Gép? Pép? Gém? Nem! Géb. Kis testű, gülüszemű, rendesen úszni sem tudó hal. A nálunk előforduló gébfajok egyike sem őshonos, hanem maguktól vagy véletlen behurcolással kerültek be természetes és mesterséges vizeinkbe.
Írta: Németh Tamás (Magyar Természettudományi Múzeum, Bogárgyűjtemény)
Békafejű géb portréja (fotó: Németh Tamás)
A Magyarországon előforduló hét gébfajt két családba sorolják. A leginkább lassú folyású csatornákban és állóvizekben elterjedt amurgéb (Percottus glenii) az alvógébfélék családjába (Odontobutidae) tartozik. A hónap műtárgya rovatunkban Szőke Viktória részletes cikket közölt e halról, mely elsőként a Tisza-tóban, 1997-ben jelent meg.
Amurgéb élőhelye (fotó: Németh Tamás)
Amurgébek egy Tisza menti csatornából (fotó: Németh Tamás)
A többiek mind valódi gébek (Gobiidae) családjába tartoznak. Közös jellemzőjük, hogy hasúszóik összenőttek, és tapadókoronggá módosultak. A zömmel kistermetű, fenéklakó halaknak világszerte közel 1700 faja ismert. A gébeknek nincsen úszóhólyagjuk, ezért nem tudnak úgy lebegni a vízben, ahogy a legtöbb hal. Főként az aljzaton fekszenek, és mellúszójuk csapásaival hajtják magukat előre. Apró gerincteleneket, halivadékot és a vízfenéken található szerves üledékben élő vízi szervezeteket fogyasztanak. Legtöbb fajuk ivadékgondozó, az általában kövek oldalára ragasztott ikrákat és a frissen kikelt ivadékokat bátran védik akár nagyobb ellenségeikkel szemben is.
A folyami géb (Neogobius fluviatilis) feltehetően természetes terjeszkedése révén jutott el Magyarországra. A XIX. században már jeleztek az ország területéről gébeket, ám a faj első hivatalos előfordulását 1971-ben közölték. A rendkívül változatos élővilágú Fekete- és Azovi-tengerben 29 gébfaj fordul elő, és még napjainkban is írnak le új fajokat a területről. Hazánk jövevény-gébfajainak jelentős része is erről a területről származik, így a folyami géb is. A rokonaihoz képest kissé nyúlánkabb testű hal sokfelé megtalálható az országban a nagyobb állóvizektől kezdve az iszapos, lassú folyású folyószakaszokon át a gyors sodrású, sóderes aljú paduc szinttájig. A Balatonban például kifejezetten gyakori, ám sehol sem olyan tömeges, mint később érkezett rokonai.
Folyami géb portréja (fotó: Németh Tamás)
Folyami géb a Dunából Nagymarosnál (fotó: Németh Tamás)
Folyami géb a Tiszából (fotó: Németh Tamás)
A tarka géb (Proterorhinus semilunaris) a legrégebben ismert hazai gébfajunk. Az első egyedeket 1872-ben találták a Római-fürdő hőforrásainak kifolyójában. Rokonaitól könnyű megkülönböztetni, mivel orrnyílásain egy-egy csövecske díszeleg. Főként növényzettel gazdagon benőtt álló- és lassú folyású vizekben fordul elő, az erős sodrást nem kedveli. A tarka géb sokáig a legkisebb hazai gébfaj volt, a kifejlett egyedek sem hosszabbak 8-9 centiméternél.
Tarka géb portréja (fotó: Németh Tamás)
Tarka géb a Tiszából Tiszabábolnánál (fotó: Németh Tamás)
Lassan negyedszázada, 1995-ben jelent meg a Dunában a soron következő Fekete- és Kaszpi-tengeri jövevényfaj. A békafejű géb (Neogobius kessleri) vagy más néven Kessler-géb terjeszkedése a Dunán felfelé részben természetes folyamat, ám mivel a folyó felső részein – Bécs környékén – előbb jelent meg, nem elképzelhetetlen, hogy emberi segítséget is kapott. Robusztus megjelenésű, 15 centiméteresre is megnövő hal. A fejtetőn ülő szemei békaszerű arcot kölcsönöznek neki. Fejéhez mérten hatalmas szájával nagyobb falatokat – kisebb halakat és termetesebb gerincteleneket – is bekebelez. Eleinte eseményszámba ment a fogása, ám gyorsan elterjedt, és a Duna márnazónájának sebesen folyó, sóderes, köves aljú szakaszain elszaporodott.
Békafejű géb portréja (fotó: Németh Tamás)
Békafejű géb a fővárosból egy decemberi éjszakán (fotó: Németh Tamás)
A „round goby”, azaz a feketeszájú vagy kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) 2001-es első, gödi észlelése óta feltartóztathatatlanul elterjedt hazánkban. Az állóvizektől kezdve a sebesen áramló folyószakaszokig olyannyira megtalálta életfeltételeit, hogy amióta megjelent, a néhány évvel korábban érkezett békafejű rokonát is kiszorította sok helyről. Külsejét tekintve klasszikus „gébforma”, ám a hátúszójának első részén díszelgő fekete folt alapján a szakavatott szem egyértelműen elkülöníti rokonaitól.
Feketeszájú géb portréja (fotó: Németh Tamás)
Feketeszájú géb a Dunából Tahitótfalunál (fotó: Németh Tamás)
Magyarország gébfaunája 2004 óta újabb fajjal bővült. A simatorkú géb (Neogobius gymnotrachelus) bár terjedőben van, úgy tűnik, azért mégsem érzi jól magát nálunk. Szórványosan fordul elő, főleg a Dunában, az első egyedet is a Szigetközben találták. Nevét onnan kapta, hogy szeme mögött egy sávban, kopoltyúfedőjén, a mellúszói alapján, valamint a hasúszó előtti toroktájékon nincsenek pikkelyek.
Csupasztorkú géb portréja (fotó: Németh Tamás)
Csupasztorkú géb a Dunából Dömösnél (fotó: Németh Tamás)
Youtubevideó a Fekete-tengeri feketeszájú gébekről természetes élőhelyükön (forrás: https://www.youtube.com/watch?v=tEkVzjiQ2DM)
„Legfiatalabb” gébünk 2009-ben került elő Magyarországról. A kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) első hazai egyede a Szamosból származik, majd két évvel később a Tiszából is kifogták bizonyító példányait. Az apró, legfeljebb 3 centiméteres hal esetében sem kizárt, hogy rokonaihoz hasonlóan a Dunán felfelé vándorolva jutott el keleti folyóink felsőbb szakaszaira.
Kaukázusi törpegébek (forrás: Horgász.hu)
Kaukázusi törpegéb a Tiszából (forrás: Harka Ákos)
Az idegenhonos halfajok sokféleképpen rombolják a hazánkban kialakult ökoszisztémát. Annak ellenére, hogy számos fajukat az őshonos ragadozó halak fogyasztják, olyan méretű állományokat hoznak létre, hogy természetes ellenségeik nem tudják kordában tartani őket. Emellett a ragadozó halfajok táplálkozási szokásait is módosíthatják, ami eddig még nem vizsgált következményekkel is járhat. Ugyanazt a táplálékot fogyasztják (táplálékkonkurensek), mint a fiatal halivadékok és a kisebbre növő őshonos halfajaink, sőt gyakran ikra- és ivadékpusztítók is. Ráadásul versengenek az élőhelyekért is. Számos vizsgálat kimutatta, hogy ott, ahol megjelent egy-egy gébfaj, a területre jellemző őshonos – és sokszor természetvédelmi oltalom alatt álló – halfajok megritkultak, vagy eltűntek.
Inváziós feketeszájú gébek inváziós vándorkagylókat fogyasztanak egy észak-amerikai folyóban (forrás: https://www.youtube.com/watch?v=hwd6xdcwX2c)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.