Alighanem sokan elborzadnak a koponyalékelés szó hallatán, pedig egyes műtéteknél ma is alkalmazzák a koponyaűri nyomás csökkentésére. A beavatkozás nem volt ritka a honfoglalás kori Kárpát-medencében, és persze akkor is megvolt a maga sajátos szerepe.
Honfoglaló őseink a koponyalékelést két különböző módon, más-más okból végezték.
Agyafúrtak
A sebészi koponyalékelés (szaknyelven trepanáció) gyógyító célú műtéti eljárás, melynek során az agykoponya egy darabját annak teljes vastagságában kivágják. Trepanációt már az írott történelem előtti időszakokban is végeztek. Egyes vidékeken, például Afrikában még a 20. században is használták a törzsi gyógyítók, de a koponyalékelés része a modern sebészi eszköztárnak is. A honfoglaló magyarság körében kimagaslóan sok ilyen műtéti beavatkozásról tudunk, amiről természetesen a sírokból feltárt csontok árulkodnak.
Ezzel a szokással kapcsolatos az „agyafúrt” kifejezés. Agy alatt a magyar nyelvben régebben a koponyát (is) értették, és a lékeléssel talán epilepsziát vagy más „őrültséget” is próbáltak gyógyítani, de hogy már a honfoglalók is ezt tették-e, arra nincs bizonyíték. „Agyafúrtnak” eleinte a tébolyodott embert nevezték, a szó azonban később jelentésváltozáson ment át, és ma már a furfangos, ravasz, találékony személyre mondjuk.
Sikeres műtétek
A honfoglaló magyaroknál a sebészi koponyalékelés sokkal gyakoribb volt a férfiakon, mint a nőkön és a gyermekeken. Ez, valamint a trepanációk elhelyezkedése arra utal, hogy elsősorban harc közben szerzett fejsérüléseket próbáltak vele kezelni. A műtétet táltos gyógyító végezhette. Szilánkos koponyatörés esetén eltávolította a csontdarabkákat, és kiegyengette a sebszéleket. Ha a koponya nem tört be, de az ütés alatti területen vérömleny keletkezett, akkor is életmentő lehetett a duzzanatot fedő csontrész eltávolítása.
A trepanációhoz akármilyen közönséges kés is megfelelt, de olykor koponyafúrót is használtak. A műtét végén, ha a koponyát nagy területen nyitották meg, a csonthiányt a bőr alá helyezett ezüst- vagy bronzlemezkével fedték le. Ez a fizikai védelmet szolgálta, de baktériumölő hatása fertőtlenítette is a sebet. A műtétek döntő többsége sikeres volt, amiről a regenerálódás nyomai, vagyis a gyógyult csontszélek, a csontszövet burjánzása árulkodnak a legtöbb koponyán. Ez jól mutatja a táltos gyógyítók szakértelmét, anatómiai tudását és a sebek utókezeléséhez szükséges gyógynövények ismeretét.
Jelek a csonton
A honfoglaló magyar koponyákon gyakran láthatók a jelképes koponyalékelés nyomai is. Erre az agykoponya boltozatán található kör, ritkábban ovális vagy szilvamag alakú csontsebek utalnak. Azért jelképesek, mert kialakításuk során a csontot nem vésték vagy kaparták át annak teljes szélességében, vagyis a koponyaüreget nem nyitották meg. Csak felnőtteken találni ilyen jeleket, de a férfiaknál és a nőknél azonos számban. Nagyjából minden nyolcadik honfoglaló koponyán akad egy vagy több jelképes trepanáció.
Írott források hiányában nem tudjuk, miért végeztek ilyen beavatkozást. A leginkább elfogadott elmélet a honfoglaló magyarok hitvilágához kapcsolja a szokást. E szerint minden testhez kétféle lélek tartozott, melyek közül az egyik, a szabadlélek a fejben lakott. Ez időnként elhagyhatta a testet. Lehetséges, hogy a szabadlélek közlekedését igyekeztek megkönnyíteni a koponyaboltozat helyenkénti elvékonyításával. A szokás a kereszténység felvételével erősen megritkult, és még az Árpád-kor vége előtt teljesen ki is veszett a magyarságból.
A jelképes koponyalékelésre a Kárpát-medencén kívül zömmel az i.sz. 7. és 9. század közötti időszakból találunk példákat, elsősorban a Volga középső vidékén, a Kaukázus északi előterében, a Fekete-tengert északról övező sztyeppen és a mai Bulgária területén. A Kárpát-medencében a honfoglaló és a kora Árpád-kori magyarságon kívül a késő avar időszakból ismert egy-egy szórványos eset. Az Európában talált legkorábbi lelet az i.sz. 5. század elejéről származik, és a hun uralom alatt álló kelet-európai sztyeppről került elő.
A koponyalékelés nyomait, a hunok, az avarok és a magyarok történetét a Kárpát-medencében, valamint e népek arcrekonstrukciókban megelevenedő „arcait” a Magyar Természettudományi Múzeum „Attila örökösei – A hunoktól az Árpád-házig” című új időszaki kiállításában ismerhetik meg jobban 2019. november 18-áig.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Terézágyú 2019.10.18. 13:07:13
Nem, én a kásler szó hallatán borzadok el.