Magyarország a fosszilis Decapoda kutatás területén nagyhatalomnak számít, elsősorban Lőrenthey Imre és Müller Pál munkásságának köszönhetően. Lőrenthey anyagának egy része is a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményét gyarapítja, de még ennél is jelentősebb, hogy Müller Pál a Múzeum gondozására bízta teljes Decapoda gyűjteményét, ami a leggazdagabb kainozoós anyagok közé tartozik egész Európában. A gyűjtemény legnagyobb részét alkotó magyarországi középső miocén (badeni) tízlábú rákokat egy most megjelent, gazdagon illusztrált könyv ismerteti.
Szerző: Dulai Alfréd (Magyar Természettudományi Múzeum, Őslénytani és Földtani Tár)
Müller Pál (1935–2015)
Müller Pál Mihály 1935. július 14.-én született Budapesten, és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett geológus diplomát 1958-ban, olyan kiváló évfolyamtársak társaságában, mint Báldi Tamás, vagy Juhász Árpád. A földtudomány kandidátusa lett 1975-ben, amit 1999-ben fogadtak el PhD fokozatként, majd 2003-ban vált a Magyar Tudományos Akadémia doktorává.
Müller Pál egyik kedvenc lelőhelyén, a budapesti rákosi vasúti bevágásban (Fotó: Matús Hyžný, 2008)
1958–1959 között a Bauxitkutató Vállalatnál, majd 1959–1967 között a mezőgazdasági tervezést végző Agroterv-nél dolgozott. 1967-ben került a vízkutatásban fontos szerepet játszó VITUKI-hoz, ahol számos cikket publikált a karsztvizekről és a barlangokról. Ebben az időszakban jelentek meg első cikkei a tízlábú rákok (Decapoda) vizsgálatával kapcsolatban. 1976-tól az aktív pályafutása végéig a Magyar Állami Földtani Intézetben (ma Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat) dolgozott. Hivatalosan 1995-ben ment nyugdíjba, de különböző projektekben 2010-ig vett részt a MÁFI munkájában. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Paleontológiai Tudományos Bizottságának, és 1994–1997 között a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani és Rétegtani Szakosztályának elnökeként dolgozott.
Tudományos karrierje második felében a jól megérdemelt elismerésekben sem volt hiány. A Középső-Paratethys badeni tízlábú rákjait tárgyaló monográfiájáért 1986-ban megkapta a Magyarhoni Földtani Társulat Hantken Miksa Emlékérmét, amit a legkiválóbb őslénytani monográfiák érdemelnek ki. Később a karsztkutatás területén elért eredményeiért a Magyar Barlangtani Társulat Kadic Ottokár Díjjal jutalmazta 2002-ben. A Magyarhoni Földtani Társulat évtizedeken keresztül aktív és tevékeny tagjaként 2003-ban megkapta a Társulat emlékgyűrűjét.
Ősi tízlábú rákok nyomában
Bár hidrogeológusként végzett, érdeklődése sokkal szélesebb körű volt. A barlangok, a karbonátszedimentológia, és az őslénytan egyaránt érdekelték. Ez utóbbi területen a tízlábú rákok mellett maradandót alkotott az endemikus pannon puhatestűek terén is. A Decapoda vizsgálataihoz otthon egy kis házi preparáló műhelyt alakított ki, ahol elvégezte a terepen gyűjtött példányok végső preparálását, majd meghatározás után a saját kezűleg gyártott tároló dobozokba helyezte a páratlan gyűjteményét. Megszállott gyűjtő volt, egy-egy ígéretes lelőhelyre számos alkalommal visszament gyűjteni. Különösen sok időt töltött a lakásától nem túl távoli felső-eocén korallzátonyos lelőhelyeken a Budai-hegységben, illetve a budapesti és Budapest környéki középső miocén feltárásokban.
A nagy lelkesedéssel végzett terepi munka és a gondos preparálás után körültekintő volt a tízlábú rákok taxonómiai, rétegtani, őskörnyezeti és evolúciós vizsgálata során is. A Decapoda vizsgálatai során a két legfontosabb témája a Középső-Paratethys és tágabb értelemben az egész európai neogén Decapoda együttesek vizsgálata, illetve a különböző korú zátonyokhoz kapcsolódó Decapoda faunák tanulmányozása volt.
A Tasadia carniolica tízlábú rákfaj rekonstrukciója (Hyžný & Dulai, 2021)
Számos kisebb publikáció után 1984-ben jelent meg a máig nagy hatású badeni monográfiája, melyben a magyarországi lelőhelyek mellett ausztriai és lengyelországi anyagokat is vizsgált. Habár azóta nagyon sok új Decapoda maradványt fedeztek fel az egykori Középső-Paratethys területén, a Geologica Hungarica series Palaeontologica monográfiasorozat keretén belül megjelent műve a mai napig alapvető kiindulópont Közép-Európa miocén Decapoda faunáját kutató szakemberek számára (Müller, 1984).
Teljes tudományos pályafutása alatt szisztematikusan és fáradhatatlanul dolgozott. A lakásuk garázsában tartott fosszilis Decapoda gyűjteménye kivételesen jól rendezett volt. Minden egyes ollótöredéket, vagy hátpáncélt a saját kis dobozában tartott a lelőhelyre utaló megfelelő referenciaszámmal együtt. Minden kis doboz a Pál által készített nagyobb dobozokban volt elhelyezve, melyeknek a színe utalt a benne lévő anyag rétegtani korára. Így a halála után a teljes gyűjteménye rendezett és könnyen áttekinthető állapotban került a Magyar Természettudományi Múzeumba.
Egy híján 100 faj – a Középső-Paratethys leggazdagabb Decapoda faunája
A gyűjtemény egy része még feldolgozásra vár, de szerencsére ez napjainkban is folyamatosan zajlik Matúš Hyžný, a pozsonyi Comenius Egyetem kutatója révén, aki Müller Pál tanítványaként és szakmai örököseként folytatja a munkát.
Müller Pál tanítványa és szakmai örököse: Matúš Hyžný, a pozsonyi Comenius Egyetem kutatója
Ennek eredményeképpen most jelent meg egy angol nyelvű monográfia a gyűjtemény középső miocén anyagáról. A bevezetés és Müller Pál életútjának bemutatása után röviden összefoglaljuk az egykor a Kárpát-medence területét hullámzó Középső-Paratethys nevű tenger történetét, illetve a badeni korszak legfontosabb jellemzőit. Egy terjedelmesebb fejezet foglalkozik a tízlábú rákmaradványokat tartalmazó magyarországi lelőhelyekkel. A legjelentősebb, és legváltozatosabb anyagot szolgáltató lelőhelyeknél egy-egy fotótáblán ismertetjük a jellemző Decapoda együttest. A tízlábú rákok felépítését és osztályozását ismertető rövid fejezet után következik a terjedelmesebb rendszertani rész.
A most megjelent könyv címoldala (Hyžný & Dulai, 2021)
Müller Pál kitartó gyűjtése eredményeképpen egy híján száz különböző rákfaj került elő a magyarországi badeni lelőhelyekről. A részletes leírások és elterjedési adatok mellett mind a 99 fajt a rendelkezésre álló anyag függvényében fotókon is bemutatjuk, a Magyarországról leírt fajok esetében külön kiemelve a típuspéldányokat. A tízlábú rákoknak van ugyan fosszilizációra alkalmas meszes váza, de az nagyon vékony és törékeny, így az esetek többségében a tengervíz hullámzása könnyen összetöri az elpusztult állatok vázát. Ennek köszönhetően nagyon ritka, hogy a teljes váz egyben megőrződjön. A magyarországi miocén lelőhelyekre is az jellemző, hogy szinte kivétel nélkül csak hátpajzs (carapax) vagy az „ollók” töredékei kerülnek elő (általában ezek meszesednek el legjobban). Éppen a töredékes megtartási állapot miatt a fajok többségénél bemutatjuk az adott faj, vagy egy nagyon közeli rokonának a ma élő képviselőjét is, hogy a töredékes fosszíliák ellenére is könnyebben el tudjuk képzelni, hogy is nézett ki az egykori Középső-Paratethysben élt faj.
A Daira speciosa fajt bemutató fotótábla, és a nemzetség ma élő képviselője, a Daira perlata (Hyžný & Dulai, 2021)
A Decapodákkal foglalkozó specialisták mellett gondoltunk az érdeklődő magángyűjtőkre, a terepen dolgozó geológusokra, és a természetkedvelő turistákra is, akik összefuthatnak a különböző tízlábú rák fosszíliákkal. Ezért a rendszertani leírások előtt található egy határozókulcs, melynek segítségével a laikusok is sikerrel meghatározhatják a leleteiket. Mivel a hátpajzs és az ollótöredékek többnyire egymástól függetlenül kerülnek elő, ezért külön határozókulcs segíti a carapax és az ollótöredékek meghatározását. Amennyiben a határozókulcs segítségével nem jutottunk el a végső fajmeghatározáshoz, de már sikerült leszűkíteni a lehetőségeket, akkor az adott csoportok fotótábláin folytathatjuk a keresést a rendszertani fejezeten belül.
A magyarországi középső miocén tízlábú rákok hátpajzsának változatossága (Hyžný & Dulai, 2021)
Müller Pál Decapoda anyaga eddig is az Őslénytani és Földtani Tár legismertebb és leglátogatottabb gyűjteményei közé tartozott. Reményeink szerint a gazdag badeni anyag revíziója, a típuspéldányok újra fotózása és a még publikálatlan példányok feldolgozása tovább növeli Müller Pál, a magyarországi miocén Decapoda fauna és a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárának jó hírét mind a szakemberek, mind a laikus érdeklődők körében.
A szegedi GeoLitera Kiadónál megjelent, csaknem 300 oldalas könyv megvásárolható, illetve megrendelhető a Flaccus Kiadó Könyvesboltjában (Budapest, Vas u. 19., www.flaccus.hu); ára 10% kedvezménnyel 4.500 Ft.
https://www.flaccus.hu/badenian-decapods-of-hungary-26181
A magyarországi középső miocén tízlábú rákok ollójának változatossága (Hyžný & Dulai, 2021)
Hivatkozott irodalom:
Hyžný, M. & Dulai, A. (2021): Badenian decapods of Hungary. – GeoLitera Kiadó, Szeged, 296 pp.
Müller, P. (1984): Decapod Crustacea of the Badenian. – Geologica Hungarica series
Palaeontologica 42: 1–317.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
