ha nem szokványos helyen keres az ember, minden példány különleges lehet.
Kollégám tartotta a szavát, s másnap fel is keresett egy kis üvegcsével, benne egyetlen ormányosbogárral.
Sohasem láttam a természetben e bogárhoz hasonlót, de a szakirodalomban bármilyen rajzot vagy fényképet sem róla. Rémlett azonban, hogy a gyűjteményünkben, az ormányosbogarak legelső fiókjában magányosan ott lapul egy szürke-fekete mintás, ripacsos felületű, zömök jószág. A szekrényhez siettem, s a gyanúm igazolódott: a Herpes porcellus második hazai példányát tarthattam a kezemben, és ezzel igazolni tudtam, hogy e bogárfaj nem fantom többé, hanem valóban tagja a magyarországi állatvilágnak. Faji jelzője, a porcellus, kismalacot jelent, generikus neve pedig (Herpes) a hepehupás felszínére utal.
A régi példány története 70 évre nyúlik vissza. Csak pár hete ért véget a második világháború, amikor Erdős József, Tompa község plébánosa 1945. május 21-én gyűjteni indult a közeli Csalapusztára. A tisztelendő úr ugyanis amatőr rovarász volt, a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) avatott tudósa, aki – vérbeli zoológushoz méltó módon – más rovarokat is eltett, így Csalapusztán az első magyar Herpes porcellus-t is. Az 1950-es, majd az 1970-es években a múzeum munkatársai sokat gyűjtöttek a Duna–Tisza köze homokvidékein, de e röpképtelen talajlakó bogár soha nem került elő.
Kaszab Zoltán, múzeumunk akkori főigazgatója 1985-ben éppen a Vörös Könyv (a magyarországi kipusztult és veszélyeztetett növény- és állatfajok) bogaras fejezetének kéziratán dolgozott. A tárgyalt fajok közé felvette a Herpes porcellus-t is, mégpedig bütyköshátú ormányosbogár néven, és az "eltűnt" kategóriába sorolta. Miután azonban meglátta az új példányt, elismerően hümmögve áthelyezte az "aktuálisan veszélyeztetett" fajok közé.
A táborfalvai lőtér, a bütyköshátú ormányos bizonyított élőhelye (Merkl Ottó felvétele)
Évekkel később, 1994-ben a Felső-Kiskunság híresen gazdag élővilágú homokpusztáján, a táborfalvai lőtéren jártam. Június volt, nagy meleg; a fátlan homoki gyepen ilyenkor gyűjteni embert próbáló feladat. Az alacsony növényzetet fűhálóztam, és amikor a háló alján összegyűlt törmeléket átvizsgáltam, feltűnt két apró, gyanús talajszemcse. Két Herpes porcellus volt. Nyilván elég mélyen csaptam a hálóval, hiszen e talajfelszíni bogarak nem szívesen másznak magasra a növényeken.
Azóta mások is keresték a furcsa bogarat a lőtéren, és bár nagyon sok gamandort kellett átvizsgálni – többnyire eredménytelenül –, hébe-hóba nem maradt el a siker, persze évek teltek el egy-egy fogás között. Két jeles amatőr ormányosbogár-specialistánk, Podlussány Attila és Szénási Valentin szintén büszkélkedhet azzal, hogy megfogta a malackaormányost (ahogy Attila nevezi).
A malackaormányos ma már a magyarországi védett fajok között is szerepel, és a táborfalvai lőtérnek (a Turjánvidék Natura 2000-es terület részének) egyik féltett kincse. Fokozatosan megismerte az entomológia iránt érdeklődők szélesebb köre, és Gyurkovics Henrik természetfotós jóval délebbre, Harkakötönyben is lefényképezte.
Magam legutóbb 2015. októberében találtam rá; e késői fogás – valamint mások áprilisi gyűjtése – arra utal, hogy e faj imágó alakban telel át. A bogár egy pereméig földbe ásott vödörből került elő, melyet a talajon mozgó állatok mintavétele céljából helyeztek ki a lőtéren. Persze, hogy megörültem neki – csakhogy gyanús lett valami. A malackaormányos tápnövényének gondolt sarlós gamandorból egyetlen szál sem volt a környéken. Bőségesen nőttek azonban a homoki vértő (Onosma arenaria) elsőéves tőlevélrózsái.
Virágzó homoki vértő (Onosma arenaria). Lehet, hogy ez a bütyköshátú ormányos valódi tápnövénye? (Milan Zajac felvétele)
Nekiálltam kutatni a világhálón. Rá is bukkantam egy közleményre, melyben Levent Gültekin török ormányosbogarász részletesen leírja – és fényképekkel illusztrálja –, hogy a Herpes porcellus az apácavirág (Nonea pulla) meg a keleti atracél (Anchusa orientalis) virágain és levelein petézik, táplálkozik és bábozódik. E növények az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartoznak – ahová a homoki vértő is.
Rossz nyomon jártunk hát. A gamandornak a talajt sűrűn borító hajtásai legfeljebb búvóhelyet kínálnak a bogárnak, táplálékot nem. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a rengeteg gamandor átvizsgálása miért járt viszonylag sovány eredménnyel. Nyilván akkor találtuk meg a bogarat, ha vértő is nőtt a gamandor között. Eszembe jutott, hogy még 2005-ben a vértő levelén láttam egy malackaormányost, melyről azt hittem, véletlenül mászott oda. Ezek szerint talán mégsem.
A következő évek feladata lesz, hogy kiderítsük, nálunk pontosan milyen az életmódja a malackaormányosnak, és ha ezt tudjuk, biztosan több lelőhelyére derül fény. A lőtér fantomjának története tehát nem ért véget – de el sem kezdődött volna, ha Erdős József plébános nem helyezi el a Herpes porcellus első bizonyítópéldányát a Magyar Természettudományi Múzeumban.
A szerző munkáját a táborfalvai lőtéren a „Kiemelt jelentőségű természeti értékek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli részén” című LIFE+ Természet pályázat (azonosítója: LIFE10NAT/HU/000020) tette lehetővé.
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
