A természettudományos közgyűjtemény a nemzeti örökségünk része, a természeti környezet lenyomata, mely ma és a jövőben is új tudományos eredmények bölcsője. Tárgyaink vizsgálata megannyi környezeti és társadalmi problémára adhat választ.
A múzeum tudományos osztályainak 150 éves, küzdelmes, néha súlyos veszteségekkel tarkított története során számos különleges példány került hozzánk. Hogy miért különösen értékesek? Mert például ma már nem gyűjthetők, kihalt fajokat képviselnek, ritkaságok, fontos tudományos eredményekhez járultak hozzá, esetleg olyan személyekhez köthetők, akik kulcsfontosságú szerepet játszottak az intézmény történetében. Vagy azért értékesek, mert tágabb történeti kapcsolataik is vannak.
Idén A hónap műtárgya sorozatban féltett kincseinkkel emlékezünk arra, hogy 150 évesek a tárak.
A litográfián szereplő egyik levél eredeti fosszilis példánya a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből
Írta: Erdei Boglárka (MTM, Növénytár)
„……Végre még azon kérést intézzük a velünk hasonczélú társulatokhoz: szíveskedjenek működéseinket barátságosan fogadni, s bennünket czélunk elérésében főképpen nyomtatványaik kicserélése által gyámolítani. Pesten, a Museumban, Sz. István király napján, 1856.
Többek között ezekkel a sorokkal indította útjára Kováts Gyula (1815–1873), mint a Magyarhoni Földtani Társulat első titkára a társulat tudományos munkálatainak kiadását 1856-ban, amely Eszterházy Pál herceg nagyvonalú támogatása révén egyszerre magyar és német nyelven is megjelent. A Társulat röviddel megalapítását követően, még 1850-ben felkérte a Tokaj „hegyaljai vidék” földtani vizsgálatára Kováts Gyulát és Kubinyi Ferencet, akik feladatukat eredményesen teljesítették. Lelkesedésükről és elszántságukról tesz tanúbizonyságot Kováts társulati tanulmányában szereplő részletes beszámolója:
Egykor estve midőn a Bodrogkereszturi uton Erdőbénye felé visszatérnénk az út melletti száraz árokban egy darabka követ vettem észre, melly világos kékes szinével a többi trachyt-opál- és obsidian- görgetegtől nagyon elütött, közelebb megtekintve agyagpalának találtam, s minthogy ehez hasonló követ e vidékről még eddig nem ismertünk, tovább kutattuk; már a második általam felvett darabka az akkor még név nélküli Castanea Kubinyii Kov. egy töredékét tartalmazta, mellynek látásánál örömkiáltásra fakadtunk. Ezen nyomot egész buzgósággal tovább fürkészve meggyőződtünk, hogy ezen palát a viz a Barnamáj nevü hegy egyik árkából hordja le; mi alatt egészen besötétedvén, sajnálattal voltunk kénytelenek további kutatásainkal ez uttal felhagyni. Megváltoztatván ennek folytán a más napra már meghatározott napi rendet, az imént talált helyiség kizsákmányolására uj terveket készítettünk, mellyeket a következő napokban ki is vittünk, körülbelől 2000 növény-lenyomatból álló gyüjteményt szedvén összve.
Végül Erdőbényéről és számos más lelőhelyről közel 6 ezer fosszilis növényt gyűjtöttek, ezzel Kováts Gyula érdeklődése visszafordíthatatlanul az ősnövénytan felé fordult. Korábban családja kívánságának megfelelően jogot és orvostant hallgatott, azonban a botanika iránti vonzalma egyre inkább megmutatkozott, és el is térítette a családja által neki szánt pályáról. Már húsz évesen építette kapcsolatait európai botanikusokkal, de tudományos kapcsolatai terén az áttörést bécsi tartózkodása jelentette, ahol olyan neves botanikusokkal találkozhatott, mint Endlicher, Neilreich, Fenzl és Kotschy. Jelentős, 20 ezer példányból álló herbáriumot hozott létre, elsősorban magyarországi gyűjtéseiből, amelynek egy része ma is megtalálható a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában.
