Sok éve már, hogy a Déli-Kárpátokban kirándultunk. Február volt, és nagy hideg. Egy erdőfolt mellett elhaladva mély nyomokat fedezetünk fel a hóban. Furcsa alakjuk volt, a szélük láthatóan többször megolvadt és újra megfagyott. Vitatkoztunk, hogy a nyomokat egy nagyokat ugró mókus vagy egy kicsiket lépő medve hagyta-e hátra.

A Komlosaurus carbonis megkövesedett lábnyoma a Magyar Természettudományi Múzeum "Eltűnt világok - A dinoszauruszok kora Magyarországon" című állandó kiállításában (fotó: Szabados Tamás)

Írta: Főzy István (Őslénytani és Földtani Tár)

Ebből a kis történetből rögtön két fontos dolog is kiviláglik. Először is, hogy mennyire fontos a nyomok helyes értelmezése – nem mindegy, hogy mókus vagy medve! Másodszor pedig az is látszik, hogy mekkorát lehet tévedni – hát, még ha a nyomok sok millió évesek…

A Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tára is számos megkövesedett lábnyomot őriz különböző földtani korokból.

Hogyan lesz a lábnyomból kövület?

A lábnyomok ugyanis – kedvező esetben, némi szerencsével – akár millió, sőt, tíz- vagy százmillió évek elteltével is fennmaradhatnak, azaz fosszilizálódhatnak. A szerencse alatt, mint általában az ősmaradvánnyá válás kapcsán, itt is a betemetődést kell érteni. Az iszapba, finom agyagba mélyült és megkeményedett lábnyomokat ugyanis betemetheti egy újabb iszapréteg vagy vulkáni hamu, és ilyen esetekben a lábnyomok fennmaradhatnak. És mivel egy állat nagyon sokat lép, sok nyomot hagy maga mögött, ezért a sokból sok marad. Így aztán nem meglepő, hogy a nagyvilágban több mint ezerre becsülhető a fosszilis lábnyomokat tartalmazó ismert lelőhely. És egy-egy lelőhelyen általában sok – vagy nagyon sok – nyom található. A lábnyomegyüttesek különböző korokból valók, és különböző környezetben élt, különböző állatoktól maradtak fenn.

Felmerülhet a kérdés, hogy mire jók a fosszilis lábnyomok. Nos, ezek – és általában a nyomfosszíliák – olyasmiről tanúskodnak, amiről a csontok és az egyéb, ún. testfosszíliák (pl. gerinctelen állatok vázmaradványai) általában nem. A nyomok a hajdani élőlény életmódjáról és környezetéről tudósítanak. Merre jártak, hányan voltak, velük voltak-e a kicsinyeik, követték-e őket a ragadozók? A paleontológusnak éppen úgy kell tudnia olvasni a sok millió éves lábnyomokból, mint ahogy egy vadászszafari vezetője olvas a mai állatok lábnyomaiban.

A fosszilis nyomok persze nagyon megtévesztőek lehetnek. Ritka a kiváló megtartású nyom. Gyakori például, hogy a puha iszapba süllyedő lábak a felszín alatti rétegekben is okoznak deformációt. Így keletkeznek a valódi nyomok alatt észlelhető ún. „szellemnyomok”, amelyek olykor 3–4 egymás alatti rétegben is megvannak. Ezek persze nem őrzik meg a talp apró részleteit, mint pl. a pikkely vagy ráncok lenyomatát, és körvonaluk is rendszerint elmosódott. Az apró, könnyű állatok (pl. madarak) nem is igen okoznak szellemnyomokat, csak a súlyosabb, nagy testű állatok (pl. a dinoszauruszok) – így aztán csupán a szellemnyomok vizsgálata alapján hamis következtetéseket vonhatunk le az egykori állatsereglet összetételére vonatkozóan.

Kréta időszaki dinoszaurusz (feltehetően Iguanodon) hatalmas lábnyomának kitöltése az angliai Isle of White tengerpartján. A nyomok, amelyek oly feltűnőek lehetnek a réteglapokon, alig észrevehetőek az ilyen függőleges szelvényekben (a nyom kitöltését a képen nyíl jelöli).

