Március 27-én múzeumunk Baross utcai épülete előtt a legforgalmasabb időszakban a Csokonai Alapítvány fehér Volkswagen kisbusza várakozott. Nem tudott behajtani a belső udvarra, így kénytelen volt a bejáró előtt parkolni. Rakterében a pestújhelyi illetőségű, egykori „lepkekirály” Dr. Bezsilla László hagyatéka rejtőzött. A kis szekrényt a maga 12 fiókjával, és további 16 üvegfedelű tárlót a Lepkegyűjtemény munkatársai hamar behordták a lépcsőházba, és azt a nyolc kartondobozt is, amiben a Lepkekirályhoz kötődő festményeket, fényképeket, iratokat, okleveleket és személyes apróságokat tartalmazott. Ezután mindez bekerült a fertőtlenítő helységbe, hogy megfelelő vegyszeres kezelés után a lepkék leltárba és beosztásra kerüljenek a törzsgyűjteménybe, illetve a perszonália anyagok a selejtezést és szortírozást követően a tudománytörténeti gyűjteményt gazdagítsák.
Szerző: Dr. Bálint Zsolt (Lepkegyűjtemény)
Szállítás a Baross utcában.
Az 1903-ban született Bezsilla László a magyarországi lepkészet legendás alakja volt. Édesapja, néhai Bezsilla Nándor ügyvéd volt, aki ügyes telekspekulációkkal jelentős vagyonra tett szert. Részben ennek köszönhetően már egészen fiatal korában a lepkegyűjtés szenvedélyének élhetett. Az 1930-as években Pestújhelyen megépíthette természettudományi magánmúzeumát, ahol a lepkék mellett legkülönfélébb egzotikus állatokat mutatott be, a pókoktól kezdve kolibriken át egészen a tigrisig. Híresen szép feleségével élénk társadalmi életet éltek.
Bezsilla László felesége, Schwendtner Rózsa
A fiatal rovarász igazi bonviván volt, a harmincas évek bulvárlapjainak állandó szereplőjeként, mint a magyar „Lepkekirály”. Rendszeresen cikkeztek róla, és ő maga is kereste a rivaldafényt. Pestújhelyen különféle összejöveteleket rendezett, múzeumának újabb szerzeményeit kiállításain rendszeresen bemutatta, amelyek mind nagy sajtóvisszhangot kaptak. A látogatók érdeklődését a kor nagy kihívásaival foglalkozó installációval is lázban tartotta.
Bezsilla László lepkekirály múzeumában a lepkékből kirakott Magyarország térképet csinosítja.
A népi demokráciában vagyonát lefoglalták, családi örökségétől megfosztották. Magánmúzeumának épületébe kellett beköltözzön, ahol családjával és hatalmas lepkegyűjteményével élt együtt. A múzeumi gyűjtemény többi részét, a tojásokat, madarakat, emlősöket és más gerinceseket, az idő vasfoga hamar felőrölte, vagy a sors viharos tengerén hányódva a legkülönfélébb helyre kerültek. Az emlőspreparátumok egy része a Mezőgazdasági Múzeumban talán még ma is fellelhető. Mindezek ellenére életkedve soha nem hagyta el, a legnehezebb időkben is megtalálta számítását, és hűséges maradt a maga választotta entomológus hivatáshoz, amit a háború után már professzionális növényvédelmi szakemberként is gyakorolhatott. Lepkegyűjteményének megtartásában az is segítette, hogy a közelben működő szovjet katonai kórházban ápolt, de már lábadozó magas rangú tisztek rehabilitációs programjához tartozott a szomszédos „король бабочек” meglátogatása, ami nem ritkán önfeledt mulatozással végződött. Az akkori nehéz időkben Magyarországon csak nála lehetett trópusi lepkékhez jutni. Sokan felkeresték emiatt, szinte minden lepkegyűjtővel valamiképpen üzleti vagy cserekapcsolatban állt. Egyik kitartó vendége az amatőr lepkész Neugebauer Tibor atomfizikus volt, aki a rossz nyelvek szerint nála költötte el a Kossuth díját.
Neugebauer Tibor és Bezsilla László (Forrás: Bezsilla Borbála: A lepkék szerelmese c. könyve)
A lepkekirály élete végig derűs öregember maradt. Laci bácsit, aki csak meglátogatta, mindenki szerette. Miután elvesztette feleségét, már csak a lepkéknek élt. Háza teli volt feszítődeszkákkal, hernyónevelő ketrecekkel, és szerkényekben sem ruhákat, hanem lepkéket tárolt az üvegfedelű fiókokban. Tucatnyi macska, díszmadarak, és egy vagy két kutya is lebzselt a lepkeszekrényektől zsúfolt szobákban. De végül hanyatló egészsége miatt legendás lepkegyűjteményét is el kellett adja, és csak a számára legkedvesebb példányokat tartotta meg, elsősorban azokat, amelyekről tudta, hogy mások számára is örömöt okoznak szépségükkel, nagyságukkal, különleges rajzolatukkal. Ezekről mindig képes volt hosszasan anekdotázni. Ez a kis szerény lepkegyűjtemény maradt csak Laci bácsi, az egykori lepkekirály legendás pillangóvagyonából. A gyűjteményt halála után kisebbik lánya, Boriska néni még sokáig gondozta, majd egészsége hanyatlásakor fölajánlotta a Magyar Természettudományi Múzeumnak. Köszönjük ezt a nagyszerű gesztust, és hálásak vagyunk érte, mert ez a lepkegyűjtemény a hozzá tartozó dokumentumokkal a legjobb helyre került: a nemzeti lepkegyűjteményben méltó emlékezete lesz és neve is fennmarad az egykori lepkekirálynak.
Az idős Bezsilla László a világ legnagyobb lepkefajait bemutató tárlóval a kezében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.