A fekete bödöncsiga az egyik leginkább veszélyeztetett magyarországi puhatestűfaj. Sikerült visszatelepíteni eredeti élőhelyére, a Sály falu melletti Vízfő-forrásba, ahonnan korábban kipusztult. Ahhoz azonban, hogy fenn is maradjon a régi-új, részben megváltozott élőhelyén, feltétlenül természetvédelmi beavatkozások szükségesek.
Írta: Fehér Zoltán
A fekete bödöncsiga pannon endemizmus, a Tisza, a Száva és a Duna vízgyűjtő területeinek bennszülött faja. Korábban 15–20 lelőhelyét ismerték, viszont az elmúlt fél évszázad alatt ezek többségéről kipusztult. Mostanra összesen négy természetes populációja maradt a világon. Az utolsó hazai állománya a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson van, ezen kívül ismert még kettő Ausztriában és egy Szlovéniában.
Fekete bödöncsigák Kácson (fotó: Alexander Mrkvicka)
A nagymértékű visszaszorulás hátterében az áll, hogy ez a csigafaj különösen érzékeny a környezetének megváltozására, és már viszonylag kismértékű zavarás is végzetes lehet egy-egy populáció számára. Sérülékenysége miatt ezt a fajt a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, röviden IUCN) Vörös Listáján a második legsúlyosabb, az ún. Veszélyeztetett (Endangered) kategóriába sorolják. Magyarországon fokozottan védett, de a törvényi védettség ellenére az a tény, hogy a teljes hazai állomány egyetlen forrásban él, bőven ad okot aggodalomra. Szakértők ezért már évek óta szorgalmazták a kácsi populációból egyfajta „biztonsági másolatok” létrehozását. Javaslatuk szerint megkísérelték visszatelepíteni a fekete bödöncsigát olyan hazai forrásokba, ahol valaha élt, de mostanra kipusztult, viszont ahol az élőhely állapota időközben újra helyreállt.
A fekete bödöncsiga jelenlegi (piros) és ismert egykori (lila) előfordulási helyei
A Sályra történő visszatelepítés 2010-ben kapott hatósági engedélyt, az előkészítésében, a kivitelezésben, valamint az utána követő monitorozásban a Magyar Természettudományi Múzeum, az Állatorvostudományi Egyetem, valamint az Eszterházy Károly Egyetem szakemberei vettek részt.
A Sályi-patak nem sokkal a Vízfő-forrás alatt (fotó: Fehér Zoltán)
A 2010 és 2012 között áttelepített egyedek utódaiból mostanra önfenntartó állomány alakult ki Sályon. Az áttelepített bödöncsigák egyelőre csak a Sályi-pataknak a Vízfő-forrás alatti legfelső szakaszán fordulnak elő, ahol köves a patakmeder. Miután ezek az állatok szilárd aljzatot igényelnek, nem várható, hogy az eliszaposodott szakaszokon elszaporodjanak. Az áttelepítést végző szakemberek ezért javasolják a Sályi-patak természetvédelmi kezelését, konkrétan a patak felső néhány száz méteres szakaszán a meder kikövezését. Véleményük szerint ez a beavatkozás elősegítené azt, hogy a bödöncsigák nagyobb területen tudjanak elterjedni, és ezáltal a mostani, még igen sérülékeny állomány kellően megerősödjön.
A 2010-es áttelepítést a Natfilm stábja rögzítette, és a bödöncsigák belekerültek a 2012-ben elkészült Endemica Hungarica c. filmjükbe is. Az Endemica Hungarica facebook-oldalán megtekinthető a bödöncsigákról szóló részlet: https://www.facebook.com/endemica.hungarica/videos/1502716459751810/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
