A Magyar Rovartani Társaság idén nyolcadik alkalommal bocsátja szavazásra, immár a Magyar Természettudományi Múzeummal közösen, melyik faj legyen az év rovara 2018-ban. Idén is három jelölt közül lehet választani, ők a közönséges keringőbogár, az óriás-szitakötő és a tavi molnárpoloska.

A SZAVAZÁS 2017. DECEMBER 6-ÁN ÉJFÉLKOR ZÁRUL.

Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életfeltételei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, az élővilágban betöltött szerepére, hanem tágabb értelemben a természetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet.

Mindhárom jelölt vizekhez kötődő rovar. Ezzel a vizes élőhelyekre és megőrzésük fontosságára utalunk.

Közönséges keringőbogár (Gyrinus substriatus)

Ha óvatosan közelítünk egy kis tiszta vizű tóhoz vagy egy patak csendesebb folyású, árnyas szakaszához, csillogó pontokat láthatunk a felszínen, melyek körök, hurkok vagy nyolcasok mentén haladnak. Ők a keringőbogarak. Magyarországon 9 fajuk él, közülük leginkább a közönséges keringőbogárral (Gyrinus substriatus) találkozhatunk.

A keringőbogarak általában kisebb csapatokban élnek. Ragadozók: a víz felszínére esett, vagy ott sodródó legyengült rovarokkal táplálkoznak. Szemük teljesen kettéosztott, ezért mintha négy szemük lenne; a felső résszel a levegőből, az alsóval a víz alól érkező ellenségüket veszik észre. Maga a vízfelszín azonban kiesik a látóterükből, vagyis abban a síkban, melyben mozognak, tulajdonképpen vakok. Itt csápjuk segítségével tájékozódnak, amely a felszíni rezgések érzékeléséhez módosult; ilyen módon kerülik el az összeütközést egymással vagy a vízben lévő tereptárgyakkal, illetve így veszik észre a vízbe esett áldozatukat.

Elülső lábuk a zsákmány megragadásának eszköze, középső és hátsó lábaikkal úsznak. A két oldalon lévő lábak felülete nem pontosan egyforma, ezért úszás közben nem egyenes vonalban haladnak, hanem köröket, íveket írnak le, innen kapták magyar nevüket is. A lábak szerkezete lehetővé teszi, hogy az úszásra kifejtett energia igen hatékonyan hasznosuljon. Lábízeik egészen ellaposodtak, sőt szegélyükön lapos úszóserték is sorakoznak. Hátracsapáskor ezek a felületek legyezőszerűen szétterülnek, és hatalmas tolóerőt biztosítanak a bogárnak. Mikor azonban a láb előrefelé mozdul, a legyező összecsukódik, és az éle van elöl, így az előrecsapó láb felülete csupán 6 százaléka a hátracsapáskor kiterült láb felületének. Ha a bogarak veszélyben érzik magukat, elrejtőznek a vízből kiálló növények vagy a vízfelszíni törmelék között, de néha lemerülnek a víz alá is. Ha vizük kiszárad, vagy párt keresnek, repülve közlekednek, leginkább éjszaka.

Lárváik szintén ragadozók, de nem a felszínen, hanem a vizek fenekén élnek, és a potrohszelvényeik oldalán lévő kopoltyúkkal lélegeznek.

Írta: Merkl Ottó

Közönséges keringőbogár (Gyrinus substriatus) (fotó: Walter Pfliegler)
(forrás: naturephoto-walter.blogspot.hu)

Közönséges keringőbogár (Gyrinus substriatus) feje. Jól látszik a kettéosztott szem és a rezgés érzékelésére szolgáló, nagyon rövid csáp (fotó: Matthias Lenke)
(forrás: hiveminer.com)

Óriás-szitakötő (Anax imperator)

A nappal repülő és sokszor feltűnő megjelenésű szitakötők a rovarvilág jól ismert képviselői. Azon kevés rovar közé tartoznak, melyek sem félelmet, sem ellenszenvet nem váltanak ki, sőt inkább csodálattal adózunk színpompás megjelenésük és repülési tudományuk előtt. A hazánkban élő 65 szitakötőfajból 22 faj áll törvényes védelem alatt, közülük öt fokozottan védett, eszmei értékük 100 000 Ft.

A szitakötők kivétel nélkül ragadozók. Csak élő állatokkal táplálkoznak, többnyire náluk kisebb testű rovarokkal. Az egyenlőtlenszárnyúak vagy nagyszitakötők a levegő akrobatái, szúnyogokból, legyekből, böglyökből. esetleg lepkékből álló zsákmányukat hosszabb-rövidebb légi hajsza során ejtik el. Két pár szárnyukat külön-külön is képesek mozgatni, így elképesztő manőverekre képesek: egy helyben lebegnek, sőt hátrafelé is repülnek. A kisebb rovarokat a levegőben, repülés közben fogyasztják el, a nagyobb zsákmánnyal a növényzetre, faágakra telepednek. Áldozatukat hosszú és erős lábaikkal szorosan tartják és rágójukkal fölaprítják.

A zsákmány megszerzésében hatalmas, szinte az egész fejüket beborító szemüknek is kulcsszerepe van. Az összetett szem tíz-, húsz- esetleg harmincezer egységből áll, és mozaikszerű képet állít elő a külvilágról. Biztos, hogy az így létrejövő kép sok tekintetben gyengébb minőségű, mint az emberi szem által alkotott kép, viszont a mozgás érzékelésében a rovar sokkal többre képes. Előttünk ugyanis a villámgyorsan mozgó tárgyak összefolynak, míg a szitakötő szeme a századmásodperces vagy még rövidebb idejű változásokat is jól érzékeli.

Az óriás-szitakötő a hazai fajok egyik legnagyobbika, szárnyainak fesztávolsága eléri a 10–11 cm-t. A hím potrohának alapszíne ragyogó égszínkék, míg a nőstényé fűzöld. Közelről jól megfigyelhető jellegzetes, barnás-fekete mintázata. Lárvája dús növényzetű tavakban, víztározókban, bányagödrökben, csatornákban és lassabban áramló vizekben él. Ugyanolyan vérmes ragadozó a vízben, mint a kifejlett rovar a levegőben, bár küllemében alig emlékeztet rá. A fokozatos vedlések során 5–6 cm hosszúságot elérő, zöldes színű lárvák ebihalakat, gőtéket, sőt kisebb halakat is zsákmányul ejtenek.

Írta: Szél Győző

Óriás-szitakötő (Anax imperator) hím (fotó: Karl Csaba)
(forrás: izeltlabuak.hu)

Óriás-szitakötő (Anax imperator) lárvája (fotó: Károlyi Balázs)
(forrás: izeltlabuak.hu)

Tavi molnárpoloska (Gerris lacustris)

Álló és lassan áramló vizek szegélyénél nagy sebességgel tovasikló apró (körülbelül 1 cm-es), karcsú rovarokat láthatunk. Ezek a molnárpoloskák, melyeket a népnyelv hibásan „vízipókként” is emleget. A társaságnak jelenleg 9 faja ismert Magyarországról. Egyik leggyakoribb képviselőjük a tavi molnárpoloska (Gerris lacustris) mely nevéhez méltóan gyakran található meg tavak, víztározók parti zónájában, ahol a víz felületi feszültségét kihasználva vadászik más gerinctelenekre.

A légies siklás titka a molnárpoloskák testét fedő apró szőrökben és az azokon található mikroszkopikus mélyedésekben rejlik, melyekkel a víz felületi feszültségének köszönhetően egy helyben állva is a felszínen maradnak. Evezésre módosult, megnyúlt középső lábaikkal gyors haladásra képesek, hátsó lábaikat „kormánylapátként” használják. Ez a két lábpár a víz rezgéseit is érzékeli, érzékszőrök segítségével. Ez a lehetséges veszély előli menekülésnél illetve táplálékuk felkutatásában van segítségükre. A molnárpoloskák ragadozók: vízi – vagy a vízfelszínre hulló – gerincteleneket zsákmányolnak. Prédájukat karomban végződő, fogásra módosult első pár lábukkal ragadják meg, és szúró-szívó szájszervükkel (a szipókával) fogyasztják el. Gyakori táplálékuk a szúnyogfajok illetve azok lárvái.

Imágó alakban telelnek. A tavaszi párzás után petéiket csomókba ragasztva, közvetlenül a víz felszíne alá rakják. Az utódok 2 hét alatt kelnek ki, majd 1,5 hónap és 5 lárvastádium után válnak kifejlett poloskává. A molnárpoloskák lárvái – a többi poloskához hasonlóan – kifejléssel fejlődnek, azaz a kikelt állat küllemében, életmódjában a felnőttekhez hasonló, különbség csak méretben és egyes szervek (pl. ivarszervek, szárnyak) fejlettségében mutatkozik.

A tavi molnárpoloska közeli rokona a nagy molnárpoloska (Aquarius najas), egyike Magyarország védett poloskáinak. Az egyes molnárpoloska-fajok nehezen, csak alapos – nem egyszer mikroszkópos – vizsgálattal különíthetőek el egymástól.

Írta: Kóbor Péter

Tavi molnárpoloska (Gerris lacustris) (fotó: Heather Angel)
(forrás: arkive.org) 

Tavi molnárpoloska (Gerris lacustris) feje oldalnézetben (fotó: Malcolm Storey)
(forrás: discoverlife.org)

 A szavazás lezárult!