A remetebogár az egyik legritkább és legérdekesebb magyarországi rovarfaj. Jövőbeli sorsa azonban nem éppen biztató.

Írta: Kovács Tibor (MTM Mátra Múzeuma)

Hím remetebogár (Osmoderma barnabita) (fotó: Káldi József, izeltlabuak. hu; licenc: CC BY 4.0)

A kiemelt közösségi jelentőségű remetebogarat Giovanni Antonio Scopoli olasz természettudós fedezte fel és írta le a tudomány számára 1763-ban Scarabaeus eremita néven (ma érvényes neve Osmoderma eremita). Magyar neve – remete – a hellén-latin eremita szóból alakult, melynek eredeti jelentése: magányos, elhagyott. Valóban, ez a bogárfaj háborítatlan, öreg erdők lakója, ahol ritkán jár ember, és a rajzása is olyan időszakra esik, amikor más bogarak már kevésbé mozognak.

Ma már tudjuk, hogy a remetebogár valójában négy önálló fajt takar, melyek közül az "igazi" Osmoderma eremita Nyugat-Európa lakója, Magyarországon az Osmoderma barnabita él. Életmódjuk azonban teljesen hasonló, ezért a remetebogár elnevezést bátran használhatjuk a hazai fajra is.

Remetebogár élőhelye a Szigetközben – fehér füzes (fotó: Kovács Tibor)

Néhány száz éve még általánosan elterjedt faj volt, azonban az erdőterületek csökkenésével napjainkra Európa-szerte, így hazánkban is megritkult. A 20. század utolsó harmadában csupán a Szigetköz és a déli Duna-szakasz (Bár) ártéri füzeseiből ismerték, a 2000-es években azonban megtalálták a Déli-Bakonyban, Sárvár mellett és a Gödöllői-dombságon is. Egy régi adata a Mátrából is ismert (Gyöngyös: Kékes, 1953). A Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeum kutatásai során a Mátrai Tájvédelmi Körzet dolgozóinak segítségével 2009-től hat pontról, idős kocsánytalan tölgyekből (öt helyen kocsánytalan tölgyes, egy ponton bükkösben egyedül álló kocsánytalan tölgy) sikerült kimutatni a hegységből. Sajnos közülük kettő már is nem aktív élőhely.

Remetebogár élőhelye a Mátrában – kocsánytalan tölgyes (fotó: Kovács Tibor)

Remetebogár által jelenleg is lakott, rejtett üregű fa (fotó: Kovács Tibor)

A remetebogár életmódja különleges. Idős, hatalmas fák üregeiben, odvában fejlődik (ezek gyakran csak kis nyílással érintkeznek a külvilággal – rejtett élőhelyek), melyek mikroklímája és nedvességtartalma a bogárnak megfelelő. Az üreg holt faanyaga vörösen korhadó, ami bizonyos gombafajok tevékenységének köszönhető. Mivel az állat nagytermetű (25-32 mm), fejlődésének több tíz liter faanyag a feltétele. A megtermékenyített nőstény ebbe helyezi a petéit. A kikelő lárvák több éven keresztül fejlődnek, az üreg falát képző kemény faanyagot fogyasztják. Bábozódáskor kisebb dió nagyságú bábbölcsőt készítenek maguknak a korhadt fa szemcséiből, amihez néha saját ürülékükből is kerül néhány darab. A báb ősszel imágóvá alakul át, de az imágó a bábbölcsőt csak a következő év nyarán hagyja el – a Mátrában július második felében.

A törzs megnyílásával a remetebogár tenyészőhelye megszűnik (fotó: Kovács Tibor)

Az imágók viszonylag rövid, néhány hetes életük során a lárvák lakta odvaktól általában nem távolodnak messzire. Délután és este aktívak, ilyenkor az odú körül mászkálnak, és csak nagyon ritkán repülnek. A hím a sárgabarackéra emlékeztető illatot áraszt, amely az élőhelyen gyakran akkor is érezhető, ha magát a bogarat még nem is látjuk. Zavarásra nagy sebességgel ássa be magát a korhadékba. Hűvös, esős időjárás esetén az imágók egész életüket az odúban töltik, ahol általában több nemzedék is fejlődhet.

A hat mátrai helyből eddig csak az egyiken találkoztunk kifejlett bogárral, a további ötnél a faj jól szklerotizált maradványait találtuk meg (fej, előtor, szárny, lábak). Ezek alapján a jelenléte jól azonosítható, illetve a bábbölcső, az érett lárva és annak ürüléke is segíthet a remetebogár megtalálásában. Ez utóbbi méretében és alakjában is eltér a hasonló életmódot folytató rózsabogarakétól – jóval nagyobb, enyhén lapított, és a két vége sarkosan szögletes; leginkább az orrszarvúbogáréhoz hasonló. Az orrszarvúbogár azonban nem odúban él, és elpusztulása után nagy számban maradnak tetemei a tenyészőfája tövénél. A biztos azonosítás érdekében mindenképp szükség van egy bizonyító értékű maradványra!

 Ebben a fában is élt remetebogár – a kép közepén egy előtor (fotó: Kovács Tibor)

Kicsit közelebbről a bizonyíték (fotó: Kovács Tibor)

A remetebogár lárvái az odvak mélyén nagy biztonságban élnek. Akad viszont egy szintén ritka és védett bogárfaj, a fűzfapattanó (Elater ferrugineus), melynek lárvái nagytestű odúlakó rózsabogarak lárváival és bábjaival táplálkoznak, és alkalmanként a remetebogárét is elpusztítják. Nyomuk a bábbölcső falán rágott lyuk képében jelenkezik.

Remetebogár hímje és lárvája, valamint fűzfapattanó lárvája (fotó: Kovács Tibor)

Bár rajzási idejében a remetebogár valóban magányos, mégis arról „híres”, hogy ahol jelen van, ott nagyon gazdag és értékes xilo- és szaproxilofág (élő- és holt faanyagot fogyasztó) bogárfauna található áprilistól júniusig. Ennek képviselői a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus), a nyolcpettyes virágbogár (Gnorimus variabilis), a pompás virágbogár (Protaetia aeruginosa), a hullámos díszbogár (Coraebus undatus), a tölgy-díszbogár (Eurythyrea quercus), a fűzfapattanó, a tarka pikkelyespattanó (Lacon querceus), a kék pattanó (Limoniscus violaceus), a hengeres szúfarkas (Dermestoides sanguinicollis), a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), a sápadt éjicincér (Trichoferus pallidus) és még számos ritkaság. Ezért zászlóshajófajként is szokták említeni – ha az emlősök példáján néznénk, a bogarak elefántjának tekinthető. 

Remetebogárpár, bábbölcső a fűzfapattanó nyomával, pompás virágbogár, bábbölcső, orrszarvúbogár és nyolcpettyes virágbogár (fotó: Magyar Balázs)

Jelenlegi ismereteink alapján elmondható, hogy hazánkban e nagyon ritka és veszélyeztetett faj (2001 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 forint) a síkság ártéri puha- és keményfaligeteitől a fáslegelőkön át, a domb- és hegyvidék különböző erdőtípusaiban előfordulhat, ahol még idős természetközeli állományok találhatók.

Sajnos a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az erdők nagyon kis kiterjedésűek, gyakran összeomlás közeli állapotúak, és nem csak belőlük, hanem mellőlük is hiányoznak a korban megfelelő – a bogárfauna időbeli folytonosságát biztosító – fák, facsoportok, erdők. A természetvédelem napjainkban a megfelelő törvényi háttér hiányában nem minden esetben tudja megvédeni az ilyen típusú területeket. Gondoljuk meg, mi az, ami jogot ad nekünk ma arra, hogy kivágjunk egy 150 évnél idősebb fát?

 Termetes keleti platán Macedóniában. Több száz vagy ezer bogár fejlődési helye volt az évtizedek során (fotó: Murányi Dávid)