A Filmhéten most a múzeumok is tarolhatnak

Csontok, múmiák, magyar antropológusok a mozivásznon! Három múzeumi témájú film is versenybe szállhat.

Írta: Pap Ildikó és Szikossy Ildikó

A tegnap kezdődött Filmhéten egyszerre három, múzeumban forgatott antropológiai témájú film is versenybe szállhat. Kiss-Stefán Mónika, a Magyar Antropológusok szóvivője több hónapon át kamerával is nyomon követte a magyar és nemzetközi antropológusok rejtélyeket feltáró munkáját.

szorabirt_mumia.jpg

Szóra bírt múmia

Rejtélyes múmia a Magyar Természettudományi Múzeumban. Leltári szám nélkül, amputált lábakkal, több évtizeden át a gyűjtemény mélyén. Nem tudni, ki ő, honnan származik, hány éves, miben lelte halálát. Nincsenek papírok, jegyzetek. Csupán a mumifikálódott test. Pap Ildikó és Szikossy Ildikó, a nemzetközi múmiakutatásokban is részt vevő antropológusok Karlinger Kinga radiológust hívták segítségül, hogy megállapítsák a férfi kilétét. A CT alapján kiderült, hogy az ismeretlen természetes úton mumifikálódott, belső szervei csodálatosan megmaradtak. Milyen sérülés okozhatta a vágásokat a testén? Ki amputálhatta a lábát? Milyen társadalmi rétegben, hány évig élhetett? Vajon erőszak áldozata lett?

arcok_a_sirbol.jpg

Arcok a sírból

Janus Pannoniust lágy vonású ifjúnak gondoltuk. Ez a vélemény azonban megváltozott, amikor előkerült a csontváza, melyen számtalan vizsgálatot végeztek a szakemberek. A koponya alapján a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, Kustár Ágnes elkészítette az arcrekonstrukciót, így fény derült a költő valódi vonásaira. De vajon milyen lehetett az arca Dobó István várkapitánynak vagy Szent László királyunknak?

albert_magyar_mumiak.jpg

Magyar múmiák Albert Zink asztalán

Ötzi, Tutanhamon, váci múmiák. Közös bennük, hogy Albert Zink és Olivier Dutour antropológusok mindnyájukat vizsgálták már. A kutatócsoport többek között arra volt kíváncsi, hogy 250 évvel ezelőtt milyen volt a  Staphylococus aureus baktérium DNS-állománya. Ez az a szuperbaktérium, amely majdnem minden ismert antibiotikummal szemben ellenálló, és leginkább felelős a kórházak intenzív osztályain fekvő, legyengült szervezetű betegek fertőződéséért és haláláért. A múmiakutatás eredményei segítenek feltárni, hogy a baktérium DNS-e a hosszú évek folyamán hogyan változott. Így talán azt is kideríthetjük, miként védekezhetünk ellene.

A filmekről bővebben:

filmhet.jpg

 

forrás: Magyar Múzeumok Online

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr548440996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

Mtmagyar.jpg

 

greenfo_logo_uj_fekvo.JPG

mti_hirfelhasznalo.jpg

darazs_kicsi.jpg

Múzeumi szabadulószobák

szabszob_logo1.jpg

 

 

 

Facebook oldaldoboz

Friss témák

  • Csizér Márton: @magorisz: nem Károly Róbertre gondolsz? Őt koronázták meg (először) 1301-ben. Csák Mátét nem. (2020.04.05. 18:02) 80 év után kerültek elő az Árpád-házi herceg szétkaszabolt csontjai
  • vino-et-veritas: @múzeum: Nem is a rendszertanról volt szó, hanem a szabatos megnevezésről (ha már maga a cikk is... (2020.04.05. 08:57) Kis kukacológia
  • ŐnMagam: @Sátán meg a Jocó: Szerbusz! Otthon mint valami d<sznövényt lehet tartani vagy valami különlege... (2020.04.04. 13:43) Kratom, a zöld eminenciás
  • MAXVAL bircaman közíró: Egy időben szokés volt kis aranyhalat hordani nyakláncon. De ez hamar eltűnt, ugyanis a kis üvegb... (2020.03.27. 06:14) Kitűző eleven bogárból?
  • nomad: Jó volt olvasni, érdekes történet! Amit szintén kevesen tudnak, nagy kertész is volt. mek.oszk.hu/... (2020.03.20. 18:40) Óriáskagyló Jókaitól

Szerzők

Információk, ajánlók

pinterest_blogra.jpg

 

 

 

Látogassatok el ide is!

 

okologia_blog.JPG

További blogjaink:

bogaraskonyv_200.jpg

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

Állatvilág magazin

allatvilag-2018-5.jpg

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30