Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Aki szereti a Jurassic Park filmszériát, az valamennyit biztosan tud a borostyánkövekről. Tudja, hogy ősi növények megkövesedett gyantája, vagy hogy gyakran lelni benne kisebb-nagyobb zárványokat, vagyis állati és növényi részeket, melyek a még ragacsos mézgában estek csapdába, millió évekkel ezelőtt. Azt sokáig csak kevesen tudták, hogy Magyarországnak is van „saját” borostyánja, nem is egyféle, sőt, ezek közt akad egy, amelyben kifejezetten sok a zárvány. Ez az ajkait, mely nemrég megajándékozta hazánkat második őscsótányával. Jelen bejegyzés e csúnyácska rovarzárvány érdekességeit igyekszik összefoglalni.

Szerző: Szabó Márton (Őslénytani és Földtani Tár)

Ajka városa a Bakonyban, Veszprém vármegyében található. Egykori bányászvárosról beszélünk, melyben még ma is rengeteg az olyan család, ahol valaki érintett, vagy érintett volt, az itt egykor zajlott, 2004-ben végleg megszűnt barnaszén-bányászatban. A helyi barnaszén ősmaradványokban igen gazdag, ezek többsége mindenféle módon díszített csigamaradvány. A számtalan ősmaradvány között azonban akad egy, mely csak nemrégiben kezdte el igazán felkelteni a tudományos közösség, s vele együtt a témára éhező olvasók figyelmét. Ez a kövülettípus a borostyánkő. Az ajkai borostyánkövet Ajka városának neve után ajkait néven ismerik, késő-kréta korú, körülbelül 86-83 millió éves.

Az ajkait zárványtartalma az 1950-es évek óta ismeretes, ám 1997-ig nem készült a témában szakmai igényességű beszámoló munka. Azóta egyetemi szakdolgozatok farigcsálták csak a témát, ám a téma valódi újrafelfedezésére a 2020-as évekig kellett várni. 2022-től kezdve aztán a projekt elkezdte ontani magából a híreket, újdonságokat és a tudományra új, ősi ízeltlábú-fajokat. Először egy kétfarkú pók (Hersiliidae család) és egy pattanóbogár (Elateridae család) érkezett, ezek neve Hungarosilia verdesi és Ajkaelater merkli. Őket darazsak követték, név szerint az Ajkanesia harmincipsziloni, az Amissidigitus belae és a Spathioteryx soosi. Utánuk egy vélhetően irizáló őscsótány (Alienopterix santonicus) és egy kicsiny álskorpió (Ajkagarypinus stephani) került felfedezésre. A legújabb idetartozó felfedezéssel az ajkait csótányfaunája bővült ki egy újabb fajjal.

A zárvány még a 2010-es években került a Magyar Természettudományi Múzeumba az ELTE Őslénytani Tanszékének tanszékvezetője, Dr. Ősi Attila jóvoltából. A zárványok kezelését sokáig Czirják Gábor és Hajdu Zsófia, egykori ELTE-s hallgatók végezték. Zsófia és Gábor az egyik zárványtartalmú ajkait-darabra láthatóan különös hangsúlyt fektettek, mivel az már a MTM-be érkezésekor műgyantába volt ágyazva, és néhány oldalról meg is volt csiszolva. Az előzetesen készített jegyzőkönyvben a példány „?csótány/ ?szöcske” megnevezéssel kertült rögzítésre. Ez két igen távoli rokon rovarcsoport, ám a zárvány és a vele foglalkozó szakemberek mentségére le kell szögezni: az erősen hiányos zárványt igen sokáig nem látta ténylegesen hozzáértő szempár.

A kérdéses csótányzárvány ajkaitban; méretarány: 1 mm (kép: Hemen Sendi)

Amikor a korábban már említett, irizáló Alienopterix santonicus előkerült, a zárvány publikálására nem akadt hazai, vállalkozó szellemű szakember. Ez volt az oka, hogy a kutatásban résztvevők egy külföldi kutató, Peter Vršanský, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársának segítségét kérték. A jelen kutatásban vizsgált ajkait-zárvány kapcsán idővel felmerült, hogy lehet, hogy ez is egy csótány, azért az MTM és az ELTE kutatói ismét felkeresték Petert a zárvány pontosabb kiléte kapcsán. Peter csakhamar válaszolt a hozzá intézett e-mailre, miszerint igen, ez a példány is egy csótány. A további munka Petertől a földtörténeti középidő csótányainak egy másik szakértőjéhez, Hemen Sendihez vándorolt. A zárvány feje hiányzik, nem is beszélve a lábak hiányzó porcióiról és számos egyéb, hiányzó részletről. Hemen ennek ellenére szinte gond nélkül elvégezte a zárvány alapos elemzését, és kiderült, hogy az nem csak hogy faj szinten azonosítható, de egyben egy új fajt is képvisel.

