„Hanem amíg Új-Guineába eljuthattam, annak nagy ára volt, egy egész élet szenvedése. De nem bántam meg. Lassanként akklimatizálódtam …de világnézetem nem bír akklimatizálódni, nem tudok látni semmit a régi európai szemmel.”

Szerző: Merkl Ottó (MTM Bogárgyűjtemény)

A magyar rovarászati expedíciók első aranykora a 19. és a 20. század fordulója lehetett. Abban az időben az entomológiailag teljesen feltáratlan egzotikus tájakon az oda eljutó európai gyűjtők mindent megfogtak és hazahoztak, amit csak értek. A magas presztízsű múzeumok épületeiben bőven elfért a gyűjtött anyag, amelynek megszerzéséhez engedélyek kérése fel sem merült. Természetesen az orvosi ellátás vagy a közlekedés nem volt mérhető a mai állapotokhoz, de a nehézségeket kárpótolta, hogy amit a gyűjtő fogott, az igen nagy eséllyel ismeretlen volt a tudomány számára; százával írták le az új fajokat e korai expedíciósok zsákmányából.

Háromszarvú gyászbogár (Toxicum biroi Kaszab, 1956). A különös megjelenésű gyászbogarat Kaszab Zoltán (1915–1986), a Magyar Természettudományi Múzeum korábbi főigazgatója nevezte el Bíró Lajosról (fotó: Németh Tamás)

Etnográfia és állattan

Ennek az időszaknak volt az egyik, ha nem a legjelesebb hazai gyűjtője Bíró Lajos (1856–1931), akit a néprajz és a zoológia egyaránt a legnagyobb magyarok között tart számon. A társadalom mélyéről jött; korai éveiben teológiát és bölcsészettudományokat tanult, de hamarosan minden érdeklődése a távoli tájak felé irányult. A roppant elkötelezett és szívós természettudós 1895 és 1902 között közel hat évet töltött az akkori Kaiser-Wilhelmsland német protektorátuson, a mai Pápua Új-Guinea területén.

„Nincs módomban, hogy hatod- vagy hetedmagammal menjek, maradok hát 6–7 esztendeig, akkor a mérleg ki lesz egyenlítve. Egymagamban tán több lesz a bajom, de legalább mindig meglesz a szükséges egyetértés…”

Új-guineai bogarak Bíró Lajos gyűjtéseiből: háromszarvú gyászbogár (Toxicum biroi Kaszab, 1956, balra), Huon-tapogatósbogár (Comatopselaphus huonis Raffray, 1903, középen) és Bíró-futóbogár (Catascopus biroi Darlington, 1968, jobbra). A képek nem méretarányosak (Pál János festményei)

Felbecsülhetetlen értékű az az állattani, növénytani és néprajzi anyag melyet a Nemzeti Múzeumnak hazaküldött. Fényképei, naplói máig fontos információforrások Új-Guinea északkeleti vidékeiről; a helybeli lakosságról írt beszámolói nélkülöznek minden előítéletet, mely az akkori európai felsőbbrendűség légkörében egyáltalán nem volt magától értetődő.

„A pápua nem vadember sem külső megjelenésében, sem egymással való életében, sem az idegennel való érintkezésben. Csupán csak, hogy másféle műveltségű társadalom tagja, melyben ő az otthonos, sőt az ő körükben az ott megjelenő európai tűnik fel vadembernek, aminthogy annak tartanak ők is bármely művelt európait, mert nem ismeri az ő társadalmi érintkezésük még legelemibb szabályait sem, annál kevésbé az ő világnézetüket.”

Bíró Lajos pápuák között (Néprajzi Múzeum)

A szívesen látott európai

Bíró Lajos tudatosan alakította ki kapcsolatát a pápuákkal. Magyarországon nem nősült meg, Új-Guineában viszont háromszor is. Ezek nem voltak a szó polgári vagy keresztény értelmében vett házasságok, ő azonban annak tekintette őket. A három nősülést azzal indokolta, hogy feleségeit a helyi szokásnak megfelelően nem vihette magával, amikor másik területre költözött. Az ilyen rövid együttélés teljesen elfogadott volt a gyarmat hétköznapjaiban.

„Milyen hamisan, mondhatni otrombán ítéljük meg a kőkorszakbeli ember műveltségét, erkölcsét és tehetségeit s bennök saját őseinket! Leszállítjuk őket az állatiság színvonalára, hogy magunkat annál magasabban állóknak láthassuk! Kicsiny társadalmuk minden elméletet megcsúfol, mert van köztük erkölcs és szeretet vallás nélkül, rend és béke törvények és rendőrség nélkül, szabadság őrök nélkül.”

Válogatás Bíró Lajos új-guineai gyűjtéseiből (fotó: Grabant Aranka)

Betegségek kínozták, emiatt egy évre el is kellett hagynia Új-Guineát, hogy Szingapúrban és Jáván valamiképpen kúrálja magát. A gyűjtött anyag kezelése a trópusi körülmények között súlyos problémákat vetett fel, de Bíró Lajos minden megpróbáltatást leküzdött. Igénytelen volt, és ezt értsük pozitív értelemben: ette, ami elé került, és aludt, ahol ráesteledett.

Tükrös halción (Todiramphus macleayii elisabeth Heine, 1883). A jégmadarakkal rokonságban álló madarat Bíró Lajos gyűjtötte Új-Guineában (Madarász Gyula kőnyomatos festménye a Természetrajzi Füzetek-ből)

A gyűjtemény ma

Állattani gyűjteményét ma a Magyar Természettudományi Múzeum gondozza. Bár fogott madarakat, békákat, hüllőket és emlősöket is, gyűjtött példányainak túlnyomó többségét rovarok, különösen pedig milliméteres apróságok teszik ki. Hazai és külföldi szakemberek számtalan tudományra új fajt írtak le Bíró anyagából, de az eddig nem azonosított példányok sokasága további újdonságokat rejt.

Tudományra új bogárfajok típuspéldányai Bíró Lajos gyűjtéseiből (fotó: Grabant Aranka)

Bíró Lajos új-guineai munkásságának eredményeit az alábbi adatok szemléltetik:

• 200 ezer állatpéldány;
• ezekről több mint 150 tudományos közlemény;
• 2400 addig ismeretlen állatfaj;
• 250 állatfaj és állatnem, melyet róla neveztek el;
• 5600 néprajzi tárgy;
• igen sok pontos feljegyzés és fénykép

A Bíró Lajos által gyűjtött állatfajok egy része örökre eltűnt a Földről. Valaha volt létezésük bizonyítékait már csak múzeumunk tárlói őrzik.

Bíró-gyászbogár (Tabarus biroi Kaszab, 1939) típuspéldánya. Forrás: Merkl O., Grabant A. & Soltész Z. 2015: A Magyar Természettudományi Múzeum gyászbogártípusainak (Tenebrionidae) katalógusa. (Type catalogue of darkling beetles (Tenebrionidae) preserved in the Hungarian Natural History Museum.) – Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 735 pp. (fotó: Németh Tamás)

A Bíró Lajos új-guineai gyűjtéseinek válogatását bemutató kiállítás augusztusban megtekinthető a múzeum Ludovika téri fogadócsarnokában.

(fotó: Vukics Adrienn)

 (fotó: Vukics Adrienn)