Kováts Gyula erdőbényei leleteinek egyik eredeti alátétcédulája, még a „Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-földtani osztálya” fejlécével
A Nemzeti Múzeum természetiek osztályának (a mai Természettudományi Múzeum tárai elődjének) vezetésével is megbízták 1850-ben, ami olyan sok munkát adott az elkövetkező évekre, hogy erdőbényei feladatával csak lassan haladt. Így ír erről:
de ezen munka, minthogy minden időm a magyar nemzeti Museum természetiek osztályában reám bizott gyüjtemények össze- és felállitásával lőn igénybe véve, csak lassan haladhatott.
Végül a sikeres munka viszonzásaként a Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatainak első füzetét Kováts Gyula eredményeinek, az „Erdőbényei ásatag virány” és a „Tállyai ásatag virány” bemutatásának szentelte. Ezek a nemzetközi tudományos világban is jól ismert tanulmányok jelentik a magyar ősnövénytan (paleobotanika) megszületését. A magyar tudomány számára felbecsülhetetlen értékű példányok többségét a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának ősnövénygyűjteménye őrzi, amelyek közül a legfontosabb leletek a két tanulmány gyönyörű litográfiáin láthatók.
A „Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai” című kiadvány első füzetének magyar nyelvű címlapja
A Tokaj-hegységi Erdőbénye Barnamáj nevű lelőhelyéről előkerült levélmaradványok között feltűnően nagy számban szerepeltek egy, a szelídgesztenye levelére emlékeztető, ma már kihalt faj levelei. Kováts Gyula ezeket a Castanea nemzetségbe sorolta és Castanea kubinyii néven új fajként írta le kedves barátja és útitársa, Kubinyi Ferenc tiszteletére, „ki mindig fiatal erélylyel s lelkes buzgosággal vizsgálja Magyarország őslénytani kincseit”. Ez a faj a közép-európai miocén növényzet jellegzetes eleme volt, több flórában is nagy tömegben kerültek elő levelei. Később Hanna Czeczott (1888-1982), lengyel paleobotanikus, más európai lelőhelyekről származó Castanea kubinyii leveleinek mikromorfológiai és mikroszkópos vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy azok a tölgyekre (Quercus) jellemző bélyegeket mutatnak, így a leleteket a Quercus nemzetséghez sorolta, Quercus kubinyii néven. Szerencsére a taxonómia szigorú szabályainak köszönhetően bár a nemzetségnév változott, de a fajnév Kováts Gyula eredeti szándékának megfelelően továbbra is megemlékezik Kubinyi Ferencről.
A Castanea kubinyii faj levelei Kováts Gyula, az „Erdőbényei ásatag virány” című tanulmányának egyik tábláján
Erdőbénye környékén napjainkig három ősnövénylelőhely vált ismertté. A barnamáji flórát két másik, az 1950-es és az 1960-as években felfedezett lelőhely, Kővágó-oldal, majd Ligetmajor követte. A három lelőhelyről a Magyar Természettudományi Múzeum ősnövénygyűjteménye több ezer fosszilis példányt őriz. Ugyan a három flóra maradványai kisebb eltéréseket mutatnak, de mindre jellemző a Quercus kubinyii levelek uralkodó jelenléte.
A litográfián 2., 4. és 5. számmal jelölt levelek eredeti fosszilis példányai a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből
Az ősi, kihalt tölgyfaj, a Quercus kubinyii több mint 10 millió éves levele tudománytörténeti jelentőségű. Nemcsak a Magyarhoni Földtani Társulat megalakulását követő korai éveket, a Társulat első nyomtatásban megjelent „munkálatait” jelképezi, hanem az önálló magyarországi paleobotanika létrejöttét és a Magyar Természettudományi Múzeum Tárainak 150 éves történetét magalapozó, kezdeti éveket is szimbolizálja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
