Amikor a legtöbb utcai díszfa már rég elvirágzott, a japánakác akkor kezd virítani. A sötétzöld levelű, robusztus termetű fa közkedvelt sorfa, Kínában nagy múltú gyógynövény.
Szerző: Tamás Júlia (Növénytár, Mag- és Termésgyűjtemény)
Július elején, amikor már a legtöbb díszfa elvirágzott, a japánakác még csak elkezd virítani. Nagy termete, sötétzöld lombja, illatos, vajszínű virágai közkedveltté teszik. A városi körülményeket jól viseli, szépen fejlődik, emellett jó a regenerálódó képessége is.
Fiatal japánakác példány
A közönséges pagodafa vagy japánakác (Styphnolobium japonicum, korábban Sophora japonica) a pillangósvirágúak családjába tartozó, Kelet-Ázsiában őshonos fafaj. Nemrég leválasztották a Sophora nemzetségről, az új nemzetségnév fanyar ízű, cikkes hüvelytermésére utal. A japánakác név megtévesztő, mivel Japánban nem őshonos – természetes elterjedési területe Kína, ahol a 800 méternél alacsonyabb hegyvidékeken él. Japánban már az ókorban ültették, Európába a 18. században jutott el. Manapság sokfelé ültetik, Észak-Amerikában, Dél-Afrikában, Ázsiában is közkedvelt díszfa. Európa számos országában megtelepedett fajként tartják számon, vagyis már a művelésből „kiszökött”, spontán példányai is megélnek.
Virágzó japánakác a Növénytár épülete előtt, a Könyves Kálmán körúton
20 méter magasra növő, erőteljes törzsű, kezdetben gyorsan növekedő, lombhullató fa. Jellegzetessége, hogy hajtásai 3-4 éves korukig zöldek maradnak. Ha az „akác” névből arra következtetnénk, hogy a fa tüskés, tévedünk: a fehér akácnak csak távoli rokona, hajtásai tüskétlenek. A fa kérge fiatalon sima, később szürkésbarna színű, hosszanti repedésekkel. A levelek páratlanul szárnyasan összetettek, a levélkék tojásdadok, enyhén kihegyesedők, színük sötétzöld, fonákuk ezüstös színű. Virágai sárgás-vajszínűek, kissé illatosak, június végétől kezdődően dúsan nyílnak nagyméretű bugavirágzatokban. A pillangós virágok alsó szirmai nem alkotnak zárt csónakot, a porzók pedig szabadállásúak, ezek a családon belül viszonylag ősi jellemzők. Termései 5–8 centiméteres, 2–6 magvú fel nem nyíló, húsos, cikkelyes, azaz a magvak között befűződő hüvelytermések. Éretten is zöldes színűek, a magok körül nyálkát tartalmaznak. Terméseinek beéréséhez hosszú, meleg ősz szükséges. A hüvelyek a fagyokig a fán maradnak. A magvak mérgezők.
A japánakác kérge barnásszürke színű, hosszában repedezett
4-7 levélkepárból és véglevélkéből álló összetett levelek. (A szürkésbarna lerakódás a légkörből kimosódott szaharai homok.)
Gyors növekedésű fafaj: a fiatalon akár évi 60-80 cm-t is növekszik. Megfelelő körülmények között, védett fekvésben növekedése tartós, és magas kort, illetve nagy méreteket érhet el. Hazánkban előfordulnak 200 évesnél idősebb, 6 méteres törzskerületet meghaladó példányok.
A japánakácot a kínai gyógyászat 50 alapvető gyógynövénye között tartják számon, ugyanakkor óvatosan kezelendő, mivel mérgező anyagokat is tartalmaz. Értékes tulajdonsága, hogy a bimbóknak magas a rutin (P-vitamin) tartalma, ami az erek rugalmasságát fokozza, a vérrögök kialakulását gátolja.
Érdekes kertészeti változatai a S. japonica ‘Violacea’, mályvaszínű virágokkal, illetve a ritkán vagy egyáltalán nem virágzó, csüngő ágú S. japonica ‘Pendula’.
A fa június végétől virít
Pillangós virágai sárgás-vajszínűek, illatosak, az alsó szirmok nem alkotnak zárt csónakot
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
