Neves és neveletlen nevek
A tudományos nevek különlegességei és különcei

Az élőlények tudományos nevei, habár szigorú, „élére vasalt” taxonómus tudósok által adott száraz, komoly és fantáziátlan elnevezéseknek tűnhetnek, valójában nagy teret adnak a játékosságnak és a fantázia szárnyalásának. A nevekben gyakran tükröződik a taxonómusok humorérzéke, szabados képzettársítása, „latinosításba csomagolt” világnézete vagy éppen nagyon is hétköznapi rajongásaik és ellenszenveik.

Szerző: Vas Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum, Hártyásszárnyúak gyűjteménye)

 

A tudományra új fajokat felfedező, leíró és elnevező taxonómus kutatók is emberek, aminek minden sajátossága, szépsége és visszássága tükröződik az élőlényeknek adott tudományos nevekben is. A „latin nevek” (valójában nem feltétlenül latinul vannak, csak latinosítottak) világa rigid és rigorózus rendszernek tűnhet, és ezt a benyomást a legkisebb mértékben sem ingatják meg a legfontosabb alapelveket rögzítő, jogi szövegeket idézően „olvasmányos” szabálygyűjtemények sem (mint például a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe).

 

linne.jpg

Linné, a taxonómia atyja; az emberi faj holotípusa, és többek szerint máig a taxonómusok sztereotípusa

 

Ugyanakkor a formai és publikációs szabályoknak való megfelelés mellett igencsak szabad kezet kap a taxonómusok képzelőereje, főként abban, hogy tudományra új fajaik és más taxonjaik[1] elnevezéséhez honnan és miként merítenek ihletet. Például egy új fajt, amely a genuszába tartozó többi fajhoz képest feltűnően hosszú lábú, el lehet nevezni egyszerűen longipes-nek (= hosszú lábú), de ha a leíró taxonómusnak egy formás, hosszú lábú divatmodell jut eszébe, akár arról az illetőről is elnevezheti. Jóformán az egyetlen ajánlás, hogy a tudományos név ne legyen sértő senki számára, de mint látni fogjuk, e téren is voltak és vannak, akik élnek a „szabály” és az „ajánlás” kifejezések közötti fogalmi különbséggel. 

Bár a tudományos nevek többsége a hagyományokat követően különösebb cirkalmazások nélkül az elnevezett faj küllemére vagy élőhelyére utal, ezrével vannak olyan nevek is, amelyekben szokatlanabb vagy akár humoros társítások is megjelennek, esetleg egyenesen értelmetlennek tűnnek. A továbbiakban ezekből szemezgetve villantok fel néhány figyelemre méltó elnevezést (az érvényes és szinonim nevek megkülönböztetése nélkül).

 

„VAJON MIRE GONDOLT A KÖLTŐ?”

 

Az irodalom órai verselemzések kapcsán felderenghet bennünk ez a vissza-visszatérő kérdés. Manapság a fajok és más taxonok elnevezéséhez döntően mellékelnek már a leírók egy etimológiai magyarázatot is az új név jelentéséről, de nem volt ez mindig így. A tudományos nevek latinosított alakjából való visszafordítással többnyire kitalálhatjuk, mi járhatott a leíró fejében, de vannak e téren is olyan kivételek, amelyektől fennakadhat a szemünk, és kérdőjeleket rajzolhatnak a ráncok a homlokunkra.

Igen furcsa név például egy néhány száz évvel ezelőtt kihalt papagájfajnak a Vini vidivici (a latin „jöttem, láttam, győztem” szólásra rímelő szójáték); a „jöttem, láttam” még csak rendben van, de a „győztem” passzust a kihalás ténye nem valami meggyőzően támasztja alá. Nehéz értelmet találni például abban is, hogy egy trilobita (háromkaréjú ősrák) genusz ugyan miért kapta az Aegrotocatellus nevet, amelyet „beteg kiskutya”-ként fordíthatunk le, és akkor még nem is említettük a Brachyanax thelestrephones nevű légyfajt, amelynek neve „mellbimbó-csavargató kisfőnök”-re fordítható. Talán jobb, ha meg sem próbáljuk ezt megfejteni, és inkább haladunk tovább…

