Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A ritka karcsú pásztorbotmoha az 1950-es években még tíz magyarországi élőhelyen is előfordult, azonban a tájhasználat megváltozása és a területek szárazodása miatt a későbbi évtizedekben teljesen eltűnt. Néhány szomszédos országban viszont ma is él, így határon túli kollégák segítségével, kis gyűjteményi kerülőúton néhány év alatt sikeresen visszatelepítettük. A megtelepedés, alkalmazkodás, más mohák „leharcolása” hosszú folyamat, de ha a moha gyűjteményi példányból kelt életre, bármire képes.

Karcsú pásztorbotmoha (Hamatocaulis vernicosus)

Szöveg és képek: Szurdoki Erzsébet (Növénytár, Mag- és termésgyűjtemény) és Papp Beáta (Növénytár, Mohagyűjtemény)

Az utóbbi évtizedekben mind az élőhelyek, mind az egyes fajok egyre nagyobb mennyiségben semmisülnek meg egy-egy területen, sőt tűnnek el végérvényesen az élővilág színes palettájáról. Ma már nemcsak a tudományban, hanem a közvéleményben is elterjedt, hogy az emberi populáció egyre fokozódó terjedésének hatására a fajok kipusztulásának üteme gyorsul. A biodiverzitás csökkenése és a csökkenés veszélyei is egyre közismertebbek. A természetvédelemmel foglalkozó szakemberek e káros folyamatokat többféle módszerrel próbálják lassítani. Védett területeket jelölnek ki, számos faj kerül törvényes védettség alá, az élővilágot kímélő eljárásokat dolgoznak ki az élet lassan minden területén. De mit lehet tenni, ha egy faj már eltűnt egy adott területről vagy az országból?  Visszatelepíteni? Igen, vannak is ilyen programok szerte a világban, de Magyarországon is. Az európai hód (Castor fiber) sikeres visszatelepítése jól ismert történet. De nem csak állatokat, hanem növényeket is vissza lehet telepíteni eredeti élőhelyükre. Botanikus kertjeinkben számos ritka, végveszélyben lévő fajt tenyésztenek kimondottan azért, hogy újra kikerülhessenek a természetbe. Az át- és visszatelepítés célja lehet a leromló állomány megerősítése, veszélyeztetett állomány áthelyezése és korábbi élőhelyre való visszatelepítés is.

Mohák esetében is lehet találni példát visszatelepítésre. Magyarországon az első és eddig egyetlen, jól dokumentált akció a hazánkban eltűntként számon tartott karcsú pásztorbotmoha (Hamatocaulis vernicosus) visszatelepítésének a kísérlete olyan helyekre, ahol korábban élt: a soproni Kistómalmi-láprétre és a Szőcei-láprétre.

A sikeres visszatelepítésnek számos jól ismert lépése van: ismernünk kell a visszatelepítendő faj igényeit, tanulmányoznunk kell a számára megfelelő élőhelyeket, szükségünk van visszatelepíthető egyedekre, és a korábbi vagy új élőhelyet alkalmassá kell tenni a visszatelepítendő faj számára.
Minderről kicsit később, most ismerkedjünk meg a karcsú pásztorbotmohával.

Miért pásztorbot?

A karcsú pásztorbotmoha egy viszonylag nagy méretű, oldalt termő moha. Hajtásai közepes méretűek, oldalágai tollasan állnak. Fő hajtásának csúcsa erősen görbült, innen ered a magyar neve (pásztorbot) és a latin elnevezése is (“hamatus”= horogszerű, “caulis” = szár). Levelei a tövüknél felfelé állnak, ovális alsó részük, fokozatosan elkeskenyedik, majd hirtelen elvékonyodó csúcsban ér véget. A hirtelen görbülő levélvég jellegzetes kinézetet kölcsönöz a mohának. E jegyek alapján megfelelő gyakorlattal terepen, mikroszkóp nélkül is azonosítható.

A  karcsú pásztorbotmoha (Hamatocaulis vernicosus) levele

A karcsú pásztorbotmoha kétlaki, azaz a hím és női ivarszervek külön egyedeken jelennek meg. Nagyon ritkán hoz sporofitont. A letöredezett levélkék és hajtásdarabok révén vegetatívan szaporodik, így terjed. Ezek a fragmentumok azonban csak rövid távolságra jutnak el, feltehetően madarak és kisebb emlősök közvetítésével.

A pásztorbotszerűen hajló végű moha, a visszatelepítési kísérletünk alanya

Hol él a karcsú pásztorbotmoha?

Széles elterjedésű, de ritkán gyakori faj, amely elsősorban az északi mérsékelt és hideg övben él. Megtalálható Európa legtöbb országában, Törökországban, a Kaukázusban, Közép-Ázsiában és Amerikában is. Ezenkívül szórványosan előfordul Közép- és Dél-Amerika hegyvidékein is. Európában a Skandináv államokban, Lengyelországban és Németországban találjuk a legtöbb állományát. De sok helyen előfordul a Balti államokban, Csehországban és Franciaországban is. A Kárpátokban és az Alpokban is számos nagy populációja volt, de ezek mára megfogyatkoztak élőhelyeinek leromlása, zsugorodása, szárazodása miatt.
Korábban Magyarországon tíz populációja volt ismert, sőt egyes helyeken (pl. Őrség, Vendvidék) tömegesen fordult elő. Az utóbbi 20-25 évben viszont egyetlen állományát sem sikerült megtalálni.

A magyarországi elterjedés egykoron (fekete jelölés) és a visszatelepítésre kiválasztott két hely (zöld jelölés)

Habár hazai előfordulási helyei már csak a korábbi leírásokból tanulmányozhatók, a számára megfelelő élőhelyekről a környező országokban (Horvátország, Románia, Szerbia) talált néhány állománya alapján képet alkothatunk.
A karcsú pásztorbotmoha a tocsogós, legalább időszakosan jelentős vízborítású, alacsony füvű lápréteket kedveli. Elsősorban tápanyagban szegény vagy közepesen gazdag lápokon fordul elő, amelyek felszíni vagy felszínalatti forrásokból, vízbefolyásokból kapják a fő vízutánpótlást.

A moha természetvédelmi helyzete

A karcsú pásztorbotmoha (Hamatocaulis vernicosus) szerepel az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelvének a fajlistáján. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Európai Vörös Listáján 2019-ben a sérülékeny (VU) kategóriába helyezték. Magyarországon is védett, eszmei értéke 5000 Ft. A magyarországi vörös listán az adathiányos-eltűnt (DD-va) kategóriában tartjuk nyilván, mivel egyetlen jelenlegi populációja sem ismert nálunk.

A visszatelepítés előkészítése

Mivel a moha és más lápréti fajok azért tűntek el vagy ritkultak meg, mert korábbi élőhelyeik drasztikusan megváltoztak, az első, legfontosabb lépés e területek természetvédelmi kezelése volt.
A Soproni Kistómalmi lápon a Fertő Hanság Nemzeti Park Igazgatósága élőhely-rekonstrukcióba kezdett a 2000-es évek elején. Eltömték a kutak nagy részét, eltávolították a cserjék egy részét, évente egyszer kaszálást végeznek, és elhordják a felhalmozódott szénát. A lápréten sikerült visszaszorítani a nádat és a szittyót, az élőhely egész évben tocsogós, számos ritka lápréti faj megjelent, és újra gyarapodásnak indult. Mára kialakultak mélyebb tocsogós részek és kissé magasabb, mohával benőtt zsombékok is, azaz több olyan mikroélőhely, amely megfelel a mohánknak, amelyet utoljára az 1950-es években láttak a területen.  

A visszatelepítés helye a Soproni Kistómalmi-lápréten a jelző karókkal

Szőcén szintén nagy állományai voltak e mohának az 1950-es években. A Szőcei-láprét különleges élővilága a korábbi intenzív használat (kisparaszti kaszálás, legeltetés) felhagyása, illetve a láprétet tápláló források kiszáradása miatt azonban erősen leromlott. 1978-ban, az Őrségi Tájvédelmi Körzet megalakulásával egy időben a Szőce-patak völgyét fokozottan védetté nyilvánították, de kaszálás csak a terület egy részén történt évente egyszer, a széna pedig a területen maradt, így a láprét állapota tovább romlott. Az elmúlt 25 évben azonban már az évi egy kaszálás mellett a szénát is elhordják. Kiépítettek egy pallósort is, amelyen a láprét taposása nélkül lehet gyönyörködni az egyre javuló minőségű élőhelyben. A láprét egy részét a Nemzeti Park is kiemelten kezeli, és sikeresen megerősítette a már igencsak visszaszorult kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) állományát. A láprétnek ugyanez a része mutatkozott legmegfelelőbbnek a karcsú pásztorbotmoha számára is.

A visszatelepítés helye a Szőcei-lápréten

Mohák a határon túlról

Mivel Magyarország területén már nem tudtunk a karcsú pásztorbotmoha jelenlétéről, így csak a határon túlról származó példányok jöhettek szóba kiindulási alapanyagként. Sokszor hallani mohákról szóló előadásokban, hogy akár 100 éves példányt is sikerült felnedvesítés után „fotoszintetizáláson kapni”. Azonban ez a „viselkedés” elsősorban az egyébként is száraz körülmények között élő mohákra jellemző. A láprétek fajai néhány évnyi száraz állapot után már nem képesek újra életre kelni, így az 1950-es évekből származó múzeumi példányokat nem is próbáltuk szaporodásra bírni.
2013 nyarán, horvát és román kollégákkal közös flórafeltáró kutatás keretében a karcsú pásztorbotmohának két populációját is megtaláltuk Horvátországban és Romániában. A pontos meghatározás érdekében a mohákat begyűjtöttük, majd elhelyeztük a Magyar Természettudományi Múzeum Mohaherbáriumában.

A gyűjteményi példányok életre kelnek

2014 tavaszán az előző évben begyűjtött száraz példányokból egy-egy kisebb, nagyjából 1 cm²-s darabot kivettünk, és megkíséreltük a mesterséges felszaporításukat, vagyis in vitro kultúrát próbáltunk létrehozni. Ez a művelet a Belgrádi Egyetem Botanikus kertjében Marko Sabovljević vezetésével történt, aki nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren.
Fáradozásainkat siker koronázta, mivel az erdélyi Alcsíki-medencében gyűjtött példányt sikerült vegetatív szaporodásra bírni, így közel két év állhatatos munkája után több doboznyi vékony, kissé sárgás, de életerős hajtásokat tartalmazó karcsú pásztorbotmoha példány került a birtokunkba.

A karcsú pásztorbotmoha in-vitro kultúrája a felszaporítás után

A visszatelepítés

A mohák első kitelepítésére 2015 őszén került sor. Azért az őszi időpontot választottuk, hogy télen és tavasszal meg tudjanak erősödni annyira, hogy a számukra kedvezőtlenebb, nyári meleg időszakot túléljék. Mindkét lápréten kiválasztottunk 6-6 db, a karcsú pásztorbotmoha számára megfelelőnek tűnő mikroélőhelyet, amelyek részben vizes mélyedések szélei, részben a vízszinttől kissé magasabban található, szárazabb kiemelkedések voltak. A kiültetéshez alul-felül nyitott, kis lyukú hálós tubusokat használtunk, amelyekben 4-4 cm² -es karcsú pásztorbotmoha-mintát helyeztünk el. A tubusokra azért volt szükség, hogy kizárjuk a többi mohával való küzdelmet, amíg a minták meg nem erősödnek. A tubusok helyét piros zászlókkal jelöltük meg. A kiültetési pontok körül 1x1 méteres területeket jelöltünk ki, amelyek sarkában feltűnő festésű karókat szúrtunk le. Erre részben azért volt szükség, hogy könnyen megtaláljuk a mintákat a későbbi ellenőrzések során, részben pedig azért, hogy a láprét kaszálásakor észrevehetőek legyenek a kitelepítési pontjaink, és ne tapossák el őket.

