Válaszd ki a gránát utódját, szavazz a 2017-es év ásványáról!
AZ ÉV ÁSVÁNYA: A GRÁNÁT – 7. rész

2016-ban a gránátot választották az év ásványává. Ebből az alkalomból blogunkon egy sorozatot jelentetünk meg e sokoldalú ásványról (voltaképpen ásványcsaládról). Arról, hogy mik a gránátok, a sorozat bevezető része ír. Az eddig megjelent írások listája e bejegyzés végén található.

Írta: Papp Gábor (Ásvány- és Kőzettár)

Sorozatunk első részében megemlékeztünk arról, hogy az „Az év ásványa” és más hasonló titulusok ihletője az amerikai Time magazin által 1927 óta kiosztott „Az év embere” (Man of the Year) cím, mely 1999-től a „politikai korrektség” jegyében „Az év személyisége” (Person of the Year) megnevezést viseli. Bár 1998 óta egy online szavazást is tartanak („People’s Choice”), a nyertes kiválasztása addig és azóta is a Time szerkesztőinek feladata volt, függetlenül „az emberek választásának” eredményétől.

Nos, az év ásványa esetében nincs így. A mi választásunk demokratikusabb, mint az év embere cím esetében, ugyanis a szavazás nyilvános, és mindenkinek számít a véleménye annyi szépséghibával, hogy csak egy szűkebb szakmai kör által kiválasztott három jelölt egyikére lehet szavazni. Mivel közeledik az év vége, és a cím első büszke nyertese, a gránát nemsokára kénytelen lesz átadni a helyét az új kiválasztottnak, ideje, hogy e blogban is bemutassuk a három jelöltet – már csak azért is, mert a szavazás október 31-ével lezárul.

A választás három indulója – mely egy furcsa árukapcsolás révén tulajdonképpen négy – a következő: a gipsz, a kvarc és a gyakorta együtt előforduló azurit–malachit páros.

ev_osvany_szavazo_konyvjelzo10-02_fekvo.jpgA három jelölt, amint közösen kampányol egy könyvjelzőn

A blog írójának, bár van kedvence a jelöltek között, nem tiszte, hogy valamelyikük mellett korteskedjen. A gránát viszont nem is tudna, pedig az indulók egyike igazán közel áll hozzá. Ez az ásvány a kvarc, amely a gránáttal olykor fölöttébb szoros együttlétben található. Példa erre a két ásványnak a bemutatott képen látható írásos szövetű összenövése is. Ez a kőzetszövet (amelynek legismertebb példája a földpát- és a kvarckristályok összenövése az írásgránitban) azt jelzi, hogy a két ásvány egy időben kristályosodott ki – a konkrét esetben, a vizsgálatok szerint, 720 °C-on.

zhang_c_et_al_1989_fig_3a_3cegyutt.jpgGránát (spessartin) és kvarc írásos összenövése az olaszországi Sivigia gránitpegmatitjában, (a) a kézipéldány, (c) vékonycsiszolat mikroszkópi képe polarizált fényben, rózsaszín mezők: gránát (spessartin), fehér mezők: kvarc
(A képek forrása: Zhang, C., Giere, R., Stuenitz, H., Brack, P., Ulmer, P., 2001. Garnet-quartz intergrowths in granitic pegmatites from Bergell and Adamello, Italy. Schweizerische Mineralogische und Petrographische Mitteilungen, 81: 89–113, Chunfu Zhang szívességéből)

Bár e szavazáson nincsen érvényességi küszöb, a Magyarhoni Földtani Társulat „Gyűjthető múlt” című programjának önkéntesei azt szeretnék, hogy a lehető legtöbben kinyilvánítsák véleményüket arról, mi legyen a 2017-es év ásványa. Kedvcsinálóul mellékeljük a három jelölt melletti „kortesbeszédeket”, valamint a kiváló ásványfotós, Tóth László által készített portrékat, amelyek a program honlapjáról származnak.

Gipsz (kalcium-szulfát, szerkezetébe épült kristályvízzel; kristályrendszere egyhajlású)

Mindennapjaink kereteit adja. Lehet fal (gipszkarton), lehet a törött kézen-lábon rögzítés, lehet a csavarokat falban tartó kötőanyag. De volt a római korban ablakszem („lapis specularis”), a középkorban ereklyetartók és szentképek fedőlapja („máriaüveg”). Kialakulása semlegesíti a savas bányavizeket, megóvja élővilágukat. Hiába gyönyörűek kristályai, puhasága miatt nem lehet drágakő. Hazánkban sokfelé gyűjthető, szép kristályokként is.

gantigipszvizerg_kicsi.jpgGipsz jellegzetes egyhajlású kristályainak csoportja
(Fotó: Tóth László)

Kvarc (szilícium-dioxid; kristályrendszere háromszöges)

A folyók homokjaként és az építkezési sóder kavicsaiként mindenki ismeri. Kemény. Szépségét drágakőváltozatainak hosszú sora jelzi (hegyikristály, ametiszt, rózsakvarc, jáspis, kalcedon stb.). Nélküle nem lenne üveggyártás, kvarcóra, szilícium a számítógépeinkhez vagy éppen szolárium. Hazánkban sokfelé gyűjthető, szép kristályokként is.
kvarcilonavolgyfelegyhazit_kicsi.jpgKvarc kissé rozsdafoltos, jogar alakú kristályai („jogarkvarc”)
(Fotó: Tóth László)


Azurit és malachit
(némileg különböző összetételű réz-karbonát-hidroxidok; kristályrendszerük eltérő, de mindkettőé egyhajlású)

Színes testvérpár. A malachit zöld drágakőként és díszítőkőként a legismertebb, színezőanyagnak is használták, de e téren fontosabb volt az azurit, melyből középkori festők a freskók és oltárok egének kékjét keverték. A földfelszín közelébe került rézérctelepekben keletkeznek, feltűnő színükkel segítik az érckutató geológus munkáját. Hazánkban több helyen gyűjthetők vékony kérgei, néha kisebb-nagyobb kristálycsoportjai is.

azuritmalachittsumebmagyarp_kicsi.jpgAzurit rozettaszerűen elrendeződött kristályai malachittal bekérgezett mállott kőzetfelszínen
(Fotó: Tóth László)

Aki személyesen szeretne alaposabban megismerkedni a jelöltekkel, látogasson el hozzánk, a Magyar Természettudományi Múzeumba. Itt nemcsak az ásványrendszertani kiállításban keresheti meg őket, hanem a múzeum fogadóépületében található múzeumi bolt mellett lévő vitrinben egymás mellett is megtekintheti és összevetheti mindhármat (illetve „mindnégyet”), és október 31-éig leadhatja szavazatát is.

A virtuális ismerkedés hívei a program facebook oldalán tehetik ezt meg. Fel hát szavazásra – és kérjük a kedves olvasót, ne feledkezzen meg a 2017-es év ősmaradványáról sem!

A szavazás(ok) eredményét a Magyar Természettudományi Múzeumban november 12-13-án rendezendő Földtudományos Forgatagon hirdetik ki. Ugyanitt a kiállításban és a foglalkozásokon az idei év ásványával és ősmaradványával is meg lehet ismerkedni – hiszen jobb későn, mint soha.

Az év ásványa, a gránát” sorozat eddig megjelent írásai

1. Ásvány-e az év ásványa, és ha nem, miért igen?

2. Honnan ered a gránát neve?

3. Harcias gránátok

4. Nemcsak kemény és jó vágású – a gránát mint ipari ásvány

5. A sokszínű gránát

6. Állami gránátok

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1211806459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

október 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
süti beállítások módosítása