MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A Természettudományi Múzeumot az 1956-os forradalom és szabadságharc során sújtó katasztrofális tüzekről már több ízben írtunk a múzeumi blog felületén, és Memento 1956 címmel egy állandó emlékvitrin is bemutatja az eseményeket, elsősorban az Ásvány- és Kőzettár anyagából származó kiállítási tárgyakkal, illetve egy online elérhető cikk is részletekbe menően rekonstruálja a történéseket. Jelen írásunkban azt vizsgáljuk, hogyan igyekezett a propaganda a saját céljaira kihasználni a tragikus eseményeket abban a rég letűnt, internet előtti világban, amelyben persze a mindig is oly bevált módszereket alkalmazták az elhallgatástól a finom csúsztatáson és hamisításon át az ordító hazugságig.

Szerző: Papp Gábor (Ásvány- és Kőzettár)

A „Memento 1956” emlékvitrin a Lovarda földszintjén.

A múzeumi tüzekről röviden és tényszerűen

A Magyar Nemzeti Múzeum épülete a Rádió körüli harcok során került sajnálatosan a tűzvonalba október 23-án éjjel. A harcok során hol a felkelők, hol a kormánycsapatok (a piliscsabai páncélosok), hol a szovjet alakulatok szállták meg az épületet, mely többször is gazdát cserélt, és szűkebb környékén a harcok csak október 25-én délelőtt ültek el.

Az október 23-áról 24-ére virradó éjjel a felkelők a Múzeum utcai oldalkaput betörve behatoltak az épületbe, és a Pollack Mihály téri oldalról a második emeletről lőtték a Rádió védőit. Még hajnal előtt a Kálvin tér felől megérkeztek a szovjet harckocsik, amelyekre a felkelők nyilván már a Múzeum utcai oldalról tüzeltek. A harckocsik nehézfegyvereket is használtak, a fényképek szerint a 25-én befejeződő harcok végéig a Múzeum utcai (déli) frontot hat, a Pollack Mihály térit egy, a tér másik oldalán lévő épületeket két lövedék találta el. 24-én dél körül a második emelet Múzeum utcai frontján az ásványtári kiállítás két ablakán füst tört ki, a tűzoltók eloltották a tüzet, de a szovjet parancsnok elküldte őket a helyszínről. 18 órakor újabb tűzjelzés érkezett, viszont a tűzoltók többszöri próbálkozás után csak 25-én éjjel fél 3 után tudtak a helyszínre érni, és csak kora délutánra végeztek teljesen a tűz eloltásával. Ekkor égett ki az Ásványtár nagy része és a fölötte lévő Afrika-kiállítás zöme. 20:46-kor újabb tűzriasztás érkezett, de a tűzoltók csak órákkal később, éjfél előtt tudtak a helyszínre érni. Ekkor terjedhetett át a tűz az Őslénytár területére (Pollack Mihály téri front). Az utómunkálatokkal együtt 26-án hajnali 3:50-re fejezték be az oltást. A további pár napon főleg a tetőn észlelt és eloltott kis tüzek már nem okoztak gyűjteményi károkat.

Nehézfegyverek 1956-os belövéseinek helye a Nemzeti Múzeum épületén és környékén (egy mai fotóra illesztve).

Beindul a propaganda gépezete

Még ki sem hunytak a múzeum lángjai, amikor a vétkes felek elkezdték politikai pecsenyéjüket sütögetni a parázson, és igyekeztek minden felelősséget áthárítani a másik oldalra. Éri István, az akkoriban a Történeti Múzeumban dolgozó régész a róla 2005-ben megjelent életútinterjú-kötetben megemlékezett arról, hogy „hivatalosan a tüzet a »fasisztáknak« tulajdonították, akik, úgymond, belülről magukra gyújtották a Nemzeti Múzeumot. Normális embereknek ezt nagyon nehéz volt bemagyarázni.”Az MTI október 25-i reggeli híre, mely a Kossuth Rádióban is elhangzott, azzal kezdődött, hogy „az ellenforradalmi bandák garázdálkodásuk során Budapesten több középületet, lakóházat és áruházat gyújtottak fel”. A folytatás szerint „A Nemzeti Múzeumnál az ellenforradalmi erők elleni küzdelem során három esetben keletkezett tűz”. Ezeket sikerült eloltani, a negyedik esetben viszont a tűzoltóknak vissza kellett fordulniuk, mivel „az ellenforradalmi bandák utolsó csoportjainak felszámolására komoly tűzharcok folytak”. Ez a közleménya másnap reggeli Népszavában megjelent, de a változó idők jeleként bizonyos változtatásokkal. Haa mellékelt képpáron látható két szöveget a rejtvényújságok „Mi a különbség” játékához hasonlóan összevetjük, fölfedezhetjük, hogy az egy nappal későbbi változatból eltűntek „az ellenforradalmi bandák”…

Ugyanazon tűzoltósági közlemény 1956. október 25-i (balra) és 26-i (jobbra) változata.

