A múmiák a jövő orvostudományát is segíthetik
Interjú Szikossy Ildikóval, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának muzeológusával

Szerző: Merkl Boglárka


Mi indította el az antropológus pályán?

A Harris-vonalak. Még gimnazistaként láttam egy antropológiai témájú ismeretterjesztő filmet a tévében, ebben említették a Harris-vonalakat. Ezek a csöves csontokon hosszú vonalak formájában megjelenő elváltozások, amelyekből kora kisgyermekkori betegségekre következtethetünk. Tudtam, hogy engem valami ilyesmi fog érdekelni. Később az embertant Bodzsár Éva egyetemi tanárom mellett szerettem meg. Ő nem csak előadott, hanem állandóan gondolatokat is ébresztett bennem. Akkoriban még nagyon nehéz volt ide, az Embertani Tárba bejutni, egyetemistaként nem is igazán lehetett itt kutatni, szakdolgozni. Ez az út még nem volt kitaposva.

Mikor változott meg a helyzet?

Amikor Pap Ildikó, a mostani főnököm lett a tár vezetője. Sikerült idekerülnöm, és eldöntöttem, hogy fogakkal szeretnék foglalkozni, ez a téma nagyon megtetszett. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindent meg lehet a fogakból állapítani. Nagyon sok kiegészítő információt adnak az alapvető embertani vizsgálatok mellett, vagyis amikor meghatározzuk a nemet vagy becsüljük az életkort. A fogak állapotából következtethetünk a táplálkozásra, a zománcon található hosszúkás elváltozásokból (zománchipoplázia) pedig a Harris-vonalakhoz hasonlóan akár különböző kora kisgyermekkori betegségekre is.

Mi történt ez után?

Az elején én is a feltárt temetők anyagával foglalkoztam. 1994-ben, nem sokkal az után, hogy idekerültem az Embertani Tárba, elkezdődött a váci Fehérek Templomának feltárása, és 1995-ben idekerültek az ott megtalált múmiák. A figyelmem tehát elég hamar a múmiák felé fordult.

A legtöbb embernek múmiákról a bebalzsamozott egyiptomi holttestek jutnak eszébe. Vácon ugye, nem ilyen múmiákat találtak?

Valóban nem, mert ezek természetes múmiák. A mumifikálódás alatt azt értjük, hogy a holttest bomlása leáll. Ez lehet mesterséges beavatkozás eredménye (ahogy az egyiptomi múmiák esetében), de természetes okok is állhatnak a hátterében. A váci leletegyüttes 265 ember maradványaiból áll. Ezek természetes múmiák, tehát pusztán a kripta sajátos mikroklímájának következtében mumifikálódtak.

A váci altemplom után most hol van a múmiák nyughelye?

Amikor az Embertani Tár korábbi helyéről, a Bajza utcai Jókai-villából átköltözött a Ludovika térre, már pont nálunk voltak a múmiák, úgyhogy mindegyiknek saját, méretre alakított helye van a gyűjteményi raktárban. Légkondicionált helyiségben vannak, ahol szabályozni tudjuk a hőmérsékletet, a páratartalmat. A váci kripta körülményeit igyekszünk reprodukálni, ahol állandó páratartalom és körülbelül 10°C-os hőmérséklet uralkodott, valamint állandó légmozgás volt a szellőzőablakokon keresztül.

 

mumia_1.jpg
A váci Fehérek Temploma
(forrás: http://www.vac.hu/index.php?page=belvarosterkep&id=8)


Hogy-hogy nem vette senki észre korábban a múmiákat?

Az altemplomba annak idején azért temetkeztek, mert a hívők úgy vélték, hogy ott közelebb vannak Istenhez, hamarabb kerülnek a mennyországba. Az oda bevitt halottakat nem volt szokás látogatni, tehát a kripta mumifikáló hatása nem volt nyilvánvaló a lakosság számára. Természetesen elképzelhető, hogy a temetési szertartásban résztvevő néhány ember észlelhette, hogy a halottak nem bomlanak le. Ennek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy a kriptába temetkezés nem vált divattá, nem azért temetkeztek oda, hogy megőrződjön a testük. Ellentétben például a szicíliai Palermóban található Kapucinus Kriptával, ahol miután kiderült, hogy a kriptának mumifikáló hatása van, mindenki oda akarta temettetni az elhunyt hozzátartozóját. A halottakat később látogatták is, ünnepek idején átöltöztették, feldíszítették őket. A váci templom kriptájába továbbra is a kiváltságosok teste került: a dominikánus testvéreké, egyéb egyházi személyeké, valamint más, rendházi világi embereké, a társadalom megbecsült tagjaié.

Milyen állapotban kerültek elő a halottak?

A leletek megtartottsága nem egyforma. A szinte tökéletesen ép múmiától a teljesen csontos, csupán néhány beszáradt lágyrészt tartalmazó tetemig minden stáció előfordul. A test megőrződése a koporsó pozíciójától függött. Az aljzat vagy a nedves fal közelébe helyezett koporsóban bizony előrehaladottabb volt, vagy teljesen végbement a bomlási folyamat. Viszont a légmozgásnak jobban kitett, magasabban fekvő testek bomlása leállt, tehát mumifikálódtak. A váci leletegyüttesről elmondható, hogy a halottak körülbelül 75 százaléka mumifikálódott. Volt olyan koporsó, amelynek a láb felőli vége a falhoz volt tolva, ezért a benne lévő test térdig lebomlott, tehát csak a csont maradt, térdtől felfelé viszont tökéletesen megőrződött.

Milyen korból származnak ezek a múmiák?

A múmiák főleg az 1700-as években élt emberek maradványai. Az első betemetések az 1730-as években történtek, és az 1800-as évek elejéig csaknem folyamatosan használták temetkezési helyként a kriptát. Akkor befalazták az altemplom lejáratát.

Hogyan bukkantak rá a leletekre?

A templom 1994–95-ös felújítása során észrevették, hogy egy helyen kong a harangtorony fala, tehát feltehetően üreg van mögötte. A fal kibontása után egy rég elfeledett lejáratot találtak. A szellőzőnyílások miatt már korábban is úgy gondolták, hogy kell lennie egy altemplomnak, de senki nem tudta, hogyan lehet lejutni oda.

mumia_2.jpg

Múmia a váci Fehérek Templomából (Simó Szabolcs felvétele)

Milyen vizsgálatokat végeztek a múmiákon, miután idekerültek?

Akkoriban még elég új volt számunkra ez a terület, eleinte azt se tudtuk, mihez kezdjünk. Először mikrobiológiai vizsgálatot végeztettünk rajtuk, hogy kizárhassuk az esetleges, akár a kutatókra is veszélyes gombák jelenlétét. A mintavételi területeken semmilyen ránk nézve káros mikroorganizmus nem volt kimutatható, de mindegyiküket alávetettük egy fertőtlenítő röntgenezésnek. Ez múmiánként 3×3 perces nagydózisú röntgensugárzást jelentett.

Ez nem ártott a leleteknek?

Akkoriban még szóba se jöttek DNS-vizsgálatok, az ilyen jellegű kutatások még nem indultak el. Mi, balgák tehát még nem gondoltunk, nem is gondolhattunk arra, hogy a röntgensugárzás a DNS-t feltöredezi, de szerencsére nem okoztunk nagy kárt, mert szép hosszú DNS-szakaszok vonhatók ki a múmiákból.

Sorsok is megelevenednek a múmiák történetének feltárásakor?

Igen, de ez nagyon lassú kutatás, hiszen nagyon sok adatot kell összegyűjtenünk. A tárban ketten múmiázunk Pap Ildikó kolléganőmmel. A koporsókon a legtöbb esetben szerepel az oda temetett ember neve, szerencsés esetben a halál éve. A parókián fennmaradtak a korabeli halotti, keresztelési, házassági anyakönyvek. Ezek alapján lassacskán sikerült összeszedegetni a családi kapcsolatokat, ki kinek a férje, gyereke. Ehhez folyamatosan bújni kellett a régi dokumentumokat. Emlékszem, volt két év, amikor állandóan a halotti anyakönyveket bogarásztam, mindenhová magammal cipeltem őket. Persze meg kellett tanulnom olvasni a 18. századi latin kézírást, ami nem volt egyszerű, de meg kell, hogy mondjam, nagyon élveztem. Ráadásul mire kiismertem egy pap kézírását, általában ő elment Vácról vagy meghalt, így újabb pap bejegyzéseit kezdhettem silabizálgatni. Az anyakönyvek további adatokat is szolgáltattak nekünk a halott foglalkozásáról, esetleg a halál okáról. Az egyik múmiáról például leírták, hogy vérhányás közepette hunyt el, ebből következtethetünk, hogy előrehaladott tuberkulózisban (TBC) szenvedett. Egy másik emberről azt tudtuk meg, hogy gyerekszülés közben vesztette életét. Ezek apró morzsák, de nagyon sokat segítenek.

Gondolom, ahogy a módszerek fejlődnek, egyre többet megtudnak róluk.

Mi már most rengeteg mindent el tudunk mondani a múmiákról, de ezzel párhuzamosan a biológiai tudomány is fejlődik. Eleinte csak röntgeneztünk, de ma már CT-vizsgálatokat is tudunk a múmiákon végezni, ami sokkal több információt nyújt. Emellett már évek óta folynak a genetikai vizsgálatok. Korábban elsősorban – mivel itthon nem nagyon volt rá lehetőség – nemzetközi kutatókkal együttműködve patogén DNS-vizsgálatokat végeztünk. Mivel tudtuk, hogy a TBC-fertőzés elterjedt volt köztük, először annak kórokozójára, a mikobaktériumra irányult a vizsgálat. Minden múmiából mintát vettünk, és meghökkentő eredményre jutottunk, mert a hetven százalékukat megfertőzte a tuberkulózis.

Ez jellemző lehetett az egész akkori magyar lakosságra?

Az egész lakosságra kivetítve alighanem még rosszabb volt a helyzet, hiszen a templom kriptájába a felsőbb rétegekhez tartozók kerültek. Ez azért érdekes, mert korábban nem gondoltunk a fertőzöttség ilyen magas arányára. Tudtuk, hogy akkoriban zajlott Nyugat-Európában az ipari forradalom, a rendkívül kiszolgáltatott emberek borzasztó higiéniás körülmények között, összezsúfoltan, rossz levegőn éltek. Ez persze melegágya volt a fertőző betegségek, így a TBC terjedésének. Igen ám, de ebben az időben nálunk még nem ment végbe ez a folyamat. Az ipari forradalom Magyarországra száz évvel később érkezett meg. A váci emberek jó levegőn, nem összezsúfolva, kisvárosi körülmények között éltek, és mégis hetven százalékban fertőzöttek voltak. Arra a teljesen új következtetésre jutottunk tehát, hogy a TBC-fertőzöttséget nem az ipari forradalom hozta, hanem a nyugat-európai járvánnyal egy időben már Magyarországon is megjelent.

A kórokozók DNS-e után, gondolom, az emberi DNS is sorra került.

A patogén DNS-elemzések után beindultak a humán vizsgálatok is. A humán DNS kivonása azonban csak nagyon szigorúan ellenőrzött, teljesen steril körülmények között történhet, ultraibolya fertőtlenítés előzi meg. Itt az épületben van olyan laboratórium, ami alkalmas erre. A DNS-t fogbélből vagy csontvelőből vesszük, mert itt a legkisebb a kontamináció (a szennyeződés) veszélye. A DNS-vizsgálatok eredményéből többek között az elhunyt származására következtethetünk. Ilyen jellegű vizsgálatot az Egyesült Államokban is végeztek már a múmiáinkon.

Hogyan jutottak el a múmiák az Egyesült Államokba?

A váci múmiák először 2006-ban, a Magyar Természettudományi Múzeum Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításán kerültek a nagyközönség elé. A kiállításra számos országból idelátogattak, és egy német kolléga kölcsönkért négy múmiát a mannheimi kiállításukba. Így indult a múmiák nemzetközi sikere. A mannheimi kiállításból vándorkiállítás lett, amelyet egy amerikai cég a nagy sikerre való tekintettel teljes egészében kölcsönkért. A Mummies of the World című tárlat végül három évig turnézott az Egyesült Államokban, múzeumokban és science centerekben. A múmiáink jártak Los Angelesben, Milwaukee-ban, Charlotte-ban, Tampában, Philadelphiában, Salt Lake City-ben, San Antonio-ban, az oregoni Portland-ben, most pedig a turné utolsó állomásán, Baltimore-ban vannak. Jelenleg folynak a tárgyalások a további három évre szóló hosszabbításról. A látogatók gyakran nem olvassák el a kiállításokban található szövegeket, de a múmiáink melletti táblák előtt kígyózik a tömeg. Az embereket érdekli, megrázza, megérinti a múmiák története.

Hogyan utaznak a múmiák?

A szállítás ma már szigorú műtárgyvédelmi előírásokat betartva történik. Olyan ládákba helyezzük őket, amelyekben betétek biztosítják, hogy ne sérüljenek, ne tudjanak elmozdulni. A ládákat is néhány napig akklimatizáljuk (a ládák hőmérsékletét is optimalizáljuk), mielőtt szállításra kerülnek. A repülőgépes szállítást is úgy kell megoldani, hogy a maradványok stabilan maradjanak, és a klimatikus tényezőknek is végig a megadott paraméterek között kell lenniük, ezt egész úton ellenőrizzük.

És ha a múmiák megérkeztek Amerikába, mi történik velük?

Minden magyarországi műtárgy kiállításakor jelen kell lennie a múzeum egyik szakértő képviselőjének, vagyis Pap Ildikónak vagy nekem. Rajtunk kívül más nem nyúlhat a múmiához. Egyikünknek minden helyszín megnyitásán részt kell vennie, csak mi helyezhetjük be a testet a vitrinbe, amit a jelenlétünkben kell lezárni. Kb. fél év múlva, amikor a kiállítás zár, ismét kiutazunk. Ez körülbelül évi két kiutazást jelent nekünk. Ilyenkor többnyire egy nap az odautazás, 1 nap pihenés, vagyis eszeveszett városnézés, 2 nap munka, majd újabb 1 nap hazautazás. Közben az embert gyötri az időeltolódás, nappal aludna, éjjel dolgozna. Általában bele szokott férni, hogy egy kicsit körülnézzünk, van valami benyomásunk az adott városról, de azért elég kimerítő az egész.

Sikerült-e kialakítani új tudományos kapcsolatokat?

A múzeumok kurátorával nagyon szoros, szinte baráti viszony alakult ki. Az utazások szakmailag is gyümölcsözőek. Új lehetőségek nyílnak, kutatási kapcsolatok indulnak, leginkább azokkal a múzeumokkal, amelyek ezekhez a vándorkiállításokhoz szintén hozzájárultak a saját anyagaikkal. A múmiák kölcsönzése is megvalósítható az intézmények között. A múmiáink az Egyesült Államokban nagyon nagy sajtóvisszhangot kapnak. Los Angeles-ben például az egyik múmiánkat szállító mentőautó sztárokhoz méltó fogadtatásban, kamerák kereszttüzében érkezett meg a vizsgálat helyszínére – a helyi celebkórházba. Ilyen élményben még sosem volt részem. A váci múmiák ismertek és elismertek a múmiakutatók körében. Jobban benne vannak a nemzetközi köztudatban, mint az itthoniban. Ezzel a Természettudományi Múzeum hírnevét is öregbítik.

Milyen távlatok nyílhatnak a múmiák kutatásában?

A tudomány előrehaladtával el sem tudjuk képzelni, hogy milyen kérdések merülhetnek majd fel, hiszen pár éve még azt sem tudtuk, hogy miként zajlik a DNS-vizsgálat. A mi feladatunk elsősorban az, hogy megőrizzük a múmiákat, ezért minimális mértékű szövetmintavételt alkalmazunk, nincs boncolás, trancsírozás.

