A Keszthelyi-hegység keleti peremén, a bejáratánál is látható szúrós csodabogyóról elnevezett tektonikus eredetű barlang méltán híres gazdag formakincseiről, különösen szépek a Függőkert és a Meseország termek cseppkövei. Ez évben azonban a Haász József és Gregorits Máté barlangkutatók különös dolgokra, furcsa csontokra találtak a barlang mélyén. Ezek között volt egy vaskos teknőspáncél darab, mely egy miocén időszakban élt szárazföldi teknős része volt egykoron. Itt kezdődtek a bonyodalmak.
Szerző: Szentesi Zoltán (MTM, Őslénytani és Földtani Tár)
Az a bizonyos teknőspáncél: Testudo kalkburgensis hasi páncéljának egy darabja a Csodabogyós-barlangból
(Szentesi Zoltán felvétele)
Az előzmények…
A barlangban talált gerinces fosszíliákat eljuttatták Dr. Sebe Krisztina pécsi geológusnak, hogy választ kapjanak rá, hogy mit is találtak. Utóbbi küldött néhány fotót a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárában dolgozók kutatóknak azonosítás céljából. Az egyik ilyen fotón szerepelt az a bizonyos teknőspáncél darab, mely, mint kiderült, igen hasonló a tárban őrzött, már korábban meghatározott példányhoz. Ez pedig egy miocén korú szárazföldi teknős, a Testudo kalkburgensis hasi páncéljának egy szintén vaskos darabja volt. Az nem lehet, hogy ez ilyen idős! – mondta Krisztina, hiszen a magyarországi barlangokból sokkal fiatalabb, főleg jégkorszaki leletek szokta előkerülni.
A nem is annyira lehetetlen küldetés
A dolog nem maradt annyiban, a szükséges engedélyek beszerzése után a barlangászok hathatós segítségével és Dr. Pazonyi Piroska szakmai irányításával nagyjából 200 kilónyi csonttartalmú üledéket gyűjtöttek be, melyet pásztói kollégánk, Dr. Hír János iszapolt le, és részben válogatta is az anyagot. Az iszapolt anyag jelentős része azonban a múzeumban került kiválogatásra. A nagy mennyiségű csonttöredék mellett csigákat, hal-, fajgazdag kétéltű és hüllő csontokat, valamint hihetetlenül gazdag kisemlősfog anyagot, és néhány nagyemlős maradványt is magában rejtett.
Lábatlangyík bőr eredetű csontpikkelyei (A fehér vonal 2 mm hosszú, Szentesi Zoltán felvétele)
A kisemlősök között leggyakoribbak a rovarevők (cickány, sün és denevér), de a rágcsálók (egérfélék, hörcsög) és pelék fogai is nagy számban kerültek napvilágra. Ezen kisemlős fogak alapján a szakértők azt valószínűsítik, hogy ezen fosszíliákat tartalmazó agyagos kőzet valamikor a késő-miocénben, kb. 8-9 millió éve rakódhatott le.
Rovarevő (cickány, denevér) fogak terítéken
(A kép alján látható skála beosztása 1 mm, Szentesi Zoltán felvétele)
Milyen lehetett a késő-miocén világ arrafelé?
A fauna vizsgálatának előzetes eredményei alapján erdei (pl. lábatlangyík, pele), vizes környezetet (pl. mocsári teknős, kockás sikló) és száraz, füves pusztát (pl. sivatagi futóegér, gazella) kedvelő állatfajok maradványai egyaránt előkerültek. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy az egykori környezet szavanna lehetett, legfeljebb erdőfoltokkal, melyek az erdei állatoknak megfelelő élőhelyet nyújthatott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
