Magyar Természettudományi Múzeum Blog

A legyeket és szúnyogokat legtöbben azért emlegetik, mert betegségeket terjesztenek, csípnek, belerepülnek mindenbe. Kevesen látják be, hogy ezeknek az állatoknak vannak számunkra hasznos tulajdonságaik is.

Írta: Dr. Soltész Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum, Kétszárnyúak Gyűjteménye)

Az első részben megtudhattuk, mi az összefüggés a szúnyogok és a csokoládé között; milyen légyfajok komposztálnak nekünk a kertben, illetve hogyan segédkeznek a legyek és a szúnyogok a biológiai (vegyszermentes) védekezésben.

A feketearcú dongólégy (Calliphora vomitoria) lárvái tetemeken is fejlődnek (forrás: kanocpapa, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A genetika modellállata

Az ecetmuslica (Drosophila melanogaster) körülbelül egy évszázaddal ezelőtt honosodott meg modellállatként a laboratóriumokban. Mára talán a Föld legismertebb és legjobban tanulmányozott állata lett. Számos kutatás használja modellként, mely betekintést ad a génexpresszióba, a gén szabályozó mechanizmusokba és újabban a genomikába. A D. melanogaster a második állat a világon, melynek a teljes genomját megszekvenálták. Az emberi betegségeket okozó gének közül csaknem 75 százalékot megtaláltak a D. melanogaster-ben, mint homológ gént. A homológ gének felismerése óriási lépés az emberi genetikai betegségek kezelésében, a II-es típusú cukorbetegségtől kezdve az alkoholizmusig. Magasabb genetikai szinten, a Hox-gének felfedezésével vizsgálható lett az egyedfejlődés nagyon korai szakaszainak gének általi szabályozása (pl. fej-farok tengely, mintázatok kialakulása).

A génkapcsolatoknak ez a térképe az alléljellemzők relatív helyzetét mutatja az ecetmuslica (Drosophila melanogaster) kettes kromoszómáján (forrás: Twaanders17)

A D. melanogaster a rövid generációs ideje miatt – ami annyira alkalmassá teszi genetikai vizsgálatokra – jól alkalmazható az életkor-specifikus és az élettartam-viselkedési mintázatok, mint az öregedés, valamint a korfüggő memóriaromlás genetikai és a fiziológiai vizsgálatára.

A gerincesek és a rovarok izomszövetei csak távolról tekinthetőek homológnak, de az emberi szívizom és a rovarok indirekt repülőizmai között funkcionális és fiziológiai hasonlóság található. A Drosophila-szárnyizom funkcionális tulajdonságainak, a génexpressziók valamint a miofibrillumok szerveződésének megismerése nagy segítséget jelenthet az emberi izombetegségek kezelésénél. Az aszinkron repülőizmokat, amelyeket egyetlen inger vezérel, nagyon szélsőséges mechanikai és fiziológiai hatások érik a nagyfrekvenciás szárnymozgással végzett hosszan tartós repülés alatt. A szárnymozgatási rekordot (1000 Hz) a Forcipomyia genuszba tartozó törpeszúnyogoknál mérték, ahol megfigyelték azt is, hogy ha csökkentik a szárny hosszát, akár kétszeresére is emelkedhet a frekvencia. A rovarok repülőizmainak vizsgálatával betekintést kapunk az izmok működésébe, képet alkothatunk a működés energetikai viszonyairól, energiaspóroló folyamatokról, ami hatással lehet az emberi egészségre. 

 Az ecetmuslicák gyors fejlődésük és nagy számú utóduk miatt kiválóan alkalmazhatók genetikai és más kísérletekre – ideálisak gének, biológiai folyamatok és akár a betegség mechanizmusainak tanulmányozására (forrás: droso4schools)

Segítség a gyilkosságok felderítésében

Általában kétszárnyúak az első rovarok, amelyek megérkeznek a tetemre. Az alábbi családok képviselői látogatják a tetemeket: fémeslegyek (Calliphoridae) igazi legyek (Muscidae), avarlegyek (Fanniidae), púposlegyek (Phoridae), sajtlegyek (Piophilidae), húslegyek (Sarcophagidae), billegetőlegyek (Sepsidae), tüskésszárnyú legyek (Heleomyzidae), pákosztoslegyek (Milichiidae), talajlegyek (Sphaeroceridae), ürüléklegyek (Scatophagidae) és viráglegyek (Anthomyiidae).