Ha a baktériumokban kialakul az antibiotikumokkal szembeni totális rezisztencia – amire sajnos van esély –, akkor előbb-utóbb új módszerekkel muszáj védekeznünk a kórokozók ellen. A múmiákról vett minták a baktériumok antibiotikumok előtti genomját tárják elénk. A múmiák tehát nem csak rejtélyekről és sorsokról mesélnek nekünk, hanem a jövő orvostudományát is segíthetik.


Merkl Boglárka
tudománykommunikáció szakos hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr615786172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ráduly Emil 2014.01.30. 16:21:35

Ez a cikk tele van tárgyi tévedésekkel és csúsztatásokkal, amik közül csak kettőt emelek ki: a 17-18. században a természetes mumifikálódást az emberek ismerték, sőt tudatosan alkalmazták is (váci korabeli írásos adatok is szólnak erről, de fél Európából vannak analógiák). Továbbá nem derül ki a cikkből, hogy a váci kripta feltárásában több múzeum, köztük országos múzeumok is részt vettek, kivéve az MTM-et, ők csak utólag kérték és kapták meg a tetemeket, de kizárólag vizsgálati, kutatási célra! Szerintem jogtalanul használják fel szakmai önfényezésre azt, amihez nem sok közük volt, van. A szakmai etika újkori holtak, ráadásul többnyire ismert nevű, megszentelt helyre temetkezett személyek esetében elvárja az újratemetést. A múzeumi tartós megőrzés is elképzelhető kivételesen, ha erre kaptak engedélyt az érintett egyházmegye vezetőjétől, de a vásári látványosságként való mutogatás, világkörüli utaztatás, a horrorisztikus és elképzelt, minden történeti muzeológiai alapot nélkülöző kiállítási környezet méltatlan és felháborító eljárás! A hivatkozott kiállításról annak idején egy szakmai folyóiratban cikket is írtam, az múzeum-etikai kérdéseket több szempontból felvetettem, elemeztem (www.magyarmuzeumok.hu/archivum/2006_2.pdf 44 oldaltól). Jellemző, hogy sem írásban, sem szóban nem reagált egyetlen kolléga sem a kiállításukról szóló kritikai cikkemre azóta sem. A véleményem erről a múzeumi mentalitásról 2006 óta csak tovább romlott, s ez az interjú tovább növeli a kételyeimet, hogy méltó helyen és kezekben vannak-e váci múmiák és más váci holttest-maradványok a Magyar Természettudományi Múzeumban?

Merkl Boglárka 2014.02.02. 22:26:39

@Ráduly Emil:

Tisztelt Ráduly Úr!

Köszönöm, hogy figyelmével megtisztelte az írásomat.

A cikket vizsgafeladatként írtam az ELTE "Tudománykommunikáció a természettudományban" mesterszakon. Feladatunk az volt, hogy egy természettudományos muzeológussal készítsünk interjút. Az írásnak a muzeológus tevékenységéről kellett szólnia. Szikossy Ildikó minden szempontból ideális alanynak bizonyult, és az csak plusz volt, hogy a kutatási területét is rendkívül érdekesnek találom.

Akkor a két említett "tárgyi tévedésről és csúsztatásról".

1. Nem írtam, hogy a természetes mumifikálódást az emberek nem ismerték. Attól viszont, hogy a folyamat ismert volt akár Vácon, akár "fél Európában" (a palermói esetet említettem is), nem következik, hogy a váci kriptába is a természetes mumifikálódás reményében akartak temetkezni az emberek. Így írtam: "a kriptába temetkezés nem vált divattá, nem azért temetkeztek oda, hogy megőrződjön a testük."

2. Valóban nem említettem, hogy a kripta feltárásában más múzeumok is részt vettek. Ez ugyanis nem kapcsolódott a vizsgafeladatomhoz, hiszen ismétlem: Ildikóról írtam elsősorban.

Hozzászólásának többi része úgy érzem, nem nekem szólt, ezért nem is nekem kellene reagálnom rá.

Tisztelettel:

Merkl Boglárka

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása