A fajok jelenlegi, hatodik kihalási hulláma idején az élővilág változatosságának dokumentálása komoly kihívások elé állítja az emberiséget. A biológiai sokféleséget érintő változások minél teljesebb megismeréséhez nélkülözhetetlen a természettudományos gyűjteményekben évszázadok óta gyűlő preparált példányok tudományos vizsgálata. Enélkül a gyűjteményekbe kerülő élettelen példányok tömege önmagában legfeljebb mauzóleum. Csak a megfelelően képzett szakemberek tevékenysége révén kap jelentést, azaz csakis így lehet a szó legteljesebb értelmében múzeum.
Összeállította: Jókuthy Emese
Mi a fajleírás?
Minden vizsgálat a gyűjteményi példányokon alapul, amelyeket tudományos módszerekkel gyűjtenek és azonosítanak. A gyűjtött egyedek közül számos olyan van, amelyről előbb-utóbb kiderül, hogy addig ismeretlen fajhoz tartozik, csak éppen eddig senki nem figyelt fel rá.
A természettudományos gyűjteményekben kutató taxonómus (rendszertannal foglalkozó természettudós) egyik legfontosabb feladata, hogy megállapítsa, az előtte lévő élőlény már ismert fajhoz tartozik-e, vagy sem. Amikor azonosítani akar egy fajt, összehasonlítja a korábban már meghatározott, a kérdéses faj rokonsági körébe tartozó gyűjteményi példányokkal. Ha a morfológiai (és újabban molekuláris) jegyek alapján a példány nem azonos egyik korábban leírt fajjal sem, új fajként írja le. Azokat a példányokat, amelyeken az új faj leírása alapul, típuspéldányoknak nevezik. Ettől fogva a típuspéldány (és a kapcsolódó leírás) lesz a viszonyítási alap, ha mások hasonló élőlényt találnak, és meg akarják állapítani, az adott fajhoz tartozik-e vagy sem. A típuspéldányokat olyan, mindenki által hozzáférhető közgyűjteményekben kell őrizni, mint amilyen a Magyar Természettudományi Múzeum is.
Namíbiában honos gyászbogarak a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből. A típuspéldányokat piros szegéllyel ellátott cédulák jelölik
Az új fajok „leírása” tudományos folyóiratban vagy könyvben közölt publikáció, amelyben a leíró (a szerző) a lehető legaprólékosabban részletezi az előtte lévő típuspéldány alaktani tulajdonságait. Kiemeli, hogyan lehet az adott genuszba tartozó többi fajtól elkülöníteni. (A genusz a faj feletti rendszertani egység, amelynek az állatoknál a nem, a növényeknél és a gombáknál a nemzetség kifejezések felelnek meg.) A leíró rögzít továbbá minden információt, ami az új faj fogási adataira, elterjedésére, életmódjára vonatkozik. Ha mód van rá, az állat DNS-e valamelyik szakaszának szekvenciáját is közli.
A leírást általában a típuspéldányról készült fotók és/vagy rajzok illusztrálják. A leírásban szerepel továbbá, hogy melyik természetrajzi gyűjteményben őrzik a típuspéldány(oka)t, és itt jelenik meg a fajnak a leíró által, a világon mindenhol elfogadott, egységes elvek szerint adott tudományos neve is.
12 kutató, 84 új faj, 29 ország, 90 év
A Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai 2019-ben 84 esetben jártak el a fentiek szerint, azaz 84 új fajt írtak le. A legtöbb új faj (43) a rovarok közül került ki.
Az új fajok megoszlása laikusoknak is jól értelmezhető (de nem azonos rendszertani szintű) kategóriák szerint
Az új fajok számszerű megoszlása rendek (a rend az egyik fő rendszertani kategória) szerint
A leírások alapjául szolgáló példányok a világ 29 országából kerültek elő az elmúlt majdnem 90 évben. Tizenegy fajleírás esetében a leírás alapjául szolgáló példányokat több mint 50 éve, negyvenhat esetben több mint 10 éve gyűjtötték. A típuspéldányokból 50 a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményeiben található Budapesten.
A típuspéldányok a természettudományos gyűjtemények legértékesebb példányai – hiszen többnyire csak egyetlen, legfeljebb néhány példány van belőlük világszerte. Tárolásuk, nyilvántartásuk, őrzésük komoly szakmai hátteret igényel. A típuspéldányokat megkülönböztető, piros szegéllyel ellátott cédulák jelölik, kölcsönzésükre is szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a többi példányra, noha valamilyen módon tudományos kutatás céljára bárki számára hozzáférhetőnek kell lenniük.
Barangoljon az óvilágban, és nézze meg a Google Earth program segítségével, honnan, milyen fajokat írtak le a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói.
Peppa malactól Szörnyelláig
Néhányan a 84-ből
Új bogárfaj az eocénből
Az új fajok közül a mennyiséget tekintve a bogarak viszik a prímet: összesen 21-et írt le Merkl Ottó és Németh Tamás munkatársaikkal 3 családból. Köztük van egy balti borostyánkőből leírt eocén kori (56-34 millió évvel ezelőtti) gyászbogárfaj, amely az egyetlen európai képviselője egy Amerikában nagyon fajgazdag genusznak.
Múltba zárt jövő
Új fajok, ahogy az első és több további példa is mutatja, nem csak frissen gyűjtött példányok közül kerülnek ki.
Vas Zoltán, a fürkészdarazsak kutatója tavaly szinte csak olyan anyagokból írt le új fajt, melyeket több évtizede gyűjtöttek a magyar taxonómia nagyjai a világ különböző pontjain Grúziától Mongólián át Pápua Új-Guineáig. Mivel a neves gyűjtők egyikének sem volt szakterülete a valódi fürkészdarazsak kutatása, 2019-ig váratott magára a példányok azonosítása, sőt, a jövő taxonómusainak is bőven tartogat tennivalót. A 2019-ben leírt tizenegy fürkészdarázsfajból öt a Kaszab Zoltán által 1964–1967 között vezetett mongóliai expedíciók anyagából került ki. Bár Kaszab maga bogarász volt, összesen 486 ezer állatpéldányt hozott haza Mongóliából, és helyezett el az utókornak a Magyar Természettudományi Múzeumban. A gyűjtött anyagban szinte minden állatcsoport képviselteti magát, így a darazsak is, melyek egy része most lett feldolgozva. A volt főigazgató hozta létre a világ legjobb gyászbogárgyűjteményét, mely ma már kb. 90 ezer példányt számlál, és 90 százalékban faji szintig azonosított. Munkásságáról Merkl Ottótól olvashatnak bővebben itt.
Az egyetlen, 2019-ben leírt lepkefajt Tóth Balázs Európa legnagyobb múzeumában, a londoni természettudományi múzeum gyűjteményében fedezte fel. A Naarda macrostigma leírása alapjául szolgáló példányt, a holotípust egy protestáns misszionárius gyűjtötte a kínai Szecsuán tartományban 1930-ban.
A Donaciolagria medvedevi gyászbogárfaj 1934-ben gyűjtött és 2019-ben új faj holotípusaként kijelölt példánya a burmai-kínai határ környékéről (fotó: Németh Tamás)
A Merkl Ottó által Donaciolagria medvedevi néven leírt bogárfaj három hím példányát 87 éve, 1934-ben gyűjtötte René Malaise svéd entomológus (a rovarászok egyik legfontosabb gyűjtőeszköze, a Malaise-csapda feltalálója) Mianmarban (korábbi nevén Burmában), a kínai határ közelében. Az egyetlen nőstény példányt 72 évvel később fogta egy német amatőr bogarász, 90 kilométerre a hímek lelőhelyétől, szintén a kínai határ közelében. Malaise idejében a területet nagyrészt erdő borította; mára ezt jobbára kiirtották.
A gyűjtések és a 2019-es fajleírások közt eltelt évtizedek jól mutatják, hogy a múzeumi gyűjtemények létrehozása, gyarapítása és fenntartása hosszú távon megtérülő befektetés, mely a tudományt, végső soron az emberiség javát szolgálja.
Zuzmódömping Dél-Koreából
A mennyiségi rangsor második helyezettje a zuzmók csoportja. A zuzmók tömlősgombákból, fotoszintézisre képes zöldmoszatokból és/vagy cianobaktériumokból felépülő szervezetek, amelyek fontos indikátorok az élőhelyek természetessége szempontjából.
Lőkös László kollégánk – akinek a nevéhez fűződik hazánk első és egyetlen, zuzmókra vonatkozó vörös listája – és zuzmógyűjteményünk 17 új, többségében dél-koreai zuzmófaj felfedezésében, valamint filogenetikai vizsgálatok segítségével 2 új fajszint feletti taxon (nemzetség) azonosításában játszott szerepet tavaly.
Ha Peppa malac rajzolója tudta volna…
…hogy Murányi Dávidot és kínai kollégáit az új Kamimuria peppapiggia álkérészfaj ivarszerve az animált malac pofájára emlékezteti, talán másképp rajzolja meg. Most viszont már biztosan büszke arra, hogy pimasz malaca faji jelzőként a tudományos örökkévalóságé lett. A kínai Taihang hegység lábánál gyűjtött fajt a Kínai-alföld mára már eltűnt folyóvízi faunájának az egyik utolsó hírmondóját, egy folyó legalsó, rovarok számára még élhető szakaszán találták. És milyen szerencse, hogy hozzáértő kezek munkája nyomán jó helyre került, mert csak a múzeumi gyűjtemények dokumentálják a maga teljességében a változó, sőt eltűnő biológiai sokféleséget.
A Kamimuria peppapiggia hímivarszerve oldalnézetben (balra), sematikus rajzon és sematikusan peppásítva (jobbra). A hímivarszerv morfológiája számos állatcsoport esetében az egyik legfontosabb bélyeg a fajok elkülönítésében (forrás: Murányi Dávid)
A mesebeli Peppa malac – tagadhatatlan a hasonlóság
A Kamimuria peppapiggia élő egyede (fotó: Murányi Dávid)
Miért jó taxonómus lányának lenni?
Nyilván nem azért, mert a taxonómus hetekig terepen van, vagy múzeumi gyűjteményeket látogat, és élete nagy részében a sugárállatkáké (radioláriáké) a szíve. Hanem, mert előfordulhat, hogy faji jelző lesz a nevéből, így Anna örök lehet a tudományban is. Ozsvárt Péter kollégánk az általa felfedezett, szabad szemmel alig látható, ám elektronmikroszkóppal vizsgálva káprázatos formákat és textúrákat felvonultató egysejtű sugárállatkák egyik faját a lányáról Dumitricasphaera annae-nak nevezte el.
A Dumitricasphaera annae elektronmikroszkópos felvétele (forrás: Ozsvárt Péter)
Szörnyella bunda nélkül
Ugye beugrik a nyúlánk, fekete alak vörös kesztyűvel és körömcipővel? Vas Zoltánnak mindenképpen eszébe jutott, amikor új fajként azonosított egy fürkészdarázspéldányt, amelynek jellegzetesen karcsú teste fekete, végtagjai pedig vörösek. A mesebeli karakter szellemesen kreatív angol neve után (Cruella De Vil) az új faj a Nepiesta cruella nevet kapta.
A Nepiesta cruella holotípusa a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből (fotó: Németh Tamás)
A fenti példák jól mutatják, hogy a fajok tudományos nevét meghatározó kettős nevezéktan hagy némi játékteret a leírónak. A nevet alkotó első tag azt a magasabb rendszertani egységet (genuszt) jelöli, ahová az adott faj tartozik. A második tagot, a faji jelzőt, amely az adott fajt megkülönbözteti az azonos genusz többi tagjától, jóformán bárkiről és bármiről elnevezheti a leíró, ám kizárólag a latin nyelv szabályainak megfelelő ragozással. Magyarán a névnek latinnak vagy latinosítottnak kell lennie. Ezen túl persze van még néhány szabály, például, hogy nem lehet egy kollégára nézve becsmérlő nevet adni egy állatnak, sőt obszcén kifejezés sem lehet a faj nevének alapja. Hovatovább, a faj leírója magáról sem nevezheti el a fajt, neki „be kell érnie” a fajleíró státuszával, ami lássuk be, nem túl nagy áldozat, hiszen a faj nevével együtt a leírójának neve is örök marad.
Mindig van új a föld alatt
Sok élőlényt csak nagy viszontagságok árán lehet begyűjteni. Ilyenek a réslakó csigák, amelyek föld alatti sziklaüregekben és -repedésekben fordulnak elő. Nem véletlenül mondják a felszín alatti élőhelyekre, hogy az élővilág kutatása szempontjából az utolsó fehér foltok közé tartoznak, amelyek szerencsére még rengeteg új fajt tartogatnak. Fehér Zoltán kollégánk és munkatársai két szárazföldi csigát fedeztek fel a montenegrói-albán határvidékről, a Shkodrai-tó medencéjéből. Az egyiket közülük Virpazaria pesici-nek nevezték el a podgoricai egyetem professzoráról, Vladimir Pesicről, akivel szoros munka- és baráti kapcsolatokat ápolnak. A felfedezés komoly visszhangot váltott ki a montenegrói közösségi médiában.
Az alig több, mint fél centiméter széles Virpazaria pesici könnyen megkülönböztethető a rokon fajaitól a ház viszonylag nagy mérete alapján (fotó: Fehér Zoltán)
A hoppon maradt gilisztakutató
Négy új gilisztafajt is felfedezett Szederjesi Tímea. Közülük az egyiket Pietro Omodeóról, a világhírű földigiliszta-kutatóról és evolúcióbiológusról nevezte el munkatársaival. Omodeo 2019-ben ünnepelte 100. születésnapját. Ennek kapcsán a világ jelenleg aktív földigiliszta-taxonómusai közös publikációval köszöntötték a professzort. A cikkben egy új genuszt (Petroscolex) az ünnepeltről, az új fajt (Petroscolex centenarius) pedig az eseményről nevezték el. A genuszt és a fajt valójában Omodeo fedezte fel több évtizeddel ezelőtt, ám a folyóirat, amelybe a fajleírást tartalmazó kéziratot beküldte, időközben megszűnt, így a leírás sem jelenhetett meg...
Jaj, új poloskafaj?
Ne ijedjünk meg, a nagyszemű bodobácsok családjába (Geocoridae) tartozó poloskapéldányt, amely alapján Kóbor Péter új fajt írt le Umbrageocoris kondorosyi néven, Pápua Új-Guineában gyűjtötték 1965-ben. A család képviselői egyébként ragadozó életmódjuk miatt a biológiai növényvédelmi kutatásokban is szerepet kapnak, ám rendszertanuk, aminek ismerete az alkalmazott kutatások alapját jelenti, még tele van kérdésekkel és félreértésekkel. A taxonómus munkája tehát nélkülözhetetlen például ahhoz, hogy tudjuk, pontosan mely fajok milyen növénykárosító élőlényeket ragadoznak.
Nyomokban új ősmaradványfajt tartalmaz…
…az a néhány ammoniteszpéldány, melyeken a dallamosan hangzó Paskomella acanthicola – a 84-ből az egyetlen Magyarországról leírt faj – nyomait fedezte fel Főzy István. Azért „csak” nyomait, mert a kacslábú rákoknak is nevezett tengerimakkok (Balanus-félék) csoportjába tartozó, néhány milliméteres Acrothoracica-fajok, más néven fúró cirripédiák váza nem meszesedik el, vagy csak nagyon kis részben, így testükből nem lesz fosszília. Nyomaik mégis megmaradnak, ugyanis szilárd váz nélküli, kitines függelékekkel ellátott testük mészvázakba vagy az aljzatba fúrt lyukban él, ami viszont megőrződik. A jellegzetes formájú furatokat jól meg lehet figyelni a különféle csoportokba tartozó mészvázak felszínén.
Ilyen nyomokat fedezett fel Főzy István is a Bakonyban talált, jura időszaki ammoniteszeken. A felfedezés egyedülálló, mert ammoniteszeken még sosem figyelték meg fúró cirripédiák nyomait – jóllehet, az ammoniteszeket régóta és alaposan kutatják és ismerik. A Paskomella a még élő ammonitesz vázán telepedett meg.
Paskomella acanthicola okozta lyukak jura időszaki ammonitesz héján (fotó: Főzy István)
Fúró tengerimakk nyomai ammoniteszen, nagyítva (fotó: Főzy István)
A ma is élő fúró tengerimakkok szexuális élete egyébként legalább annyi, ha nem több érdekességet tartogat, mint amennyit Peppa malacra hajazó ivarszervű álkérészeké. A parányi hímek a helyt ülő életmódot folytató pár milliméteres nőstények testében töltik életük nagy részét. Egy nőstényben olykor több hím is található. A kacslábú rákok között közismertebbek a nem fúró életmódot folytató balánuszok. Ezek úgy termékenyítik meg hozzájuk legközelebb ülő társaikat, hogy hatalmas, a testhosszuk többszörösére növő, felpumpálható péniszükkel hatolnak a szomszédos egyedekbe. Miután megtörtént a megtermékenyítés, a péniszt egyszerűen elsodorja a víz, mert az állat majd újat növeszt, amikor elérkezik a következő szaporodási ciklus ideje.
Hogy toplista is legyen
A fajleíró tizenkettő:
dr. Dulai Alfréd (Rétegtani gyűjtemény)
dr. Fehér Zoltán (Puhatestűek gyűjteménye)
dr. Főzy István (Jura és kréta gerinctelen gyűjtemény)
Kóbor Péter (Szipókás rovarok gyűjteménye)
dr. Lőkös László (Zuzmógyűjtemény)
dr. Merkl Ottó (Bogárgyűjtemény)
dr. Murányi Dávid (Kisebb rovarrendek gyűjteménye)
Németh Tamás (Bogárgyűjtemény)
dr. Ozsvárt Péter (MTA–MTM–ELTE Paleontológiai Kutatócsoport)
dr. Szederjesi Tímea (Talajzoológiai gyűjteménycsoport)
dr. Tóth Balázs (Lepkegyűjtemény)
dr. Vas Zoltán (Hártyásszárnyúak gyűjteménye)
Köszönet a hozzájárulásért a fent nevezett kutatóknak. Külön köszönet illeti Vas Zoltánt, Csősz Sándort és Főzy Istvánt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