Természetesen a „másik oldal” is igyekezett kihasználni a nemzeti jelképet sújtó tüzet. A Szabad Európa Rádióban (SZER) Gallicus néven működő Mikes Imrének október 25-én este elhangzott kommentárja szerint az MDP új főtitkárjának (vagyis Kádár Jánosnak) és az új miniszterelnöknek (vagyis Nagy Imrének) kellett volna aznapi beszédükben felelniük arra, „kit terhel a felelősség (…) Széchényi lángba borított múzeumáért (...).” Míg a SZER október 25-én a 21 órás híreiben még az ellenállókra tüzelő szovjet harckocsik okozta tüzek kapcsán említette a Múzeum égését, másnap a 19 órás hírekben Budapestről érkezett külföldi utasokra hivatkozva már azt közölte, hogy „a Nemzeti Múzeumot az ávósok gyújtották fel”. Ezután egészen október 27-én éjjel egy óráig az hangzott el a hírekben, hogy „a Nemzeti Múzeum, a főváros egyik legszebb épülete, amelyet az ávósok szerdán felgyújtottak, továbbra is lángokban áll”. A gyújtogató ávósokról szóló híresztelést még egy november 6-i SZER-riportban is előadta egy nyugatra szökött VIII. kerületi felkelő, aki szerint a Múzeumba beszorult 200 fős felkelőcsoportot az ÁVH úgy igyekezett volna kifüstölni, hogy fölgyújtotta a Múzeumot. E legenda más változatban is előkerült. Két magyar származású újságíró, Konkoly Kálmán és Ábrányi Aurél az Ein Landin Flammen. Der Opfergang Ungarns (Lángoló ország. Magyarország önfeláldozása.) címmel 1956-ban Münchenben megjelent könyve <3. kép>szerinta tömeget a Rádiónál lángszóróval oszlató [!] államvédelmisek gyújtották volna fel a Nemzeti Múzeumot.

Konkoly Kálmán és Ábrányi Aurél Ein Landin Flammen. Der Opfergang Ungarns (Lángoló ország. Magyarország önfeláldozása.) című könyve (Isar, München, 1956).

E légből kapott történetnél egyébként sokkal érdekesebb a két szerző „párhuzamos életrajza”. Konkolyt és Ábrányit is (utóbbit egy 1948 végi sikertelen disszidálási kísérlet után) 1949-ben dobta át a HM hírszerző és elhárító szervezete ügynöki feladattal Ausztriába, de hamar meg kellett válnia tőlük. Konkoly használhatatlan anyagokat produkált, Ábrányi pedig egyszerűen átállt a nyugati oldalra. Előbbi Kova Kálmán néven a SZER-nél dolgozott, utóbbi külsősként 1951-től 1956-ig a SZER bécsi tudósítója volt. A SZER azért vált meg mindkettőjüktől 1956 végén, mert a forradalom alatt engedély nélkül Győrbe utaztak, és az ottani BM levéltárból aktákat vittek magukkal Bécsbe, és ezeket egy meg nem nevezett hírszerzőnek adták el. Ábrányi kettős ügynöki tevékenységével annyira felingerelte a magyar hírszerzést, hogy 1961-ben hazarabolták Bécsből, és 13 évre ítélték.1974-ben, közvetlenül szabadulása után, nyomtalanul eltűnt…

A forradalmárok oldaláról egyébként már 1956. november 6-án, a SZER előbb említett riportműsorában megtörtént az események tényszerű bemutatása is. Egy felkelő, aki a Múzeum körút egyik házának padlásáról szemtanúja volt az eseményeknek, a tűzvész okát abban látta, hogy „a szovjet páncélosokra tüzelő felkelőcsoportok a múzeum épületéből magukra hívták a figyelmet, és erre a Múzeum utca torkolatánál megálló 3-4 páncélos az ágyúkból tüzet nyitott a múzeum épületére”.