 

sickpuppy.jpg

Aegrotocatellus-faj; igen-igen beteg kell legyen egy kiskutya, hogy teljesüljön a hasonlóságuk

 

Más esetekben mintha nem tudta volna eldönteni a leíró, milyen már ismert állatra hasonlít leginkább az újonnan elnevezendő: az Indiában és Pakisztánban élő nilgau antilop a Boselaphus tragocamelus tudományos nevet kapta, azaz „ökör-szarvas kecske-teve”. Lehet azonban – talán túlontúl – biztosra is menni: az Egretta egrettoides neve azt jelenti: „kócsag, ami kócsaghoz hasonlít”. Hát… kétségtelenül igaz, és semmi különösebben meglepő sincs abban, ha valakinek egy kócsagról a kócsag jut az eszébe.

 nilgau.jpg

Nilgau antilop, tudományos neve szerint „ökör-szarvas kecske-teve”; jobban megnézve nem is áll messze a körülírás a valóságtól

 

BEYONCÉ IDOMAITÓL TRUMP FRIZURÁJÁIG

 

Nagy hagyománya van a létező személyekről elnevezett fajoknak is, bár ez a megtiszteltetés túlnyomóan a szakterület nagyjainak és a gyűjtőknek jut osztályrészül (lásd például az Ottó-darázs vagy Kittenberger és Bíró esetét), vagy ritkábban a leírók családtagjainak (ilyenre is találhatunk példát a blogunkon). Azonban sok olyan tudományos név is született, amelyeket a taxonómiától igen távoli területen alkotó személyeknek dedikáltak. Szemezgessünk!

 

Zenekedvelő taxonómusok

 

Sztereotip rendszertanászainktól talán némiképp el is várjuk, hogy kedveljék a klasszikus zenét. Nem is kell csalatkoznunk: ott vannak igazoló példának máris a szivárvány-fémfürkészek Beethovena és Mozartella genuszai (a hab a tortán a Mozartella beethoveni faj). Talán még az Avalanchurus simoni és A. garfunkeli nevű trilobitafajok sem lógnak ki túlságosan a feltételezett zenei ízlés határaiból, ugyanakkor további keresgéléssel kénytelen-kelletlen arra juthatunk, hogy sztereotípiánk határait ugyancsak ki kell terjesztenünk. 

A nevek alapján számottevő „rocker klikk” látszik kirajzolódni a taxonómusok között: ott van például a Terebellides sepultura (egy soksertéjű gyűrűsféreg), amely a brazil Sepultura metálegyüttesről kapta a nevét, vagy az Extraordinarius brucedickinsoni (egy pókfaj) és az Atheris hetfieldi (egy viperafaj), amelyek rendre az Iron Maiden és a Metallica zenekarok énekeseiről (Bruce Dickinson és James Hetfield) lettek elnevezve.

 

hetfield.jpg

James Hetfield, a Metallica frontembere és a róla elnevezett viperafaj

 

Nem hiányoznak a pop csillagai sem: Lady Gaga és Shakira ihlette az Aleiodes gaga és az Aleiodes shakirae gyilkosfürkészfajok neveit, a Scaptia beyonceae nevű bögölyfaj aranyszínű szőrökkel díszített, kerek „hátsója” (potrohcsúcsa) pedig valamiért Beyoncét idézte fel a leíró fejében. Hát… engem mondjuk nem győzött meg túlságosan a leíró az idomok hasonlóságról.

 

beyonce.jpg

Beyoncé és a róla elnevezett bögölyfaj aranyszínben csillogó idomai

 

A taxonómusok kedvenc színészei – avagy lábnyomok a tudomány Broadway-án

 

Számos neves színész is részesült abban a megtiszteltetésben, hogy egy-egy faj nevébe foglalva is halhatatlanná tették őket. A teljesség igénye nélkül szerepeljen itt néhányuk: Agra katewinsletae és Hydroscapha redfordi (mindkettő egy-egy bogárfaj), Aptostichus angelinajolieae, Calponia harrisonfordi, Corambis jacknicholsoni, Spintharus leonardodicaprioi (mind egy-egy pókfaj).

 

jolie.jpg

Angelina Jolie és a róla elnevezett pókfaj

 

ford.jpg

Harrison Ford és a róla elnevezett pókfaj

 

A sokaságból némileg kiemelkedik (nem csak a termete miatt, bár végső soron annak köszönhetően) Arnold Schwarzenegger: róla három állatfajt és egy növényfajt is elneveztek már a kutatók (az Agra schwarzeneggeri és az Anthrenocerus schwarzeneggeri egy-egy bogárfaj, a Megapropodiphora arnoldi egy púposlégy, a Daviesia schwarzenegger pedig egy pillangósvirágú cserje). A rovarfajok esetében a testépítő színész izomzatára asszociáló „közös nevező” a lábak kirívó megvastagodása volt, a növényfajnál pedig a Danny DeVito-ról elkeresztelt Daviesia devito testvérfajnál robusztusabb termet (egyben utalva a két színész Ikrek című, 1988-as közös filmjére is). 

schwarzi.jpg

Arnold Schwarzenegger és az Agra schwarzeneggeri bicepszbemutatója

 

Taxonómusok vékony jégen: politikusok, uralkodók, hadvezérek, illetve „latinosításba csomagolt odaszúrások”

 

A kedvenc színészek, zenészek, sportolók tiszteletére elnevezett taxonoknál sokkal-sokkal kényesebb terület a múlt vagy jelen történelmi, politikai alakjai közül válogatni. Könnyű belátni, miért: ugyanaz a személy, akit saját népe például győzedelmes, nagy hadvezérként ünnepel, más népek számára kegyetlen leigázóként jelenhet meg. Jó példa erre az Attila hun királyról elnevezett Crocidura attila (hun cickány), a Caligula római császárról elkeresztelt Crinopseudoa caligula pókfaj vagy az Azték Birodalmat megdöntő spanyol konkvisztádorról, Hernán Cortésről elnevezett Agathidium cortezi bogárfaj – egyikükről sem mondható el, hogy csak azért nem kaptak Nobel-békedíjat, mert akkoriban még nem osztogattak ilyet. Még szélsőségesebb az 1933-ban, Szlovénia barlangjaiból leírt Anophthalmus hitleri (Hitler-vakfutó), amely elnevezéssel maga a bogár is rosszul járt: neve miatt a neonáci gyűjtők vagyonokat fizetnek egy-egy példányáért a rovar-feketepiacon, ezért erősen megritkult és veszélyeztetett kategóriába került.

 

hitleri.jpg

A pórul járt Hitler-vakfutó; a rajzolt ábra felirata (szabad fordításban): „Te jó ég, kiről neveztek el minket?!”

 

Általában egyértelműsíti a leíró, hogy az adott személy iránti tiszteletét kívánja kifejezni. Például a Nelson Mandelának tisztelgő Mandelia tengerimeztelencsiga-genusz, a Greta Thunberg-ről elnevezett Thunberga greta pókfaj vagy a Csernobil hőseiről elkeresztelt fürkészdarázsfajaim (Nemeitis legasovi, N. ananenkoi, N. baranovi, N. bespalovi) leírásainak etimológiai szakaszaiból egyértelműen kiderül ez a szándék.

 

legasov.jpg

Nagy örömömre szolgált, hogy a Csernobil hőseiről elkeresztelt fürkészdarazsaim megihlették egy orosz tudománykommunikációs Facebook-oldal szerkesztőit; ihletettségük ezt az ábrát eredményezte

 

Ugyanakkor előfordul, hogy különösebb etimológiai magyarázat híján teret kap a kettős értelmezés, és nem mindig világos, hogy egy-egy taxon elnevezésével a leíró vajon a rajongását vagy éppen ellenszenvét „csomagolta a fajnévbe”. A szándékot illetően némelyekben spekulációkra adtak okot azok az apró, jelentéktelen küllemű gombabogárkafajok[2], amelyeket George W. Bush republikánus elnökről és kormányának magas beosztású vezetőiről neveztek el (Agathidium bushi, A. cheneyi és A. rumsfeldi), de a leírók tisztázták, hogy nagyrabecsülésüket akarták kifejezni. Donald Trump sem maradt ki a szórásból, és esetében az élcelődés jóval nyilvánvalóbb. Nevét őrzi a Tetragramma donaldtrumpi fosszilis tengerisünfaj és a Neopalpa donaldtrumpi molylepkefaj; az utóbbi deklaráltan azért, mert fejének szőrözöttsége Trump jellegzetes frizuráját idézte fel a leíróban.

