Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Gyakran szembesülünk azzal a nézettel, hogy a természettudományi múzeumok megkövesedett, poros, kifakult tetemeket őriznek a közember számára felfoghatatlan céllal. Ezek az objektumok azonban nem valamilyen esztétikai céllal vagy önző gyarapítási vággyal kerülnek oda és halmozódnak. Elsődleges céljuk az ismereteinkhez nélkülözhetetlenül szükséges "alapadatok" biztosítása. A tudományok egyik sarokpontja az ismeretek állandó ellenőrzése és a hipotézisek felülvizsgálata. El lehet képzelni, hogy ennek során mire mennénk az eredeti adatok hiányában. A múzeumi gyűjtőmunka valójában stratégia: megőrizni a múltat és ezzel megalapozni a jövő ismereteinek megbízhatóságát.

 Írta: Makranczy György

A közelmúltban két hetet töltöttem Genfben, a város természettudományi múzeumának meghívására (és az ő költségükön). A világon ma már ritkák a városi kezelésben levő – ráadásul működő – természettudományos gyűjtőkörű múzeumok. Fontos megjegyezni, hogy olyan rovarcsoporttal – a holyvákkal (Staphylinidae) – foglalkozom, amelynek egyedei aprók, viszonylag kevéssé feltűnőek, ezért kevesen is gyűjtik őket. Az ilyen rovarok vizsgálata rendszerint csak a minden élőlény gyűjtésére és őrzésére hosszú ideje szakosodott nagyobb múzeumokban végezhető. Pedig ez a csoport az egyik "leg" az élővilágban: a legnépesebb élőlénycsoport (rovarok) legnagyobb részét kitevő bogarak között a legtöbb ismert fajt számlál – ma már 45 ezernél is jóval többet.
 

A genfi természettudományi múzeum bejárata

Egy rovarfaj vizsgálatánál nemcsak annak van jelentősége, hogy az hogyan néz ki. Talán még fontosabb ismerni egyes tulajdonságainak a változékonyságát, nemcsak egy populációban, egy élőhelyen belül, de változatos földrajzi pontok és élőhelytípusok között is (ehhez persze hatalmas gyűjteményre van szükség). A különbözőségek értelmezése és a következtetések levonása pedig azoknak az adatoknak a figyelembevételével történik, amelyek az egyes előfordulásokról, észlelésekről rendelkezésre állnak. Ezek segítségével állapítható meg a faj ritkasága, élőhelyigénye, állományainak sérülékenysége, más élőlényekkel való szorosabb kapcsolata, és végső soron ezek az adatok szerepet játszanak a faj megismerésében, esetleg megvédésében.
 

A múzeum gyűjteményi tere

A gyűjtemények értékét alapvető mértékben befolyásolja a példányokhoz tartozó adatok rögzítésének minősége. A genfi gyűjtemény az egyik kimagaslóan pozitív példa, pedig felállítása még valamikor az 1960-as évek végén kezdődött, amikor pontatlan térképekkel, GPS, digitális fényképezőgép és internetes források nélkül, de nagyon átgondoltan és következetesen kivitelezték a múzeum gyűjtőexpedícióit. Az utakról részletes jelentés készült, a gyűjtőpontok, élőhelyek és gyűjtési módszerek leírásával. A példányok egyedi cédulázása ezek alapján történt, minden cédula hátoldalán van egy szám, amely a listán a megfelelő gyűjtési eseményre utal. Ha a cédulákon nem is lehetett minden adatot feltüntetni, ezek a listákból kikereshetők és hozzárendelhetők.

Egységdoboz a kiválasztott, ideiglenesen megjelölt példányokkal. A képek kivételesen olyan példánysorozatot mutatnak, amelyen a gyűjtési alkalmak kódjai a cédula főszövegében olvashatók, esetünkben #16 (4 példány) és #12a (1 példány). Ezekből az is kiderül, hogy a legtöbb példányt hegyvidéki Lithocarpus-Castanopsis erdő és mohaerdő határán gyűjtötték avarból. Ez lehet ennek a fajnak az elsődleges élőhelye.

Ennek a rendszernek az elemeit pályafutásom során más múzeumoknál is sikerült felfedeznem, de ilyen következetesség és általánosság nélkül. Feltételezem, hogy ezt azért sikerült (mintegy negyedszázadon át) ilyen hatékonyan és töretlenül működtetni Genfben, mert az expedíciókat a múzeum saját költségvetéséből finanszírozta, ezért követelményeket támaszthatott, és azokat számon is kérhette. Ma azonban a legáltalánosabb ezzel szemben az, hogy a múzeumok gyűjteményei mindenféle adományokból és alkalmazottak vagy amatőrök saját vagy külső finanszírozású expedícióiból gyarapodnak. A különbséget nem nehéz elképzelni. Már az adatok egységes stílusú elrendezését is nehéz kivitelezni, a tartalom részletessége és pontossága, igényessége pedig olyan tág határok között mozog, hogy ezekből egységes és megbízható következtetéseket szinte lehetetlen levonni.

Az egységdobozok illeszkednek a múzeumi tárolódobozokba, és könnyű kezelést, válogathatóságot, átrendezhetőséget tesznek lehetővé, nagymértékben megkönnyítve a kurátor munkáját.

Megbízhatatlan és pontatlan, gyakran pedig hiányzó alapadatok megnehezítik a hatékony felhasználást. A genfi példa azt mutatja, hogy minőségi eredményt csak befektetéssel lehet elérni. Aki viszont ebbe befektet, annak azt sem szabad elhanyagolnia, hogy a keletkezett értékek jól hasznosuljanak. Csábítani, ösztönözni kell a felhasználást is, például a vezető specialisták rendszeres meghívásával vagy saját folyóirat fenntartásával, utóbbi nagyon fontos eleme az adatok jó minőségű feldolgozására, feldolgoztatására való törekvésnek.

A mai világban az adatok feldolgozási módszereinek forradalmát éljük – ugyanakkor az alapadatok minőségéről való elfeledkezés korszakát is. Pedig az adathalmazok milyenségének egyik tényezője a történetiségük és folyamatosságuk is, vagyis hogy azokat az adatokat milyen időkig visszamenőleg, milyen igényességgel vették fel és őrizték meg, nem szakad-e meg a folyamatosság és a hozzáférhetőség.

Az Anotylus jambi névre keresztelt, még leíratlan faj habitusképe. A példányok hossza mintegy 4 mm.