MNMKK - Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Szerzők: Bálint Zsolt, Katona Gergely, Tóth Balázs (Magyar Természettudományi Múzeum, Lepkegyűjtemény)

Ha végignézhetnénk a Pannon-térség fölött lebegő kamera mintegy másfél évszázadon át tartó működéséből összeállított filmet, talán az a meglátásunk lenne, hogy a tájat hatalmas természeti csapások szűnni nem akaró sora éri. Medrüket elvesztett vízfolyások, kiirtott ártéri erdőségek, eltűnő lápvilágok, fogyatkozó nyájak és csordák; emellett egyre sűrűbbé váló út- és településhálózat, olykor-olykor átvonuló és egyre nagyobb pusztítást végző hadak. Majd szüntelen ide-oda áramló gépkocsik, vonatok és teherautók tízezrei, és évente egyre nagyobb, százezer hektárokban mérhető sebhelyek: mélyszántott és műtrágyázott földek, sivatagosodó dombhátak. Valóban, még csoda, hogy ebben a nagy felfordulásban az élet megtalálja a számítását, és még amit lehet, visszahódít magához.  

Időnként a lepkész csodának látja azt, ami a szeme előtt történik. Aggódik ugyan az elvesztett fajok, a csökkenő biológiai sokféleség miatt, de közben azért örömteli változásokat is tapasztal. A legváratlanabb helyeken is képes egy-egy lepke megtelepedni vagy épp csak megjelenni ott, ahol a természet minden szépségére egyébként különösen érzékeny lepkész sohase remélte volna.

Nézzünk néhány ilyen lepkecsodát! A következőkben bemutatunk tíz fajt, amelyek nem várt örömöt okozhatnak és felkeltik az emberben a reményt, hogy a lepkék igenis képesek lesznek meghódítani az ember által formált, de az élet formáit tekintve végletesen elszegényedő környezetet, és reményt lehelnek abba a tájba, ami egyébként mintha már halálra lenne ítélve. Ezek a fajok biztosan ott lesznek a XXII. század településein, ők lesznek a jövendő lepkészek örömei. Közülük egyikre se mondja majd senki hogy figyelemre se méltó, közönséges lepkefaj.

Mindegyiküket tudományos nevük alatt mutatjuk be, rámutatva, hol tűnhetnek fel „csodaként”, és mi lehet az oka ennek? Csak olyan fajokat említünk, amelyek bizonyosan tenyésznek az emberközeli környezetben, és időszakos vagy szezonális betelepülők vagy éppen kóborolásra hajlamos fajok.

Anthocharis cardamines (Hajnalpír virma; hajnalpírlepke)

Ez a faj kertvárosokban és városi parkokban, felhagyott külterületi telkeken vagy ipari területeken már kora tavasszal repül. Hernyója különféle keresztesvirágú növényeken él, városi környezetben a nagyon gyakori zsomboron, amely sokszor a kerítések tövében vagy a dísznövények között virít.  Mivel ezeket a területeket nem kaszálják és ritkábban permetezik, városi állományai az élőhelyek bővülésével az utóbbi évtizedekben növekedést mutatnak.

Hajnalpír virma (Fotó: Alex Menrich, Kárpáti Marcell/izeltlabuak.hu)

Aricia agestis (Szerecsen boglárka; szerecsen boglárkalepke)

Kertvárosokban és parkokban, nagyobb gyepfelületeken nyár elejétől egészen az ősz beköszöntéig látható. Imágói kedvelik a nyárra kiégett gyepeket, mezsgyéket vagy a felfagyott, gazosodó, repedezett aszfaltú utcákat, ahol gyakran az árnyasabb részeken gyűlnek össze. Hernyója nemcsak  őshonos, hanem egzóta gólyaorr- és napvirágfajokon is megél, a hazai fajok közül a molyhos napvirágot részesíti előnyben, amely gyakori növénye a városi gyepeknek és rézsűknek.

