MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A Hátszegi-medence a 19. század vége óta ismert a késő kréta (maastrichti) korú szárazföldi gerinces, elsősorban dinoszaurusz, leleteiről, amelyeknek az első leírója báró Nopcsa Ferenc volt. Nopcsa a kutatásai során nem csak az őshüllő maradványok leleteit határozta meg és írta le, hanem a terepen történő megfigyelései alapján megpróbált következtetéseket levonni az egykori környezetükre is. Habár általában nem közölte a leletek gyűjtőpontjainak a helyeit, de hangsúlyt fektetett a leletek megőrződésének a minőségére, az előfordulási mintázatokra és a maradványok asszociációira is.

Szerző: Magyar János (Őslénytani és Földtani tár)

Az egyik legfontosabb következtetését az egykori környezettel kapcsolatban mégis az előkerült dinoszaurusz kövületek méretei alapján hozta meg. Ugyanis számos dinoszaurusztól származó maradvány (főként a titanosauria és a hadrosauria csoportba tartozó leletek) a közeli rokon csoportjaikhoz képest különösen kisméretűnek számítanak. A jelenség hasonló a szigeteken előforduló bizonyos emlősök, mint például Ciprus szigetéről, a pleisztocénből ismert törpe növésű elefánt (Palaeoloxodon cypriotes) esetéhez. Így Nopcsa azt feltételezte, hogy a Hátszegi-medence területe a kréta időszak legvégén egy sziget lehetett, amelyet ma már Hátszeg szigetként emlegetnek.

Az újabb kutatásoknak köszönhetően már tudjuk, hogy ez valóban így lehetett. Sőt azt is tudni lehet, hogy az egykori sziget valószínűleg kiterjedtebb volt a Hátszegi-medencénél, hiszen azon kívül is, az Erdélyi-medence számos más pontján (főként annak az É-NY-i, a Ny-i és a D-Ny-i részein), illetve a Rusca Montană területén és az Erdélyi-középhegység déli részén is vannak a Hátszegi lelőhelyekhez köthető üledékek.

 A Magyarosaurus dacus életnagyságú szobra, ideiglenesen kiállítva Demsuson, a községháza udvarán. A szerző felvétele.

Az egykori sziget klímájáról a paleogeográfiai rekonstrukciók és a paleomágneses vizsgálatok alapján azt lehet tudni, hogy a hátszegi terület szubtrópusi övezetben volt a maastrichti időben. A terület részletesebb geológiai, szedimentológiai és tafonómiai vizsgálatainak a segítségével még jobban megérthetjük az eredeti ökológiai kapcsolatokat a fosszilis organizmusok között, akárcsak a paleobiológiájukat és az őskörnyezetet, amelyben azok éltek. De a taxonómiai adatok is jelentősen hozzájárulnak ezekhez az információkhoz, különösen a mikropaleontológiai anyag, amely nagyon fontos a paleokörnyezet vagy a helyi ökoszisztéma kapcsolatainak a rekonstruálásához.

A fent említett vizsgálatokhoz azt fontos tudni, hogy a Hátszegi-medence maastrichti kontinentális üledékei hagyományosan két fő, formális litosztratigráfiai egységre bontható, a Densuş-Ciula formációra és a Sânpetru formációra.

Az egykori Hátszeg sziget trópusi-szubtrópusi éghajlattal rendelkezett. Forrás: freeimageslive.co.uk

Az egykori hátszegi környezet megismerése érdekében már Nopcsa is megpróbált tafonómiai módokat azonosítani a Sânpetru formációban, vagyis azt, hogy hogyan rakódtak le az üledékben a maradványok. Feljegyezte az izolált csontok előfordulását, a kis csontfelhalmozódásokat, amik egy egyedtől származtak és a nagy csontdúsulásokat, amiket fosszilis zsebeknek nevezett. Öt ilyen fosszilis zseb felfedezését és ásatását dokumentálta, habár részletes szedimentológiai és fosszília tartalom leírása nélkül. Azonban amerikai és európai kainozoos csontdúsulások alapján arra a következtetésre jutott, hogy ezek a zsebek biológiai eredetű dúsulások, pontosabban ragadozó állatok táplálkozási tevékenységéhez köthetők. Mivel mélyvízi tavi üledéknek tartotta azt a kőzetet, amelyben ezek a zsebek megtalálhatók, ezért úgy vélte, hogy az említett ragadozók az itt élt krokodilok lehettek.

