Különös jelentősége lehet a rovar-, növény- vagy ásványgyűjteményeknek olyan jeles személyiségek életében, akiket egészen más tevékenységükről ismerünk.

Írta: Bauer Norbert (Herbarium Carpato-Pannonicum) és Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény)

A növény- és állatfajok dokumentálása alapján esetenként pontosan rekonstruálható a botanikusok, zoológusok életútja. De nem csak az övéké: a természetrajzi kutatásokból  művészek, politikusok, filozófusok, neves egyházi személyek is kivették a részüket.

Vladimir Nabokov orosz-amerikai író, a Lolita szerzője, és felesége, Véra lepkegyűjtés közben
(forrás: Russia Beyond the Headlines)

Az ő napjaikra, utazásaikra, partnereikre és speciális érdeklődésükre vonatkozóan is értékes adatokat rejtenek a gyűjtemények. Érdekes lehet tudni, hogy merre járt, hol és miért gyűjtött növényeket Jean-Jacques Rousseau (1712–1778); miért készített herbáriumot Kossuth Lajos (1802–1894), miután visszavonult a politizálástól; miképpen pontosítható Haynald Lajos (1816–1891) kalocsai bíboros-érsek mozgalmas életrajza a gyűjtött és cserélt növényei segítségével; s mit jelentettek Vladimir Nabokov (1899–1977) és Bartók Béla (1881–1945) művészetében a rovarok.

Növények: filozófia, politika és egyház

A 19. században egyházi személyek, arisztokraták, orvosok és politikusok közül is sokan foglalkoztak a természetrajz valamely területével. A Magyar Természettudományi Múzeum hálával emlékezik az idén épp kettőszáz éve született Haynald Lajos bíboros-érsekre. Anyagi támogatása tette lehetővé, hogy 1870-ben a Magyar Nemzeti Múzeum növénygyűjteményét önálló osztállyá szervezzék. A ránk hagyományozott százezer példányt meghaladó herbáriumának köszönhető, hogy növénygyűjteményünk az akkori világ élvonalába került. Több komoly töréssel tarkított, izgalmas életútját – Szécsénytől, Bécsen át Erdélyig, majd Itáliától az Alpokon keresztül Kalocsáig – gyűjtött növényei segítségével követhetik a 2016 második felében nyíló kiállításunk látogatói.

Jean-Jacques Rousseau növénygyűjteményét a párizsi Természettudományi Múzeumban (Museum National d' Histoire Naturelle) őrzik. Korábban Rousseau botanikai érdeklődését puszta kíváncsiságnak tartották. Az újabb kutatások szerint a növényvilág tanulmányozása jelentősen formálhatta filozófiáját. Margaret Cavendish Harley Bentinck portlandi hercegnő ismertette meg Rousseau-val a növényvilág szépségét. Gyűjtöttek, példányokat cseréltek, és a növényhatározásokon túl eszmecseréket folytattak a természetről és emberre tett hatásáról. A környezetterápia ma ebben találja meg gyökereit. Rousseau szemléletét a hercegnő nálánál mélyebb természetismerete is lenyűgözte, ez segíthette a filozófust a nőkben is meglévő tehetség elismerésében. Ne feledjük, ez abban a korban egyáltalán nem volt természetes.

A politika és kutatás olykor jól megférnek egymás mellett is. Muzio Tommasini (1794–1879) isztriai politikusként, Trieszt polgármesterként tevékenykedett, miközben és később is intenzíven kutatta Isztria és Dalmácia flóráját. Kossuth Lajos számára azonban egészen mást jelentett a növényekkel való foglalkozás. Ő csak a csalódással véget ért politikai pályáját követően, turini tartózkodása idején került a természet bűvkörébe. Különösen a növények tanulmányozásában talált megnyugvást. Neki e foglalatosság bevallottan a reményvesztett államférfi boldogságkeresése volt.

Erről így vall Szontagh Miklóshoz írt levelében, 1872-ben:

Hát én is ráadtam életfáradt öreg fejemet, hogy megtaláljam a vigasztalót. És beszóltam hozzá a csillagvilágok végtelenségébe, beszóltam hozzá a sziklarétegek, jegeczek, kövületek műhelyébe, de azt meg kell vallanom, hogy, ha nemleges vigasztalást nyujtottak is, úgy a nebulák odafenn, mint a homokszem idelenn; mert azt az egy percznyi féregatomot, mit embernek neveznek, nevetségesen parányi arányokra szállítják le az önbecsérzetben, minden örömeivel s fájdalmaival egyetemben, s ha jól esett is, lelkemnek megismerni és imádni tanulni istent a természetben, melynek bámulatos törvényeiből a végtelen bölcseség minduntalan felénk kiált, de örömet, positiv s örökkön megújult örömet a természettudomány egyik ága sem nyujtott annyit, mint a botanica.

Kossuth Lajos a burgonya (Solanum tuberosum) herbáriumi lapján így ír: „Drake Ferencz hozta be Európába 1585-ben. Magyarországba 1645-ben Vesselényi Nádor idejében hozták be némely, Németországból hazatért protestáns academicusok, de kik majd bajba kerültek miatta, mert feladattak, hogy mérget hoztak be tarisznyájokban. Vesselényi megvizsgálta a dolgot, és ő volt az első ki termeszteni kezdte, és terjesztette. De nehezen ment, termesztése jóformán csak a 18-ik század közepén vált általánossá – hanem még én is akadtam ifju koromban oly emberre a Harangod táján Zemplénben, ki kérdésemre, hogy miért nem termeszt krumplit, azt felelte: „az apám sem volt disznó, én sem leszek” Bezzeg termeszt most!”

Kossuth Lajos 1876-ban felvételét kérte a Természettudományi Társulatba.  A múzeumunk Növénytárában őrzött, egyedi herbáriumi szekrényei nagyrészt alpesi növényeket rejtenek. Habár Kossuth gyűjteményi példányai sokszor nem tartalmazzák a tudományos igényű kollekciók adatait (gyűjtés helyszíne, ideje), egyes növényeihez fűzött írásai igen beszédesek. A növényvilágban lelki megnyugvást kereső államférfi ugyanis olykor-olykor hosszú megjegyzéseket, a növénnyel kapcsolatos ismereteket, történeteket írt a lapokra (mintegy 80 példányon). A szekrényekben lapuló ismeretterjesztő bejegyzéseknek különös ízt adnak az ékesszólásban jártas politikus megfogalmazásai. A közönséges palástfű (Alchemilla vulgaris) egyik lapján ez olvasható:

Hoffmann Fridik szerint a nők hervadt szépségét eredeti üdeségére visszaállítja … ha igaz! Beh drágán vennék!

Kossuth Lajos növénygyűjteménye, melynek tárolására egyedi szekrényeket készíttetett, különösen kultúrtörténeti szempontból értékes (fotó: Bauer Norbert)

Rovarok: irodalom és zene

Vladimir Nabokov, a Szentpéterváron született neves amerikai író lepkészként is tevékenykedett, sőt írásunk más szereplőitől eltérően nem csupán műkedvelőként volt természetbúvár, hanem tudományos munkássága is fontos és időtálló. Róla blogunkon a közelmúltban olvashattunk. Szemében a piros cédulával ellátott típuspéldány az örökkévalóság szimbóluma volt, halhatatlanabb, mint akár egy irodalmi alkotás. Már gyerekkorában lepkészett, s ez a tevékenység gyógyírt jelentett a honvágyára, amikor 1917 után Szentpétervárt elhagyva a Krímbe kényszerült. A lepkészet a megélhetést is biztosította neki élete másik nehéz szakaszában: miután kénytelen volt Amerikába emigrálni, a Harvard Egyetem állattani intézetében a lepkegyűjtemény kurátoraként állást kapott, s ez mentette meg a nélkülözéstől, mely sok hozzá hasonló sorstársának osztályrészéül jutott.

