A lószúnyogokról magyar nyelven nem jelent meg olyan munka, melynek segítségével a hazai fajok meghatározhatók lennének. A Móczár László által szerkesztett Állathatározóba a fajoknak csak töredékét vették fel, és a Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) sorozatban – megfelelő szakember hiányában – erről a csoportról nem született kötet. Ilyen módon meg kell elégednünk a legjellegzetesebb fajok felismerésével. A fajok zömének pontos azonosítása csak megfelelő szakkönyv, mikroszkóp, jól határozott példányokból álló összehasonlító anyag és megfelelő rutin segítségével végezhető el, de többnyire nem nélkülözhető a példányok boncolása sem.
Szerzők: Szél Győző (Bogárgyűjtemény) és Szöllősi-Tóth Petra (Légygyűjtemény)
A lószúnyogok hazai kutatásának rövid története
Az első említésre méltó irodalmi összefoglalás Thalhammer János 1900-ban megjelent „enumeratio systematica” c. munkájában található, amelyben a szerző 61 – mai értelemben vett – lószúnyogfajt sorol fel. A többi említett faj más, a Tipuloidea rokonsági körbe tartozó család tagja. A 61 fajból mindössze 39 fordul elő mai határainkon belül. Thalhammer adatai azonban sajnos nem tekinthetők biztosnak. Az 1952-ig az Állattárban tárolt Tipulidae-példányokat kiküldték Bernhard Mannheims, német szakembernek, aki 1966-ban fejezte be a határozást – a Thalhammer-féle gyűjtemény anyaga viszont valószínűleg nem volt közte, hiszen az csak 1955-ben került Budapestre. A Mannheims által 1949 és 1952 között határozott anyag a lángok martaléka lett 1956-ban. 1965-ben Mannheims ismét megkapta és meg is határozta az újonnan (1957 és 1965 között) gyűjtött példányokat és az összes hazai Tipulidae-adatot le is közölte. E munkában összesen 86 fajt említ, közülük 74 származik a mai Magyarország területéről. Vály Ágnes később számos Tipulidát határozott, így a hazai fajok számát 77-re növelte. Kolcsár és Soltész (2018) újabb három faunára új lószúnyogfajt talált, ezek szerint jelenleg 80 a hazai fajok száma, mely mintegy 60 %-a lehet a Magyarországról várható fajoknak (Papp 2001).
A lószúnyogokra vonatkozó további irodalom
Az alábbiakban néhány olyan munkát ismertetünk röviden, amelyek segítségével a kezdők részben a lószúnyogokról, részben a kétszárnyú rovarokról szerezhetnek általános ismereteket, illetve megkönnyítik az eligazodást köztük. Nem titkolt szándékunk, hogy egyúttal az érdeklődést is felkeltsük a rovarvilág e nem túlságosan népszerű tagjai iránt.
Talán a legfontosabb, hogy tudjuk, az általunk vizsgálni kívánt csoportból hány faj él nálunk és melyek ezek. Papp László akadémikus (1946‒2021), a MTM hajdani kutatója és gyűjteményvezetője állította össze a magyarországi Diptera-fajok katalógusát 2001-ben, és jelentette meg egy 550 oldalas kötet formájában (1. ábra). A mű a hazánkból akkor ismert összes legyet (5500 fajt) tartalmazza, melyek családonként, rendszertani sorrendben következnek. A nevek felsorolásán kívül a 113 hazai légycsaládra vonatkozó kutatások rövid története és a legfontosabb szakirodalom is megtalálható a kötetben. Az egyes taxonok visszakeresését a génuszokra adott névmutató segíti.
1. ábra. A magyarországi legyek katalógusa; 2. ábra. A hazai légycsaládok határozója
A Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) c. könyvsorozat 107. kötetében az akkori felfogás szerinti légycsaládok határozókulcsa található a családok magyar neveivel (2. ábra). A csoportok elkülönítését, mely a lárvákra is kiterjed, számos jó minőségű ábra segíti. Szerzője a hazai légykutatás egyik legkiemelkedőbb alakja, Mihályi Ferenc (1906‒1997), szintén az MTM munkatársa volt.
Bár a Móczár László által szerkesztett Állathatározó (3. ábra) nem tekinthető szakkönyvnek, hiszen terjedelmi okokból csupán a fajoknak csak kisebb hányadát, olykor töredékét tartalmazza, a kezdők számára hathatós segítséget nyújt a benne található sok ábrával és a leggyakoribb fajok szerepeltetésével. Összesen 12 lószúnyogfaj szerepel a kötetben.
3. ábra. Az Állathatározó 3. kiadása (1984); 4. ábra. Az Uránia sorozat rovaros kötete (1970).
Az Urania sorozat rovarokkal foglalkozó kötete (4. ábra) valójában egy rendkívül igényes német nyelvű munka átültetése a hazai élővilágra. A magyar változat sikeréhez nagyban hozzájárult a két fordító Andrássy István (1927‒2012) és Soós Árpád (1912‒1991) munkája, akik a hazai zoológia ismert és jeles képviselői. Úgy a lószúnyogokról, mint a többi rovarcsoportról írott rész kellőképpen részletes, olvasmányos és mindenekelőtt szakszerű.
Végül következzen egy szűk válogatás a külföld irodalmából. Egy 1967-ben megjelent prágai kiadású kötetben 46 légycsalád 143 faja található jó minőségű színes ábrák kíséretében. Az egyes fajokról viszonylag részletes ismertető található. A kötet elején a családok és fajok határozókulcsa is szerepel (5. és 6. ábra).
