Duna: végveszélyben a természet menedékei
Megnyitó, könyvbemutató és rendkívüli tárlatvezetés volt a múzeumban

Kudich Zsolt és Zsirmon Réka magyar természetfotósok a Danubeparks természetvédelmi együttműködéssel közösen nemzetközi vizuális kampányt indítottak a Duna még meglévő természeti értékeinek megőrzéséért. Az elkészült fotók egy európai kiállítási körút részeként most Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeumban láthatóak. A kiállítás megnyitóján vendégünk volt Winkler Róbert is, aki a Nagyvárosi természetbúvár című könyvét mutatta be. A megnyitó után rendhagyó tárlatvezetésre invitáltuk a résztvevőket Kudich Zsolt és Winkler Róbert  vezetésével.

Magyar természetfotósok egyedülálló sorozata Európa egyetlen veszélyeztetett folyójáról

8 ország, 81 millió ember, 2800 folyamkilométer, 14 nemzeti park, 4 hónapos határidő.

Számokban röviden ennyi az a munka, amire a Kudich – Zsirmon természetfotós házaspárt a Duna-menti védett természeti területek hálózata, a DANUBEPARKS európai szervezete választotta ki. A feladat az volt, hogy művészi igényességgel és 8 európai ország nemzeti parkjainak szakmai segítségével dokumentálják az utolsó megmaradt természetes árterek, folyószakaszok és folyó menti területek állapotát. A megbízásban egyszerre volt jelen a tenni akarás és a szomorú realitás. Tenni, amit és ameddig még lehet, és képeken megőrizni azt, amit ilyennek már sohasem fogunk látni.

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_81_700px.jpg

A Duna az egyetlen európai folyó, amely szerepel a WWF (Természetvédelmi Világalap) veszélyeztetettségi toplistáján. Azért került fel rá, mert eredeti ártere és mellékfolyói területük több mint 80 százalékát veszítették el a gátépítések, a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás következtében a 19. század óta. A WWF jelentésében a szakértők különösen riasztónak bélyegezték az emberi beavatkozásokat, például a természetes működést megváltoztató folyamszabályozásokat, a folyó elvágását az árterektől, az intenzív mederkotrást és nagy építkezéseket.

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_4_700px.jpgdr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója köszöntötte a résztvevőket

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_34_700px.jpgFüri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park főigazgatója

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_46_700px.jpg

A Duna-régió természeti öröksége európai jelentőségű. Egyrészt a folyó számos veszélyeztetett faj menedéke, másrészt Európa megmaradt vadonjainak jelentős része itt van. Minden évben madarak milliói követik a Dunát vándorútjukon az Északi sarkvidék és Afrika között. A világ 10 legveszélyeztetettebb folyójának listáján a következők vannak még: a Jangce, a Mekong, a Szalven, a Gangesz és az Indus Ázsiából, a La Plata és a Rio Grande Latin-Amerikából, a Nílus Afrikából és a Murray-Darling Ausztráliából. Európából egyedül a Duna…

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_66_700px.jpgA kiállított anyagról magyar nyelvű album is készült, melyet dr. Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgató-helyettese mutatott be a vendégeknek.

A fotósorozat elkészítése széleskörű európai összefogás eredménye. A Kudich – Zsirmon természetfotós házaspár munkáját a Duna-menti nyolc ország 14 nemzeti parkjának 60 szakembere segítette – az alkotók szerint maradéktalan profizmussal. A nemzeti parkok a képeket egy albumban is megjelentetik, amelynek célja ráirányítani a figyelmet arra, hogy a Duna természeti értékei csak határokon átnyúló együttműködéssel őrizhetőek meg. Az elkészült fotóanyag alapadatként szolgál majd a jövőbeni változások megfigyelésekor.

Nézd meg az eseményről készült felvételt!

 

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_72_700px.jpgA hónap műtárgyát,  egy Steller-tengeritehén (Hydrodamalis gigas) koponyáját is megcsodálhatták a résztvevők

Kudich Zsolt és Zsirmon Réka Budapesten élő természetfotósok. Céljuk művészi erejű és újszerű képeiken keresztül felhívni a figyelmet a természet sérülékeny egyensúlyára.

A Dunát bemutató fotókiállítás Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeumban látható 2016. június 1-től július 17-ig.

További információ: Kudich Zsolt  zsolt@kudich.com   +36-20-9847-274 illetve a www.kudich-zsirmon.com és a www.facebook.com/Kudich.Zsirmon.Photography webhelyen.

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_104_700px.jpgKudich Zsolt és Winkler Róbert rendhagyó tárlatvezetést tartott a Wildlife Photographer Of The Year fotókiállításunkban

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_135_700px.jpgWinkler Róbert testközelben. Róbert a résztvevők közt a kiállításban kérdezte Kudich Zsoltot a fotózásról.

winkler-kudich_konybemutato_megnyito_2016_06_07_199_700px.jpgWinkler Róbert dedikál a "Nagyvárosi természetbúvár" könyvbemutatóján

További képekért kattints a galériára!

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr98808314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása