Egy kis hazai: borostyánkincs és ősi ízeltlábúak a Bakony széléről

Nemrég két kis borostyánkő-darab került beleltározásra a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményének egyik típusszekrényében. Maguk a példányok első ránézésre szinte jellegtelenek, nagyon sötét, feketés-vörös borostyándarabok, egyikük még a legerősebb átvilágító fényforrással is legfeljebb csak az elvékonyodó peremein enged át magán valamicske fényt. A másik borostyándarab apró, körvonala mentén szabálytalan, összességében véve egy nagyobbacska zsemlemorzsára emlékeztet. Az avatatlan szem számára nem tűnnek nagyszabású tudományos felfedezésnek. Márpedig, ha valami a MTM őslénytani gyűjteményének úgynevezett típusszekrényeinek egyikébe kerül, az azt jelenti, hogy valami újat tartogat a tudomány számára.

Szerző: Szabó Márton (Őslénytani és Földtani Tár) 

A borostyándarabok fiókba kerülése egy egészen különleges történet végkifejlete. Ez a történet igazából még a késő-kréta korban kezdődött ott, ahol ma az egykori szénbányászatáról híres Ajka és környéke terül el. A kb. 85 millió évvel ezelőtti ajkai kőszénmocsarat egy csapadékos, trópusi-szubtrópusi, növényzetében rendkívül gazdag és diverz élőhelyként kell elképzelni, ahol a növényzet mellett az állatvilág sem volt épp szegényes. Éltek itt kisebb-nagyobb halak és hüllők, köztük dinoszauruszok is, nem is beszélve az ajkai kőszénből ismert, különösen jó megtartású csiga- és kagylófaunáról. Természetesen sok mindent nem tudunk még az egykori ajkai élővilág összetételét illetően, kiváltképp az ízeltlábúit illetően. Az itt előkerült borostyánok viszont lehetőséggel kecsegtetnek a tekintetben, hogy ez megváltozzon.

A borostyán az egykor élt növények megkövesedő gyantája. A frissen a növényből kifolyó gyanta általában méz-szerű, ragacsos, így alkalmas arra, hogy magába zárjon mindenféle kisebb organizmust, ami nem elég gyors vagy erős ahhoz, hogy elmeneküljön a gyantafolyam elől, vagy kiszabadítsa magát belőle. Az így megőrződő maradványokat zárványoknak nevezzük. A világ számos pontjáról ismerünk kisebb-nagyobb borostyánkincseket, mind közül talán a balti borostyán a legismertebb. Az ajka-csingervölgyi borostyánok nagyban különböznek az olyan borostyánoktól, mint a balti, tudományos fontosságuk is egészen másban áll.

Az ajkai barnakőszénbányászat pályafutását 1865-től 2004-ig számolja a történelem. A helyi szénbányák e 139 év alatt a környéken lakók jelentős részének biztosítottak megélhetést, ma az Ajkán és hozzácsatolt településrészein élő családok igen nagy részének van/ volt olyan tagja, aki ilyen-olyan módon a helyi szénbányászatban dolgozott. A bányászat során előkerülő ősmaradványok nem álltak épp a termelés fókuszában, afféle melléktermékként tekintettek rájuk, így későbbi tudományos célra történő begyűjtésük is igen korlátozott mennyiségben valósult meg. Sajnos ez az egyik legfőbb oka annak, hogy manapság az innen előkerült, Ajka város neve után ajkaitnak nevezett borostyánból csak nagyon kevés van múzeumi és egyéb közgyűjteményekben.

1_kep.jpg1. ábra: Archív felvételek az egykori ajkai szénbányászat mindennapjaiból (forrás: Ajkai Bányászati Múzeum)

Az ajkait korai tudományos munkákban való említéseiben is többször szerepel, hogy esetenként tartalmazhat zárványokat. Art Borkent 1997-ben még két törpeszúnyog-fajt is leírt az ajkaitból, de az ajkait két, magyar nyelvű egyetemi szakdolgozatban való megemlítésén kívül összességében véve kijelenthetjük, hogy e borostyán és zárványvilágának szakmai feldolgozottsága mind a mai napig igencsak kezdeti fázisában van.

Amikor az ajkaitról beszélünk, aránylag kis méretű kövecskékről van szó. Az ismert példányok mérete általában kisebb, mint 1 cm, jobb esetben is csak 1-2 centiméter. Volt azonban egy ajkait-darab, ami minden ajkaitok góliátja volt. Ezt a példányt néhai Kozma Károly (1936-2014), az egykori Ajkai Bányaüzem osztályvezető főgeológusa adományozta az ELTE Őslénytani Tanszéke mai vezetőjének, a szintén ajkai származású Dr. Ősi Attilának, amikor az ajkai borostyánkövek iránti tudományos érdeklődés feléledni látszott, még a 2010-es évek elején. Eddigi ismereteink szerint ez volt a legnagyobb ajkait, amit a tudománynak valaha lehetősége volt megvizsgálni, mérete nagyjából 11 x 8 x 3 cm volt. A sors fintora, hogy ezen ajkait-darab olyan sötét színű volt, hogy egyszerűen képtelenség volt rajta keresztül látni bármilyen külső fényforrással. Ezt a nehézséget a kőben levő számtalan mikroszkopikus repedés és a kő külsején levő oxidált réteg csak fokozta.

2_kep.jpg2. ábra: A Kozma Károly által a tudománynak adományozott hatalmas ajkait

A borostyánkövek belső tartalmának, zárványainak vizsgálatára már szinte rutinszerűen használnak különböző CT-s eljárásokat. Dr. Kovács Kristóf segítségével a veszprémi Pannon Egyetem CT berendezése volt az első, ami végigpásztázta az óriási ajkaitot, és bizony, a megérzések nem csaltak: a felvételeken ízeltlábú állatok zárványai bontakoztak ki. A számos zárvány egyike egy aránylag nagy pók volt, ami azonnal magának követelte a kőre érkező szinte összes szakmai figyelmet. A póknak nem volt meg minden lába, és további hiányosságok voltak sejthetőek, de a pókok rendszertani besorolásához szükséges ivarszervek épnek látszottak. Egyértelmű volt, hogy további CT-s vizsgálatokra van szükség, ám a részletesség egy komolyabb szintjén. A Magyarországon elérhető CT-s berendezések egyike sem bírt olyan felbontással, ami az ilyen vizsgálatokhoz megfelelő lett volna, tudniillik, ebben a helyzetben a milliméter töredékénél is kisebb részletek döntenek arról, hogy mégis miféle pókról lehet szó.

A megoldást külföldön kellett keressük. Ez volt az oka annak, hogy – nagy szívfájdalommal – a követ a benne levő pók jobb szállíhatósága, és a későbbi vizsgálatok megkönnyítése okán óvatosan kisebb darabokra törték. A hatalmas borostyánból több tucat további kicsiny zárvány került elő, köztük egy izgalmas bogár, pontosabban egy pattanóbogár is. E pattanóbogárra alant külön visszatérünk.

A pókot tartalmazó kődarab a hamburgi DESY intézet synchrotron berendezésében került ismét szkennelésre Dr. Danilo Harmas, Dr. Ulrich Kotthoff és Dr. Jörg Hammel segítségével. A CT-s eljárásokhoz hasonlóan a synchrotron szintén képes 3D-s modellt alkotni egészen apró dolgokról úgy, hogy azokban nem tesz semmilyen kárt. A két műszertípus kifinomultsága viszont merőben eltér egymásól, ami a készülő 3D-s modellek minőségében is erősen megmutatkozik.

A Hamburgban elkészült modell minősége rendkívüli volt. Nagy részletességben láthatóvá vált, hogy mi hiányzik a pókról, és mi az, ami megőrződött belőle. A megőrződött anatómiai jegyek egyértelműen elárulták, hogy a pók az angol nevén kétfarkú pókok (Hersiliidae) családjának tagja. A pók alapos vizsgálata során egyik ma élő vagy fosszilis génusszal vagy fajjal sem volt azonosítható, így egy új génusz új fajaként, Hungarosilia verdesi néven került leírásra. A név „Hungarosilia” tagja Magyarország (angolul Hungary) és a Hersiliidae család nevének összevonásából keletkezett. A „verdesi” Verdes Gáborra, egykori ajkai szénbányászra, a munkában közreműködő Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársának nagyapjára utal.

3_kep.jpg3. ábra: A Hungarosilia verdesi Hamburgban készült synchrotron modellje (méretarány: 2 mm)

A kétfarkú pókok nem épp szokványos pókok, legalább is hazai mércével mérve biztos nem. A család ma már nem él a Kárpát-medencében, noha Európa más részein, pl. Portugáliában és Törökországban még előfordul. Sajátos megjelenésük egy különleges táplálékszerzési stratégia hozadékai. Ezek a pókok nem szőnek nagy, kerek fogóhálót, hanem a fák (esetleg sziklák), lakott területen pedig a házfalak függőleges felületein vadásznak ízeltlábú-zsákmányukra. Amikor a gyanútlan áldozat a pók hatósugarába kerül, az lerohanja, és nagy sebességgel körbe-körbe szalad körülötte, miközben jól mozgatható, nagy szövőszervéből pókselymet terít rá. A mozgásképtelenné tett áldozat sorsa ezzel megpecsételődik.

https://www.youtube.com/watch?v=Npb3NG1rfjk

A fentebb említett pattanóbogár-zárvány szintén már aránylag korán felhívta magára a figyelmet, ezért az ELTE és az MTM munkatársai megkeresték Dr. Robin Kundratát, a csehországi Palacky Egyetem kutatóját, valamint Németh Tamást, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársát, akik a fosszilis és ma élő pattanóbogarak elismert szakértői. Ők Johana Hoffmannovaval és Dr. Alexander S. Prosvirovval karöltve láttak neki a pattanóbogár elemzésének.

4_kep.jpg4. ábra: Az Ajkaelater merkli Szegeden készült mikroCT-s modellje (méretarány: 1 mm)

A pattanóbogarat tartalmazó borostyánszilánkról készült első képek nem voltak túl informatívak, így ezt a követ is digitális szkenneléssel kellett modellezni, ehhez pedig a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéke nyújtott segítséget. Dr. Szenti Imre és Dr. Kukovecz Ákos segítségével egy kiváló felbontású mikroCT-s modell készült a kőről és a benne lapuló bogárról. Ezzel a modellel Robin Kundrata és szakértői csapata már tudtak hatékonyan dolgozni, és csakhamar kiderült, hogy ugyancsak egy a tudomány számára új formáról van szó. Az új pattanóbogarat Ajkaelater merklinek nevezték el. Az Ajkaelater Ajka városának nevéből, valamint a pattanóbogarak egyik legismertebb nemének, az Elaternek az összevonásából keletkezett. A fajnév a MTM nemrégiben elhunyt entomológusa és muzeológusa, Dr. Merkl Ottó előtt tiszteleg.

A pattanóbogarak ma is a hazai bogárfauna elemei, számos fajjal képviseltetik magukat szerte a Kárpát-medencében. Karcsú testük egy napraforgómaghoz hasonlít, fejük mélyen a torba süllyed. Lárváik általában élő vagy elhalt növényi részekkel táplálkoznak, de akadnak olyan formák is, melyek lárvái ragadozó életmódot élnek. A pattanóbogarak nevüket arról kapták, hogy képesek egy sajátos pattanó mozgást kivitelezni, mégpedig úgy, hogy a tor hasi oldalán elhelyezkedő nyúlvány megfeszítésével az egérfogó működéséhez hasonlóan energiát halmoznak fel, amelynek hirtelen felszabadítása a bogár egész testét képes a magasba repíteni egy halk hanghatás kíséretében.

https://www.youtube.com/watch?v=2rQ8tRK2Y5w&t=138s

A két kis zárvány leírása az eddig alig kutatott ajkai borostyánkincsből első hallásra nem akkora tudományos eredmény, hogy bejárja az egész világot. A zárványok különlegessége azonban az őket magába záró borostyánban keresendő. A késő-kréta során Európa jó részét egy trópusi-szubtrópusi szigetvilág foglalta el, melynek ízeltlábúiról csak nagyon keveset tudunk. Ezért fontos az olyan kivételes lehetőségek megragadása, mint az ajkait zárványainak kutatása, hiszen Európa ősállattanának egy kevéssé ismert szintjébe engednek betekintést.

Az ajkait a késő-kréta kor santoninak nevezett emeletéből származik. Ez a földtörténet egy olyan rövidke szakaszát jelenti, amelyből nagyon kevés borostyán és borostyánzárvány ismert Európából. Éppen ezért minden egyes ajkait-zárványnak, beleértve a Hungarosilia verdesit és az Ajkaelater merklit is, komoly hiátuskitöltő szerepe van. Európában a balti borostyán jelenti a borostyánzárványok (köztük kétfarkú pókok és a pattanóbogarak) talán legfőbb forrását, ez azonban jelentősen fiatalabb az ajkai borostyánkőnél. A kétfarkú pókok ismert ősmaradványainak listáján van egy nagyjából 35-40 millió éves hiátus a késő-kréta és az kora-eocén között. A Hungarosiliának e hiátus kitöltésében van kritikus szerepe. Mindemellett a Hungarosilia önnön családjának legidősebb európai képviselője, egyben az első európai Hersiliidae pók, amely a mezozoikumból származik. Önnön csoportjában az Ajkaelater felfedezésének is hasonló jelentősége van.

Bodor Emese, a két felfedezésben közreműködő paleobotanikus jóvoltából tudható, hogy azon környezet sajátosságai, melyekből a borostyánok még gyanta korukból származnak, kiválóan megfelelnek mindkét frissen felfedezett ízeltlábú igényeinek. Ekképp a Hungarosilia és az Ajkaelater felbukkanása kiválóan beleilleszthető abba a képbe, amit a nagyjából 85 millió évvel ezelőtti ajkai kőszénmocsár mindennapjairól tudunk.

A Hungarosilia verdesi és az Ajkaelater merkli leírásául szolgáló holotípuspéldányok fiókba helyezése talán egy egészen új, nagyszabású történet kezdetét jelenti, amelyben még számos különleges, ősi ízeltlábú fog előkerülni a megmaradt ajkait-darabokból. Remélhetőleg nem kell sokáig kettecskén ücsörögniük a fiókjukban, és hamarosan további ajkait-zárványok kerülnek melléjük, melyek szintén új és izgalmas fajok első példányai lesznek.

5_kep.jpg5. ábra: Az egykori ajkai kőszénmocsár, benne dinoszauruszokkal, az előtérben pedig az A. merklivel (Németh T. alkotása)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr616806202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

október 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31
süti beállítások módosítása