A Litera irodalmi portál nyílt pályázatot írt ki. Olyan novellákat várnak, amelyek szépirodalmi választ adnak a kérdésre, ki lehetett a rejtélyes szerzetes, miért döntött úgy, távozik az élők sorából, és miként került végül a szobor belsejébe.
forrás: litera.hu
A Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításán látható egy Buddha-szobor, amelyben tudósok egy önmagát mumifikáló szerzetes közel ezeréves testének ...
forrás: MTI
Mi is kiemelt tisztelettel várjuk a hölgyeket vasárnap! Minden kiállításunkra érvényes az 50 százalékos kedvezmény!
Kérlek, vegyétek figyelembe a látogatás szervezésekor, hogy a Múmiavilág kiállításunk zártkörű rendezvény miatt 12.30 és 14.30 között nem látogatható!
A kedvezmény a Természetbúvár-terem programjaira nem vonatkozik.
http://www.nhmus.hu/hu
Vasárnap a nők féláron látogathatnak el félszáznál több budapesti és ...
szerző: Jánosi Melinda
2015. március 7-8-án (szombat–vasárnap) immáron 33. alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabilan 100 feletti és a látogatók 3-5 ezres létszáma jelzi, hanem az is, hogy a börzéhez minden évben különböző rendezvényeket is társítanak.
Idén három tematikus kiállítás várja a látogatókat:
szerző: Fuisz Tibor István
Az angliai Hornchurchben, Essex megyében Martin Le-May természetbarát elképesztően bravúros képet készített. A szerencsés fotós a madár jajveszékelésére lett figyelmes. A szeme sarkából látta, ahogy egy zöld madár a fák mögött földet ér. A földön hánykolódó madár furcsa mozdulatokat tett, és Le-May a zöld tollak és a vörös sapka alapján tudta, hogy zöld küllő került a távcső látómezejébe.
Egy menyét ( Mustela ...
utoljára frissítve: 2015.03.06
2015. március 8-án, 13 órakor a Magyar Természettudományi Múzeumban hivatalos rekordkísérletre készülünk.
Az egyedül nálunk látható, Buddha szoborban rejlő, önmumifikált szerzetes múmiája előtt fogunk meditálni ( Múmiavilág kiállítás ). Célunk egy magyar rekord felállítása. Lesznek ismert közszereplő vendégeink is, akik csatlakoznak a meditációhoz: Bebe a Back II Black énekese és Madár Veronika színésznő, aki ...
A riport a Múmiavilág kiállításunkon készült.
Unique mummy: the Buddha statue with a Buddhist monk inside.
Until May 2015, this statue will be on display in Budapest at the Hungarian Natural History Museum. Visit Us!
Exhibition at the Hungarian Natural History Museum, in Budapest 1st October 2014 - 17th May 2015
Five continents.
Thousands of years or just the recent past.
Disappeared cultures or living traditions.
No matter where they come from, all mummies have their own stories.
Personal lives, a lost world, a culture can be known as well.
The mystery of mummies raises questions. You may find the answers to the whys and hows with the aid of the science at the coming exhibition of the Hungarian Natural History Museum until 17th May. Anthropologists help to unravel the secrets.
28 human ...
Szerzők: Papp Gábor és Topa Boglárka Anna Fénykép: Jánosi Melinda
A karsztbauxitok karbonátos kőzetek karsztos eredetű mélyedéseiben találhatók. Ilyenek a névadó franciaországi Les Baux telepei és a magyarországi előfordulások is, illetve a Mediterráneum valamennyi bauxitja. A karsztbauxitok a leginkább elfogadott modell szerint trópusi éghajlaton úgynevezett laterites mállást szenvedett kőzetekből keletkeztek (a lateritbauxitról következő ...
Aki február 14-én, extrém Valentin napi programunkon múmiának öltözve érkezik hozzánk, apró ajándékot kap. Nem ezt, ilyet te is készíthetsz, ha eljössz.
Párkapcsolati antropológia, négy érzékszervre ható serkentő és nyugtató szerek, bűbájok, varázsitalok, kencék, illóolajok, főzetek, tinktúrák, rejtvények, kocsmakvíz, jelmezes tárlatvezetések várnak a múzeumban és a Múmiavilág kiállításban.
A programon kedvezményes belépőjeggyel vehetsz ...
A Múmiavilág című kiállításunkról riportot közölt az RTL Klub híradója. A videó a képek alatt található!
Dr. Szikossy Ildikó, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa beszélt a szerzetesről
Kiss-Stefán Mónika, a kiállítás szóvivője is nyilatkozott