Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Szerző: Szél Győző (MTM Bogárgyűjtemény)

Magyar Gábor életrajzi lexikonában a hazai ornitológusokat és az ornitológiában jelentőset alkotó, már elhunyt személyeket mutatja be alfabetikus sorrendben. A 296 oldal terjedelmű kötetben összesen 455 szakember életútja és szakmai tevékenysége elevenedik meg fél- vagy egyoldalas terjedelemben, többnyire az illetőt ábrázoló fotó kíséretében. Hiánypótló munkáról van szó, hiszen a magyarországi madártan történetét ugyan többen is megírták, de a madarászokról, illetve a madarakkal foglalkozó személyekről nem készült ilyen, a teljességre törekvő összeállítás. Az érdeklődő ezen a téren leginkább Ludwig Gebhardt 2006-ban megjelent német nyelvű kötetére támaszkodhatott, amely 1747 közép-európai ornitológus életrajzát, műveit tartalmazza. E munkában azonban mindössze 134 magyar vonatkozású életrajz található. A történeti munkák közül Schenk Jakab 1917-ben, a Magyar Birodalom Állatvilágában megjelent igen alapos áttekintése, majd a ma is leginkább forgatott Keve András-féle történeti összefoglaló említhető az Aquila 1994-es kötetében, mely csak a szerző halála után tíz évvel jelent meg.

A Magyar Gábor könyvét lapozgató olvasóban joggal merül fel a kérdés: hogy kerülnek egy ornitológiai kötetbe Csiki Ernő, Gozmány László és Szelényi Gusztáv entomológusok, akik a rovartan különböző ágaiban szereztek hírnevet és Janisch Miklós parazitológus, herpetológus, a mérges kígyók szerelmese? Ha a kötetben megjelenő szakemberek életútját, tevékenységét alaposabban tanulmányozzuk, fény derül a közös szálra: Csiki Ernő több részes cikksorozatban közölt adatokat hazai madaraink táplálékáról; Gozmány László elkészítette Európa állatvilágának hétnyelvű szótárát, mely számos madárfaj nevét is tartalmazza; Szelényi Gusztáv madárfészkekből előkerült fürkészdarazsakról írt közleményt, végül Janisch Miklós szenvedélyes szalonkavadász és tojásgyűjtő volt.

Janisch Miklós (1922-2002)

A széles értelemben vett madarászat tehát számos olyan hivatásos és amatőr munkásságában megjelent, akik az állattan egészen más területén dolgoztak. Sőt, bátran kijelenthetjük, hogy Magyar Gábor könyve a hazai zoológia szinte teljes keresztmetszetét adja. A bemutatott személyek hivatásuk szerint persze nem feltétlenül az állattan művelői, hanem orvosok, állatorvosok, gyógynövénykutatók, geológusok, gimnáziumi tanárok, de találunk köztük plébánost, jogászt, hivatásos katonát, rendőrtisztet, minisztériumi, pénzügyi és vasúti tisztviselőt, írót, költőt, filmrendezőt, műszaki rajzolót, állatidomárt, sőt földesurat-földbirtokost – és a foglalkozások sora még hosszan folytatható.

 Marsigli, Luigi Ferdinando (1658–1730) (https://www.tech-worm.com/luigi-ferdinando-marsigli-kimdir/)

Kanalasgém (Marsigli: Duna-enciklopédia). A hatkötetes, igen hosszú címet viselő mű latinul 1726-ban, franciául 1744-ben jelent meg.

A szakmák sokszínűsége mellett a kötetbe felvettek által átfogott időtartam is jelentős. A legkorábbi bemutatott személy Miskolci Gáspár (1627–1696), az Egy jeles Vad-kert szerzője. Ez volt az első magyar nyelvű állattani könyv, mely a Magyar Hírmondó könyvsorozatban és az interneten is (http://real-r.mtak.hu/614/) hozzáférhető. Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730), az előkelő bolognai nemesi család sarja polihisztor volt, korának kiemelkedő, univerzális tudósa, aki térképésznek, csillagásznak, régésznek, geológusnak, tengerkutatónak, etnográfusnak, festőnek, ichtyológusnak egyaránt nevezhető. A Dunáról szóló, hatkötetes remekművében, Duna-enciklopédiájában fektette le az összes, a Dunára vonatkozó későbbi kutatások alapjait. Külön kötet foglakozik benne a madarakkal. (A teljes mű kikiáltási ára egy 2005-ben, Budapesten tartott árverésen négymillió forint volt.) Egy emberöltővel később élt Bél Mátyás (1684–1749), aki a magyar vármegyéket ismertető, latin nyelvű munkájában madárfaunisztikai adatokat is közölt. Benkő József (1740–1814) lelkész, történetíró, nyelvész és botanikus egyik munkájában 72 madarat sorolt fel Erdélyből, ami ebben a korai időszakban ornitológiai alapvetésnek számított.

Benkő József (1740–1804) (Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkája és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság (1978))

Különleges személy volt a drezdai születésű Johann Centurius Hoffmansegg gróf (1766–1849), hiszen úgyszólván beleszeretett a 18. századvég Magyarországába. Magyarul is megtanult, nővérét pedig hosszú és részletes levelekben tájékoztatta a Bécsből Budára, Pécsre, majd Eszéken és Szegeden át Mehádiába, onnan Temesváron és Budán keresztül újra Bécsbe vezető útjáról. Az 1793 és 1794 között tett körutazásról szóló és önálló kötetben is kiadott német nyelvű beszámoló kitért a rovargyűjtés és a madármegfigyelés részleteire is, de a csaknem 100 évvel későbbi magyar változatból ezek a természettudományos részek sajnos kimaradtak, mivel az akkori fordító, Berkeszi István unalmasnak ítélte őket. Így a ma is beszerezhető könyvecskében „csak” a 220 évvel ezelőtti, jobbára hazai tájakról, útviszonyokról, étkezési szokásokról, társadalmi viszonyokról, az iskolázott és művelt felső körök mindennapi tevékenységéről olvashatunk lebilincselő tudósítást és fejtegetéseket.

A mindössze 37 évet élt Hanák Jánosnak (1812–1849) egy máig megbecsült és használt tudománytörténeti munkát köszönhetünk, mely nemrég hasonmás kiadásban is megjelent és az interneten is (http://real-eod.mtak.hu/6044/) hozzáférhető. Címe: Az állattan története és irodalma Magyarországban. A fiatal zoológus az oktatásban is jeleskedett: több száz színes képet tartalmazó, emlősöket és madarakat bemutató tankönyve (Természetrajz vagyis: Az állat- növény- és ásványországnak természethű rajzokkal ellátott rendszeres leírása magán, és nyilvános oktatásra. Első kötet: Emlősök és madarak) számos kiadást megért és igen népszerű volt, szerzője hat évig dolgozott rajta. Még egy harmadik kötetet is köszönhet az utókor Hanáknak, mely az ifjúság számára foglalja össze tömören az állat-, növény- és ásványországról szóló ismereteket. Ma mindhárom könyv antikvár ritkaságnak számít. Hanák a bugátizmus lelkes híveként a modern magyar műnyelv létrehozásán is fáradozott.

Hanák János (1812–1849): Az Állattan története és irodalma Magyarországon (1849). A szerző tudománytörténeti munkája máig idézett alapműnek számít.

Madarak Hanák János: Természetrajz: Az állat- növény- és ásványországnak rendszeres leírása. Emlősök és madarak (1846) c. könyvéből. A 343 oldalas könyv 57 színes, kőnyomatos táblát tartalmaz.

Ha Hoffmansegg gróf személye érdekes, a tragikusan fiatalon elhunyt Rudolf Habsburg trónörökös (1858–1889) valóságos csemegének számít. A magyarul anyanyelvi szinten író-beszélő-olvasó főherceg iránt még több mint 100 évvel a halála után is lankadatlan az érdeklődés, ami elsősorban annak köszönhető, hogy halálának körülményei máig nem teljesen tisztázottak. Bár Rudolf már húszévesen belépett a hadseregbe, ahol hangzatos katonai rangokra tett szert, apja, Ferenc József császár nem vonta be politikai és katonai döntéseibe, ami feltehetőleg jelentős mértékben hozzájárult a főherceg fokozódó depressziójához.

