MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Napjainkban szerte a világon egyre több a hamvasztás és kevesebb a koporsós temetkezés, melynek számos oka van. Ezek között a dinamikusan növekvő népességszám, a társadalmi- kulturális átalakulások folyamata, a vallási hit és nem utolsó sorban az elszegényedés is szerepet játszik. E temetkezési forma megjelenése a paleolitikum időszakára tehető, majd az őskor folyamán bizonyos időszakokban (pl. bronzkor), bizonyos kultúrák népességei részben vagy kizárólagosan ezt a temetkezési módot alkalmazták (szórt hamvasztásos vagy urnás temetkezési mód formájában) – vélhetően a napjainkhoz hasonló okok folytán. Ezért merülnek fel jogosan a kérdések. Milyen információk nyerhetők ezen égetett és apró csontdarabokból? Hogyan is dolgozza fel őket az antropológus, hiszen vizsgálatuk, valamint az azokból nyerhető információk igencsak korlátozottak?

Szerző: Köhler Kitti (Embertani Tár)

A régmúltban (ahogy manapság is) egyaránt létezett az urnás és a szórt hamvasztásos temetkezési forma. Ezek feltárása a régészek feladata, akik az elmúlt 10-20 évben az ilyen jellegű temetők, temetkezések esetén már igyekeztek/igyekeznek bevonni antropológus kollégákat is a munkálatokba, hiszen kint a terepen a segítségükkel – egy még részletesebb embertani vizsgálat megkezdése előtt – rengeteg hasznos információt kaphatunk a hamvasztás –, majd az azt követő temetési eljárás módjára vonatkozóan. 

1. kép. Bronzkori szórt hamvasztásos temetkezés edénymellékletekkel. Szigetszentmiklós-Felső-Ürge-hegyi dűlő. (Fotó: Patay Róbert)

 2. kép. Bronzkori urnás temetkezés. Salgótarján-Zagyvapálfalva. (Fotó: Guba Szilvia-Vaday Andrea)

Az embertani vizsgálati módszereinkkel olyan kérdésekre keressük, és jó esetben kapjuk meg a választ, mint pl. kit temettek el ilyen szertartás szerint (férfi?  nő? gyermek?),  milyen hőfokon történhetett maga a hamvasztás folyamata vagy mi történhetett a máglya kihűlése és a halott sírba (vagy urnába) helyezése között?

Tudjuk, hogy hamvasztás esetében a csontmaradványok igen aprók és rossz megtartásúak, ezért régebben nem csak a feltárásukra, de a megőrzésükre sem fordítottak kellő figyelmet. Napjainkra azonban már első számú követelmény, hogy szórt hamvasztásos temetkezés esetén még kint a terepen minden egyes csontdarabka fellelésének helyét pontosan dokumentálják a régész és /vagy antropológus kollégák. Elterjedt az is urnás temetkezések esetében, hogy a hamvakat az urnából rétegenként – ugyancsak szakember bevonásával – bontsák ki, hogy azok vizsgálata ennek megfelelően, elkülönítve történjen, mely lehetővé teheti annak körvonalazását, hogy az égetés, majd azt követően a hamvak urnába helyezése miként történhetett. Vajon a helyszínen égették-e el egyént vagy valahol máshol. Nem helyben történő égetésre utalhat például az, ha a csonttöredékek nem anatómiai rendben, hanem összekeveredve kerülnek elő az urnából.

3. kép. Hamvak összessége az urnából történő kibontást követően. Salgótarján-Zagyvapálfalva. Bronzkor. (Fotó: Köhler Kitti)

Ezt követően – a hamvasztott csonttöredékek jellegzetessége, a méretek különbözősége és alapvetően a csonttöredék jellegzetességi alapján – ún. anatómiai képletek szerint rendezzük azokat, azaz elkülönítjük az égetés hatásának leginkább ellenálló, speciális morfológiai vagy strukturális jellegzetességek alapján az arc- és az agykoponya, a felső- és az alsóvégtag, a gerincoszlop, a borda, a medence stb. töredékeket. Ennek segítségéivel a töredékek alapvető nagysága, robusztucitása vagy gracilitása alapján megállapíthatóvá annak morfológiai neme, valamint becsült életkora. Optimális esetben lehetőség van annak megállapítására is, hogy a töredékek egy vagy több egyénhez tatoznak-e.

4. kép. Hamvak anatómiai képletek szerinti rendezése (koponya, lapocka, csigolya, borda, hosszúcsontok, medence). Salgótarján-Zagyvapálfalva. Bronzkor. (Fotó: Köhler Kitti)

5. kép. Gyermek koponyájához tartozó kalcinátumok, kiválogatva azon belül is a legjellegzetesebb töredékekkel. Salgótarján-Zagyvapálfalva. Bronzkor. (Fotó: Köhler Kitti)

6. kép. Két egyénnek a halántékcsont sziklacsonti részéhez tartozó mindkét oldali csecsnyúlványa (processus mastoideus). Salgótarján-Zagyvapálfalva. Bronzkor. (Fotó: Köhler Kitti)

A feldolgozás során a kalcinált töredékeket mennyiségileg is számba vesszük. A hamvak összsúlya alapján akár bizonyos mértékben a hamvasztás mértékére is következtethetünk, de ennek segítségével gyermek vagy felnőtt korú egyének szétválasztása is elvégezhető. Modern krematóriumi körülmények között a hamvasztás után – a holttest tömegétől és a rajta lévő ruháktól függően 2-3 kg hamu marad meg. Ez régészeti korú leleteknél nagyobb különböző, általában jóval kevesebb. Szórt hamvas temetkezésnél előfordul, hogy néhány gramm marad meg, de sok esetben az urnás temetkezésekre is igaz lehet ez. Szerencsés esetekben találkozhatunk 1 kg-ot meghaladó súllyal, mely jelentősen bővíti vizsgálati lehetőségeinket és a felmerülő kérdésekre adható válaszainkat.

A fent már említett mennyiségi számbavétel mellett az elhamvasztott egyén nemét lényegében ugyanazon szempontok szerint határozzuk meg, mint a nem égetett csontleletek esetében. Ugyanakkor a hő hatására bekövetkező zsugorodás és deformálódás következtében megjelenésükben és fokozataikban sokszor nehezen diagnosztizálhatók ezek a jellegek, ezért ajánlatos például a vázcsontok töredékein az izomtapadási felszínek kifejezettségének vagy a hosszúcsontok falvastagságának a megfigyelése. Ezen kívül koponyatöredékeken különösképpen a tarhely (glabella), a szemüreg felső széle (margo supraorbitalis), a csecsnyúlvány (processus mastoideus), a külső nyakszirti kiemelkedés (protuberantia occipitalis externa) kifejezettségének mértéke nyújthat igen jó támpontot.

Az életkor becslését szintén a csontvázas temetkezések esetében használt módszerek alapján végezzük el. Ha a hamvak között fogak, fogtöredékek is megőrződtek, úgy ezek igen jó lehetőséget nyújthatnak az életkor becsléséhez, különösen gyermekek esetében. Felnőtt korúak elhalálozási életkorát emellett még a koponyavarratok elcsontosodásának mértéke alapján is becsülhetjük. Továbbá amennyiben a karcsont vagy combcsont közelebbi végrészének (proximalis epiphysisének) szivacsos állománya is megmarad, akkor annak változásai szintén figyelembe veendők. Számos életkor-becslő módszer létezik még, de ezek túlnyomó része nem alkalmazható kalcinált maradványok esetében. Tehát fontos kihangsúlyozni azt, hogy a hamvasztott csontokból történő életkor becslés nagyobb igényt támaszt a kutatókkal szemben és sokkal nagyobb a hibalehetőség határa. Éppen ezért az esetek többségében csak tágabb életkori időhatárok között, azaz korcsoportok (infans, juvenis, adultus, maturus, senilis) szerint szokás megadni az elhalálozási életkort.

A leletek vizsgálatakor a sérülések, kóros folyamatok következtében kialakuló elváltozásokat is figyeljük, melyek alapján az életmódra, táplálkozási viszonyokra következtethetünk. Törések, illetve törések utáni gyógyult állapotok általában jól diagnosztizálhatók kalcinált csontmaradványok esetében is, ugyanis a gyógyulási folyamattal együtt a csontállomány megvastagodása ezeken a részeken jobban ellenáll a hő hatásának. Fogtöredékek, állkapocs maradványok esetében szuvasodás, ciszta/tályog ugyancsak könnyen diagnosztizálható és ugyanígy az életben (premortem) kihullott fogak megállapítása sem okoz különösebb nehézséget.