Szerecsen boglárka (Fotó: Takács Réka/izeltlabuak.hu)

Celastrina argiolus (Benge boglárka; bengeboglárka)

Utcákon, tereken és parkokban mindenütt előfordul, az egyik legkorábban megjelenő pillangó. A lepke elsősorban a lombkoronában él, de ahol nagyobb borostyánosok vannak a kerítéseken vagy a házak falán, sokszor szemünk elé kerül. A gazdanövény virágzatában és termésében rejtett életmódot folytató hernyójának számtalan tápnövényét ismerjük. A nőstény városi környezetben a borostyán virágzatába petézik, de megfigyeltek már peterakást mahónián is.

Benge boglárka (Fotó: Balogh Diána/izeltlabuak.hu)

Iphiclides podalirius (Kardos illangó, kardoslepke)

Tavasztól nyár végéig láthatjuk példányait. Bár alapvetően lombkorona-faj, a kerti virágágyásokat és nyáriorgona-bokrokat is előszeretettel látogatja. Városi környezetben a nőstény különféle díszfaként ültetett csonthéjasokra petézik. A lepkék sokat kóborolnak, a hímekkel kilátók körül találkozhatunk legtöbbször, ahol sokszor legalább egy tucat „illangózik”. A természetet kedvelők számára a budapesti Citadella egyik látványossága az ott dombtetőző, kergetőző és revírt (territóriumot) tartó hímek sokasága.

Kardos illangó (Fotó: Gór Ádám/izeltlabuak.hu)

Maniola jurtina (Ökörszemes manóka; nagy ökörszemlepke)

A lepkék nyár elején jelennek meg nagy számban, szinte mindenütt megtalálhatók, így a városi parkokban és kertekben is szívesen látogatnak virágokat. A hímek hamar elpusztulnak, de a nőstények árnyas helyekre húzódva átvészelik a kánikulát, és a nyár végén újra repülnek. Ilyenkor kezdenek petézni, ami abból áll, hogy petéiket a kiszáradt fű között szabadon szétszórják. Bár sok hernyócska elpusztul a városi környezetben az intenzív kaszálások és vegyszerezés miatt, még bőven marad elég túlélő a következő évre. Emiatt is az egyik leggyakoribb lepkefajunk, ezért ezt a szép pillangót sokan lenézik, és közönségesnek titulálják.

Ökörszemes manóka (Fotó: Mátraházi Tibor/izeltlabuak.hu)

Melanargia galathea (Sakktábla szemőc; sakktáblalepke)

Úgy tűnik, hogy az utóbbi években meghódította a városi parkokat és nagyobb kerteket is. Nyár elején rajzik, olykor különösen magas egyedszámban. Csinos fekete-fehér szárnyainak rajzolata sokaknak tetszik, egyik leggyakoribb alanya az amatőr fotósoknak. Hernyói fűféléken élnek, és akárcsak az Ikarusz boglárka (lásd a következőkben) állománya, különösen érzékeny a rosszul időzített kaszálásra.  Mivel kevésbé mozgékony, mint az említett boglárkafaj, ezért ha környezetünkben megtelepszik, próbáljuk meg elérni, hogy egyes részek kaszálatlanok maradjanak. Érdemes lehet közterületen táblán is jelezni, hogy a sakktábla szemőc élőhelyét óvjuk a kevésbé intenzív kaszálással (lehetőleg ne azt írjuk, hogy „itt méhlegelőt alakítottunk ki”).

Sakktábla szemőc (Fotó: Balogh Diána/izeltlabuak.hu)

Pararge aegeria (Erdei suhanka; erdei szemeslepke)

Ligeterdőkben, árnyas parkokban már március végétől megjelenhet és egészen a téli fagyokig repülhet ez a lepke. A hím az erdő aljára beeső napsugár-mozaikok egyikének környékét féltékenyen őrzi fajtársai elől. Nem ritka jelenség, hogy három-négy, vagy akár egy tucat példány is az ég felé egymás körül spirálozva próbálja kiszorítani a többit. A látszólag legsivárabb akácost is belakja, mivel hernyója nem válogatós, a legkülönfélébb egyszikűeken is képes felnevelkedni. Csupán annyi az igénye, hogy az erdő legyen üde, és kissé árnyas.