Az új faj neve Perspicuus csincsii lett. A Perspicuus egy, a szintén késő-kréta (~99 millió éves) korú burmitból (mianmari borostyánkő-típus) ismert, napjainkra kihalt csótánygénusz, melybe az ajkai példány egyértelműen besorolható volt. A génusz mindkét korábbi faja (P. vrsanskyi és P. pilosus) burmitból ismeretes.

Az ajkai zárvány fajneve Csincsi Szabolcsra utal, aki túlmenően azon, hogy maga is ajkai származású, egyben az ajkait-kutatás egy testvérprojektjének, az iharkúti ősgerinces-kutatásnak is lelkes támogatója. Minden eddigi, az ajkait-projekt újraindulása óta felfedezett ajkait-zárványról készültek paleoillusztrációk. Ez a Perspicuus csincsii esetén sem volt másképp, ám a zárvány erősen rossz állapota itt megkövetelte, hogy az állat fantáziaképének megalkotásához a mianmari borostyánkövekből ismert, sokkal jobb állapotú fajokat vegyék alapul.

A Perspicuus csincsii művészi rekonstrukciója (Szabó Márton alkotása)

A Perspicuus csincsii az ajkait entomofaunájának második csótányfaja, és egyáltalán nem kizárt, hogy ez a különleges, magyar borostyánkő tovább csótányfajokat ad majd a tudománynak. Érdekes megfigyelni, hogy a vélhetően metálfényű Alienoperix santonicus (az első, ajkaitban felfedezett csótányfaj) és a Perspicuus csincsii két mennyire eltérő habitusú csótányfaj voltak, melyek egyazon időben népesítették be ugyanazt az élőhelyet. A csótányok egyébként is lenyűgözően diverz rovarcsoport. 350 millió éves evolúciós pályafutásuk alatt gyakorlatilag összes fontos élőhelytípust gond nélkül hódították meg. Ma a parazita, akvatikus és barlangi fajoktól a csoportokban élőkig mindenfélét fellelhetünk belőlük világszerte. Elképesztő ellenálló-képességük és kiváló alkalmazkodási stratégiáik révén az ember által uralt környezetben is minden probléma nélkül képesek fennmaradni, nem egyszer okozva komoly közegészségügyi problémákat.

Az Európa városaiban is előforduló amerikai csótány (Periplaneta americana) (forrás: terro.com)

A Perspicuus csincsii-t vizsgálva a kutatóknak feltűnt, hogy ez a zárvány is sok rokonságot mutat a burmitból ismert formákkal. A két borostyánkőtípus entomofaunája rendkívül hasonló, legalább család szinten gyakorlatilag minden ajkai forma előkerült burmitból is. A két borostyánkövet két, egymástól időben 13-15 millió évnyi távlatban létezett, földrajzilag pedig mintegy 9000 km-re fekvő élőhely produkálta. Az ajkai kőszénmocsár egy trópusi-szubtrópusi, erdős élőhely volt, páfrány-dominált aljnövényzettel, míg a mianmari borostyándzsungel egy esőerdő volt, mely minden jel szerint közel feküdt a tengerhez. Az, hogy a két élőhely entomofaunája ilyen fokon fed át egymással, a két élőhely közös ökológiai faktoraiban kereshető. Az ajkaitok kutatását végző szakemberek úgy vélik, hogy noha lehet számítani kivételekre, minden bizonnyal még lesz olyan ajkait-zárvány, melynek közeli rokonai már ismertek a mianmari borostyánkőből.

A Perspicuus pilosus zárványa mianmari borostyánkőben; méretarány: 1 mm (Koubová & Mlynský 2020 után módosítva)

A Perspicuus csincsii, hasonlóan más ajkait-zárványokhoz, a MTM Őslénytani és Földtani Tárának őslénytani gyűjteményében, az egyik típusszekrényben kerül elhelyezésre. Most már nem csak egy kézzel írott cetli ül majd alatta, melyen két kérdőjel is helyet foglal. Tartósítva, kis műanyagdobozban védve tároljuk majd a tudomány örökségeként az utókor azon kutatói számára, akik valamilyen okból látni szeretnék majd az elkövetkező évtizedek, vagy ha kis szerencsénk van, évszázadok során. Az általa majd belakott fiókban akad már pár, igencsak különleges, ősi ízeltlábú - ám ez még biztosan csak a jéghegy csúcsa.