 

trump.jpg

Nem is lehet kétséges, hogy ugyanaz a fodrászuk…

 

A tudományos nevekbe csomagolt finom (vagy kevésbé finom) „odaszúrások” egyébiránt nem új keletűek a taxonómia történetében: már maga a tudományterület atyja, Linné is előszeretettel sértegette neveiben azokat, akik nem lelkesedtek (vagy nem eléggé lelkesedtek) új osztályozási, nevezéktani rendszeréért, vagy akikkel szakmai területen valamilyen konfliktusa támadt. Egyik tanítványa, Daniel Rolander, Linné támogatásával jutott el Szurinámba gyűjteni, ám végül a gyűjtött anyagát nem adta át mesterének. Linné befolyását kihasználva ellehetetlenítette Rolander további tudományos pályafutását, és ezen „hadüzenetét” egy új bodobácsfaj nevébe is belefoglalta: Aphanus rolandri, amely névben az Aphanus „jelentéktelent, feledésbe merülőt” jelent.

 

KÉPZELETFÖLDE

 

Mi sem lehetne találóbb helyszín a South Park sorozatban megalkotott Képzeletföldénél (Imaginationland) a tudományos nevekben is megjelenő fiktív karakterek, személyek felkereséséhez! Még a taxonómusok is szeretik a meséket, a varázslatos világokat, a fénykardok villogását, Zsákos Frodó kalandjait és a számítógépes játékokat. Tudományos nevek százai bizonyítják rajongásukat, szemezgessünk most ezekből! 

Az emberiség legősibb fennmaradt kitalált történeteit és karaktereit a mitológia őrzi. Nem volt még se Dallas, se Barátok közt, de az ókor görög isteneinek viselt dolgai és ügyei valamiképp kielégíthették a szappanopera-rajongók őseinek érdeklődését, és a messzi észak hosszú téli éjszakáin is sok történetet meséltek a tűz mellett a skandináv istenek csatáiról és lakomáiról. Linnétől kezdve a mitológiai karakterek gyakori szereplői lettek a tudományos neveknek, tízezrével sorolhatnánk ilyeneket, de most inkább „modern vizekre” evezünk. 

Mielőtt kikötnénk, a 19–20. század környékén a partra tekintve azért láthatunk ismerősöket, például Kipling Akela (A dzsungel könyve) vagy Nagaina (Riki-Tiki-Tévi) karaktereit, akik nevét már két (változatlanul betűzött) póknemzetség is őrzi. A Walt Disney mesékből ismert szereplők is felbukkannak: például a Bambiraptor dinoszaurusz nemzetség, a Hamupipőke-cickány (Crocidura cinderella), a Csingiling-parányfürkész (Tinkerbella nana) vagy a Szörnyella-fürkészdarázs (Nepiesta cruella).

 

bambi.jpg

Bambi és a Bambiraptor; a „közös nevező” a kis méretük, semmiképp sem a táplálkozási  vagy barátkozási szokásaik

 

cruella.jpg

Szörnyella de Frász (eredeti nevén Cruella de Vil) és a róla elnevezett Nepiesta cruella fürkészdarázs; hasonló színösszeállítású dressing code-juk (a bundát leszámítva) és alkatuk magáért beszél

 

A nyílt tenger felé visszanézve talán megpillantjuk Lovecraft hatalmas és szörnyűséges Cthulhu-ját, akinek végtelen gonoszságát és bosszúvágyát bizonyára nem csökkentette az a tény sem, hogy neve a tudományba holmi egysejtű genuszként vonult be.

 

cthulhu.jpg

Cthulhu és Cthulhu: a méretbeli diszkrepancia sértő voltára már szavak sincsenek…

 

Harry Potter és a taxonómusok pennája

 

A rajongóknak talán némiképp csalódást keltő lehet, hogy a „Harry Potter és a taxonómusok pennája” nem a világhírű könyv- és filmsorozat egy újabb epizódja, ugyanakkor biztosan örömükre szolgál, hogy az ifjú varázslótanonc története és világa számos taxonómust is megihletett. Két pókfaj, az Aname aragog és a Lycosa aragogi neve is megörökíti Aragog, a történetben felbukkanó óriási pók (helyesebben akromantula) nevét, az Ampulex dementor nevű csótányölődarázs pedig Azkaban félelmetes őreiről, a dementorokról kapta a nevét. A darázsfaj szúrásától „zombiszerű”, élőhalott állapotba kerül a csótány (élő, de mozgásképtelen táplálék a darázs ivadékai számára), hasonlóan azon szerencsétlenekhez, akiknek a dementorok kiszívják a lelkét. A történet írójának, J. K. Rowling-nak azonban a Dracorex hogwartsia névre keresztelt dinoszauruszfaj okozta a legnagyobb örömet; nevének jelentése „Roxfort sárkánykirálya” (a Roxfort eredeti nyelven Hogwarts). Nézzük el ezt neki, kétségtelenül többen rajonganak a dinoszauruszokért, mint a pókokért vagy a darazsakért.

 

dementor.jpg

Egy dementor és a róluk elnevezett csótányölődarázs

 

dracorex.jpg

„Roxfort sárkánykirálya”

 

Egy réges-régi, messzi-messzi galaxisig is elér Linné utódainak keze

 

Az Erő jelen van „mindenütt, közted és köztem, a fákban, a kőben…”, sőt, még a tudományos nevekben is. A híres Star Wars saga számos szereplőjének neve bukkan fel a taxonómiában, például a Begonia amidalae (begónia), Han solo (trilobita) és Polemistus chewbacca (szitásdarázs), illetve a Yoda genusz (félgerinchúros állat), az Albunione yoda (ászkarák), Polemistus yoda (szitásdarázs) és Trigonopterus yoda (ormányosbogár). A rekordtartó karakter persze Darth Vader: Darthvaderum genusz (páncélosatka), Begonia darthvaderiana (begónia), Agathidium vaderi (gombabogárka), Polemistus vaderi (szitásdarázs) és személyes kedvencem, a Ricinus vaderi nevű tetűfaj. A Yodáról elnevezett fajok többségében Yoda fülére hasonlító valamiféle nyúlványaiknak köszönhették az asszociációt, míg Darth Vader esetében többnyire a sisakjára emlékeztető alakú fejek adták az ihletet.

 

yoda.jpg

Egy zöld és egy lila fülű Yoda

 

vader.jpg

Darth Vader és a nevét viselő tetűfaj; a Sith nagyúr mintha azt akarná mondani: „Nem én vagyok az apád”…

 

(Fájdalomdíjként szerepeljen még itt a Star Wars-os tudományos nevek garmadát irigyen szemlélő Star Trek rajongóknak a Ladella spocki nevű kagylófaj.)

 

Egy Gyűrű – és persze egy név – mind fölött…

 

Tolkien Középföldéjének hősei és antagonistái is szép számmal bekerültek a tudományos nevek csarnokába. Számos genusz örökíti meg a karaktereket, például a Gandalfia (laposféreg), a Sauron (pók), a gyűrűlidércekről elnevezett Nazgulia (fémfürkész) és a Hobbit történetében felbukkanó sárkányról elkeresztelt Smaug (tobzosfarkúgyík). Fajnevekben sincs hiány, ott van például a Lotharingius frodoi (egysejtű algafaj), a Goniurosaurus gollum (Gollamhoz igen jól passzolóan egy barlangi életmódú gekkófaj) és a Pseudophallus galadrielae (egy csőhalfaj; hasonlósága Galadriel tünde királynőhöz mondhatni egyáltalán nem szembeszökő…).