Erdei suhanka (Fotó: Ács Zoltán/izeltlabuak.hu)

Pieris rapae (Répa özöndék; répalepke)

A konyhakertekben egykor sok-sok bajt okozó lepkefajt ma már a városi ember boldogan látja virágágyásaiban és virágzó bokrain. Nem zavarja, hogy a dísznövényként kiültetett salátatöveket vagy karfiolfejeket hernyója megdézsmálja. Városi környezetben gyakorisága elsősorban nem az embertől, hanem természetes ellenségeitől függ, hogy azok miként képesek kontrollálni a felszaporodó állományt. Tapasztalataink szerint meglehetősen sikeresek, mert az utóbbi években a városokban sehonnan se jelezték özönszerű fellépését, de a lepke rendszeresen előfordul és ma már nem megvetett kártevőként, hanem szinte tisztelettel tekintünk rá, hogy mennyi mindent képes elviselni a neki olyan sok rosszat tevő embertől.

Répa özöndék (Fotó: Tóth-Kaszonyi Éva)

Polyommatus icarus (Ikarusz boglárka; közönséges boglárka)

Tavasz végétől egészen novemberig látni szép kék színű hímjeit és barna nőstényeit nagyobb kiterjedésű gyepes helyeken. Így elsősorban parkokban vagy kertekben, rézsűkben fordulnak elő, ahol a lepkék a fűben nyíló virágok nektárjával táplálkoznak. Városi élőhelyeken a hernyó fő tápnövénye a lucerna, a szarvaskerep vagy a vörös here. A rosszkor időzített kaszálás a helyi állományt teljesen elpusztíthatja, de mivel számtalan állománya van és a nőstények sokat mozognak, a helyeket előbb vagy utóbb képes újrakolonizálni.

Ikarusz boglárka (Fotó: Kiss Tamás/izeltlabuak.hu)

Quercusia quercus (Tölgy farkröpér; tölgyfalepke)

Ahol a városban több öreg tölgyfa is van, elsősorban parkokban és kertekben, vagy az utcában oszloptölgyekből áll a fasor, ott bizonyosan elfordul. De megtalálásához különös figyelem szükséges, mivel az imágók a lombkoronában élnek, hiszen fő táplálékuk a levéltetvek által kiválasztott mézga. A hímek területet őriznek, egymással szemben különösen agresszívek. A nőstény petéit a tölgyek rügyhajtásai mellé rakja.  Borús vagy kánikulás időben viszont csoportosan a kert vagy a park árnyékos helyeire húzódnak a cserjeszintbe, majd szürkületkor aktívak.  Ilyenkor még lámpafényre is odarepülnek. 2022 szokatlanul meleg nyara különösen kedvező volt a faj számára, az állományok egyedszáma magas volt.

Tölgy farkröpér (Fotó: Udvarhelyi Teréz/izeltlabuak.hu)

Mint láthattuk a fentiekből, találunk olyan lepkefajokat, amelyek megtalálták a velünk való együttélés valamilyen formáját. Ez csak tíz pillangó, de biztosak vagyunk benne, hogy az érintettek köre még bővíthető. Azzal, hogy egyre figyelmesebbek leszünk igényeik iránt, eljön annak is az ideje, hogy rajtuk keresztül megértsük, mire is képesek nemcsak a lepkék, hanem a többi élőlény. Ezzel a tapasztalattal pedig segíthetünk megismertetni másokkal a körülöttünk élő világot, hogy a növények és az állatok megtalálják a jövendő, ember alkotta tájban az öröm forrását, számukra abból élet fakadjon, és hogy bőségben legyen élet még a legelhagyatottabbnak látszó helyen is.