Légylárvák kutyatetemen (fotó: Bozó Csaba)

A tetem lebontása meghatározott szukcessziós sorrendben és időben megy végbe, ami felhasználható potenciális időmérőként. Ha már találhatók légylárvák a tetemen (márpedig az esetek túlnyomó többségében ott vannak), a törvényszéki entomológus meg tudja becsülni a halál idejét: faji szinten azonosítja a légylárvákat, a lárvák mérete alapján a hőmérsékleti és páratartalmi viszonyokat figyelembe véve meghatározza a lárva korát, ezt az időt hozzáadja a tojásból való kikelés idejéhez, és hogy átlagosan mennyi idővel a halál után találja meg az adott légyfaj nősténye a tetemet. Ma már a tojás kora is megállapítható az embrió fejlettségének vizsgálatával. Minél több faj van a tetemen, általában annál pontosabb a becslés. A testen talált dögevő fauna információt szolgáltat a helyszínről is (különböző élőhelyeknek általában különböző a faunája), ami abban az esetben fontos, ha az eredeti helyszínről elmozdították a tetemet.

Igazságügyi entomológus rovarokkal kapcsolatos bizonyítékot gyűjt egy sírból (forrás: Simon Fraser University, Museum of Archaeology and Ethnology)

Ma már a korszerű kriminalisztika is használja a kétszárnyú rovarokkal kapcsolatos (dipterológiai) ismereteket. Az emberi tetemeken talált légylárvák faji azonosítása és viszonylagos életkoruk meghatározása lehetőséget adhat a halál beálltának és egyéb körülményeinek megállapítására. Az e szempontból fontos légyfajok teljes körének azonosítására alkalmas gyűjtemények rendelkezésre állnak a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában.

Kétszárnyúak az orvoslásban

A nemzetközi orvosi szakirodalomban egyre gyakrabban írnak a steril körülmények között nevelt légylárvák felhasználásáról nyílt sebek kezelése során. A fémeslegyek (Calliphoridae) többsége a rothadó húst fogyasztja, ez teszi őket alkalmassá arra, hogy nehezen gyógyuló sebeket (felfekvéseket, cukorbetegségnél fellépő sebeket) tisztítsanak ki. Jól alkalmazhatók például súlyos égési sérülésnél és kiterjedt horzsolásnál, és ott, ahol a sérült részek eltávolítása nehézkes volna, mert például az elhalt szövetek elszórtan (szigetszerűen) helyezkednek el nagyobb felületen. A légylárva-terápia (vagy más néven terápiás myiázis) egyáltalán nem új gyógymód, már több száz évvel ezelőtt is használták a sebgyógyulás elősegítésére számos kultúrában, beleértve a majákat, az indiánokat és az ausztrál őslakókat. Haszonállatoknál már régen megfigyelték, hogy a légylárvákkal „fertőzött” sebek hamarabb gyógyulnak.

A légylárvák kedvező hatását Európában először a napóleoni háború időszakában figyelték meg: a katonáknak, akiknek sebei lárvákkal fertőződtek, jobb volt a prognózisuk. A terápia során steril körülmények között tenyésztett lárvákat tesznek rá speciális kötszerekkel a sebre. A lárváknak kettős hatása van: egyrészt elfogyasztják az elhalt szövetet, másrészt a nyáluk enyhén fertőtlenítő hatású. Továbbá a lárvák mechanikai mozgása mikromasszázs hatású, ami elősegíti a nyirokkeringést a szövetekben.

 Légylárva-terápia. A sebbe steril légylárvárkat helyeznek, amelyek kitisztítják a sebet (forrás: Fred Bloem)

A legyek és szúnyogok a kulturális örökségünkben

A legyek szerves részét képezik a kulturális örökségünknek. Több ezer gyereket nyűgözött már le a mese a bátor kis szabóról, aki „hetet ütött egy csapásra”, és nincs olyan, aki még ne hallott volna olyan vicceket, amikor a vendég az étteremben kifogásolja, hogy „légy van a levesemben!” Egyesek talán olvasták George Langelaan A légy (1957) című novelláját is – mely egy ember-házilégy hibridről szól –, vagy látták annak filmadaptációit. Legyek ott vannak a legtöbb nyelvre lefordított könyvben, a Bibliában is: Mózes 2. könyvében a harmadik csapás a szúnyogok, a negyedik csapás a böglyök. A legyekkel kapcsolatos szimbolizmus átjárja William Golding komor regényét, A legyek ura (1954) című művét is. Rófusz Ferenc A légy (1981) című animációs filmje volt az első magyar film, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. Több költőt is megihlettek a kétszárnyúak; ilyen művek például William Blake: A légy, és Romhányi József: A Moszkitó-opera.

Csípőszúnyog szobra Kanadában (forrás: Susan Nicol)

Rófusz Ferenc A légy (1981) című Oscar-díjas animációs filmje itt látható: