Hazánkban is jelen vannak olyan kórokozók, melyeket csípőszúnyogok terjesztenek. A nyugat-nílusi vírus humán és állategészségügyi szempontból is jelentős tényező, amely komoly gazdasági károkat is okozhat.

 Írta: Dr. Soltész Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum, Kétszárnyúak Gyűjteménye)

A nyugat-nílusi vírus (West Nile virus, WNV) a sárgalázvírusok (flavivírusok) közé tartozó, világszerte előforduló kórokozó. Ugyanabba a víruscsaládba tartozik, mint a hírhedt sárgaláz vírusa. Nevét onnan kapta, hogy először Uganda nyugat-nílusi tartományában izolálták egy 37 éves lázas nőből 1937 decemberében. Európában először Albániában mutatták ki egy humán páciensből 1958-ban, de azóta már számos alkalommal igazolták előfordulását a kontinensről. Napjainkra vált csak nyilvánvalóvá, hogy ez az egyik legjobban elterjedt flavivírus Afrikában, a Közel-Keleten, valamint Európában. Magyarországon először rágcsálókból mutatták ki az 1970-es években, de egészen 2003-ig nem diagnosztizáltak klinikai megbetegedéseket.

A nyugat-nílusi vírus  mikroszkópos képe (forrás: Wikipedia) 

Hogy néz ki ez a vírus, és hányféle változatot ismerünk? 

A nyugat-nílusi vírus 40–60 nm átmérőjű RNS-vírus, szimpla szálú, pozitív irányultságú genomját körülbelül 12 ezer nukleotid alkotja. Genetikailag igen diverz vírus, idáig legalább hét genetikai vonalát (lineage) írták le a világban. Európából 2004-ig csak az 1-es és 3-as vonalat mutatták ki. A 2-es vonalat a kontinensen először Magyarországon izolálták Bakonyi Tamás és munkatársai 2004-ben, majd 2008-ban Ausztriában. Kemenesi Gábor és munkatársai 2011 és 2013 között Uranotaenia unguiculata szúnyogfajból kimutatták a 9-es vonalat, így Magyarországon már 3 vonala is megtalálható a vírusnak. A humán megbetegedéseket eddig az 1-es és 2-es vonallal hozták összefüggésbe.

Hogyan terjed a vírus? 

A WNV elsősorban csípőszúnyogvektorokkal terjed, de találtak már vírust kullancsban is. Nem jellemző, de igazolt vírusterjedési útvonal még a madarak között váladékokkal és bélsárral, valamint préda–ragadozó útvonalon keresztül. A vírus átvitele vértranszfúzió és szervtranszplantáció esetében is megvalósulhat. Vektorai elsősorban a csípőszúnyogok (Culicidae) családjába tartozó Culex genusz fajai, de vektorai lehetnek még egyes Ochlerotatus, Aedes, Anopheles, Coquilletidia, Aedemomyia, Mansonia, Mimomyia, Psorophora, Culiseta és Uranotaenia nemekbe tartozó fajok is. Európában a dalos szúnyog (Culex pipiens) fajt tartják a legjelentősebb vektornak, de igazolták már több fajból is (Culex modestus, Cx. perexiguus, Ochlerotatus caspius, Coquillettidia richiardii, Ochlerotatus cantans és Uranotaenia unguiculata).

Az Európában a leggyakoribb szúnyogfajnak tartott dalos szúnyog (Culex pipiens) elsősorban madarak vérét szívja, és az év folyamán majdnem folyamatosan rajzik (többgenerációs faj, mely tavasztól őszig aktív), így alakul ki egy madár-szúnyog-madár ciklus, amiben a kórokozó fenn tud maradni. A megtermékenyített nőstények telelnek át. Ősszel elbújnak valamilyen védett helyre – barlangba, pincébe, odúba –, és ott vészelik át a telet. Amikor az idő kellőképpen felmelegszik, kirepülnek, és táplálékforrásként egy madarat keresnek maguknak. Vért szívnak belőle, majd lerakják a tojásaikat, és elkezdődik a többgenerációs populációs ciklus egészen a hideg hónapok beköszöntéig, amikor a megtermékenyített nőstény telelőhelyet keres. A vérszívás során felvett vírus elszaporodása a szúnyogban hőmérsékletfüggő: nyár elején körülbelül egy hónap kell ahhoz, hogy a szúnyogban a vírus elszaporodjon, eljusson a nyálmirigybe, és onnan kiürüljön a következő vérszíváskor. Júliusban, augusztusban néhány nap elég a vírusnak, hogy a szúnyog fertőzni tudjon.