A szovjetek, akik ott sem voltak

A forradalom leverése után gőzerővel beindult a szovjetek és magyar védenceik állami propagandagyára is. Sepilov szovjet külügyminiszter 1956. november 12-én az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlésén mondott beszédében – az ellenforradalmi bandák gyújtogatásait emlegető október 25-i magyar állami hazugságokat is megfejelve – úgy állította be, mintha a múzeumi tűzvész a szovjet csapatok Budapestről való (október 29–31-i) ideiglenes kivonását követően [!] tört volna ki: „Miután a szovjet csapatok kivonultak Budapestről, a reakciós erők félredobták álcáikat, (…) a fasiszták (…) felgyújtották a színházakat és a múzeumokat. A felkelők, miután felgyújtották a budapesti Nemzeti Múzeum épületét, géppisztolyokkal és golyószórokkal lövöldöztek azokra a tűzoltókra és katonákra, akik igyekeztek megmenteni a múzeumban levő művészi értékeket”.

Dmitrij Trofimovics Sepilov (1905–1995), 1956/1957-ben szovjet külügyminiszter.

Mivel Magyarországon mindenki ismerte az események sorrendjét, ekkora hazugsággal itt nem lehetett kirukkolni, ezért az „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben” címmel a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Tájékoztatási Hivatala által megjelentetett hírhedt propagandakiadvány-sorozat (a „Fehér Könyv”) 1957 elején megjelent II. kötetében „A Magyar Nemzeti Múzeum épületéből is a Rádiót támadták” címmel megjelent egyoldalas – és egyoldalú – beszámolómás megoldást választott. Egyrészt leszögezte, hogy „az ellenforradalmi csapatok (...) harci álláspontnak használták fel a masszív épületet, s ezzel közvetlen felidézői lettek a Múzeumban történt pusztulásnak”. Másrészt azonban arról „természetesen” nem történt említés, hogy a tüzet végső soron a szovjet tankok lövései okozták, a tűzoltókat pedig leginkább a szovjet csapatok akadályozták a helyszín megközelítésében és az ottani munkájukban. A spontán felkelést a Kádár-rendszer mindenáron a külső és a belső reakció összeesküvése által előre megszervezett eseményként igyekezett tálalni. A tendenciózus beállítás egyik példája, amikor azt bizonygatják, hogy a fegyvereseket „az épületben jártas ember vezethette (…) az eléggé eldugott fekvésű Régészeti Könyvtárba”, amely valójában a Természettudományi Múzeum fejlődéstörténeti kiállításának nagy terme mellett volt, és közvetlenül a gerinctelen állatokat bemutató kiállítóteréből nyílott, a második emeleten a hátsó lépcsőházból jövet rögtön balra, az akkoriban a Rádióhoz tartozó Esterházy-palotával szemben.

A fejlődéstörténeti kiállítás betört ablakai a Nemzeti Múzeum hátsó (Pollack Mihály téri) homlokzatán. A félig ellőtt oszloptól jobbra volt a Régészeti Könyvtár első ablaka.

Levél a fantomintézmény dolgozóitól

Az ENSZ közgyűlése 1957. január 10-én létrehozott egy különbizottságot (Special Committee on the Problem of Hungary) az 1956-os magyar forradalom eseményeinek és az azután történteknek a vizsgálatára. A bizottságba öt ország delegált képviselőt, ezért gyakran Ötös Bizottságként emlegették. Első jelentését 1957. június 21-én terjesztette a közgyűlés elé. Bár a múzeumi tűzvészről a jelentésben nem esett szó, a Magyar Szocialista Munkáspárt által az ENSZ Ötös Bizottság jelentése ellen szervezett „össznépi” tiltakozó kampányból ez sem maradhatott ki. Így a Népszabadság 1957. szeptember 5-i számában megjelent a korszak ismert műfajának, a „dolgozói levélnek”, aktuális terméke, benne a következő szöveggel: „Mi, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Történeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár tudományos dolgozói és munkatársai a legélesebben tiltakozunk az ellen, hogy az ENSZ újra napirendre tűzze az úgynevezett »magyar kérdést«. Tehetetlen szemtanúi voltunk a Magyar Nemzeti Múzeum épülete égésének, gyűjteményei pusztulásának. Ez az iszonyatos pusztulás nemcsak a magyar tudományosságnak, hanem a világ kultúrájának fájdalmas vesztesége. Mindez az ellenforradalom harci cselekményeinek következménye. 1956. október 23-án éjjel betörtek a Nemzeti Múzeum épületébe és az intézet helyiségeit, tetőzetét lőállásnak felhasználva támadták a Rádiót”. A „dolgozói levélnek”, mely a „Fehér könyvhöz” hasonlóan elegánsan átsiklik „az ellenforradalom harci cselekményeinek” szovjet résztvevői felett, nemcsak az az érdekessége, hogy aláírások nélkül jelent meg, hanem egy akkor nem létező intézmény, éspedig a Magyar Nemzeti Múzeum dolgozói nevében is fogalmazódott. Ez időben ugyanis az a különös állapot állt fenn, hogy ilyen nevű múzeum nem létezett, hiszen még 1949 végén megszüntették, mert autonóm testülete nem illett bele a „népi demokrácia” rendszerébe. A Magyar Nemzeti Múzeum épületében akkoriban valójában az olvasói levélben felsorolt további három különálló intézmény működött (a Történeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár). A jubileumi 1952-es évben viszont a két múzeumnak – valamint még az Iparművészeti, a Néprajzi és a Szépművészeti Múzeumnak is –a „rövid” neve elé került a „Magyar Nemzeti Múzeum” megjelölés (így 1952 és 1963 között múzeumunk teljes hivatalos neve a „Magyar Nemzeti Múzeum – Természettudományi Múzeum” volt).

