MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Szerzők: Horváth Edit, Lazányi Eszter, Nagy Hajnalka

ŐRZÉS

„Kutatási eredményeinek hatására a Magyar Nemzeti Múzeum 1924-ben berendelte szolgálattételre az Állattárba, tíz évvel később I. osztályú múzeumőrré nevezték ki.” – olvashatjuk dr. Szalay László (a Myriapoda gyűjtemény hajdani kurátora) életrajzában¹. Akármilyen furcsa is, a muzeológusokat korábban „múzeumi őrök”-nek hívták. Ma már megmosolyogtató ez az elnevezés, pedig érthető: nem a kiállítást, hanem a gyűjteményeket őrizték, gondozták és teszik/tesszük ezt a mai napig, csak most már „muzeológus"-ként.

A Talajzoológiai gyűjteménycsoportban alkoholos, szekrénykataszteri gyűjteményeket őrzünk. Ez a két szó annyit takar, hogy nálunk az állatok alkoholban vannak, és nem egyedi, hanem szekrénykataszteri nyilvántartásúak (azaz nem egyedenként tartjuk számon őket, hanem fiolánként). Etanolban vannak, mert szárítva nem tudnánk vizsgálni őket, tönkremennének. Általában a 70% körüli alkohol az a töménység, amiben még kellően rugalmasak maradnak a példányok a szükséges boncolásokhoz (leginkább a belső struktúráik alapján dolgozunk), de még elég tömény ahhoz, hogy több mint száz évre tartósítsa őket. Manapság már gyűjtünk 96%-os alkoholba is (vagy egész példányokat, vagy csak testrészeket), hogy DNS-vizsgálatra is alkalmas legyen a minta. Az állatokat vizsgálat után vagy visszatesszük az eredeti fiolába, vagy tartós tárgylemezes preparátumot készítünk, ami ugyancsak több mint száz évig megmarad. Ezért az alkoholos mellett vannak tárgylemezes gyűjteményeink is.

Kép: Gyűjteményi anyagokat tartalmazó üveg a Soklábúak gyűjteményéből: 1-es számú üveg, benne 50 fiola Polyxenus lagurus (Linnaeus, 1758), azaz pamacsos soklábú. A kép közepén lévő fiolán „830/1888 Det. Dr. Daday Jenő” szerepel, azaz a fiolában található állatokat még 1888-ban határozta meg Dr. Daday Jenő (1855-1920). A mellette lévő fiolák céduláiból látszik, hogy 1963-ból, 1994-ből, 1997-ből stb. származó minták vannak vegyesen az üvegben. Az egyik fiolában olvasható az egyedi gyűjteményi azonosító kód is: „HNHM diplo-00032”, azaz Hungarian Natural History Museum=Magyar Természettudományi Múzeum, Diplopoda=ikerszelvényesek, a 00032-es számhoz az adatbázisból minden adat kinyerhető a fiola mozgatása nélkül.

Kép: Tartós tárgylemezes preparátum egy tudományra új rinya (százlábú) fajról. A középen található kerek fedőlemez alatt látható a kettéhajtott állat (bal oldalt fent a feje a csápokkal), minden valószínűség szerint kanadabalzsamba ágyazva. A cédulák tanulsága szerint ezt a példányt 1901.V.12-én gyűjtötte Bíró Lajos Új-Guineában, bizonyos testrészeket kiboncolt belőle, és később tudományra új rinya fajként került leírásra („Geophilus n.sp.”, azaz a nova species=új faj).

Kép: Tárgylemezes gyűjteményi szekrény, benne a tárgylemezek rendszertani sorrendben.