Rudolf trónörökös (1858–1889) (John T. Salivendy: Rudolf. Egy lázadó habsburg lélektani tükörben (1988))

A magyar korona várományosa így az irodalomban és a természetrajzban keresett és talált képességeihez méltó elfoglaltságot. Kiváló ornitológus vált belőle, aki a híres Alfred Brehmmel járt madarász expedíciókra. A Tizenöt nap a Dunán című útibeszámoló, melyet Paszlavszky József fordított magyarra, egy ilyen ornitológiai expedíciót mutat be részletesen. A trónörökös Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, 1886 és 1902 között megjelent hatalmas könyvsorozat elindítója és haláláig szerkesztője volt. A magyarul és németül párhuzamosan megjelentetett munka magyar kiadását Jókai Mór szerkesztette, akivel a főherceg személyes jóviszonyt ápolt. (Jókai el volt ragadtatva a főherceg magyar nyelvtudásától; mint megjegyezte, még az alanyi és a tárgyas ragozással is tisztában van.) Rudolf egyik fő érdeme, hogy Bécsben az ő pártfogásával gyűlt össze az első nemzetközi madarászati kongresszus 1881-ben.

 Nagy paradicsommadár Molnár Lajos (1953-1942) gyűjteményéből

 Szalakóta – Vezényi Elemér festménye Vertse András: Madárvédelem (1955) c. könyvének borítóján

Az ornitológiai lexikon szerzője az általa felvonultatott személyek közül azért a legnagyobb terjedelmet – érthető okokból – a madarászatot hivatásként űző szakembereknek szentelte, akik nevét főként vagy kizárólag madártani munkásságuk tette ismertté és/vagy híressé. Ilyenek a teljesség igénye nélkül Beretzk Péter, Chernel István, Csörgey Titusz, Herman Ottó, Horváth Lajos, Keve András, Lovassy Sándor, Madarász Gyula, Molnár Lajos, Petényi János, Schenk Jakab, Sterbez István, Vasvári Miklós, Vertse Albert.

Herman Ottó (1835–1914) (Rovartani Lapok 22.kötete (1915)	Chernel István (1865–1922) (MTM fotóarchívuma)

Túzok – Csörgey Titusz alkotása Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról (1901) c. könyvéből. Csörgey a madarakat természetes tartásban, élethűen festette meg.

Hajnalmadár – Nécsey István festménye Chernel István: Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre (1899) c. könyvéből

Csonttollú – Háry Gyula festménye Chernel István: Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre (1899) c. könyvéből

A hazai madarászat egyik legkiemelkedőbb alakja kétségtelenül Herman Ottó (1835–1914), akinek oroszlánrésze volt a Magyar Ornithológiai Központ, a későbbi Madártani Intézet létrehozásában. Alapította és évekig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket (ma: A Magyar Természettudományi Múzeum Évkönyve) és az Aquilát, a több mint száz éve rendszeresen megjelenő tudományos folyóiratokat. A Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre című, máig alapműnek számító könyve révén talán Chernel István (1865–1922) a másik legismertebb hazai ornitológus.

Lovassy Sándor (1855–1946) (Keve András: Emlékezés Lovassy Sándorra (1969))	Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik (1927). A 895 oldalas tankönyv jelentős részét kitevő megfigyeléseket a szerző saját tapasztalatai alapján írta.
Héja és barna rétihéja feje – Madarász Gyula rajzai Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai (1927) c. könyvéből

Fekete István: Tüskevár. Az 1966-ban megjelent 6. kiadás borítója.

Lovassy Sándor (1855–1946) Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című, 1927-ben megjelent, közel 900 oldalas munkája úgyszólván teljes egészében eredeti megfigyeléseken alapul, melyet évtizedeken át használtak tankönyvként. A kötet valamivel több mint fele madarakról szól, ami a madarak nagy fajszámán kívül a szerző ornitológiai elkötelezettségének is ékes bizonyítéka. Az amúgy is kiváló könyv ismertségéhez és népszerűségéhez nagyban hozzájárult, hogy Fekete István Tüskevár című regényében is felbukkan.

Bíró-gyümölcsgalamb – Madarász Gyula festménye (1897). A madarakat Bíró Lajos gyűjtötte Pápua Új-Guineában.

„Erzsébet királyné pillangója”, illetve mai nevén óriás-madárlepke, hím és nőstény – Madarász Gyula festményei (1900). A lepkéket Bíró Lajos gyűjtötte Pápua Új-Guineában.

A fentebb felsorolt személyek egy része egyúttal kiváló rajzoló-festő is volt, akik tudományos munkáikhoz maguk készítették az illusztráció(ka)t. Elsőként említendő itt Madarász Gyula (1858–1931), aki az állatábrázolás mestereként nemcsak kiválóan és természethűen festett, hanem a rézkarcokat is maga készítette. Főleg madarakat örökített meg, mint a Bíró-gyümölcsgalamb, de a szintén Bíró Lajos által Új-Guineában gyűjtött Erzsébet királyné pillangójának (mai neve: óriás madárlepke (Ornithoptera goliath)) gyönyörű festménye is neki köszönhető a Természetrajzi Füzetekben. Művészi munkáit a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban állították ki.

Búbosbanka és gatyás ölyv – Nécsey István festményei a Naumann-féle, Közép-Európa madarait bemutató, 1897 és 1905 között megjelent, 12 kötetes, monumentális könyvsorozatból.

Hasonlóan szép és szakmailag is magas színvonalú festményeket készített a tragikusan fiatalon elhunyt Nécsey István (1870–1902), aki kezdetben lepkéket festett. A lepkék ábrázolásában mutatkozó tehetségét látva Herman Ottó habozás nélkül felkérte Chernel István magyarországi madarakat bemutató könyvének illusztrálására. A híres könyv 40 színes, kőnyomatos tábláinak nagy részére így Nécsey festményei kerültek. Nemzetközi ismertségének és művészi rangjának köszönhető, hogy a 12 kötetes, Naumann, Die Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas c. könyvsorozat néhány ábrájának elkészítésével is megbízták.

A nem mindennapi madarász egyéniségek sorát gazdagítja Szalóky-Navratil Dezső (1878–1970), aki szakmáját és foglalkozását tekintve orvos volt. Műtős oklevelet valamint orr- és gégesebészeti magántanári képesítést is szerzett. Kórházi orvosi tevékenysége mellett szabad idejében rendszeresen figyelte a madarakat. A Kócsag c. madártani folyóirat főszerkesztője és az 1928 és 1945 között működő Magyar Ornithológiai Szövetség elnöke volt. A nemesi származása miatt olykor „madárbáróként” emlegetett Navratil a szövetség elnökeként szívesen osztogatta a Herman Ottót ábrázoló, ezüstözött bronzból készült dísztagsági emlékérmet. Kapott az éremből többek között Bethlen István, Benito Mussolini, Paul von Hindenburg, de a szövetség fővédnöke, vitéz nagybányai Horthy Mikós is. Utóbbinak Navratil orvosa is volt.

 Az Ornithológiai Szövetség medálja. A medált díszítő szalag az egykori tulajdonos budapesti lakóhelyére utal.

Frivaldszky Imre (1799–1870) (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Aradon tartott XV. nagygyűlése (1872))

 Balkáni gerle – Frivaldszky Imre: Balkány vidéki természettudományi utazás c. közleményéből (A Magyar Tudós Társaság Évkönyve, 3. kötet (1837))

Frivaldszky János: Aves Hungariae (1891). Időrendben ez a negyedik jegyzék Magyarország madarairól, melyet a szerző a 2. nemzetközi madártani kongresszusra állított össze.

Fülemülesitke – Madarász Gyula festménye Frivaldszky János: Aves Hungariae c. könyvéből

 Dudich Endre (1895–1971) (MTM fotóarchívuma)

Helyük van a kötetben az olyan általánosan elismert és megbecsült zoológusoknak, mint, Frivaldszky Imre (1799–1870), Frivaldszky János (1822–1895), Xántus János (1825–1894), Dudich Endre (1895–1971), akik nem voltak kizárólagosan madarászok, de tevékenységük nagyban hozzájárult az ornitológia fejlődéséhez. Frivaldszky Imre a magyarországi állattani kutatások egyik úttörője, aki a Kárpát-medencei madárfaunáról is beható ismeretekkel rendelkezett. Ő írta le a balkáni gerlét a tudomány számára 1838-ban. Rokona Frivaldszky János összeállította a máig referenciaműként számon tartott névjegyzéket (Aves Hungariae), mely az akkori Magyarország madarait sorolja fel. Xántus az Újvilág zoológiai és ornitológiai feltárásában szerzett elévülhetetlen érdemeket a 19. század közepén. Észak-Amerikán kívül Borneóban és Jáván is járt, ahol jelentős néprajzi és állattani anyagot gyűjtött és juttatott el Magyarországra. Az egyetemi oktató Dudich Endre keze alól olyan kiváló zoológusok kerültek ki, mint többek között Keve András.

A jelen kötet Magyar Gábor tízéves kutatása és anyaggyűjtése révén jött létre, vagyis óriási munka fekszik benne. Ennek csak részben magyarázata a bevezető részben már említett sokszínűség, vagyis hogy az igencsak különböző területeken munkálkodó személyek esetében forrásmunkák százait kellett áttekinteni az életrajzi adatok kiderítéséhez – még így is sok esetben lehetetlen volt a pontos adatok megtalálása.

A Magyarországi ornitológusok életrajzi lexikona c. munka érdeme a hatalmas ismeretanyagon túlmenően az olvasmányos stílus és az ábrák gazdagsága, mely nemcsak a bemutatott személyek portréira vonatkozik, hanem kiterjed a szakmunkákban szereplő illusztrációikra, mint például Madarász Gyula vagy Nécsey István művészi igényű alkotásaira. A szerző által készített szép és hiteles madárfotók szintén nagyban hozzájárulnak a mű élvezetéhez. Ezáltal megvalósulhat Magyar Gábornak a könyvbemutatón elhangzott óhaja, miszerint a leendő olvasók ne csak adatokat keressenek a lexikonban, hanem önfeledten lapozgassák, mint egy képeskönyvet, örömszerzés céljából. A könyvet mindenkinek jó szívvel ajánljuk, aki természettudományokkal foglalkozik, kortól és végzettségtől függetlenül. Bizonyos persze, hogy elsősorban a madarak iránt érdeklődőknek, a muzeológusoknak és a zoológiai tudománytörténet művelői számára lesz nélkülözhetetlen alapmű.

Fekete István (1900–1970) (Sánta Gábor: Fekete István hagyományai (2017)). Sánta Gábor munkái alapján egy, a korábbinál autentikusabb Fekete István kép bontakozik ki.

Az alábbiakban néhány megjegyzés és kiegészítés következik, amelyeket egy esetleges bővített kiadásban érdemes volna figyelembe venni. Gere Géza (1927–2013) és Szent-Ivány József (1910–1988) madarászati tevékenysége volt olyan jelentős, hogy egy ilyen kötetbe bekerüljenek. Kisebb pontatlanság, hogy Csiki Ernő „fő kutatási területét az egyenesszárnyú rovarok, levéldarazsak és bogarak alak- és rendszertana jelentette”, hiszen Csiki elsősorban bogarakkal foglalkozott. Az 1897 és 1905 között megjelent Naumann-féle madárkönyv nem 10, hanem 12 kötetes. Kaán Károlyról 1996-ban egy 272 oldalas könyv született Az erdők szerelmese. Kaán Károly erdőmérnök élete és munkássága címmel. Ez a mű akár első helyen is szerepelhetne a forrásmunkák között. Sánta Gábor kutatásaiból kiderült, hogy a Fekete István körüli legendák sokszor nélkülözik a valós alapot, mint az életre szóló sérülésekhez vezető megveretése is. Ez a részlet tehát kihagyható a rövid életrajzból, míg Sánta cikkeiből, könyveiből fel kellene venni néhányat az irodalomjegyzékbe.