 

gollam.jpg

„Örülünk, kedveszkém, hogy ízletesz gekkóckát neveztek el rólunk?” „Naná, drágaszágom.”

 

galadriel.jpg

Galadriel döbbenten szemléli a róla elnevezett csőhalat…

 

Korongvilágtól a Marvel és DC multiverzumon át Bikinifenékig

 

Terry Pratchett elefánt- és teknősháton megálmodott Korongvilágát is utolérte a névadó taxonómusok munkássága. A szerző könyveinek számos karaktere inspirált tudományos neveket, példaként itt csak a kedvenceimet, a három boszorkányt említem, Granny Weatherwax-ot, Nanny Ogg-ot és Magrat Garlick-ot. Mindhármuk nevét már fosszilis páfrányfenyőfajok is őrzik: Ginkgoites weatherwaxiae, G. nannyoggiae és G. garlickianus.

 

witches.jpg

Korongvilág három leghíresebb boszorkánya és egy Ginkgoites-fosszília

 

A képregények (és azok filmadaptációnak) rajongói is rajta hagyták kézjegyüket a tudományos nevezéktanon. A Thanos névre keresztelt dinoszaurusz genusz a Marvel világának főellenségéről kapta nevét, a DC-t pedig például az Otocinclus batmani nevű szívóharcsafaj képviseli.

 

thanos.jpg

Thanos és Thanos: nehéz kérdés, hogy melyikük a kevésbé bizalomgerjesztő

 

A tudományos nevekben megjelenő fiktív karakterek egyik leginkább figyelemreméltó példája azonban minden bizonnyal Bikinifenék népszerű lakója, Spongyabob Kockanadrág: a Spongiforma squarepantsii névre keresztelt gombafaj, ami szokatlanul szivacsszerű megjelenésének köszönheti ezt a nem mindennapi megtiszteltetést.

 

spongebob.jpg

Spongyabob Kockanadrág büszkén, széles mosollyal pózol a róla elnevezett gombafaj mellett; az utóbbi lelkesedése kevésbé nyilvánvaló

 

Gamer taxonómusok

 

A sztereotip fajleíró taxonómusok sokkal inkább mikroszkópok fölé görnyedezve képzelhetők el, semmint konzolok vagy számítógépek videójátékai elé szögezve. Azonban a tudományos nevek az utóbbira is sorakoztatnak bizonyítékokat. A Pokémon videójáték Aerodactyl nevű karaktere ihlette az Aerodactylus repülő őshüllő (pteroszaurusz) nemzetség nevét, Crash Bandicoot pedig a bandikutok kihalt atyafiságába tartozó, Crash bandicoot névre keresztelt erszényesét.

aerodactylus.jpg

A Pokémon Aerodactyl-ja és az Aerodactylus rekonstrukciója

 

crash.jpg

Crash, a bandikut és Crash bandicoot, a leghíresebb bandikutok (utóbbit csak a fogai képviselik)

 

Személyes kedvencem a kategóriában a Cortana genusz. Ez a fosszilis szárazföldi csiga a méltán népszerű HALO videójátékok egyik karakteréről, Cortana-ról kapta nevét. Cortana emberszerű vizuális megjelenésű mesterséges intelligencia, a leírók a névválasztást Cortana és a csigaház hálózatos felszíni mintázatának hasonlóságával magyarázták.

 

cortana.jpg

Cortana a HALO-ból és Cortana a múltból

 

A CSALÓDOTT WHISKYKEDVELŐ

 

A rajongások nem korlátozódnak valós vagy fiktív személyekre, karakterekre – mindenkinek (még a taxonómusoknak is) vannak kedvenc tárgyai, termékei, márkái. Vonzalmuk esetenként olyan erős lehet, hogy ez még a tudományos nevekben is megnyilvánul. Lássunk erre is néhány példát: Oxybelus cocacolae (egy légyölődarázs), Proceratium google (egy hangyafaj), Sathon oreo (egy gyilkosfürkész, amelynek sötét-világos-sötét színezésű csápja emlékeztette a leírót az Oreo kekszre, aki vélhetően már megéhezett a fajleírás közben), Sarcohyla toyota (egy békafaj) és Zoogonecticus tequila (egy halfaj).