Más szempontból elkülönítjük a meghatározott anyagokat a meghatározatlan anyagoktól, amiket gyűjtőhelyek/gyűjtőutak alapján tárolunk (pl. „Görögország 2007”). A meghatározott anyagok viszont alapvetően rendszertani sorrendben helyezkednek el a polcokon. Évek óta dolgozunk azon, hogy az összes meghatározott fiola egyedi kódot kapjon, és a fiolában található minden cédulaadat bekerüljön egy háttér-adatbázisba. Így az adatbázis segítségével már nem csak rendszertani, hanem bármilyen más információ alapján lehet keresni, pl. a gyűjtő neve, lelőhely, élőhelytípus, gyűjtési mód stb. alapján. Az adatbázisban természetesen azt is rögzítjük, hogy a keresett fiola melyik szekrényünk, hányadik polcán, hányas számú befőttesüvegben található, így a keresett tudományos anyag könnyen megtalálható, biztosan beazonosítható.

Kép: Alkoholos gyűjteményi szekrény, benne az üvegek rendszertani sorrendben.

 KUTATÁS

 A muzeológusok a gyűjtemények őrzése mellett tudományos kutatásokat is folytat(hat)nak. Kutatási témáink érdeklődési körtől és lehetőségeinktől is függenek. Kézenfekvőek a gyűjteményeken alapuló taxonómiai (állatrendszertani) és faunisztikai (egy adott élőhely állatvilágának feltérképezéséről szóló) kutatások, illetve ökológiai vizsgálatokhoz a mintavételek során gyűjtött állatok meghatározása (a későbbi számítások, statisztikák ezeken a fajlistákon alapulhatnak). Mivel széles a spektrum, és más kollégák, más blog-bejegyzésekben már írtak a maguk kutatásairól, ezért mi is inkább csak egy-egy esettanulmányon keresztül nyújtanánk bepillantást a Talajzoológiai gyűjteménycsoportban folyó tudományos munkákba.

Horváth Edit: Balogh János által leírt atkafajok monográfiája

(biológiatörténet, szakirodalom, adatbázis)

Egy checklist megírásakor a szerző korábbi publikációk alapján összegyűjti egy adott földrajzi régió (pl. a Balkán-félsziget) összes kimutatott faját vagy egy néhai kutató (pl. dr. Balogh János) összes általa leírt faját egyetlen tudományos cikkben. Ezek a checklist-ek általában monográfiák is, azaz rendkívül hosszú, a valóságban fáradságos munkával összeállított listák: a fajok listázása mellett tartalmazzák a fajok szinonimáinak listáját is, azaz minden olyan névváltozatot, amilyen formában az adott fajokra valaha hivatkoztak a leírásuk óta (annak minden részletével együtt). Továbbá minden fajnál szerepelni szoktak a faj elterjedési adatai és az esetleges rendszertani problémákat taglaló összegzések (amennyiben szükségesek). Egy-egy ilyen checklist nagy segítség a többi kutató számára, mert egyetlen helyen megtalálható benne egy adott faj története és főbb tudnivalói a faj leírásától kezdődően egészen a cikk megírásának időpontjáig.

A Balogh János által leírt atkafajok monográfiája a néhai dr. Balogh János (1913–2002) professzor, egyetemi tanár  által leírt majdnem 1200 atkafaj jegyzéke. A szinonimalistákon kívül az is szerepel, hogy hány típust jelölt ki az adott fajhoz, azokat mely ország melyik múzeumában vagy egyéb tudományos gyűjteményében kell keresni (ez alapvető kérdés szokott lenni taxonómiai munkák esetében) és ha a típus a Magyar Természettudományi Múzeum Talajzoológiai Gyűjteménycsoportjában lett eredeti szándék szerint elhelyezve, akkor jelen tudásunk szerint valóban megtalálható-e a gyűjteményünkben.

Nagy Hajnalka: Televényférgek molekuláris és morfológiai taxonómiája

(molekuláris taxonómia és morfológiai, azaz klasszikus taxonómia)

