Írta és fotózta: Fuisz Tibor
Ez a hatalmas termetű, csaknem 280 cm-es szárnyfesztávolságú és 10 kg tömegű dögevő faj az 1950-es évekig rendszeresen felbukkant hazánkban, az utóbbi évtizedekben azonban már csak ritkán és szórványosan fordul elő, elsősorban szeptember és október hónapokban, amikor a fiatal egyedek a költőterületet elhagyva szétszélednek. Az ivarérett példányok sziklafalakon fészkelnek, és egész évben egy területen tartózkodnak. Európában az állománycsökkenés fő oka, hogy a kergemarha-kór (szivacsos agyvelőgyulladás, Creutzfeld-Jacob betegség) kitörése óta rendelet írja elő az állati tetemek gyors eltakarítását. Ázsiában mérgezés okozza a legtöbb keselyű pusztulását.
1988 és 2007 között a fakó keselyű tizenkét előfordulását jegyezték fel Magyarországon. A birding.hu, a magyar terepmadarászok portálja szerint 2008-ban és 2009-ben mindössze egy-egy, 2010-ben három, 2011-ben három, 2012-ben két példányt észleltek csupán. 2013 rekordévnek tekinthető, hiszen januárban öt egymás követő napon láttak egy példányt Csorna közelében, majd az év hátralevő részében még két példány bukkant fel. 2014-ben három alkalommal észleltek fakó keselyűt hazánkban.
Madártani szenzációnak számít, hogy 2015. szeptember 23-án, kék vércse számlálás során Borbáth Péter 14 fakó keselyűt pillantott meg a Tisza-tó közelében, Pély határában. A másnap reggel a helyszínre érkező amatőr és hivatásos madarászok, természetvédők 19 egyedet számoltak meg, mielőtt a főleg fiatal egyedekből álló csapat északi irányba elszállt. Három nappal később, szeptember 27-én Miskolcon ismét 14 egyed felbukkanásáról számoltak be.
A Pélyen megfigyelt csapat egyedeiről készült fotókon három madár szárnykrotáliája (távolról is azonosítható, színes jelölése) is felismerhető volt. A számok és a felhasznált színek alapján az MME Madárgyűrűző Központjából azt az információt adták, hogy ezeket a fakó keselyűket a szerbiai Uvac-szurdokban jelölték. Szerbiában körülbelül 90 pár költ, és Horvátországban, Cres-szigetén is él egy kolónia.
A madártani kutatásoknak nagy lendületet adott a gyűrűzés, ugyanis az egyedi gyűrűszámok alapján a megjelölt példányok felismerhetők, későbbi befogás esetén azonosíthatók. A fém jelölőgyűrűk mellett egyre szélesebb körben alkalmaznak kiegészítő jelzéseket, amelyek nemcsak a kézben tartott, de távcsővel megfigyelt madarak esetén is leolvashatók. Ilyen jelölések a színes lábgyűrű kombinációk vagy a szárnyra helyezett, színes számokkal ellátott műanyag krotáliák. A befogott vagy megfigyelt madarak viselkedésének, szaporodásbiológiájának és vonulásának kutatásában felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltatnak az egyedileg felismerhető példányok.
A gyűrűzés és színes jelölés mellett napjainkban a madarakra rögzíthető apró rádióadók vagy műholdas helymeghatározás alapján működő adatgyűjtők még pontosabb képet adnak az egyes fajok mozgásáról. A műholdas, napelemes, évekig működő helymeghatározók segítségével mára nemcsak a sasok, keselyűk, gólyák, de a jóval kisebb sólymok, a kék vércse vagy a szalakóta vonulása is naprakészen nyomon követhető.
A fakó keselyű európai állományai csak ott stabilak, ahol a nemzeti parkokban a környéken elhullott háziállatokat a keselyűk számára rendszeresen kihelyezik. Ezt teszik például a francia Cevennes Nemzeti Parkban, ahol évek óta keselyű megfigyelő látogatóközpont működik. A védelmi programnak köszönhetően Franciaországban több mint 500 példány él.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
