Szerző: Makra Szabolcs
Török Aurél és Bartucz Lajos tudományos örökségét úgy folytatta, hogy azok ötvözésén túl, a világban megjelenő új kutatási irányokat itthon is megindította.
Fotó: Malán Mihály a Bajza utcai dolgozószobájában
Életrajzi adatok
1900. szeptember 16-án született Zólyom városában.
1918–1926 között tanulmányokat folytatott a budapesti Magyar Királyi, ill. a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán, majd a Bölcsészettudományi Karon.
1920-ban, egyetemi tanulmányai alatt Lenhossék Mihály professzor mellett tanársegéd, majd adjunktus a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Embertani Intézetében.
1929-ben embertanból kitüntetéssel doktorált.
1930–1942 között a budapesti Testnevelési Főiskola Antropometriai Laboratóriumának megszervezője, előadója.
1932–1939 között Bartucz Lajos mellett tanársegéd az Embertani Intézetben.
1934-ben adjunktusként dolgozik az Embertani Intézetben.
1934–1935 között állami ösztöndíjas a berlini Collegium Hungaricumban (Eugen Fischer mellett).
1937-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanárrá habilitálta.
1940–1944 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Embertani Intézetének professzora, egyetemi tanári minőségben.
1942-ben kinevezett egyetemi tanárként megszervezte a kolozsvári Tudományegyetem Embertani Intézetét.
1943-ban a kolozsvári Múzeumi Füzetek: az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi és matematikai közleményei szerkesztője.
1945-ben a háborús események miatt a kolozsvári tanszéket Debrecenbe helyezték át, ahol megszervezte az Embertani Intézetet, előadott, később adjunktus majd megbízott tanszékvezető lett. Itt 1947-ig tevékenykedett.
1945–1949 között a budapesti Néptudományi Intézet (Teleki Pál Tudományos Intézet) Antropológiai Csoportjának vezetője volt.
1946–1952 között antropológiát oktatott a Budapesti Tudományegyetem néprajzos és régész hallgatóinak.
1948–1953 között antropológiát oktatott a debreceni Tudományegyetem biológus hallgatóinak.
1949–1962 között a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárában dolgozott antropológusként.
1954–1967 között a Biológiai Közlemények Pars Anthropologica részének (1956-tól Biológiai Közlemények Anthropologiai Közlemények, 1957-től önállóan Anthropologiai Közlemények) szerkesztője.
1956-ban munkásságáért megkapta a biológiai tudományok kandidátusa fokozatot.
1962-ben visszakerült Debrecenbe a Kossuth Lajos Tudományegyetem Embertani Intézetébe.
1963–1967 között tanszékvezető egyetemi tanár lett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.
1966-ban az Embertani Szakosztály elnöke lett.
1967-ben nyugdíjba vonult.
1968. október 13-án hunyt el Budapesten.
Irodalom
Nemeskéri János 1968: Malán Mihály (1900–1968). – Anthropologiai közlemények 12(3-4): 197–198.
Tóth Tibor 1968: dr. Malán Mihály. – Búvár 13(6): 321.
Eiben, Ottó 1969: Prof. Dr. Dr. Mihály Malán in memoriam (1900–1968). – Ärztliche Jugendkunde 60(1-2): 43–44.
Eiben Ottó 1969: In memoriam Professor M. Malán 1900–1968. – Anthropologie (Praha) 7: 48–49.
Eiben Ottó 1969: Malán Mihály 1900–1968. – Ethnográfia 80: 618–620.
Eiben Ottó 1969: Prof. dr. Malán Mihály (1900–1968). – Testnevelés- és Sportegészségügyi Szemle 10: 224.
Thoma Andor 1969: In memoriam Mihály Malán, 1900–1968. – Anthropologischer Anzeiger 31(4): 311.
Thoma Andor 1969: Malán Mihály (1900–1968). – Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 21: 340.
Eiben Ottó 1994: Malán Mihály antropológusprofesszor élete és munkássága. – Anthropologiai közlemények 36(1-2): 141–145.
Pap Ildikó 2002: Malán Mihály (szócikk). – In: Bodó Sándor – Viga Gyula (főszerk.): Magyar múzeumi arcképcsarnok. Pulszky Társaság – Tarsoly Kiadó, Budapest, pp. 584–585.
Makra Szabolcs 2007: Mihály Malán (1900–1968): biographical sketch and selected bibliography. – Annales historico-naturales Musei nationalis hungarici 99: 211–224. <link>
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 3. kötet (Kh–M) <link>
Magyar életrajzi lexikon 2. kötet, L–Z. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. <link>
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.