5. ábra. A kétszárnyúak zsebatlasza (1967); 6. ábra. Közönséges lószúnyog (zsebatlasz)
Stephen A. Marshall, amerikai entomológus professzor 2012-ben megjelent, 616 oldalas kötete bravúros vállalkozás, mely nem kevesebb mint 2000 kiváló minőségű, általa készített színes fotót tartalmaz a legyekről, elsősorban természetesen az Amerikában élő fajokról. A nagy alakú, minden igényt kielégítő szépségű könyv egyedülálló bepillantást tesz lehetővé a bolygónk biodiverzitásnak mintegy 10 %-át kitevő kétszárnyúak világába. A gyönyörködtetés és a szakszerű ismeretek átadásának magas igénye hatja át az egész művet (7. ábra).
7. ábra. A legyek természetrajza és változatos világa; 8. ábra. A legyek titokzatos élete
Szintén a kétszárnyúak általános áttekintésére vállalkozott Erica McAlister kis alakú, 248 oldalas könyvében. A szerző elsősorban a legyek elképesztően változatos életmódját, túlélési stratégiáját mutatja be. Szép kiállítású művéből megismerkedhetünk a beporzókkal, a korhadék- és trágyaevőkkel, a tetemeken élőkkel. De föllebben a fátyol a vegetáriánus, gombafogyasztó, ragadozó, élősködő és vérszívó fajokról is. A humort sem nélkülöző, ugyanakkor mindvégig a hitelesség talaján mozgó munka azokat is megszólítja, akik különben ellenszenvvel viseltetnek a legyek iránt (8. ábra).
A lószúnyogtudomány máig felülmúlhatatlan mestere; Charles P. Alexander (1889‒1981)
A lószúnyogokról szólva nem hagyható említés nélkül az amerikai taxonómus, Charles P. Alexander neve, aki több mint 11 000 fajt írt le a széles értelemben vett Tipuloidea csoportból. A ma ismert mintegy 17 ezer fajnak ez durván kétharmada. Akárhogy nézzük is, lenyűgöző teljesítmény. És ha azt gondolnánk, hogy Alexander csupán rövid, néhány soros leírásokat készített, tévednénk. A neves szerző leíró cikkeihez szinte minden esetben ivarszerv- és szárnyrajzok csatlakoznak, és a munka alaposságát mi sem jelzi jobban, mint a szinonimák alacsony hányada: mindössze 3 % körül mozog azon taxonok száma, melyeket Alexander újként írt le, holott korábban már ismertek voltak.
Ha a fajleíró entomológusokat tekintjük, a bogarászok közül elsősorban Edmund Reitter (1845–1920) osztrák rovarkereskedő juthat eszünkbe, aki 10 ezer körül írt le fajokat a legkülönbözőbb bogárcsoportokból. Az éppen 100 évvel korábbi születésű dán entomológus, Johan Christian Fabricius (1745–1808), Linné tanítványa is nagyjából ugyanennyit írt le, igaz ő sokféle rovarrendből. És ha már Linné szóba került, említsük meg azt a 12 ezer taxont, melynek ő a szerzője. De még ezt is felülmúlták: Maurice Pic (1866–1957), francia koleopterológusnak 15 ezer bogárnév köszönhető, Francis Walker (1809–1874) brit rovarkutató pedig 20 ezer rovarfajt írt le tudományra újként. Azért ne hallgassuk el, hogy míg Reitter vagy Fabricius az entomológia kiválóságai, az utóbbi két szakember tevékenysége kevésbé mondható sikeresnek, hiszen az általuk alkotott nevek jelentős része a szinonimák számát gyarapítja.
Érdekes magyar vonatkozás, hogy Kaszab Zoltán akadémikus (1915–1986), múzeumunk kiváló zoológusa és sokáig főigazgatója az 1956-os tűzvészt követően számos múzeumhoz és rovarász szakemberhez fordult, az itt élő és külföldre szakad magyarokhoz és külföldiekhez egyaránt, hogy különlenyomatokkal és rovaranyaggal gazdagítsák erősen megcsappant gyűjteményeinket. Alexander több részletben gyakorlatilag az összes művét elküldte 1958-ban. A küldemény összesen négy terjedelmes dobozt töltött meg. Alexander válaszleveléből kiderült, hogy jó szakmai kapcsolatot ápolt Kertész Kálmán (1867–1922), Szilády Zoltán (1878–1947) és Szent-Ivány József (1910–1988) muzeológusokkal, az MTM hajdani munkatársaival is. Kertész Kálmánt különösen nagyra tartotta elkötelezett katalógusírói munkássága miatt.
9. ábra. Charles P. Alexander feleségével amhersti otthonában 1978-ban
Irodalom
Marshall, A. S. 2012: Flies. The Natural History and Diversity of Diptera. Firefly Books Ltd., New York (U.S.A.) and Richmond Hill (Canada), 616 pp.
McAlister, E. 2022: The secret life of flies. Natural History Museum. London, 248 pp.
Mihályi F. (1972): Kétszárnyúak – Diptera (Általános bevezetés). – In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) XIV/1., 107. Akadémiai Kiadó, Budapest, 76 pp.
Papp, L. (eds.) (2001): Checklist of the Diptera of Hungary. Hungarian Natural History Musem, Budapest, 550 pp.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