 

oreo.jpg

Ön melyiket választaná egy pohár tej mellé?

 

A kategória legjobbja talán a Scoterpes jackdanieli: ezt az ikerszelvényesfajt egy Jack Daniel's gyár területén lévő barlangban fedezték fel, és leírója bízott abban, hogy az elnevezésért (nem mindennapi marketing!) kap majd néhány üveg whiskyt ajándékba, ám a Jack Daniel's-től remélt reakció sajnos elmaradt.

 

TAXONÓMIAI SCRABBLE

 

Végül következzen némi játék a szavakkal és betűkkel. Ékes bizonyítékai ezek annak, hogy a taxonómusnak időnként végképp nincs ötlete, de kellően pihent egy kis nevezéktani scrabble-höz. A Mini mum, Mini scule és Mini ature három igen-igen apró békafaj találó nevei, az Abra cadabra (egy kagylófaj), a La cucaracha, Charis ma, Charis matic (lepkefajok) és az Oedipus complex (tüdőtlenszalamadra) viszont már színtiszta játék a szavakkal. 

Még kevesebb ihletettség esetén pusztán a betűkkel is van mit kezdeni. A nevezéktani szabályok mindössze annyit kötnek ki, hogy a genusznév és a faji jelző legalább két betű legyen. Egyesek felfedezték az ebben rejlő lehetőségeket is: például az Ia io nevű denevér vagy a Yi qi nevű dinoszaurusz leírói. Azonban az alábbi „nomenklatúrai szörnyszülöttekre” tekintve talán utólag már mulasztásnak tűnik, hogy a nevek maximális hosszát nem kötik szabályok: a leghosszabb érvényes genusznév a Kimmeridgebrachypteraeschnidium (fosszilis szitakötő-nemzetség), de a Parastratiosphecomyia stratiosphecomyioides légyfaj nevének hangos felolvasásával is el lehet tölteni némi szabadidőt. Megint mások pedig minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az abc-sorrend legelején (a puhatestű Aa genusz vagy az Aaages katicabogár) vagy legvégén (a csalánozó Zyzzyzus genusz) biztosítsanak helyet új taxonjaik számára.

 parastratiosphecomyia.jpg

A Parastratiosphecomyia stratiosphecomyioides légyfaj a maga 10-11 mm-es testhosszával jóval rövidebb, mint a neve

 

Összeállításom végére érve remélem, sikerült ízelítőt adnom abból a sokszínűségből, amely a gyakran szürkének, porosnak gondolt „latin nevek” világát át- és átragyogja. Némelyik név alapján úgy is tűnhet, hogy a „taxonómusok élete csak játék és mese”, de sose felejtsük el, hogy a névadás csak a „jéghegy csúcsa”, maga a jéghegy pedig a komoly és aprólékos kutatómunka: amíg akár múzeumi példányok ezreinek és a legkülönfélébb nyelveken és korokban született fajleírások százainak áttanulmányozásával a taxonómus megbizonyosodik arról, hogy valóban egy mostanáig ismeretlen, elnevezetlen élőlény példányaival van dolga. A névválasztásban esetenként teret kaphat a játékosság, „lazulhat a fegyelem”, de a névadásig vezető munkában soha. 

Források és további olvasnivalók a témában 

Isaak M. 2002–2019: Curiosities of Biological Nomeclature. www.curioustaxonomy.net 

Wright J. 2015: The Naming of the Shrew: A Curious History of Latin Names. Bloomsbury Paperbacks, 320 pp.