A tényleges nyomok és szellemnyomok mellett megtalálhatjuk a nyomok természetes kitöltését is. A nyomok feltűnőek lehetnek a réteglapokon, de szinte észrevétlenek maradnak, ha egy rétegsorban csak a metszetben láthatók.
A nyomok szinte soha nem azonosíthatók a csontok és testmaradványok alapján már ismert állatfajokkal, ezért a paleontológusok ún. életnyomnemzetségekről és -fajokról beszélnek. A nyomok alapján azonban rendszerint el lehet különíteni pl. a növényevőket és a ragadozókat. Az ilyen megfigyelések jól kiegészíthetik a csontok alapján tehető megállapításokat. Ez azért is fontos, mert a nyomok és a csontok csak ritkán fordulnak elő ugyanazon a lelőhelyen vagy ugyanabban a rétegben.
Az olykor tömegesen található nyomok gyakran csapásokat jelölnek ki, és ha ezek hosszan követhetők, akkor akár a tenger- vagy folyópartok egykori helyzete is rekonstruálható. A nagy, gyűrű alakban körbefutó nyomok pedig egy hajdani tó jelenlétére utalhatnak.
Az azonos korú, de egymástól olykor messze fekvő lábnyomegyüttesek térképi ábrázolása alapján kirajzolható, merre vándoroltak a nagyobb csapatok, pl. a táplálék után járó dinoszaurusz-csordák. A nyomegyüttesek térképezése vezetett pl. a kréta időszaki „Dinosaur Freeway” felfedezéséhez. Ez egy széles és hosszú, dinoszauruszok által sűrűn összetaposott vándorlási útvonal, amely a mai Colorado állam északkeleti részétől egészen Új-Mexikó középső részéig követhető. A több száz kilométer hosszú csapás egyes szakaszait teljesen összetaposták az őshüllők.

Fosszilis lábnyomok Magyarországon – permi kétéltűek lábnyomai

Hazánk területéről a legidősebb ismert lábnyomok a földtörténeti ókor perm időszaki rétegeiből kerültek elő. Szakmai körökben nevezetesek a Balaton-felvidéki vörös homokkőből származó nyomok. (Ez az a kőzet, amitől pl. Vörösberény környékén vörös színű a talaj, de találkozhatunk a kőzettel a Balaton partján szinte mindenütt, mert ezzel kövezték ki körben a tópartot, és ebből épült a legtöbb móló is.) Az előkerült néhány pici lábnyom a balatonrendesi Pálköve-kőfejtőből származik. Az eredetileg hüllőnyomokként leírt lábnyomok mellett kitöltött száradási repedéseket, növényi szárlenyomatokat, sőt esőcseppek nyomait is látni lehet. A lábnyomos kőzetpad a folyóvíz és az ártér közötti átmeneti területről származhat, amely csak időszakosan kerülhetett víz alá. Csodálatos, hogy a megszáradt nyomokat betemető nagyon finom szemcsés üledék még az esőcseppek ütötte parányi nyomokat is megőrizte.
Hasonló korúak, és szintén szárazföldi körülmények között őrződtek meg a Mecsek és a Villányi-hegység környékének mélyfúrásos kutatása során, Túrony mellől előkerült apró lábnyomok. Ezek feltehetően kétéltűektől maradtak fenn.

Kis termetű kétéltű (Batrachichus salamandroides) alig egy centiméter hosszú lábnyoma a Túrony-1 jelű mélyfúrás 1220. méteréből. A már a karbon időszakból is ismert Batrachichus lábnyomok a világ legkisebb négylábú lábnyomai közé tartoznak (fotó: Barabás András)

A mecseki dinoszaurusz lábnyomai

A földtörténeti ókort (a paleozoikumot) követő földtörténeti középkor (a mezozoikum) időszakát többnyire tengeri eredetű kőzetek képviselik hazánk területén, bár akadnak kivételek is. Ilyen pl. Iharkút környéke, ahol a kréta időszakban lerakódott szárazföldi rétegekből páratlan gazdagságú gerincesfauna került elő. Sok egyéb maradvány mellett több tízezer dinoszauruszcsontot találtak már itt, de lábnyom – mindeddig – egyetlen egy sem került elő. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a csontok és lábnyomok csak ritkán őrződnek meg egyazon helyen.

Ezzel szemben a Mecsekben épp fordított a helyzet: itt a Komlosaurus carbonis nevű dinoszaurusznak csupán a lábnyomai kerültek elő. A sok száz lábnyom mellett azonban nem találtak csontot. A Komlosaurus a jura időszak elején, közel 200 millió évvel ezelőtt élt, és háromujjú lábnyomai a tengerparti mocsárban lerakódott, közel 1000 méter vastag kőszéntelepes rétegsor különböző szintjeiben találhatók. A lábnyomok alapján valószínű, hogy az állat gyors mozgású, jól futó, ragadozó lehetett. A pécsi Vasas és Karolina-völgy külszíni fejtéseiben nem csak magányosan járó állatok nyomok, hanem több, párhuzamosan lépegető Komlosaurus métereken át követhető csapái kerültek elő. Néhány különösen szép Komlosaurus-lábnyom ma a Természettudományi Múzeum kiállításában látható.

A Komlosaurus carbonis arasznyi lábnyoma a mecseki kora-jurából. A lelet a Magyar Természettudományi Múzeum Földtani és Őslénytani Tárában található több tucat hasonló maradvánnyal együtt (fotó: Főzy István)

Összerakás alatt a Komlosaurus lábnyomokat tartalmazó kőzetlap a Természettudományi Múzeumban

A folytatásban az ipolytarnóci orrszarvú és a gyöngyössolymosi „medve” lábnyomai után eredünk.

Az írás a szerző egy korábbi, az Élet és Tudományban megjelent cikke alapján készült.