Mohaminta tubusban

Amikor a mohák kinövik a tubust – avagy a szőcei mohák sikersztorija

A mohamintákat évente 3-4 alkalommal ellenőriztük. A szőcei minták szépen megerősödtek, és szaporodásnak indultak, míg a soproni kiültetés nem volt ennyire sikeres. 2016 őszére már csak egyetlen helyen találtunk élő pásztorbotmohákat. 2016 novemberében a soproni lápréten ezért megismételtük a telepítést. A korábbi helyekből csak egyet tartottunk meg, és négy újat kerestünk. Az ellenőrzések során mértük a gyepek növekedését, dokumentáltuk a telepek állapotát. Felvételt készítettünk a tubus körül található mohafajokról, és vizsgáltuk a mikroélőhelyen a lápvíz bizonyos fizikai és kémiai paramétereit.

A lápvíz paramétereinek mérése

A soproni minta fejlődési fázisai 2018 októbere és 2020 májusa között

A szőcei minták továbbra is erősek, több közülük már túlnőtte a kiültetéshez használt tubust, és megkezdte a harcot a többi mohával a területért. Itt egyetlen mintánk tűnt el, három viszont olyannyira megerősödött 2019 őszére, hogy „kiléptek” a tubusból, és ma már 200-400 cm²-es területen alkotnak csoportokat.
A soproni mintákból 2019 őszére csak kettő élte túl a kitelepítést követő három, illetve négy évet. A 2015-ben telepített, egyetlen megmaradt minta 2019 végén is megvolt. Továbbra is csak néhány hajtás található a tubusban, de őket minden ellenőrzéskor megtaláljuk. A 2016 őszén telepített négy mintából szintén egyetlen túlélő van, de az szépen fejlődik, és egyre nagyobb területen jelennek meg hajtásai a tubustól távolabb is.

A szőcei minta fejlődése 2016 júniusa és 2019 novembere között

Mi lehetett a gond Sopronban?

Tapasztalataink vegyesek a megfelelő kiültetési helyek kiválasztásával kapcsolatban. Sopronban a minták egy része túlságosan is távolra került a vízszinttől, ezért feltételezésünk szerint kiszáradtak. A minták más része pedig túlságosan is víz alá került, ami szintén végzetesnek bizonyult.
Szőcén azok a mintáink erősödtek meg, amelyek viszonylag közel, 2-4 cm-re voltak a láprét vízszintjétől, illetve azokon a helyeken, ahol a növekvő mohagyep számára könnyen elérhető a magasabb és alacsonyabb térrész is. Így jobban tud reagálni a moha a láprét ingadozó vízszintjére, hiszen mindig a gyepnek az a része gyarapszik, amely a legkedvezőbb vízviszonyok között van.

Az elmúlt négy évben tehát tizenhét mintát telepítettünk, amelyekből 2019 őszén hét mintában voltak élő pásztorbotmohák. Szőcén három, Sopronban egy minta, amit egyelőre sikeresnek tarthatunk.
A kiültetett mohák nemcsak túlélték a telepítést és az azóta eltelt időszakot, hanem megsokszorozódtak. A hajtások a tubus védettségéből kilépve elkezdték elhódítani a teret a többi mohától. Kíváncsian várjuk, hogy képesek-e hosszú távon is megmaradni.