A havasi cincérről a neten pörgő fotók százainak láttán az a megnyugtató érzésünk támad, hogy elbűvölő élőlények vesznek minket körül mindörökké a világok legjobbikában. Ez koránt sincs így. Az alábbiakban három fontos problémára hívom fel a figyelmet a 2019. év rovarával, a védett, 50 000 Ft természetvédelmi értékű, Natura 2000 jelölőfajjal kapcsolatban, merthogy – a sok fotó ellenére – gondok vannak.
Írta: Kovács Tibor (MTM, Mátra Múzeum)
A havasi cincér (Rosalia alpina) fogyatkozásának elsődleges oka élőhelyeinek megszűnése, az idős erdők kivágása, amire nemrég láttunk példát védett területen a Bükk hegységben. Sajnos az ország más pontjain is csökken az öreg erdők kiterjedése, amit túrázás közben is tapasztalhatunk. E szép bogár kedvelt szaporodóhelyei a különböző idős bükkösök, törmeléklejtő- és szurdokerdők, tápnövényei elsősorban a bükk és a juharfajok.
A másik probléma a holt faanyag, jelen esetben a faj fejlődéséhez szükséges nagyméretű törzsek, törzságak eltávolítása az élőhelyül szolgáló erdőkből. A „karbantartott” erdő laikus szemmel szép, de a holtfához kötődő bogár- és egyéb fajgazdagság tekintetében "rontott", bogarász szemmel kifejezetten unalmas, „üres”. Kutatásaink során számos idős bükkösnél tapasztaltuk, hogy bár a fák mérete bőven megfelelő a havasi cincér igényeinek, holtfa hiányában a cincér is hiányzik.
A természetközeli élőhelyen a holt faanyag aránya jóval magasabb, mint a kitakarított erdőkben (fotó: Kovács Tibor)
Ilyet már ritkábban lát az ember: a havasi cincér bábja a bábbölcsőben (fotó: Kovács Tibor)
Az élőhelyen fekvő holtfa a havasi cincér néhány röpnyílásával
Csinos nőstény, különleges mintázattal a szerző kezén (a szárnyfedőkön hiányzik a csúcs előtt fekete folt). A szárnyfedő alatt látható a petéktől duzzadó potroha, ő szerencsére az élőhelyén maradó holtfába fog petét rakni és így sikeresen szaporodhat (fotó: Kovács Tibor)
A harmadik, régóta ismert probléma, amolyan "típushiba", hogy a levágott, nagyméretű törzsek rakásai a területen, ráadásul a még meglevő, „működő” élőhelyek közelében maradnak. Hogy ez miért gond? Egy 2014-es cikkben (ld. az írás végén) írt mondatom megmagyarázza: „Számos szaproxilofág (holtfával táplálkozó) faj szaglása révén keresi fel az elhalt fatörzseket találkozási, párzási és peterakási céllal. Közismert az erdőben levő friss farakások bogarakat összecsalogató hatása. Ha a farakások a peterakás után kerülnek ki a területről – mielőtt az adott fajok kifejlődhetnének belőlük –, az jelentős pusztítást okoz a populációkban. Ez a probléma a Natura 2000 jelölőfajok közül leginkább a Rosalia alpina-t érinti. Javaslat: a farakásokat el kell vinni a területről, még mielőtt az őket szaporodási helyül használó fajok rajzása megkezdődne, tehát legkésőbb március végén, április elején.”
Ez a rajzási időben még terepen levő farakás „kiváló” csapdája a havasi cincérnek
A kint hagyott farakások tehát gyilkos csapdaként működnek, és az adott fafajtól (bükk, tölgy, hárs, vadcseresznye stb.) függően más és más rovarokat, valamint rajzási időszakokat is veszélyeztetnek. Arról nem is beszélve, hogy ez a faanyag idővel „megromlik”, és gyakran hőerőműben végzi tüzelőanyagként, pedig ha maradna, betölthetné a holtfa eredeti, az erdei élet folytonosságát biztosító szerepét.
Íme, egy szép hím a gyilkos „csapdarakáson”, amely utódait pusztítja el (fotó: Kovács Tibor)
Csóka Gy. & Lakatos F. (szerk) (2014): A holtfa. – Silva naturalis 5: 1–261.
Frank T. (szerk) (2000): Természet-Erdő-Gazdálkodás. – Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Pro Silva Hungaria Egyesület, Eger, 214 pp.
Epilógus: A fenti bejegyzés elkészülte után másnap telefonon kerestek a parádi Ilona-völgyből. Egy kedves hölgy kétségbeesetten számolt be arról, hogy egy farakáson kb. 15 havasi cincért láttak (nőstényeket és hímeket), párzanak is, és hogy ez a farakás el fog pusztulni. Mi lesz a cincérekkel, mármint az utódaikkal? Csak annyival tudtam vigasztalni, hogy most írtam erről egy képes beszámolót. Milyen különleges egybeesés, ilyen témával 30 éves múzeumi tevékenységem során még sosem kerestek fel, és ez abban erősített meg, hogy erről beszélni kell, hátha történik pozitív változás…
Sajnos a havasi cincér nem tud olvasni…
Forrás:
Kovács T. (2014): A Tarnavidék és az Upponyi-hegység ritka és természetvédelmi szempontból jelentős xilofág és szaproxilofág bogarai (Insecta: Coleoptera). – In: Diczházi I. & Schmotzer A. (szerk): Apoka. A Heves–Borsodi-dombság és az Upponyi-hegység élővilága. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger, pp. 87–104, 183–185.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.