 

A felhasznált képek forrásai

(a szövegben való megjelenésük sorrendjében) 

Rajz Linnéről: https://www.scientificamerican.com/article/whats-in-a-latin-name/

Aegrotocatellus-faj: https://www.gigwise.com/photos/52397/

Nilgau antilop: C. J. Sharp, Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0

James Hetfield és Atheris hetfieldi: https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-8674861/New-species-venomous-African-Bush-Viper-named-Metallicas-James-Hetfield.html

Beyoncé és Scaptia beyonceae: https://www.cbsnews.com/news/fly-with-golden-booty-named-after-beyonce/

Angelina Jolie és Aptostichus angelinajolieae: http://www.lazerhorse.org/2015/06/27/10-animals-named-after-famous-people/

Harrison Ford és Calponia harrisonfordi: https://www.topicsupply.com/22-weird-animals-named-after-celebrities/5/

Arnold Schwarzenegger és Agra schwarzeneggeri: https://www.bbc.co.uk/programmes/articles/2G3Y81qj14LvlcCTXqqhLCT/nine-beetles-named-after-celebrities

Anophthalmus hitleri: https://alchetron.com/Anophthalmus-hitleri és https://planetpailly.com/2020/01/17/sciency-words-anophthalmus-hitleri/

Legasov és Nemeritis legasovi: https://www.facebook.com/batrachospermumm/

Donald Trump és Neopalpa donaldtrumpi: https://medium.com/@JordanArizmendi/what-animal-is-most-similar-to-donald-trump-meet-the-recently-discovered-neopalpa-donaldtrumpi-9b80bb62e3f

Bambi és Bambiraptor: https://www.5percangol.hu/news_of_the_world/tudtad-hogy-a-bambi-irojanak-magyar-gyokerei-vannak-mini-szovegertesi-felad/ és https://sites.google.com/site/paleofilescom/bambiraptor

Szörnyella és Nepiesta cruella: https://en.wikipedia.org/wiki/File:Cruella_de_Vil.gif és Németh Tamás fényképe

Cthulhu és Cthulhu: https://medium.com/@prosetech/serving-up-cthulhu-for-kids-be420ac2cd97 és E. R. James et al., Wikimedia Commons CC BY 2.5

Dementor és csótányölődarázs: https://microwdblog.wordpress.com/2016/09/23/the-soul-sucking-wasp-ampulex-dementor/

Dracorex hogwartsia: https://www.wikiwand.com/hu/Dracorex

Yoda és Yoda purpurata: https://nmnh.typepad.com/no_bones/2015/05/a-long-time-ago-in-an-ocean-far-far-away.html

Darth Vader és Ricinus vaderi: https://twitter.com/parasitejournal/status/702796506731044864

Gollam és Goniurosaurus gollum: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=3259810077460973&id=291941987581145

Galadriel és Pseudophallus galadrielae: https://www.pinterest.ch/pin/707698528921106938/ és https://www.facebook.com/Ichthyology.of.the.world/photos/a.492829250737877/3589550441065727

Korongvilág boszorkányai és egy Ginkgoites-faj: http://news.artsmart.co.za/2015/03/wyrd-sisters.html és Ghedoghedo, Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0

Thanos és Thanos: https://www.quirkybyte.com/blog/2018/11/dinosaur-named-thanos/

Spongyabob Kockanadrág és Spongiforma squarepantsii: https://cilisos.my/theres-an-actual-sponge-species-named-after-spongebob-and-it-was-found-in-malaysia/

Aerodactly és Aerodactylus: http://www.eartharchives.org/articles/fossil-pokemon-and-their-extinct-inspirations/

Crash Bandicoot és Crash bandicoot: https://imgur.com/r/Naturewasmetal/l2kgCT0

Cortana és Cortana: https://www.halopedia.org/Cortana_Letters és https://rodrigobsalvador.wordpress.com/cabinet-of-curiosities/snails-with-strange-names/

Oreo és Sathon oreo: https://twitter.com/haggardhawks/status/1118266589005189121 és https://www.abc.net.au/news/2019-04-10/new-wasp-species-sathon-oreo-2-1/10987888?nw=0

Parastratiosphecomyia stratiosphecomyioides: N. E. Woodley, Wikimedia Commons CC BY 3.0

 

[1] A taxon szó bármilyen rendszertani kategóriát jelölhet: fajt, nemzetséget (genusz), családot stb.

[2] Nem becézgetem, ezt a bogárcsoportot tényleg gombabogárkáknak hívják magyarul.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1816400206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása