Az ősnövénytan kutatói, a paleobotanikusok mindennapi munkájuk során letűnt világok után nyomoznak. Az ősnövények, mint rejtélyes dokumentumok magukban hordozzák az egykori környezetre, klímára és saját életmódjukra vonatkozó információkat. Az igazi nyomozómunka ezeket az ősmaradványokat „szóra bírni”, megérteni, hogy mire utal az alakjuk vagy a megőrződésük módja, és ezekből az elemekből, mint egy puzzle darabkáiból összeáll a kép az egykori növényzetről és őskörnyezetről. Az „Ősnövények titkai” sorozat ebbe a nyomozómunkába enged bepillantást.
Szöveg és fotók: Barbacka Maria (MTM Növénytár, Paleobotanikai gyűjtemény), Bodor Emese
A növények vagy az állatok érdekesebbek? Nem sokan választanák a növényeket, mert nem mozognak vagy kommunikálnak úgy, mint az állatok többsége. Mégis pont tőlünk, emberektől való különbözőségükben rejlik roppant érdekességük. Teljesen más módokon alkalmazkodnak megváltozó környezetükhöz, mint az állatok. Mi más kellene egy ősvilági nyomozónak, egy paleobotanikusnak a kutatáshoz? A növények tulajdonságai alapján egykori, rég letűnt világok rajzolódnak ki a szemünk előtt. A ma általunk ismert földi bioszféra kialakulása lehetetlen lett volna növények nélkül. A szárazföld meghódítói is a növények voltak, és ők hozták létre azt az oxigénben gazdag légkört, amiben többek közt mi, az emberi faj is életképes.
Szinte mindnyájunkat érdekeltek a dinoszauruszok, vajon csak az, hogy néztek ki, vagy inkább, hogy milyen volt a világ, amiben éltek, milyen volt a környezet, az időjárás, a klíma, mit legelhettek, milyen környezetben találtak menedékre a szörnyű ragadozók elől? Az utóbbi kérdések mindegyikére a növénymaradványok vizsgálata ad választ. Ahhoz, hogy pollenszemcsékből vagy apró magokból, levéllenyomatokból komoly következtetéseket vonhassunk le, sok részeredményre volt szükség. Ma már a világ rengeteg pontjáról ismerünk növénymaradványokat és ezek együttes ismerete segít bennünket a megalapozott őskörnyezet rekonstrukciójának elkészítésében.
Mi maradt meg a rég elmúlt növényzetből?
Sokféle módon maradtak meg a növénymaradványok, sokféle körülmények között. A legfontosabb, hogy a növényi részek lehullásuk után gyorsan betemetődjenek, hogy a lebomlás ne mehessen végbe. Ilyen körülmények lehetségesek a mocsári vagy víz melletti ártéri területeken, ahol vízzel ráhordott homok vagy iszap alá kerülhettek gyorsan. Növénymaradványok nehezebben őrződnek meg, mint állatok fosszíliái, mert egyes állatcsoportok szervetlen anyagokból felépülő váza (pl. csont vagy kagylóhéj) sokkal jobban ellen tud állni a lebontó folyamatoknak vagy épp a szállításnak, mint a növények.
A Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárához tartozó kb. 40.000 tételt számláló ősnövénytani gyűjteményében azonban a leggyakoribb megőrződési módokra (szakszóval fosszilizációs típusokra) találhatunk példát.
Növényi lenyomat
Nagyon gyakori megmaradási mód a növényi lenyomat.
Lenyomatról akkor beszélünk, amikor enyhén bemélyedt, felületi képet látunk a növényi részről, pl. levélről, szárról, magról, vagy más szervről. Nem maradt meg semmi a szerves anyagból, csak felületi mintázat, mint körvonalak vagy a levélerezet, esetleg mintázat a magok felületén. Lenyomat akkor jön létre, amikor a növény része, pl. levél lehullik a nedves talajra, betemetődik a homokba vagy iszapba, amely ezután hosszú idő alatt megkeményedik. A növény szerves anyaga idővel elbomlik, de a megkeményedett talajban, amely kőzetté válik, ott marad az üreg (még ha nagyon sekély is). A levél felületének kidomborodásait megőrzi a kőzet. Minél finomabb szemcsékből állt össze a kőzet, ami például lehet agyagkő, homokkő, akár vulkáni hamuszórás után keletkező tufa vagy édesvízi mészkő is, annál több részletet tükröz.
Ez a lenyomat egy páfránylevélé. Jól látható a levél alakja, széle és az erezete is
Az ausztrál araukária-féle ág lenyomata (a Gondwana flóra triász időszaki növénye) még színben is eltér a bezáró kőzettől
Testfosszília
Ha a levél vagy más növényi szerv lehullik a nedves talajra, és gyorsan, levegőmentesen betemetődik a homokba vagy iszapba, akkor a levél nem bomlik le teljesen. Hosszú folyamat után, miközben a betemető anyag összegyűlik nagyobb mennyiségben, kőzetté alakul át és nagy nyomást gyakorol a levélre, a magasra emelkedő hőmérséklet hatására a levél elszenesedik. Ha nagy növényi tömegről van szó, akkor szénréteg alakul ki, és a szén kialakulási fokozatokon keresztülmenve végül amorf kőszénné válik.
Egyes külön betemetett levelek elszenesednek és pont úgy maradnak meg, mint lepréselt levelek, amelyeket könyvben vagy újság papírok között szárítunk, csak a színük fekete. Erre mondjuk, hogy szénült példányok
Vannak olyan testfosszíliák, amelyek jobban ellenállnak a rétegterhelésnek, például, mert alakjuk jobban hasonlít az üledékszemcsékhez vagy faluk sokkal keményebb. Ilyen igen gyakran a kemény magok-termések esete, melyek 3 dimenziós maradványként is meg tudnak őrződni. Ezek a maradványok attól függően, hogy milyen nyomásra, hőmérsékletre kerülnek illetve milyen összetételű oldatok járják át a kőzetet, többféle anyagúak is lehetnek. Gyakoriak a szénült és a kovás maradványok közöttük, de például piritesedettek is előfordulhatnak.
Piritesedett mag (1,5 mm) az iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyről
A leggyakoribb kövesedett maradványok a kovásodott vagy opálosodott fatörzsek. Amennyiben a növény ásványi anyagokban gazdag vízbe kerül, pl. az aktív vulkánok közelében, a szilícium dús vízbe, akkor a szilícium átitatja a növény egészét, kitölti a szöveteket, a sejteket, és így kövesedik meg. Ebben az esetben a növény nem csak az eredeti külsejét őrzi meg, de belső szerkezetét is. Ilyenkor beszélünk pl. a kovás fatörzsekről. A belső szerkezetet ilyen esetekben, metszetek vagy csiszolatok alapján lehet pontosabban megismerni.Gyönyörű maradványaikat díszként vagy ékszerként is gyakran használják.
Kovásodott araukária-féle toboz csiszolt metszetén látszik a toboz belseje, felépítése
Kovásodott perm időszaki törzscsiszolaton jó látható a belső struktúrája
Faopál, perm időszaki fatörzsből
Kitöltések
A növény belső üregét idegen anyag (valamiféle üledék, például agyag) is kitöltheti betemetődéskor vagy még azelőtt. Ezt követően van arra is mód, hogy az eredeti anyag, akár mint két fekete szenesedett csík a törzs oldalára préselődve megőrződjön, vagy csak a kitöltés marad meg. Ezt a kitöltést hívjuk kőbélnek. Kőbél nem csak törzsnél fordulhat elő, hanem például magok kitöltése is tud fosszilizálódni.
A kitöltés leggyakrabban az üreges szárú növényeknél történik meg, pl. jura időszaki zsurló-féléknél (Neocalamites). Itt az üledék azonnal kitölti ezeket a belső üregeket, amikor betemetődnek. Megkeményedésük után megőrződik a szár közel eredeti alakban és méretében, de a belső struktúra nem marad meg, szemben a kovásodott törzsmaradványokkal
Nagyméretű eocén magok kitöltése tökéletesen visszaadja a mag alakját és felületét
A kitöltés gyakran akkor már végbe megy, amikor a törzs külső része még ép, csak később bomlik le. Így a törzs felülete (és a lehullott levelek nyomai) lenyomatként megörződnek kívülről, mint ezen a karbon időszaki 350 millió éves korpafű (Sigillaria) törzsön is
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