A doktori munkám célkitűzése volt a kevésbé ismert dél-koreai televényféreg fauna feltárása és az európai televényféreg közösség tanulmányozása, különös tekintettel a tudományra nézve új fajok leírására és a fajokon belüli változatosság felfedésére. Témavezetőimmel 16 különböző dél-koreai hegy talajmintáiból gyűjtöttünk televényférgeket, továbbá még ausztriai és magyarországi mintavételi helyszínek mintáiból is. Az állatokat a pontos azonosítás érdekében alapos, sok karakterre kiterjedő morfológiai vizsgálatnak vetettük alá, és DNS-alapú molekuláris biológiai módszerek segítségével több génen alapuló filogenetikai elemzéseket végeztünk velük, vagyis törzsfákat készítettünk. A morfológiai és a molekuláris vizsgálatok eredményei alapján 15 új televényféreg fajt írtunk le Dél-Koreából, amelyek kilenc genuszba (nemzetségbe) tartoztak és ezen genuszok közül is egy újnak bizonyult a tudomány számára. Három új fajt Magyarországról írtunk le, közülük kettőt barlangokból. A faunisztikai eredmények szerint a dél-koreai és az európai televényféreg közösség összetétele genusz szinten hasonló egymáshoz. Faji szinten viszont a két fauna összetétele jelentősen különbözik, ugyanis a dél-koreai talajmintákban megtalált fajok többsége Európában egyáltalán nem fordul elő. 12 olyan fajt találtunk, amelyek a dél-koreai faunára nézve új fajok (tehát korábban még nem találták meg őket Dél-Koreában), ezek egy kivételtől eltekintve Európában is jelen vannak, ahol széles elterjedéssel bírnak. A törzsfák eredményei alapján a vizsgált fajok koreai és európai példányai ugyanazon faj képviselői, de sok esetben jelen van bennük a fajon belüli változatosság. Ez olyan érdekes módon nyilvánult meg, hogy a törzsfákon az adott faj dél-koreai és európai egyedei a gyűjtési helyüknek megfelelően különültek el egymástól. Munkák azonban itt még nem ért véget, ugyanis további új faj-jelöltek várják, hogy megkapják a tudományos leírásukat.

Lazányi Eszter: Egy ikerszelvényes genusz taxonómiai revíziója

(faunisztika, morfológiai, azaz klasszikus taxonómia)

Doktori munkámban egy problémás ikerszelvényes csoport felülvizsgálatát tűztem ki célul. Legegyszerűbben úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy volt több mint 100 rokon faj egyetlen szűk csoportban, amikről sejteni lehetett, hogy nem is mind annyira közeli rokonok. Időszerű volt „rendbe szedni a családfájukat” (ilyesmi kérdésekkel foglalkozik egy taxonómus). Nehéz egy effajta munkát elkezdeni, annyira szerteágazó. Első körben minél több faj (főleg a ritkán látott, kevésbé ismert fajok) eredeti, első példányát (a „típusokat”) meg kellett vizsgálni. Lehetőség szerint személyesen mentem el az adott múzeumokba (pl. a Bécsi és a Berlini Természettudományi Múzeumba) megnézni az anyagokat. Sajnos ez az út nem járható minden egyes fajnál, ilyenkor megpróbáltam kikölcsönözni a típusokat. Második körben tanácsos egyéb, később gyűjtött példányok vizsgálata. Kapóra jöttek a Talajzoológiai gyűjteménycsoport és a Zootaxonómiai kutatócsoport Balkán-félszigeten végzett, több éven át tartó gyűjtései. A gyűjtőutak során felhalmozódott óriási anyagot átválogattam csak az engem érdeklő formák után kutatva. Ez a gyűjteményünkön alapuló faunisztikai kutatómunka nem várt sikerekkel járt:

• számos olyan faj került elő, amiket az első leírásuk óta (azaz több mint 100 éve) most fogtak be először, így értékesen bővítették a gyűjteményünket és felülvizsgálatuk gyarapította az adott fajokkal kapcsolatos tudományos ismereteinket;
• tudományra új fajok is előkerültek, tovább bővítve az amúgy is problémás csoportot – de egyben segítettek a „rendrakásban” is;
• a fajok gyűjtési adatai (kombinálva a feltáruló rokonsági viszonyokkal) bővítették a Balkán-félsziget állatföldrajzáról szóló ismereteinket.

¹Allodiatoris I. 1973: Megemlékezés Dr. Szalay Lászlóról (1887–1970). – Folia entomologica hungarica 26(1): 5–16.