Kéthly Anna tanúskodik az ENSZ-nek az ún. magyar kérdéssel foglalkozó ötös bizottsága előtt, 1957. január 30-án. Fotó: Albert Fox, UN7725500.

A Magyar Nemzeti Múzeum – Természettudományi Múzeum név, ahogy egy korabeli alátétcédulán szerepelt.

Egy bő tizenegy évnyi csúsztatás

A későbbiekben a Múzeum katasztrófáját – amelyre valóban ráillett az „októberi sajnálatos események” eufemisztikus kifejezés – a propagandasajtó már inkább elhallgatta, vagy olyan nevetséges hamisításokat követett el, mint a Népszabadság 1959. július 3-i számában „Szovjet ajándék egy magyar múzeumnak” címmel megjelent cikkben. Itt a Szovjetunió Tudományos Akadémiája által adományozott, és „az ásványkőzettani vizsgálatok egyik legfontosabb műszere” gyanánt aposztrofált refraktométer (fénytörést mérő készülék) megérkezése kapcsán a tájékozatlan olvasó arról értesülhetett, hogy „a Magyar Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeumának ásványtára – mint ismeretes – a második világháborúban [!] igen sok kárt szenvedett, műszerei részben tönkrementek és felszerelése még ma sem teljes”.

Az 1957-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiája által a múzeumnak ajándékozott refraktométer.

A többi néma csend

Azt mondhatjuk, hogy a hangos mellett létezik néma propaganda is, hiszen a propaganda egyik – persze elég sajátos – válfaja az is, amikor valamiről egyáltalán nem esik szó, ugyanis amiről nem beszélnek, az voltaképpen nem is létezik. Ez az elhallgatás volt a része a múzeum Baross utcai telephelyén kitört tűznek, amely elsősorban az Állattár gyűjteményeit sújtotta. November 5-én, a második szovjet intervenció második napján, 16:56-kor jelezték (a Klinika mellett) a TTM Baross utca 13. alatti épületének valószínűleg aknatalálatok okozta tüzét. A tűzoltóknak szintén csak sokadik próbálkozásra sikerült a helyszínre kiérniük, ahol is égett a tetőtér kb. 400 m² területen, valamint a III. emelet (az alkoholos gyűjtemények) teljes egészében és a II. emelet részben. 22 óra 20 percig a tüzet csaknem teljesen eloltották, de az újabb belövések miatt a helyszínről el kellett távozniuk. Másnap, november 6-án 7:50-kor újra ki kellett vonulniuk a feltámadt tűzhöz, melyet 9 órára sikerült eloltaniuk. Az épület közel egyharmada pusztult el a benne őrzött állattani gyűjteményrészekkel együtt.

A múzeum Baross utca 13. alatti épülete a kiégett felső szintekkel.

Ez a tűz azonban nem keltette fel egyik oldal érdeklődését sem. A szovjetellenes propagandisták számára nem jelentett komoly muníciót, hiszen nem egy emblematikus épület égett, a benne őrzött gyűjtemények is csak a tudósok előtt volt ismert, a nagyközönség mit sem tudott róluk. Ráadásul a második szovjet intervenciónak olyan közismert közgyűjteményi áldozata is volt, mint az Országos Levéltár. A szovjetek és magyar csatlósaik sem tudtak egy számukra jól hangzó történetet kerekíteni belőle a Fehér Könyvbe, hiszen az Állattár esetében nem lehetett az „ellenforradalmi bandákra” kenni a felelősséget, lévén hogy az alkoholban ázó kétéltűekről nehéz lett volna meggyőzően előadni, hogy golyózáport zúdítottak a szovjet katonákra. A Baross utca 13. részleges pusztulásának emléke tehát megmaradt a szakirodalom berkein belül.