Dan Grigorescu, 1983-ban publikálta az első átfogó leírását a Hátszegi gerinces tafonómiának. Ebben a tanulmányban a szedimentológiai, a megőrződési mód és a taxonómia kapcsolataira fókuszált. A tanulmányban újraértelmezte a Nopcsa által leírt fosszilis zsebeket, mint folyóvízi felhalmozódás eredményei, egy hosszabb-rövidebb ideig tartó szubaeriális kitettség utáni mocsaras környezetben.

Az újabb szedimentológiai vizsgálatok szerint viszont a terület mozaikos volt. A helyi szedimentológiai paleokörnyezetet az összefonódó és nagy kanyarulatokkal rendelkező folyók uralták, amelyeket alacsony fekvésű és rossz vízelvezetésű árterek szegélyeztek. Ezek mentén tavak, mocsarak jöttek létre, de néhol, a magasabb területeken jó vízelvezetésű (szárazabb) árterek lehettek. A területen gyakoriak lehettek az áradások, de nincs jele kiterjedt állóvízi vagy delta torkolathoz köthető környezetből származó üledékeknek, sem pedig katasztrófákhoz köthető eseményeknek.

A Hátszegi-medence fosszília dúsulásai:

A növényi maradványok főként palinomorfok, mert a mezo és makroflóra maradványok ritkák a Hátszegi-medencében. Ezek közül is leginkább magok, termések és levelek ismertek.

Növénymaradványokban a Rusca Montană közelében található lelőhely a leggazdagabb egész Romániában, amelynek pollen és spóra tartalma is hasonló a Hátszegi-medencében találtakéhoz. A Rusca Montană szénlerakataiból számos fosszilis makroflóra lelet került begyűjtésre. Főként páfrányok, egyszikűek (pálmák) és kétszikűek. A kétszikűek főleg zárvatermők (Platanaceae, Lauriaceae és Arabiaceae), viszont a nyitvatermők ritkák. A vörösagyagos rétegekben a növénymaradványok mellett pedig borostyán is található. A növényi maradványok alapján csavarpálmákban (Pandanus) gazdag, sűrű ártéri erdők, mangrove-szerű környezet lehettek itt, mivel ez a növénycsoport ma is főként trópusi mocsarak és partok környékén él.

A gerinctelen maradványok többségét puhatestűek (csigák és kagylók) héjai adják, de ismertek ostracodák, valamint ízeltlábú lábnyomok is.

Több mint 70 különböző gerinces taxon (halak, békák, farkos kétéltűek, gyíkok, kígyók, teknősök, krokodilok, pteroszauruszok, dinoszauruszok, madarak és emlősök) ismert, amelyek a Densuş-Ciula formáció középső tagjától a Sânpetru formáció felső tagjáig előfordulnak.

A lelőhelyek alapján 4 különböző paleobiotópot lehet azonosítani, amelyek mindegyikének megvan a lokálisan zárt gerinces élőlény együttese. A paleobiotópok a következők:

• Aktív folyómeder és zátonyok.
• Mocsarak
• Rossz vízelvezetésű árterek.
• Jó vízelvezetésű, magasabb ártéri területek.

