Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Szerző: Vas Zoltán, Hártyásszárnyúak gyűjteménye

A napokban bejárta a közösségi médiát az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) hazai megjelenésének híre. Márta Tamás kimlei méhész és méhegészségügyi felelős augusztus második felében figyelte meg és fogta be a faj első magyarországi példányait. Ezek közül kettő a Magyar Természettudományi Múzeumba került, ahol a hazai előfordulás ún. bizonyítópéldányaiként megőrizzük őket. Ebben a blogbejegyzésben pedig összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat az ázsiai lódarázsról.

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) Délkelet-Ázsiában őshonos, társas életmódú darázsfaj. India északi területeitől Kínán és az Indokínai-félszigeten át Indonéziáig előfordul. Nagyjából húsz évvel ezelőttig a magyarországi fauna szempontjából semmilyen relevanciával nem bírt ez a faj, mígnem 2004 környékén az ázsiai lódarazsak egyik „királylánya” (fiatal ivaros nőstény, amely az áttelelés után sikeres kolónialapítással királynővé válik) Kínában szenderedett téli pihenőre, de Dél-Franciaországban ébredt fel: a cserépedények, amelyek közé telelni húzódott (talán többedmagával), időközben átszelték a fél világot egy kereskedelmi hajón.

A szerencsétlen körülmények együttese folytán Franciaországba került darázs kétségbeesés helyett családalapításba kezdett (a fiatal ivaros nőstények még a téli pihenő előtt párosodnak a hímekkel, így a leendő királynő egymagában is elég a kolónia megalapításához). Átütő sikerrel járt: a faj meghonosodása, elterjedése ellen tett emberi erőfeszítések ellenére is bő tíz éven belül Franciaország szinte teljes területét meghódította, és feltartóztathatatlanul haladt tovább a környező országokba. Terjedése természetes folyamat, csak az Európába jutáshoz volt szüksége az emberre, vagyis a behurcolásra, ezután már maga is boldogult. Sorra Spanyolországban, Belgiumban, Portugáliában, Olaszországban, Németországban, Svájcban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Írországban is megjelent az ázsiai lódarázs. Magyarországi felbukkanása várható volt, klimatikus viszonyaink a kedvére valók; 2023-ra valóban ide is ért. Pánik helyett azonban érdemes inkább megismerkednünk az ázsiai lódarázzsal.

Talán a legfontosabb tisztázandó, hogy az ázsiai lódarázs (még egyszer: Vespa velutnia) nem azonos a hatalmas termetű, ázsiai elterjedésű óriás-lódarázzsal (Vespa mandarinia), amelyet helyenként japán lódarázs néven is emlegetnek. Sokkal-sokkal kisebb termetű, sőt, valójában  a nálunk őshonos európai lódarázsnál  (Vespa crabro) is valamivel kisebb. Nem agresszívabb és nem veszélyesebb nála. Hazai megjelenése nem jelent nagyobb közegészségügyi kockázatot, mint amilyenben eddig is éltünk.

Megtelepedése nem azért problémás, mert ez a faj veszedelmesebb lenne a többinél, hanem mert előszeretettel vadászik háziméhekre (Apis mellifera). Egy méhekre vadászó jövevényfaj érthetően sehol sem szívesen látott vendég, hiszen a háziméheknek a mézkészítés mellett óriási szerepük van a termesztett növényeink beporzásában is. A méhészetekben történő károkozásának mértékéről szóló jelentések igen széles skálán mozognak, és bár a vonatkozó (francia) kutatásoknak egyelőre nem sikerült az ázsiai lódarázs hatását egyértelműen elkülöníteni a háziméheket érintő más negatív tényezőktől (mezőgazdaságban használt vegyszerek, élősködő atkák stb.), az egészen bizonyos, hogy adott szerencsétlen körülmények mellett lokálisan komoly károkozásra is képesek.

Az ázsiai lódarázs színezete és mérete alapján az őshonos társas darazsainktól könnyűszerrel megkülönböztethető. Az európai lódarázsnál valamivel kisebb: a dolgozók és a hímek testhossza átlagosan 2–2,5 cm, a királynők testhossza elérheti a 3 cm-t. Tora és fejteteje teljesen fekete; a potroh hátlemezei feketék, keskeny, sárgás hátsó szegéllyel, kivéve a 4. hátlemezt, amely túlnyomóan sárgás. A lábai feketék, de lábfejei világossárgák (ez a fontos jellegzetessége könnyen megjegyezhető: olyan, mintha fekete nadrágot hordana, kínosan magasra felhúzott, sárga színű zoknival). Fészeképítménye méretében és szerkezetében hasonló az európai lódarázséhoz, de a röpnyílás – ellentétben az európai lódarázs fészkével – gyakran oldalt helyezkedik el, nem pedig alul.

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) egyik kimlei bizonyítópéldánya a Hártyásszárnyúak gyűjteményében (fotó: Vas Zoltán, digitális utómunka: Szőke Viktória)

Ugyanaz a példány oldalnézetben (fotó: Vas Zoltán, digitális utómunka: Szőke Viktória)

Összehasonlításul az európai lódarázs (Vespa crabro) (fotó: Sívóné Pap Zsuzsanna)

Hazai darázsfaunánkban tehát egy új fajt köszönthetünk. Nem kell örülni neki, de tartani sem kell tőle jobban, mint őshonos rokonaitól – legalábbis nekünk. A háziméheknek és a méhészeknek talán igen – szorítsunk nekik, hogy minél kevesebb kárt okozzon számukra és a beporzóknak ez a faj. Az ázsiai lódarázs történetének fő tanulsága pedig az, hogy mennyire komoly, utólag visszafordíthatatlan következményekkel járhat, ha az ember felelőtlenül behurcol fajokat új élőhelyekre. Az ázsiai lódarázs nem akart európai területfoglalást, de idehozták, és csak teszi, ami a dolga: életben marad és szaporodik. Nekünk pedig mostantól meg kell tanulnunk együtt élni vele.

Az ázsiai lódarázs hazai előfordulásáról tudományos publikáció is megjelent a Folia entomologica hungarica, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Rovartani Társaság közös folyóiratának idei kötetében:

https://folia.nhmus.hu/sites/default/files/nhmusfiles/2023/10_Marta_Vas_Folia2023.pdf

Az ázsiai lódarázsról, illetve a Magyarországon élő darazsakról többet megtudhat a szerző 2019-ben megjelent Darazsak – Gesta Hymenopterorum című könyvéből:

http://www.nhmus.hu/hu/vas_zoltan_darazsak_konyv