Vladimir Nabokov lepkéi a szentpétervári Nabokov Múzeumban, az író szülőházában (forrás: Slate)

A világ szemében egyik leghíresebb honfitársunkról, Bartók Béláról, életéről és az egyetemes zenekultúrában betöltött szerepéről számtalan helyen olvashatunk. Az viszont keveseknek jutna eszébe, hogy a Magyar Rovartani Társaság és a múzeumunk közös folyóirata, a Folia entomologica hungarica lapjain is érdemes keresni róla. Pedig így van: Nagy Barnabás 1962-ben pompás cikket publikált a természetet kedvelő, és többek között rovargyűjteményt is építő Bartókról, melyben számos, a rovarokra utaló idézetet is találunk a művésztől, illetve hozzátartozóitól és ismerőseitől.

Bartók hihetetlen munkatempót diktált magának: egyszerre volt komponista, előadóművész, zenepedagógus és népdalkutató. Mégis mindig talált időt arra, hogy a természetet járja, és gyűjtsön – nem csak rovarokat, hanem növényeket, csigákat, kagylókat és ásványokat is.

Bartók Béla otthonában, népi hangszerrel (tekerőlanttal) (forrás: Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola) – és részlet a zeneszerző hajdani csigagyűjteményéből  (forrás: Nagy Barnabás)

Vajon miért tette? Nagy Barnabás három okot említ. Az első az ismeretvágy: Bartókot a zene mellett igen sok minden érdekelte, többek között a festészet, az építészet, az irodalom és a népművészet. A magyaron kívül írt és beszélt angolul, németül, franciául és olaszul, de a népdalszövegek gyűjtése érdekében tanult románul, szlovákul, spanyolul és törökül is. Már ifjú korában kedvelte a matematikát és a fizikát, de különösen nagy örömét lelte az élővilág jelenségeinek megfigyelésében, legyen az a hangyák munkálkodása az erdőben vagy a selyemhernyók táplálkozása és bábozódása. Kodály Zoltán 1950-ben így fogalmaz:

Ennyiféle elágazó érdeklődés más embert szétforgácsolt volna. Bartók elérte, hogy különféle tevékenysége nem gátolta egymást, hanem segítette.

A második indítóok a természet szeretete. Ahogy édesanyja írja és fia idézi 1955-ben:

A természetet minden megnyilvánulásában szerette. […] A lehetőségekhez képest minden tanítási év végén egy hónapra elutazott magasabb hegyek közé, ahol testileg és lelkileg teljesen felüdült és legjelentékenyebb zeneműveit nagyobbrészt így felfrissülve, a nyári szünidő második felében írta.

A harmadik ok pedig a gyűjtőszenvedély. Bartókot zeneművei mellett főleg népdalgyűjtéseiről ismeri a világ; márpedig a népzene és a természeti tárgyak gyűjtése nála egy tőről fakadt.  Ő maga is így ír 1931-ben a zenei folklór kutatóiról:

Mi magunkat tulajdonképpen természettudósoknak valljuk, akik tanulmányozásunk tárgyául a természet egy bizonyos produktumát, a parasztzenét választottuk.

 

Külföldi útjaira a gyűjtőeszközeit mindig magával vitte, a fogott példányokat szivarosdobozba tűzve hozta haza, mindet maga preparálta, és meg is határozta őket. A rovarász lelkének mi sem lehet kellemesebb (mondhatni, zene füleinek), mint amikor maga Bartók 1936-ban ekképpen von magyarázó párhuzamot a rovartan és a népdalgyűjtés között:

Eddig csupán a daloknak mint különálló objektumoknak gyűjtéséről volt szó. Azonban ez nem elég. Mert ez olyan volna, mintha a bogarász vagy a lepkegyűjtő megelégednék a bogár- és lepkefajták összeszedésével és kikészítésével. De ha ezzel megelégszik, akkor gyűjteménye csak holt, az élettől elragadott anyag volna. Ezért az igazi természettudós nemcsak állatokat gyűjt és preparál, hanem az állatok életének minden legelrejtettebb mozzanatát is, amennyire csak lehetséges, tanulmányozza és leírja. Igaz ugyan, hogy a legtüzetesebb leírás sem fogja a holtat elevenné varázsolni, de legalább valamicskét belément az élet ízéből és szagából a holt gyűjteménybe. Ugyanilyen okok parancsolják a népzene gyűjtőjének, hogy az egyes dallamok való életének körülményeit töviről hegyére kikutassa.