A legtöbb gerinces taxon előfordul szinte az összes tafonómiai módban, amelynek oka a hasonló környezet. A Rhabdodontidae, titanosauria, Kallokibotion és Allodaposuchus egyenletesen képviseli magát az összes környezettípusban és tafonómiai módban, mert nem igényeltek speciális körülményeket. A Telmatosaurus, vagy legalábbis a hadrosauroidok is hasonló mintázatot mutatnak a szedimentológiai fáciesek, illetve a tafonómiai módok között, annyi különbséggel, hogy hiányoznak a részleges csontvázak. A részleges csontvázak a krokodilok esetében is alulreprezentáltak, amelynek az oka még nem tisztázott. A makrogerinces faunában az ankylosauria és a pteroszauruszok maradványai tartoznak a legritkább leletek közé. Az utóbbiakhoz köthető leletek ritkaságát könnyen magyarázza a könnyű szerkezetű törékeny csontjaik, amelyek könnyen megsemmisülnek a szállítódás során, vagy az egyéb környezeti tényezőknek köszönhetően. Amellett, hogy a páncélos dinoszauruszokhoz köthető leletek ritkák a Hátszegi-medencében, az asszociált leleteik teljesen hiányoznak. Az ankylosauriák tehát vagy nagyon ritkák voltak a lokális paleoközösségben, vagy a maradványaik csak a haláluk után, szállítódva jutottak el a Hátszegi területre. Mivel úgy tűnik, hogy a leleteik gyakoribbak az Erdélyi-medence nagyjából ugyan ilyen korú rétegeiben, ezért valószínűleg egy magasabb, a hegyvidékekhez jobban köthető paleoközösség tagjai lehettek. A theropodák az ornithopodákhoz, titanosauriákhoz és krokodilokhoz hasonlóan szintén jelen vannak minden fácies típusban és tafonómiai módban, de általában a leggyakoribbak a mikrofosszilis csontdúsulásokban, ahol ezek a leggyakoribb taxonok. Ennek az oka leginkább az lehet, hogy a maradványaik főként fogakból állnak, amelyek ellenállóak a környezeti hatásokkal szemben, valamint az apró méreteik miatt a makrogerinceseket tartalmazó lelőhelyeken könnyen észrevétlenek maradnak.

A mikrogerinces maradványok alapján viszont világos, hogy voltak bizonyos élőhely preferenciák. A gyíkok és a vízi taxonok, különösen a békák kedvelték a növényzettel rendelkező, évelő ártéri tavak partjait. A multituberculata emlősök, a Kallokibotion teknősök és az Allodaposuchus krokodilok a kevésbé mocsaras területeken éltek. Az utóbbi két csoport is képes volt a jó vízelvezetésű területeken élni, de nem jól adaptálódtak a kis tavakhoz. A dortokid teknősök és az Acynodon krokodilok maradványai pedig gyakoribbak a vízzel borítottabb területek üledékeiben.

Az Allodaposuchus precedens egyik, közel teljes, koponyája a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyűjteményében. A szerző felvétele.

A csoportos életmódra utaló jelek, mint például a monotaxonos lelőhelyek nem ismertek a Hátszegi-medencéből. Viszont a több, különböző korú és méretű példánytól származó leletek (főként a Zalmoxes és a titanosauria csoportok esetében), amelyek több lelőhelyen is előfordulnak, a legalább időszakos társas életmódra utalnak. A Telmatosaurus esetében ilyen leletegyüttes eddig még nem ismert, amely elég különös annak tükrében, hogy a hadrosauriák általában társas életmódot folytattak. Ennek a hiánynak az okai lehetnek, hogy a Telmatosaurus a hátszegi ökoszisztémában nem alkotott csoportokat, vagy ha igen, akkor ezek nem voltak tartósak. Vagy esetleg az elpusztulásuk oka nem okozott tömeges felhalmozódást. Az is felmerült, hogy csak választhatóan látogattak el a hátszegi élőhelyekre, viszont ezt kizárja a maradványai gyakori jelenléte.

Felhasznált irodalom:

Bate, D. M. A. (1903). Preliminary note on the discovery of a pigmy elephant in the Pleistocene of Cyprus. Proceedings of the Royal Society of London, 71, pp. 498-500

Botfalvai, G., Csiki-Sava, Z., Kocsis, L., Albert, G., Magyar, J., Bodor, E. R., Ţabără, D., Ulyanov, A. & Makádi, L. (2021). ‘X’marks the spot! Sedimentological, geochemical and palaeontological investigations of Upper Cretaceous (Maastrichtian) vertebrate fossil localities from the Vălioara valley (Densuş-Ciula Formation, Hațeg Basin, Romania). Cretaceous Research, 123, 104781.

Csiki, Z., 2005. Sistematica, tafonomia si paleoecologia microvertebratelor si dinosaurilor saurischieni din Maastrichtianul Bazinului Haţeg. Unpubl. Ph.D. Thesis, University of Bucharest, 527 pp.

Csiki, Z., & Benton, M. J. (2010). An island of dwarfs—Reconstructing the Late Cretaceous Haţeg palaeoecosystem. Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology, 293 (3-4), 265-270.

Csiki, Z., Grigorescu, D., Codrea, V., & Therrien, F. (2010). Taphonomic modes in the Maastrichtian continental deposits of the Haţeg Basin, Romania—Palaeoecological and palaeobiological inferences. Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology, 293 (3-4), 375-390.

Csiki-Sava, Z., Buffetaut, E., Ősi, A., Pereda-Suberbiola, X., BrusatteIsland, S. L. (2015). life in the Cretaceous - faunal composition, biogeography, evolution, and extinction of land-living vertebrates on the Late Cretaceous, European archipelago. ZooKeys, 469, pp. 1-161,

Csiki-Sava, Z., Vremir, M., Vasile, Ş., Brusatte, S. L., Dyke, G., Naish, D., Norell, M. A. & Totoianu, R. (2016). The east side story–the Transylvanian latest Cretaceous continental vertebrate record and its implications for understanding Cretaceous–Paleogene boundary events. Cretaceous Research, 57, 662-698.

Codrea, V., Godefroit, P., & Smith, T. (2012). First discovery of Maastrichtian (latest Cretaceous) terrestrial vertebrates in Rusca Montană Basin (Romania). Bernissart Dinosaurs and Early Cretaceous Terrestrial Ecosystems. Indiana University Press, Bloomington, 570-581.

Codrea, V., Solomon, A., Fărcaș, C., & Barbu, O. (2013). On some local restricted Maastrichtian environments of the" Hațeg Island"(Transylvania, Romania). Bulletin of the Geological Society of Greece, 47(1), 82-91.

Duşa, A. (1974). Aspecte ale formării cărbunilor din Bazinul Rusca Montană. Studia Universitatis “Babeş-Bolyai”. Series Geologia-Mineralogia. Cluj-Napoca, 2, 36-42.

Grigorescu, D. (1983). A stratigraphic, taphonomic and palaeoecologic approach to a “forgotten land”: the dinosaur bearing deposits from Haţeg Basin (Transylvania–Romania) Z. Kielan-Jaworowska, H. Osmólska (Eds.), Second Symposium on Mesozoic Terrestrial Ecosystems. Acta Palaeontologica Polonica, vol. 28 (1983), pp. 103-121.

Nopcsa, F. (1902). Über das Vorkommen von Dinosauriern bei Szentpéterfalva Zeitschrift der deutschen geologischen Gesellschaft, 72 (1902), pp. 34-39.

Nopcsa, F. (1914). Dinosaurierreste aus Siebenbürgen III. Weitere Schädelreste von Mochlodon. Denkschriften der königlichen Akademie der Wissenschaften. Mathematisch-Naturwissenschaftliche Klasse, 74 (1904), pp. 229-263.

Tuzson, J. (1913). Adatok Magyarország fosszilis flórájához (Additamenta ad floram fossilem Hungariae III), A magyar kiraly Földtani Intézet Évkönyve 21, 209–233.

Vasile, Ş. (2008). A new microvertebrate site from the Upper Cretaceous (Maastrichtian) deposits of the Haţeg Basin. Sargetia, 21, 5-15.