Kettős győzelmek Az Év Természetfotósa pályázaton!
Fotókiállítás a múzeumban

Szenzációs eredmény született Az Év Természetfotósa pályázaton!

A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016 pályázat díjait 2016. november 8-án este adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a verseny legjobb képeiből megrendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított fotóalbumot is.

A pályázat 24 éves történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés mind a felnőtt, mind az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna! A mintegy 3000 pályamű közül több fordulóban választotta ki a legjobb képeket az elismert szakemberekből, művészekből álló zsűri, majd a legvégső összevetésben ezek közül választották ki a díjnyerteseket.

A felnőttek versenyében Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel végzett az élen, a fiatalok között pedig ugyanígy aratott győzelmet Ceglédi Ádám és Szekeres Levente.

jakab_tibor_havas_arc.jpg

Jakab Tibor: Havas harc

Madarak viselkedése: Helyezés: 1. díj és a Természetbúvár magazin különdíja

A naturArt tehát mind a felnőtteknél, mind az ifjúsági kategóriában ezúttal két-két első helyezettet (és nem megosztott első díjat!) hirdetett meg!

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 26 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 24. alkalommal Az Év Természetfotósa pályázatot, amely névadó támogatója a Saubermacher Magyarország Kft.

A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016, a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen több mint 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. Az idén beérkezett pályaművek a világ legkülönbözőbb helyein készültek! Természetesen ezúttal is a hazánkban, Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken készült fotók domináltak, de idén érkeztek Alaszkától Angliáig, Balitól Csádig, Japántól a Galápagos-szigetekig, és még ezer különlegesebbnél különlegesebb helyszínről, sőt, voltak pályázók, akik bolygónkat is „elhagyták”, és az Oltár csillagképből vagy a Messier 106 galaxisból „hoztak képet”.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes átláthatóság jegyében a képek elbírálásának első két fordulója az internet teljes nyilvánossága előtt zajlott, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető volt az is, hogy melyik képre hány pontot adott az elismert szaktekintélyekből álló zsűri.

Az idei év a kiemelkedő kollekciók éve! Volt a mezőnyben két olyan világklasszis fotós –Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel –, akik egyaránt 10-10 képpel jutottak a döntőbe, ami igen ritka ezen a pályázaton Ráadásul mindketten 2-2 kategóriában győztek, és a többi pályaművük szereplésével is csaknem hajszálra ugyanannyi pontot gyűjtöttek, így a zsűri döntése értelmében ők ketten nyerték el 2016-ban Az Év Természetfotósa címet. Nem sokkal volt mögöttük Potyó Imre, akinek 8 képe került a falra és ugyancsak 2 kategóriát tudott megnyerni.

Selmeczi Dániel, 38 éves búvárfotós az egész világot bejárta, a cápák védelmében kifejtett munkájával komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Lebilincselő fotóival számos rangos nemzetközi pályázaton nyert már díjat, mint például a BBC Wildlife Photographer of the Year és a német GDT. Legnagyobb hazai sikere „Az év természetfotósa” díj elnyerése 2014-ben.

selmeczi_daniel_harapos.jpg

Selmeczi Dániel - Harapós

Emlősök viselkedése: Helyezés: 3. díj 

A másik győztes, Daróczi Csaba Soltvadkerten él családjával, és amikor éppen nem a Pusztát járja fotómasinájával, akkor a helyi általános iskolában tanít, mint földrajz-testnevelés szakos tanár. Több mint hetven díjat nyert eddig idehaza és külföldön, s 2012-ben a nemzetközi fotókiállításokon elért eredményeinek elismeréseként elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) AFIAP fotóművész-diplomáját. Különösen kedves számára Az Év Természetfotósa pályázat, amelyen eddig 17 alkalommal vett részt; az eddigi mérlege százhúsznál is több kiállított kép, 1999-ben és 2012-ben pedig a legnagyobb elismerést, Az Év Természetfotósa díjat is elnyerte.

daroczi_csaba_teli_enek.jpg

Daróczi Csaba: Téli ének

Madarak viselkedése: Helyezés: 3. díj


Az ifjúsági kategória egyik győztese, a 17 esztendős Ceglédi Ádám a Balaton déli partján él, és hat esztendeje szeretett bele a természetfotózásba. „Én a cserkeléses fotózásban találtam meg azt a szépséget, ami minden alkalommal vissza-visszahúz a természetbe. A világ egyik legjobb érzése, amikor az ember és a vadállat között kialakul egy bizalmi kapcsolat. És ez az, amit sohasem tudok megunni, és ami mindig visszahív a természetbe” – vallja Az Év Ifjú Természetfotósa.

A cím másik idei birtokosa Szekeres Levente, aki a Vajdaságban, Szabadkán született, és ma is ott él. Levente valójában nemcsak elnyerte, hanem egyben megvédte a címet, hiszen a pályázaton 2015-ben is ő nyerte el a fiatalok körében legáhítottabb díjat. Levente a szülei nyomdokain lett a természet szerelmese. „Édesapámmal több lest is építettünk, ahonnan kezdetben csak figyeltük az állatok viselkedését, majd idővel a megfigyelés mellé társult a fotózás is” – emlékezik a kezdetekre.

Az Év Természetfotója díjat az idén Daróczi Csaba: Kék és narancs című fotográfiája érdemelte ki. A kép az éjszakázó helyükre húzó récékről készült. A fotó megszületéséhez két héten keresztül kellett estéről estére a tóparton rostokolni, míg az esténként mindössze néhány percig ideális fényviszonyok közepette, egyszer végre minden „összeállt”, és a madarak éppen a legjobbkor és a legjobban helyezkedve repültek az objektív látómezejébe.

A díjakat 2016. november 8-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázaton döntőbe jutott 125 képből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2016 című gyönyörű kötetet is, amely az Alexandra kiadó gondozásában most először két nyelven, magyarul és angolul jelent meg.

forrás: natur Art sajtóközlemény. Képek forrása: natur Art facebook-oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8312016443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása