Ahogy egy üzletben sem csak kirakat van, hanem raktárkészlet is, az igazi múzeumban a kiállítások mögött kiterjedt gyűjtemények húzódnak meg. E gyűjteményekben számtalan olyan példány akad, amely első látásra fölöslegesnek vagy értéktelennek tűnik. Sohasem lehet azonban tudni, hogy egy jelentéktelennek látszó darab nem lesz-e valamikor jelentős és hírneves.
Írta: Papp Gábor
Rövid írásunk arról szól, hogyan lehetett a párizsi Nemzeti Természetrajzi Múzeum (Muséum national d’Histoire naturelle) gyűjteményében lévő, szó szerint szürke ólomdarab segítségével igazolni a világ egyik leghíresebb és legértékesebb gyémántja, a Hope korai történetére vonatkozó feltevést.
A Hope-gyémánt
(Fotó: Chip Clark, http://public.media.smithsonianmag.com//filer/ef/3d/ef3d827b-9022-4f82-9caf-271de61ba70a/hope_diamond.jpg)
A negyedmilliárd dollárra biztosított Hope-gyémánt Párizstól bő hatezer kilométerre, az Atlanti-óceán túlfelén, egy másik nemzeti természetrajzi múzeum, a washingtoni Smithsonian kiállításának egyik jól őrzött vitrinjében kéklik, immár 57 éve. A követ Henry Winston (1896–1978) amerikai ékszerész adományozta a múzeumnak 1958-ban. A csodás szépségű kék gyémántot 1812-ben említették először, ekkor egy londoni ékszerész leírást és rajzot készített a kőről. Nevét első ismert tulajdonosa, Henry Phillip Hope angol bankár után kapta. A Hope-családtól 1901-ben került el a gyémánt, és ezután híres gyémántkereskedők közt vándorolt kézről kézre, kivéve az 1911 és 1949 közti időszakot, amikor egy amerikai milliomos házaspár birtokában volt.
Jeffrey Post egy vizsgálat után visszateszi a Hope-gyémántot a Smithsonian (National Museum of Natural History) vitrinjébe.
(Forrás:http://smithsonianscience.si.edu/wordpress/wp-content/uploads/2009/08/97-36119-Jeff-Install-689x1024.jpg)
Henry Phillip Hope (1774–1839), a gyémánt „névadója”.
(Forrás: http://mineralsciences.si.edu/_img/hope/banners/HPHope.jpg)
Az ismeretlenségből a XIX. század elején felbukkanó kék gyémántról már korábban az a hír járta, hogy abból a híres kék gyémántból csiszolhatták, amely 1792-ben, a francia uralkodói család ékszereinek elrablása idején tűnt el. Bár Marie Antoinette sohasem viselte e kék gyémántot, a királyné végzete a bulvársajtó és a ponyvairodalom számos tollforgatóját ihlette meg, és a gyémánt tulajdonosait sújtó átokról fantáziadús cikkek és könyvek születtek. Talán nem meglepő, hogy amikor 1911-ben a McLean-házaspár megvásárolta a követ, kikötötte, hogy ha fél éven belül valamilyen szerencsétlenség éri a családot, akkor kicserélhetik egy vele egyező értékű másik ékszerre (a legkisebb McLean-gyereket nyolc évvel később ugyan halálra gázolta egy autó, de ekkor már lejárt a klauzula hatálya).
Az, hogy a Hope-gyémánt átka a szenzációhajhász zsurnaliszták „találmánya”, már azzal is igazolható, hogy a Smithsonian néven is ismert washingtoni National Museum of Natural History már több mint fél évszázada birtokolja a Hope-gyémántot, és ez idő alatt le sem égett, be sem zárták, és még számos olyan csapás elkerülte, amely egy átlagos magyar múzeummal könnyen megtörténik. Abból a szempontból persze átok ült a kövön, hogy hiába maradtak fenn viszonylag élethű ábrázolások abból az időből, amikor a XV. Lajos által készíttetett aranygyapjas rendi jelvényt díszítette, az amerikai kollégáknak ötven év alatt sem sikerült kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy a Hope tényleg a francia királyok kék gyémántja.