7. kép. Életben (premortem) kihullott fogak egy felnőtt korú egyén csontmaradványain. Salgótarján-Zagyvapálfalva. Bronzkor. (Fotó: Köhler Kitti)

Az égett fragmentumok nagysága, színárnyalata, törése és deformáltsága alapján az égetés módjára következtethetünk. Választ kaphatunk olyan kérdésekre, mint például a tetemeket miként égették el, hogyan helyezték el a máglyán, mely testrészei voltak leginkább kitéve a hő hatásának, Ennek megfigyelését elsősorban kultúrtörténeti szempontok teszik igen fontossá.

Vegyük például a kalcinátumok színét, melyet ugyancsak számos tényező befolyásol. Ez függhet az égetés hőfokától és időtartalmától, az égetés során az oxigén ellátottságtól, az elhunyttal együtt elhamvasztott mellékletektől és a talaj összetételétől is. Alacsonyabb hőfokon (200 °C alatt) történő égetés esetén a csonttöredékek színe még erőteljesen a nem égett csontokra emlékeztet, illetve annál kicsit sötétebbek, barnás színűek. Kicsit magasabb hőfok (300 °C) esetében a csonttöredékek feketés színűek lesznek, ennél nagyobb hőfok esetében pedig szürkésfehér, szürkéskék színűek. Hosszan tartó, magas hőfokon (800 °C) történő égetés során a kalcinált töredékek krétafehér színűre égnek ki. Összességében a nem- és életkor meghatározás önmagában mégis fontos demográfiai adatokkal szolgálhat, mely alapján a népesség összetételére vonatkozóan számos hasznos információt nyerhetünk.

8. kép. A hamvasztott csonttöredékek színárnyalata az égetés hőfokának, időtartalmának, stb. függvényében. (Forrás: C. W. Schmidt-Steven A. Symes: The Analysis of Burned Human Remains. 2015. ISBN: 978-0-12-800451-7).

Egyazon váz esetében teljesen általános, hogy a csonttöredékek eltérő elszíneződésűek, mely arra utal, hogy a tűz nem érte egységesen a tetemet. Ha viszont a kalcinált csontok azonos színárnyalatúak, akkor feltételezhetően az elhunytat úgy helyezték a máglyára, hogy annak minden részét egységes hőfok érte.

9. kép. Felnőtt egyén eltérő színárnyalatú, koponyához tartozó töredékei. Salgótarján-Zagyvapálfalva. Bronzkor. (Fotó: Köhler Kitti)

Emellett például, ha nem sokkal a halál után történt a hamvasztás, akkor a csonttöredékeken ívelt, transzverzális (haránt irányú) törési vonalak, szabálytalan hosszirányú repedések, görbülés és tengely körüli csavarodás figyelhető meg. Ha viszont a hamvasztás és a halál bekövetkezte között hosszabb idő telt el, akkor az inkább longitudinális (hosszirányú) repedéseket, illetve hasadásokat, görbüléseket eredményez.

10. kép. Ívelt/transzverzális repedések hosszúcsontokon. (Forrás: B. Grosskopf: Leichenbrand - Biologisches und kulturhistorisches Quellenmaterial zur Rekonstruktion vor- und frühgeschichtlicher Populationen und ihrer Funeralpraktiken. 2004.)

11. kép. Hasadások, görbülése hosszúcsontokon. (Forrás: B. Grosskopf: Leichenbrand - Biologisches und kulturhistorisches Quellenmaterial zur Rekonstruktion vor- und frühgeschichtlicher Populationen und ihrer Funeralpraktiken. 2004.)

Összességében a demográfiai adatokon túl rengeteg elsősorban a hő-, vagy az emberi manipuláció által okozott jellegzetesség megfigyelésére nyílik lehetőség, melyek által a régészeti korú hamvasztott leletek vizsgálata már nem is tűnik lehetetlenségnek.