Az 1920-as években a rovargyűjtemény 30–40 nagyobb méretű dobozt tett ki. Az állagmegóvásra Bartók nagy figyelmet fordított: tűben végződő kis üvegkelyhekben fertőtlenítő folyadékot vagy kis vászonzacskókban para-diklór-benzolt, illetve naftalint helyezett a dobozokba. Sajnos azonban 1941 után, amikor gazdája kivándorolt Amerikába, a gyűjtemény híján lett az értő gondozásnak, s a háborús körülmények, majd a múzeumbogarak súlyos pusztítást végeztek benne. Nagy Barnabás 1962-ben már csak 5 dobozzal találkozott. E sorok egyik írója (Merkl Ottó) 1981-ben még részt vehetett a töredékes anyag azonosításában, de később a szakszerűtlen tárolás visszavonhatatlan állapotromlással járt. A Bartók Béla Emlékház kiállításában már csak néhány erősebb kitinvázú bogár kaphatott helyet. Nagy kár a gyűjteményért, mert ma ugyanolyan kincs lenne, mint Kossuth herbáriuma vagy Nabokov lepkéi.

Amerikában Bartók – romló egészsége és anyagi nehézségei ellenére – folytatta a rovargyűjtést, sőt ismerőseitől is kapott példányokat. Egyik utolsó ilyen tartalmú mondata New Yorkból, 1941-ből való:

Csodálatosnál csodálatosabb lepkék, bogarak és egyéb ízeltlábúak röpködnek be lakásunkba esténként, egészen ismeretlenek: hiába, más földrész ez.

Köszönjük Virághalmy Ágnes és Vásárhelyi Gábor segítségét Bartók Béla rovargyűjteményével kapcsolatban.

Felhasznált irodalom:

Ádám L., Merkl O. & Vásárhelyi T. 1981: Bartók Béla rovargyűjteménye. – Folia entomologica hungarica 42(2): 273–274.

Nagy B. 1962: A rovargyűjtő és természetkedvelő Bartók Béláról. – Folia entomologica hungarica 15: 1–12. (A cikk a posztban olvasható, Bartókkal kapcsolatos idézetek forrásait mind felsorolja.)

További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről

A méreg ötven árnyalata – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 20. rész

Irány Albánia! – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 19. rész

Rejtett történelem: a határok változnak, de a cédulák maradnak – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 18. rész

Eltűnt és sosem volt ritkaságok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 17. rész

Alkoholba áztatott remény – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 16. rész

Etanolos békafürdő, DNS-szekvenátor és gombamix: az interkontinentális nyomozás csúcsa – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 15. rész

Darázshiszti és darázsgyűjtemény – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 14. rész

Mégsem mamuthúst ettek a felfedezők Klubjában – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 13. rész

Tchernov nyaklánca az alkoholból – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 12. rész

Görnyedt alakok az éjszakában: gyalogpattanászok – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 11. rész

Egy titokzatos csiga nyomában – Kalandok albán tájakon, múzeumi gyűjteményben és a laboratóriumban – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 10. rész

Egy szürke gyűjteményi példány történelmi titka – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 9.rész

Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész

Migránsok és otthon maradók – Egy tundranövény génekben őrzött vándorlástörténete – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 7. rész

Kipusztultnak hittük – A zörgőfű és a macskamenta története – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 6. rész

Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész

A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész

Befőttesüvegből a Természetvédelmi Világszövetség listájára – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 3. rész

Kommentek az apokalipszis magas lováról – avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész

Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész

A kutató fogott egy gyönyörű madarat, azután megölte...