A francia királyok kék gyémántja az Aranygyapjas rend jelvényében. XVIII. századi ábrázolás. (Forrás: http://mineralsciences.si.edu/_img/hope/banners/GoldenFleece.jpg)
Ámde 2007-ben a párizsi Nemzeti Természetrajzi Múzeum gyűjteményének újraleltározása során két, ismeretlen időben a gyűjteménybe került ólomöntvényt találtak, melyeket először 1850-ben vezettek be a katalógusba. François Farges mineralógus, a múzeum munkatársa fölfigyelt rá, hogy a csiszolt gyémántokról készült ólommásolatok egyike feltűnően hasonlít a jellegzetes, egyedi csiszolású, francia királyi kék gyémántról fennmaradt rajzokra. Noha a katalogizálásnál felcserélték egymással a két példány leírását, egyértelműen azonosítani lehetett, hogy francia királyi kék gyémántra hasonlító darabhoz tartozik az a bejegyzés, mely szerint a feltűnő tisztaságú gyémánt tulajdonosa a londoni „Hoppe”, vagyis Hope úr.
A párizsi Nemzeti Természetrajzi Múzeumban talált ólommásolat.
(Fotó: François Farges, forrás: http://lediamantbleuduroi.free.fr/Museum_2007_files/droppedImage.png)
Már a formai hasonlóság is azt sugallta, hogy a Hope-gyémántot valóban a francia királyok kék gyémántjából csiszolták, de a ránézésre történő azonosítást egzakt tényekkel is alá kellett támasztani. Ezért François Farges és munkatársai az ólommásolatról lézerszkenneléssel digitális modellt alkottak. Az ólommásolat és a Hope-gyémánt digitális modelljének összevetése igazolta, hogy a Hope elfér, mégpedig éppen csak elfér a francia kék gyémántban. Az átcsiszolásnál tehát láthatóan ügyeltek arra, hogy a jellegzetes alak eltűnjön, de a kőből minél több megmaradjon (a kb. 69 karátból 45,5 karát). François Farges és munkatársai kiszámolták az ólommásolattal azonos nagyságú gyémánt tömegét is, ami 68,3 karátnak adódott, ez szinte egyezett a francia kék gyémánt ismert tömegével. Az ólommásolat és a hozzá tartozó katalógusbejegyzés segítségével tehát a francia királyok kék gyémántjának és a Hope-gyémántnak az azonossága kétséget kizáróan beigazolódott.
A Hope (kék) a francia királyok kék gyémántjának (fehér) digitális modelljében.
(Forrás: http://lediamantbleuduroi.free.fr/La_confrontation_files/Untitled-1b.png és Untitled-1c.png és Untitled-4.png)
Így bizonyosodott be már sokadszorra, hogy jelentéktelennek tűnő gyűjteményi tárgyak néha meglepő titkok tudói. A több mint másfél évszázad óta gondosan őrzött múzeumi példány és a rá vonatkozó régi feljegyzések tették lehetővé, hogy François Farges és kollégái előtt megnyíljon az ólomöntvény titka, és segítsen végre tisztázni a történelem egy darabkájának, a világ egyik legértékesebb gyémántjának múltját.
A francia királyok kék gyémántja XIV. Lajos idején (számítógépes szimuláció, François Farges felvétele). Farges szerint a kő egyedi csiszolása arra szolgált, hogy az aranyba foglalt gyémánton egy hét ágú arany nap, a Napkirály szimbóluma tűnjön fel.
A cikkhez tartozó képek a Smithsonian Institution (http://mineralsciences.si.edu; http://smithsonianscience.si.edu és http://public.media.smithsonianmag.com), illetve François Farges (http://lediamantbleuduroi.free.fr) weblapjairól származnak.
További olvasnivalók a természetrajzi gyűjtemények jelentőségéről:
Az élőhely megsemmisült, a növény életre kelt – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 8. rész
Klímaváltozás a cédulákon – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 5. rész
A lőtér fantomja – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 4. rész
Kommentek az apokalipszis magas lováról – avagy a tudomány vagy a tudatlanság oltára a nagyobb? Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 2. rész
Poloskák jelzik a Balaton vízének minőségét? – Mire jók a természetrajzi gyűjtemények? 1. rész
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