A nyugat-nílusi vírus humán eseteinek térképe Európában. Piros színnel azok a területek vannak jelölve, ahol 2019-ben voltak humán esetek. A 2018 és 2011 közötti esetek sárga színnel vannak jelölve (forrás: ECDC)

Milyen élőlényeket fertőz meg? 

Alapjában véve madárvírusról van szó (eddig több mint 150 madárfajban igazolták), de emlősöket is megbetegít, sőt kisebb esetszámban kétéltűeknél és hüllőknél is megfigyelték. A WNV gerinces fenntartó gazdái vadmadarak, vagyis madár-szúnyog-madár ciklusban tud fennmaradni. Az emlősök egyfajta zsákutca a vírus számára, mert emlősökben általában nem alakul ki olyan szintű virémia (víruskoncentráció a vérben), ami elegendő volna a csípőszúnyogvektorok fertőzéséhez. Azaz az emlősök nem tudják megfertőzni a vírust trejesztő szúnyogokat, de lovak és emberek esetében is okozhat komolyabb tüneteket.

A költöző madaraknak nagy szerepük lehet a kórokozó terjesztésében, főleg azért, mert egyes madárfajok (például az énekesmadarak) egyedeinél magas virémia mellett is nagyon alacsony a mortalitás (halálozás), így tünetmentesen szállíthatják a kontinensek között is a vírust.

Milyen tüneteket okoz? 

A madarakban idegrendszeri tünetek formájában mutatkozik meg a fertőzés. Gyakran a fiatal madarak betegszenek meg, és a fertőzés hatására agyvelő-agyhártyagyulladás alakul ki, emiatt mozgáskoordinációs problémák, esetleg izomgörcs, nyakmerevedés és bénultság figyelhető meg. Hasonló jelentőségű a vírus okozta heveny szívizom-károsodás és -gyulladás, amely nyomán heveny szívelégtelenség és elhullás következik be. Az emlősök közül a lovak bizonyultak nagyon fogékonynak a kórokozóra, náluk lázas, súlyosabb esetben idegrendszeri tünetekkel jelentkezik a betegség: agyvelő-agyhártyagyulladás okoz. A lovaknál az esetek nagy részében (~90 százalék) tünetmentesen lezajlik a fertőzés, de az idegrendszeri tüneteket mutató állatok 34–40 százaléka elhullik, és a gyógyultaknál mozgásszervi zavarok maradhatnak vissza. Ember esetében a fertőzések jelentős része, kb. 75 százaléka tünetmentes, és az esetek kevesebb mint 20–25 százalékában influenzaszerű, általános lázas tünetek (fejfájás, izomgyengeség, hányinger, étvágytalanság) jelentkeznek. Könnyű összetéveszteni az egyszerű influenzával, így valószínűleg az esetek legnagyobb részét influenzaként diagnosztizálják. Embernél 4–5 ezer fertőzésre jut egy agyvelő-agyhártyagyulladás, azaz idegrendszeri tünetekben megnyilvánuló betegség.

A nyugat-nílusi vírus esetei Magyarországról, évenkénti bontásban képe (Forrás: Erdélyi & Bakonyi 2019)

Hazai és európai elterjedése 

Hazánkban a WNV-fertőzést eddig 24 madárfajból igazolták. Gazdasági szempontból nagyobb kárt először 2003 őszén okozott egy alföldi libatelepen, de diagnosztizálták már anyajuhból és lovakból is. Míg az elhullott állatok esetében a vírusok izolálása esetleges – csak lovak esetében tartozik bejelentési kötelezettség alá Magyarországon –, vagy valamilyen projekthez kapcsolható. A humán esetek vizsgálata, bejelentése szigorú szabályokhoz kötődik. (Ez abban az esetben igaz, amikor kiderül a WNV-fertőzés, mert a legtöbb esetben tünetmentesen lezajlik.) A Nemzeti Népegészségügyi Központ (korábbi nevei: Országos Közegészségügyi Intézet, Országos Epidemiológiai Központ) gyűjti össze a humán eseteket, európai szinten pedig az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control, ECDC). Magyarországról 12 megyéből és Budapestről is jelentettek már humán eseteket. A magyarországi humán megbetegedésekkel kapcsolatban 2003 óta állnak rendelkezésre adatok, 2012-től pedig a nyugat-nílusi vírusfertőzéseket a bejelentendő megbetegedések közé sorolták. Embereken alkalmazható védőoltást még nem sikerült kidolgozni, azonban lovaknak való vakcina elérhető Magyarországon.

Felhasznált irodalom

Bakonyi T., Ferenczi E., Erdélyi K., Kutasi O., Csörgő T., Seidel B., Weissenböck H., Brugger K., Bán E. & Nowotny N. 2013: Explosive spread of a neuroinvasive lineage 2 West Nile virus in Central Europe, 2008/2009. – Veterinary microbiology 165(1): 61–70. https://doi.org/10.1016/j.vetmic.2013.03.005

Bakonyi T., Ivanics É., Erdélyi K., Ursu K., Ferenczi E., Weissenbock H. & Nowotny N. 2006: Lineage 1 and 2 strains of encephalitic West Nile virus, central Europe. – Emerging Infectious Diseases 12(4): 618–623. https://doi.org/10.3201/eid1204.051379

Bardos V., Adamcova J., Dedei S., Gjini N., Rosicky B. & Simkova A. 1959: Neutralizing antibodies against some neurotropic viruses determined in human sera in Albania. – Journal of Hygiene, Epidemiology, Microbiology and Immunology 3: 277–282.

Beasley D. W., Li L., Suderman M. T. & Barrett A. D. 2001: West Nile virus strains differ in mouse neurovirulence and binding to mouse or human brain membrane receptor preparations. – Annals of the New York Academy of Sciences 951(1): 332–335. https://doi.org/10.1111/j.1749-6632.2001.tb02710.x

Chancey C., Grinev A., Volkova E. & Rios M. 2015: The global ecology and epidemiology of West Nile virus. – BioMed Research International 2015: 376230. https://doi.org/10.1155/2015/376230

Engler O., Savini G., Papa A., Figuerola J., Groschup M. H., Kampen H., Medlock J., Vaux A., Wilson A. J. & Werner D. 2013: European surveillance for West Nile virus in mosquito populations. – International journal of environmental research and public health 10(10): 4869–4895. https://doi.org/10.3390/ijerph10104869

Erdélyi K. & Bakonyi T. 2019: Csípőszúnyogok közvetítette flavivírus fertőzések Európában.– Szúnyogok, kullancsok és új betegségek. – Workshop korunk biológiai veszélyeiről, 2019.08.26., Budapest.

Garmendia A. E., Van Kruiningen H. J., French R. A., Anderson J. F., Andreadis T. G., Kumar A. & West A. B. 2000: Recovery and identification of West Nile virus from a hawk in winter. – Journal of Clinical Microbiology 38(8): 3110–3111. https://doi.org/10.1128/JCM.38.8.3110-3111.2000

Glavits R., Ferenczi E., Ivanics E., Bakonyi T., Mato T., Zarka P. & Palya V. 2005: Co-occurrence of West Nile Fever and circovirus infection in a goose flock in Hungary. – Avian Pathology 34(5): 408–414. https://doi.org/10.1080/03079450500268039

Gray T. J. & Webb C. E. 2014: A review of the epidemiological and clinical aspects of West Nile virus. – International Journal of General Medicine 7: 193–203. https://doi.org/10.2147/IJGM.S59902

Hubálek Z. & Halouzka J. 1999: West Nile fever – a reemerging mosquito-borne viral disease in Europe. – Emerging Infectious Diseases 5(5): 643. https://doi.org/10.3201/eid0505.990505

Kecskeméti S., Bajmocy E., Bacsadi A., Kiss I. & Bakonyi T. 2007: Encephalitis due to West Nile virus in a sheep. – Veterinary Record 161(16): 568. https://doi.org/10.1136/vr.161.16.568

Kemenesi G., Dallos B., Oldal M., Kutas A., Foldes F., Nemeth V., Reiter P., Bakonyi T., Banyai K. & Jakab F. 2014: Putative novel lineage of West Nile virus in Uranotaenia unguiculata mosquito, Hungary. – Virusdisease 25(4): 500–503. https://doi.org/10.1007/s13337-014-0234-8

Kilpatrick A. M., Meola M. A., Moudy R. M. & Kramer L. D. 2008: Temperature, viral genetics, and the transmission of West Nile virus by Culex pipiens mosquitoes. – PLoS Pathogens 4(6): e1000092. https://doi.org/10.1371/journal.ppat.1000092

Komar N., Langevin S., Hinten S., Nemeth N., Edwards E., Hettler D., Davis B., Bowen R. & Bunning M. 2003: Experimental infection of North American birds with the New York 1999 strain of West Nile virus. – Emerging Infectious Diseases 9(3): 311–322. https://doi.org/10.3201/eid0903.020628

Mihályi F. & Sztankay-Gulyás M. 1963: Magyarország csípő szúnyogjai. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 229 pp.

Molnar E. 1982: Occurrence of tick-borne encephalitis and other arboviruses in Hungary. – Geographia Medica 12: 78–120.

Nagy A. 2016: Nyugat-nílusi vírus kimutatása humán mintákból. – Epinfo 23(28): 333–339.

Nett R., Kuehnert M., Ison M., Orlowski J., Fischer M. & Staples J. 2012: Current practices and evaluation of screening solid organ donors for West Nile virus. – Transplant Infectious Disease 14(3): 268–277. https://doi.org/10.1111/j.1399-3062.2012.00743.x

Pachler K., Lebl K., Berer D., Rudolf I., Hubálek Z. & Nowotny N. 2014: Putative new West Nile virus lineage in Uranotaenia unguiculata mosquitoes, Austria, 2013. – Emerging Infectious Diseases 20(12): 2119–2122. https://doi.org/10.3201/eid2012.140921

Pealer, L. N., Marfin, A. A., Petersen, L. R., Lanciotti, R. S., Page, P. L., Stramer, S. L., Stobierski, M. G., Signs, K., Newman, B. & Kapoor, H. (2003): Transmission of West Nile virus through blood transfusion in the United States in 2002. – New England Journal of Medicine 349(13): 1236–1245. https://doi.org/10.1056/NEJMoa030969

Sárdi S., Szentpáli-Gavallér K., Bakonyi T., Szenci O. & Kutasi O. 2012: Lovak nyugat-nílusi vírus okozta agy-és gerincvelő gyulladása. Irodalmi áttekintés. – Magyar Állatorvosok Lapja 134(12): 707–717.

Smithburn K., Hughes T., Burke A. & Paul J. 1940: A neurotropic virus isolated from the blood of a native of Uganda. – American Journal of Tropical Medicine 20: 471–472. https://doi.org/10.4269/ajtmh.1940.s1-20.471

van der Meulen K. M., Pensaert M. B. & Nauwynck H. J. 2005: West Nile virus in the vertebrate world. – Archives of Virology 150(4): 637–657. https://doi.org/10.1007/s00705-004-0463-z

Zeller H. & Schuffenecker I. 2004: West Nile virus: an overview of its spread in Europe and the Mediterranean basin in contrast to its spread in the Americas. – European Journal of Clinical Microbiology and Infectious Diseases 23(3): 147–156. https://doi.org/10.1007/s10096-003-1085-1