Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Bogárgyűjtemény)

A 2019. év rovarát – internetes szavazás végeredményeként – a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának E/2 termében (Budapest, XI. ker., Ménesi út 43–45.) mutatjuk be, a Magyar Rovartani Társaság 2019. december 21-én, 16 órakor kezdődő 862. előadóülésén.

A szavazáson a legtöbb jelölést kapott faj, és így a 2019. év rovara a havasi cincér.

Havasi cincér (Rosalia alpina) portréja
(fotó: Rahmé Nikola)

2019-re is három rovarfaj közül lehetett választani: a jelöltek mind közösségi jelentőségű fajok. (Közösségi jelentőségű fajnak az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének mellékletein szereplő fajokat nevezzük; gyakran – helytelenül – a "Natura 2000-es faj" kifejezést használják rájuk.) 2019-ben esedékes az élőhelyvédelmi irányelv alapján készülő országjelentés (amelyben a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetéről és elterjedéséről kell beszámolni), ezért a Magyar Rovartani Társaság úgy döntött, hogy ennek apropóján választja ki jelöltjeit – a kis Apolló-lepkét, a  magyar tarszát és a havasi cincért – az Év rovara címre.

Honnan érkeztek az egyéni látogatók (összesen 12 600-an) a szavazási oldalra?
(illusztráció: Szőke Viktória)

A szavazás eredménye az alábbi ábrán látható. A havasi cincér Ausztriában 2001-ben volt az Év rovara.

A 2019-es jelöltekre adott szavazatok száma (összesen 8671)
(illusztráció: Szőke Viktória)

A havasi cincér köznapi neve különböző nyelveken

A havasi cincér tudományos (latin) neve második szavának (a faji jelzőnek) jelentése „alpesi”, „havasi”. Ez a jelentés a legtöbb nyelv esetében tükörfordításként megjelenik a köznapi névben is, noha nem igazán fedi a valóságot (lásd később). A katalán és az olasz megnevezés viszont a bükkre (a havasi cincér legfontosabb tápnövényére) utal. A spanyol és a portugál az állat latin nevét használja köznapi névként.

Angol: Rosalia longicorn (alpine longhorn beetle)
Azeri: alp rozaliyası
Baszk: alpetar kakalardo adarluzea
Bolgár: алпийски сечко
Cseh: tesařík alpský
Eszperantó: alpa cerambiko
Francia: Rosalie des Alpes
Görög: Ροσάλια η αλπική
Holland: alpenboktor
Horvát: alpska strizibuba
Katalán: banyarriquer del faig
Lengyel: nadobnica alpejska
Litván: alpinė rozalija
Német: Alpenbock
Norvég: alpebukk
Olasz: cerambice del faggio
Orosz: aльпийский усач
Portugál: Rosalia alpina
Román: croitor alpin
Spanyol: Rosalia alpina
Svéd: alpbock
Szerb: алпска стрижибуба
Szlovák: fuzáč alpský
Szlovén: alpski kozliček
Ukrán: bуса́ч альпі́йський

Havasi cincér kidőlt bükktörzsön
(fotó: Rahmé Nikola)

 A havasi cincér külalakja

Havasi cincér hímje (balra) és nősténye (jobbra)
(forrás: Hoskovec, Jelínek & Rejzek: Cerambycidae)

Aki már látott havasi cincért, aligha téveszti össze más hazai bogárfajjal.

A kifejlett bogár (az imágó) testhossza 2–4 cm. A hím csápja jóval (majdnem kétszer) hosszabb a testénél, a nőstény csápja alig hosszabb. A híme feje és rágói is nagyobbak. Kültakarójának alapszíne fekete, de mindenütt nagyon sűrűn álló, igen rövid szőrök fedik, amelyek az alap felületét szinte teljesen eltakarják. A szőrök legnagyobbrészt kékesszürkék, de az előháton és a szárnyfedőkön több bársonyosnak látszó fekete foltba tömörülnek, amelyeket világosabb sáv keretez. A foltok mérete és formája változatos, szinte egyedenként más és más, de az előhát elején egy félkör alakú minta és a szárnyfedők közepe mögött húzódó széles, zegzugos szélű harántöv állandó elem. Ez utóbbi előtt egy-egy nagyobb, mögötte egy-egy kisebb kerekded folt látszik. A csápízek végének fekete szőrei ecsetszerűen elálló bojtba tömörülnek, ezért a csáp tarkának látszik. A lábak szintén kékesszürkén szőrösek, így a mozdulatlan bogár remekül beleolvad a bükkfák kérgének hasonló színezetébe. Szárnyfedői aránylag gyengén szklerotizáltak, vékonyak, laposak.

Havasi cincér (Rosalia alpina, balra) és gyászcincér (Morimus funereus, jobbra)
(forrás: Wikimedia Commons)

Magyarországon nem él a havasi cincérhez hasonló színű és méretű cincér. Mintázata valamelyest hasonlít a gyászcincéréhez (Morimus funereus) – mellyel gyakran azonos élőhelyen található –, hiszen a gyászcincér szárnyfedőin is fekete bársonyfoltok vannak. E foltok száma azonban a gyászcincérnél csak négy, ezek nem olvadnak össze harántszalaggá; az előhátán nincs folt, és a csápja egyszínű. A gyászcincér sokkal vaskosabb felépítésű, domborúbb, nehézkesebb mozgású, röpképtelen bogár.

Havasi cincér bábja (balra) és lárvája (jobbra)
(forrás: Balogh Diána, izeltlabuak.hu;  Matthieu Berroneau, Flickr)

Lábatlan, hengeres, krémfehér, a torszelvényein sárgás színű, éretten 4 centiméterre növő lárváját – főleg a fiatal, kisebb termetű lárvákat – már sokkal nehezebb elkülöníteni más cincérfajokétól. A lárvák jelenlétét azonban az átlagember igen ritkán észleli, mert a fák törzsében rágnak, a felszínen nincs nyomuk.

A havasi cincér általános elterjedése

 A havasi cincér Európa déli részén (a Kantábriai-hegységtől a Kaukázusig és az Urál déli részéig), illetve Törökországban él. Európában a következő országokból ismert: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Franciaország, Horvátország, Görögország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Németország déli része, Olaszország, Oroszország európai tájainak déli és középső részei, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Törökország.

A havasi cincér európai elterjedése a 20. század közepén
(forrás: Klaas Reißmann, Beetle fauna of Germany)

Populációinak genetikai diverzitása arra utal, hogy jégkorszaki menedéke (refugiuma) Európában Görögország északi részének hegyvidékein lehetett, a felmelegedés után onnan terjedt észak felé. Állományainak nagy része ma Európa déli felén található; északabbra erősen visszaszorult vagy teljesen eltűnt. Németországban például csak délen honos, de már nagyon ritka; Lengyelországnak csak a legdélibb részén, a Kárpátokban fordul elő; Csehországban néhány állománya maradt, holott a 20. század közepén ezeknek az országoknak még nagyobb részén fordult elő. Skandináviából kipusztult, a Brit-szigeteken pedig soha nem is élt, pedig ott jelentős kiterjedésű bükkösök találhatók. Észak-Afrikából származó adatai tévesek, szíriai adata pedig valójában a törökországi Hatay tartományra vonatkozik.

A havasi cincér magyarországi elterjedése

Magyarországon a havasi cincér a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, valamint a Mecsekben honos, és sok helyen gyakori. Megtalálható a Dunántúli-dombság egyes magasabb részein is.

A havasi cincér mai elterjedése Magyarországon A piros pont a 2018-as drávai lelőhelyet jelzi
(forrás: Természetvédelmi kezelés; Purger 2018)

A Soproni-hegységből csak régi adatai ismertek. Az idős bükkösökben bővelkedő Kőszegi-hegységből és az Alpokalja más területeiről furcsa módon mostanáig nem került elő. Figyelemre méltó, hogy a Zempléni-hegység északi és középső tömbjében nem ritka, de a délebbi bükkösökből ismeretlen. Mindez a megelőző évszázadokban folytatott, a faj számára kedvezőtlen erdészeti tevékenységre – pl. ismétlődő tarvágásokra, fenyőtelepítésekre – utalhat.

A Budai-hegységben meglepően ritka. A Normafa környéki közismert – és sok gyűjtő által látogatott – extrazonális bükkösből csak anekdotikus beszámolók utalnak rá, bizonyítópéldányt e sorok írója onnan még nem látott. Biztos adatai csupán a hegység leginkább északnyugati csücskéből, a perbáli Meszes-hegyről ismertek.

Egyetlen alföldi adata a Dráva mellékéről, Barcsról származik, ahol 2018-ban figyelték meg. A Dunától keletre, az Alföldön csak faáruval behurcolt egyedeket figyeltek meg városi környezetben; erdőben tenyésző síksági populációról nincs ismeretünk.

A havasi cincér élőhelye és tápnövényei

 A havasi cincér leginkább hegyvidéki bükkösökben él, általában 300 és 2000 métere tengerszint feletti magasságban (minél délebbre megyünk, annál magasabban, a bükk elterjedésének megfelelően). A havas hegycsúcsokhoz vagy a havasi legelőkhöz tehát nincs köze, így a „havasi” jelzője tulajdonképpen félrevezető. Más erdőtársulásokban sokkal ritkább, és azokban leginkább akkor fordul elő, ha elegyesen bükk is található bennük. Lárvája ennek megfelelően legtöbbször a bükk (Fagus sylvatica) fájában él, de más fafajok, például a közönséges gyertyán (Carpinus betulus), a mezei juhar (Acer campestre), a hegyi juhar (A. pseudoplatanus), a korai juhar (A. platanoides), a magas kőris (Fraxinus excelsior), a magyar kőris (F. angustifolia), a hegyi szil (Ulmus glabra), illetve a hársfajok (Tilia spp.) ugyancsak a tápnövényei közé tartoznak. 2018-ban vadcseresznyéből (Prunus avium) is kimutatták.

A havasi cincér lárváinak fejlődésére alkalmas elhalt bükkfák
(forrás: Nature Conservation)

Dél-Európában a havasi cincérnek jó ideje ismertek már előfordulásai jóval alacsonyabb helyekről, elsősorban tengerparti és folyómenti területekről, ahol bükk egyáltalán nem fordul elő. Újabban Közép-Európában (pl. Csehországban és Szlovákiában) is felbukkant folyómenti erdőkben, és az említett drávai előfordulása is ilyen élőhelyre esik – ezek mind bükkmentes erdők. Mindez arra utal, hogy a havasi cincér tápnövényspektruma szélesedik, így a faj nem csak visszaszorul, hanem terjed is – hasonlóan az orrszarvú bogárhoz (Oryctes nasicornis) és a nagy szarvasbogárhoz (Lucanus cervus).

A havasi cincér a nagyon sűrű, zárt erdőket kerüli; mivel fejlődéséhez legalább részben napsütötte, aránylag szabadon álló – cserjékkel és kisebb fákkal nem körbenőtt – elhalt fák kellenek, inkább ritkás, nyíltabb állományokban, lékekben, utak és tisztások szélén fordul elő. Előnyben részesíti a minél nagyobb átmérőjű, és a legközelebbi hasonló állományoktól 300 méternél nem távolabbra álló törzseket.

A havasi cincér viselkedése, szaporodása, egyedfejlődése

A kifejlett bogarak nálunk általában július első felében jelennek meg, előbb a hímek, majd néhány nap múlva a nőstények is. Meleg, napos időben délelőtt 10–11 órától délután 4–6-ig aktívak, az aktivitásuk csúcsa a déli órákra esik.

Ha a közelben frissen kivágott fák találhatók, a hím bogarak odarepülnek; ha ilyenek nincsenek, 1–1,5 kilométeres felderítő repüléssel olyan helyet választanak, ahol álcázottak, de jól tudnak tájékozódni is. Territóriumtartók, vagyis a kiválasztott területüket védik. Rendszerint mozdulatlanul ülnek, csak a csápjuk szondázza a levegőt, de veszély esetén gyorsan elmenekülnek az ágak közé, vagy elrepülnek. Ha hím vetélytárs közeledik, ideges mozgással nekirontanak, és igyekeznek eltávolítani a területükről – néha az embert is megpróbálják elűzni. Ha a hím egy nőstény egyed feromonjait érzékeli a csápjaival, követni kezdi, és párosodni próbál vele. Ha a nőstény elrepül, nem követi, de ha a nőstény hajlandóságot mutat, egy órán át párzik vele, majd egy ideig még követi; így próbálja megakadályozni, hogy más hímek is a közelébe férkőzzenek.

Párosodó havasi cincérek
(forrás: Alexander Gratzer, Fotocommunity)

A nőstény a szájszerveivel, a csápjával és a tojócsöve érzékszerveivel választja ki a peterakásra alkalmas helyet, mely általában a kéreg repedése vagy más sérülése. A tojócső akár 4 cm mélyre is behatolhat a fába, bár általában csak 1–1,5 cm-re. A petéket a nőstény egyenként rakja le az elhalt – de néha részben még élő – fák legalább cm vastag törzsébe és ágaiba.

Nőstény havasi cincér peterakás közben
(forrás: Klaas Reißmann, Beetle fauna of Germany)

A kifejlett havasi cincérek élettartama néha csupán 10 nap, de három hétnél biztosan nem több. Ellentmondásos közlések szólnak a táplálkozásukról, miszerint leveleket, virágokat vagy kifolyó fanedveket fogyasztanak, de ezeket nem igazolják megfigyelések. Az imágók valószínűleg egyáltalán nem táplálkoznak; erre utal, hogy egy vizsgálat során több mint 1500 egyed befogása során egyszer sem figyeltek meg táplálkozást, és az, hogy a havasi cincér – más nagytestű cincérekkel, így a nagy hőscincérrel (Cerambyx cerdo), a vércincérrel (Purpuricenus kaehleri) vagy a pézsmacincérrel (Aromia moschata) ellentétben – nem fogható csalétekként bort vagy gyümölcsöt tartalmazó csapdákkal.

Kirepülőnyílásán át előbújó havasi cincér
(forrás: Wikimedia Commons)

A lárvák a kikelésük után mélyebbre (4–10 cm mélyre) vonulnak a fába, és ott az időjárástól és a fa minőségétől függően 2–4 évig fejlődnek. Utolsó telük előtt visszatérnek a felszín közelébe; bábbölcsőt készítenek és kimeneti csatornát rágnak – ez utóbbit újra eltömítik –, majd bebábozódnak. Júliusban a kifejlett bogarak ismét kitisztítják a kimeneti csatornát, majd ovális (6–11 mm hosszú és 4–8 mm széles) nyíláson – a röplyukon – át távoznak a fából. A röplyuk hosszabbik tengelye párhuzamos a fa rostjainak irányával, vagyis a törzs hossztengelyével.

Havasi cincér és kirepülőnyílásai
(forrás: Varga Szabolcs, izeltlabuak.hu)

A havasi cincér a természetvédelmi dokumentumokban

A havasi cincér Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 forint. Számos más európai országban is védett.

A havasi cincér szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv (Habitats Directive) II. mellékletén (közösségi jelentőségű állat- és növényfajok, amelyek megőrzéséhez különleges természetmegőrzési területek kijelölése szükséges) és IV. mellékletén (közösségi jelentőségű, szigorú védelmet igénylő állat- és növényfajok).

Szerepel a Berni Egyezmény (Convention on the Conservation of European Wildlife and Natural Habitats - Bern Convention) II. függelékében (fokozottan védett állatfajok).

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján a sebezhető („vulnerable”) kategóriába sorolják.

Havasi cincér szárnyra kap
(forrás: turaoldal.hu)

Mi veszélyezteti a havasi cincért?

A nagyobb tarvágások a tápnövényül szolgáló fák minden egyedét eltávolítják, ami a havasi cincér lokális kipusztulásához vezethet az adott területen. Az újratelepülést a legközelebbi tenyészterület távolsága befolyásolja: minél távolabb van ilyen, annál inkább csökken az újratelepedés esélye, mivel az imágók legfeljebb másfél kilométer távolságra repülnek. A nagy kiterjedésű fátlan tájak gátat szabnak terjedésének, ahogyan minden olyan erdő (például akácos, nemesnyáras és fenyves ültetvények) is, amelyben nincsenek számára tápnövénynek számító fafajok.

Gazdasági céllal kezelt erdőkben károsan érinti az ott élő állományt a természetes módon kidőlt, megsérült vagy beteg fák eltávolítása, hiszen ezek lennének a lárvák legjobb fejlődési helyei. Ráadásul a gazdasági célú erdőkben a fákat azelőtt kivágják, hogy a havasi cincérek megtelepedtek volna bennük

Az azonos korú állomány is megakadályozza a havasicincér-állományok fennmaradását vagy kialakulását, mert megszűnik a rendelkezésre álló idős fák kontinuitása.

Halálos csapda – nyárra is az erdőszélen hagyott bükkfarakás
(fotó: Merkl Ottó)

A tarvágásokon kívül a legnagyobb veszélyt a nyár elejéig letermelt faanyag erdőben, erdőszélen hagyása, illetve késői elszállítása jelentheti. A száradó farakások, főként, ha napos helyen vannak, erősen vonzzák a havasi cincéreket. Ezek azonban csapdaként működnek: a nőstények a felhalmozott törzsekre rakják petéiket, de azok az elszállítással elkerülnek az élőhelyről, majd a fa feldolgozásakor megsemmisülnek.

Az erdőtüzek éppen a részben már elhalt fákat sújtják legjobban, így a bennük fejlődő havasi cincérek is áldozatul esnek.

Ha a lárvák számára egyébként alkalmas holtfa teljesen árnyékban áll vagy fekszik, a lárvák a gombák elszaporodása miatt nem fejlődnek megfelelően vagy elpusztulnak.

Entomopatogén tömlősgomba (Cordyceps bassiana) által megtámadott havasi cincér
(forrás: Bartnik, Michalcewicz & Kubiński 2016)

A kedvezőtlen időjárás, a betegségek, a paraziták, a parazitoidok, a hangyák és más ragadozó rovarok, a rovarevő madarak – a lárvákat és a bábokat főként a harkályok szedik ki, az imágókat más erdei madarak is fogyaszthatják –, az emlősök, illetve a rovargyűjtők mind-mind gyérítik a havasi cincért, bár ezek a – részben természetes – tényezők biztosan nem vezetnek a faj kipusztulásához.

A jövőben az egyik legnagyobb veszélyeztető tényező várhatóan  a bükkös állományok visszaszorulása, illetve tudatos lecserélése lesz. Magyarországon a bükk egyike az éghajlatváltozás hatásaira legérzékenyebben reagáló fafajoknak, ezért az erdészeket is nagy feladat elé állítja a bükkösök megfelelő kezelése. Több esetben felmerült, hogy a bükkösök helyére erdőfelújításkor más, a szárazodó klímát jobban tűrő fafajokat kellene ültetni. Kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a jövőben – a tápnövényspektrum szélesedése ellenére jelenleg is leginkább a bükkösökhöz kötődő – havasi cincérre.

Mit tehetünk a havasi cincérért?

A havasi cincér védelmét elsősorban az élőhelyének védelme, a sérült fák, kidőlt törzsek megőrzése jelenti. Különösen fontos az erdőszéli vagy más helyen szabadon álló, napsütötte fatörzseket óvni, mert ezek több évig kiszolgálják a lárvák fejlődését.

Fennmaradását a szálaló erdőművelés, a vegyes korú állományok kialakítása, a lékek, a tisztások megőrzése segíti.

A gazdasági célú fakitermelést télen kell végezni – ami más fajok érdekében is fontos előírás –, és a kitermelt faanyagot minél előbb, de május előtt mindenképpen el kell szállítani. Mivel a havasi cincéres élőhelyeken gyakran más cincérek – például gyászcincérek – is élnek. amelyek sokkal korábban rajzanak, és szívesen megbújnak a farakásokban, az elszállítás ideális időpontja a tél vége. Ha a helyszíni tárolás elkerülhetetlen, a lehető legjobban árnyékolt helyet kell választani.

A faj szaporodását mesterséges tenyészhelyek kialakulásával is lehet segíteni. Széltöréses helyeken a föld felett magasan eltört törzsek állva maradt részét nem szabad eltávolítani. A fák kérgének meggyűrűzésével álló holtfát lehet létrehozni, melyben a havasi cincérek megtelepedhetnek. Három méter hosszú, legalább 30 centiméter átmérőjű rönkök függőleges helyzetben történt földbe ásásával – napos helyen – szintén tenyészhelyet biztosíthatunk a lárváknak. Ezek a módszerek természetesen csak ott hatékonyak, ahol havasi cincérek még maguktól is előfordulnak.

A havasi cincér a kultúrában

A havasi cincér látványos, jól felismerhető állat, ezért igen alkalmas „zászlóshajófajnak” (flagship species), vagyis olyan állatnak, amely a természetvédelemre irányítja a közvélemény és a média figyelmét. Éppen ezért szerepel a Duna–Ipoly Nemzeti Park emblémájában is.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által forgalmazott havasi cincéres díszdoboz, kendő és bögre
(forrás: DINPI)

Havasi cincéres bicska és a Duna–Ipoly Nemzeti Park 10 ezer forintos emlékérme
(forrás: Jovoto; MNB)

Több ország kiadott havasi cincért ábrázoló bélyegeket, sőt Magyarország még 10 000 és 2000 forintos emlékérmét is. Kontrasztos mintázata miatt a havasi cincér kedvelt motívum használati tárgyakon.

A havasi cincér rendszertani besorolása és rokonsági köre

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Bogarak (Coleoptera)
Alrend: Mindenevő-bogarak (Polyphaga)
Családsorozat: Levélbogár-szerűek (Chrysomeloidea)
Család: Cincérfélék (Cerambycidae)
Alcsalád: Hőscincérformák (Cerambycinae)
Nemzetség (tribus): Compsocerini
Genusz: Rosalia Audinet-Serville, 1833
Faj: Rosalia alpina (Linnaeus, 1758)
Alfajai: Rosalia alpina (Linnaeus, 1758) (az elterjedési terület túlnyomó részén) és Rosalia alpina syriaca Pic, 1895 (a törökországi Hatay tartományban, Topaktas és Akbez településeken)

A cincérfélék családjából eddig több mint 26 ezer fajt ismerünk, melyek többsége a Föld trópusi-szubtrópusi területein honos. Magyarországon 216 faj előfordulását mutatták ki.

Egzotikus Rosalia-fajok. 1 = Rosalia coelestis (orosz Távol-Kelet, Korea, Északkelet-Kína); 2 = Rosalia lameeri (Dél-Kína); 3 = Rosalia batesi (Japán); 4 = Rosalia funebris (Észak-Amerika)
(források: S. N. Ivanov; Yasuhiko Ito; Dick)

A Compsocerini nemzetségbe tartozó Rosalia genusznak 26 faját tekintik érvényesnek, melyek az észak-amerikai Rosalia funebris és az európai-közel-keleti havasi cincér kivételével mind Dél-, Kelet- és Délkelet-Ázsiában élnek. Az 5 kék vagy zöldeskék alapszínű faj a Rosalia szubgenusz tagja, a többieket – a narancssárga alapszínűeket – az Eurybatus szubgenuszba helyezik, melyet számos szerző önálló genusznak tekint és további szubgenuszokra oszt.

Egzotikus Rosalia-fajok. Balra: Rosalia formosa conviva (Tajvan); jobbra: Rosalia decempunctata (India, Myanmar, Thaiföld)
(források: Shu-Fen; Samuibutterflies)

Rosalia formosa (Himalája, Jünnan, Vietnam). A Magyar Természettudományi Múzeumban 2016. novemberében ez a faj volt a hónap műtárgya
(forrás: Magyar Természettudományi Múzeum Blog)

Köszönet

A poszt összeállításában tanácsokkal, képekkel, szerkesztéssel nagyon sokat segített Dedák Dalma, Grabant Aranka, Károlyi Balázs, Puskás Gellért, Rahmé Nikola, Szőke Viktória. Munkájukért illesse őket hálás köszönet.

Összefoglaló jellegű források a havasi cincérről

Campanaro A., Redolfi De Zan L., Hardersen S., Antonini G., Chiari S., Cini A., Mancini E., Mosconi F., Rossi de Gasperis S., Solano E., Bologna M.A. & Sabbatini Peverieri G. 2017: Guidelines for the monitoring of Rosalia alpina. – In: Carpaneto G.M., Audisio P., Bologna M.A., Roversi P.F. & Mason F. (szerk.): Guidelines for the Monitoring of the Saproxylic Beetles protected in Europe. Nature Conservation 20: 165–203. https://doi.org/10.3897/natureconservation.20.12728 [Hozzáférés: 2018. december 18.]

Hegyessy G. & Merkl O. 2014: Havasi cincér. – In: Haraszthy L. (ed.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár, pp. 265–269. [Hozzáférés: 2018. december 18.] Magyar nyelven ez a legteljesebb információforrás. A jelen írás is elsősorban ezen alapul.

Reißmann K. 2010: The Rosalia longicorn Rosalia alpina (Linnaeus, 1758). – Beetle fauna of Germany. [Hozzáférés: 2018. december 18.]

Havasi cincér a magyar wikipédián

Havasi cincér az angol wikipédián

Havasi cincér a német wikipédián A wikipédia-szócikkek közül ez a legalaposabb.

Havasi cincér az izeltlabuak.hu oldalon. Sok jó fotóval.

Fontosabb kutatási eredmények