„DENEVÉR NYITÁNY”
2016-ban az év emlőse a denevér!

2016-ban az év emlőse a denevér. Ebből az alkalomból a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programja és a Magyar Természettudományi Múzeum több szakmai támogató szervezettel karöltve tematikus évet hirdet. A programsorozat ünnepélyes megnyitójára a Magyar Természettudományi Múzeumban került sor „Denevér Nyitány” címmel 2016. április 6-án. A sajtót 9.30-tól sajtótájékoztatóval és „denevéres meglepetéssel” is vártuk.

A sajtótájékoztató keretében a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Természettudományi Múzeum Együttműködési megállapodást írt alá. A múzeum 200 éves története során számos ponton kapcsolódott a hazai természetvédelmi törekvésekhez, szolgáltatott adatokat és dolgozóinak szakértelmét, segítette az állami természetvédelem céljainak elérését. A felek a jelen megállapodással az eddigi sokrétű és szintű együttműködésnek új keretet kívánnak biztosítani, annak hatékonyabbá tétele céljából. Beszédet mondott dr. Rácz András, Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkár, dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, valamint Bakó Botond, a Vadonleső Program munkatársa.

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_1.jpg

Sajtótájékoztatót tart: dr. Rácz András, Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkár, dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum Főigazgatója és Bakó Botond, a Vadonleső Program munkatársa

denever_eve_logo.jpgA megnyitó rendezvénnyel indul útjára az egész éves programsorozat, amelynek keretében országos, gyerekeknek szóló pályázatok, denevér fesztiválok, denevérvédelmi programok szerepelnek. Az éves programokat könnyűzenei irányba is mozdítjuk: népszerű popzenekarok és előadók kapcsolódnak be az "Év Emlőse: a denevér" programsorozat népszerűsítésébe, saját stílusukban megírt dalokkal, egyéb figyelemfelhívó akciókkal, kezdeményezésekkel. Kortárs költők által elkezdett denevérmeséket folytató meseírói, zenés klipkészítő és képzőművészeti országos pályázatokat is hirdetünk.

Célunk a hazai denevérfajok népszerűsítése és elfogadtatása mellett a denevérbarát épületprogram népszerűsítése is.

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_8.jpg

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Földművelésügyi Minisztérium Együttműködési Megállapodásának ünnepélyes aláírása. (dr. Rácz András, Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkár, dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum Főigazgatója)

Az Év Emlőse kezdeményezés

A 2009-ben indított Vadonleső Program (www.vadonleso.hu) önkéntesek bevonását teszi lehetővé a természetvédelmi célú adatgyűjtés felelősségteljes munkájába. A Vadonleső 2014. óta hirdeti meg Az Év emlőse programot, melynek célja, hogy minden évben felhívja a figyelmet egy adott emlősfaj megismerésének és védelmének fontosságára. A kiszemelt fajra vonatkozóan egész éves programsorozatot valósítunk meg: tudományos és népszerűsítő rendezvényeket szervezünk, gyerekeknek és fiataloknak szóló pályázatokat hirdetünk, és a fajra speciálisan kidolgozott programokat valósítunk meg.

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_20.jpg

Bakó Botond, a Vadonleső Program munkatársa

Az első évben (2014.) a Vadonleső Program legnépszerűbb faja, a keleti sün (Erinaceus roumanicus) volt az év emlőse. A meghirdetett mese- és képregényíró pályázatra sok száz pályamunka érkezett. A program fő üzenete, hogy mindenki tehet valamit a sünök védelme érdekében saját kertjében, telkén. Tovább célja pedig az országúti elütések mérséklése volt.

2015-ben az egyetlen fokozottan védett, Vadonlesőben szereplő fajt, az ürgét (Spermophilus citellus) választottuk. A költészet bevonásának eredményeképpen 11 új, kortárs költőnktől származó vers született, melyre illusztrációs és videoklip pályázatot hirdettünk.

Az idei évben Az Év emlőse: a denevér! A hazai denevérfajok népszerűsítésére és elfogadtatására a szokásos évi rendezvények mellett, a könnyűzene irányába is mozdítjuk a programjainkat. Kortárs költők által elkezdett denevérmeséket folytató meseíró, zenés klipkészítő és képzőművészeti pályázatkiírásokkal, fesztiválszervezéssel, valamint speciális denevérbarát épület program népszerűsítésével tesszük tartalmassá a denevérek évét.

A sajtótájékoztató után a Denevérgyűrűző Központ bemutatkozásával kezdődtek a programok: dr. Csorba Gábor és Görföl Tamás interaktív, játékos betekintése a hazai denevérvédelembe, a meghívott általános iskolások közreműködésével.

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_22.jpg

 dr. Csorba Gábor tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettes vezette fel a bemutatót

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_11.jpg

A gyerekek is kipróbálhatták a denevérek csapdázását.

Az interaktív bemutató után következett a Barlangok és denevérek című 3D-s diavetítés. Az érdeklődők Egri Csaba szakmai előadása mellett tekinthettek be a hazai barlangok titokzatos világába. A vetítéshez 3D-s szemüveg használatára volt szükség.

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_19.jpg

Barlangok és denevérek. Egri Csaba 3D-s diavetítéses előadása.

A vetítés vége felé kezdte meg Navratil Andrea: „Sej-haj denevér, biciklizik az egér...” című zenés műsorát. A kupolacsarnok egy-kettőre a táncos dalolós közösségi program helyszínévé vált.  

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_13.jpg

Navratil Andrea: „Sej-haj denevér, biciklizik az egér...”: dalok, táncok, játékok természetszerető kicsiknek és nagyoknak.

A tematikus év további eseményei:  

április 1–3-án rendezték meg Mórahalmon a X. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát, tudományos műhelytalálkozót, ahol bemutatták az Év emlőse kezdeményezést és denevérkutatási és –védelmi kerekasztal-beszélgetés zajlott.

tavasztól őszig: Denevér dalok a médiában – ismert popzenekarok és előadók kapcsolódnak be Az Év emlőse: a denevér programsorozat népszerűsítésébe.

tavasztól őszig a nemzeti park igazgatóságok szervezésében országosan denevérgyűrűző bemutatók zajlanak.

április 22-én a Föld Napja rendezvényein Az Év emlőse: a denevér! programhoz kapcsolódó bemutatók, játékok.

május 24–28. a Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvényén Debrecenben Az Év emlőse: a denevér! program bemutatkozása, ehhez kapcsolódó játékok, foglalkozások.

nyártól őszig –a „Denevérbarát templomok” program országos szintű elindítása, melynek keretében a denevérek tartós megtelepedését és szülő kolóniák zavartalanságát biztosító intézkedéseket, tevékenységeket propagáljuk.

szeptemberben Abaligeten egész napos Denevér Fesztivál. A nemzeti parkok (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) segítségével a fesztivál résztvevői jobban megismerhetik Magyarország barlangjait és azok élővilágát, részt vehetnek barlang-látogatáson, denevérgyűrűzésen, továbbá bemutatkozik hazánk egyetlen Denevér Múzeuma is. Denevér játékokkal, báb-és utcaszínházi előadásokkal, kirakodó vásárral, nemzeti parki termékekkel, író-olvasó találkozókkal, táncházzal és koncertekkel várják az érdeklődőket.

ősz: a Fővárosi Állat- és Növénykertben rendezik meg a Denevérek Napját.

november 18–20.– A programsorozat zárásaként a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont a Denevér Gála és kavalkádnak egy többnapos rendezvénnyel.

A programról és a pályázatokról bővebb információ a Vadonleső Program (www.vadonleso.hu), a www.facebook.com/vadonleso oldalon és a Magyar Természettudományi Múzeum (www.mttm.hu) honlapján, valamint a www.termeszetvedelem.hu honlapon érhető el.

denever_nyitany_2016_04_06_1000px_10.jpg

 Az eseményen készült további képekért kattints a galériára!

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr138590170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása