Őslénytani Esték a Természettudományi Múzeumban
Főzy István 4 részből álló ismeretterjesztő előadássorozata kézbe vehető kövületekkel

MIT CSINÁL A PALEONTOLÓGUS?

Természetrajzi múzeumként fontos küldetésünk, hogy a tudománykommunikáció eszközével is minél több embert érjünk el, minél több érdeklődőnek mutathassuk meg az élővilág és az élettelen környezet sokszínűségének azon részleteit, amelyeket teljes egészében csak muzeológusaink ismernek, hiszen ők foglalkoznak velük mindennapi munkájuk során, hivatásként.

Az április 20-án kezdődő Őslénytani esték sorozatunknak is célja, hogy az őslénytant nem ismerő érdeklődők holisztikus, ám az egyes témák kapcsán részletekre kiterjedő képet kapjanak arról, mit is csinál egy paleontológus a múzeumi mindennapokban.

"Geológus és paleontológus vagyok. Gyakran nekem szegezik a kérdést: Jó, jó, de mivel foglalkozol? Néha még a feleségem is megkérdezi, hogy mit csinálok egész nap a múzeumban. 

A 4 részből álló előadássorozat – néhány szélesebb érdeklődésre is számot tartó téma tárgyalása mellett – a fenti kérdésekre is igyekszik választ adni. "

 fozyplakat_honlappal_400px.jpg

Az előadások előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Regisztrálni e-mailben a termeszettudomanyi@gmail.com címen lehet. A jegyek és bérletek váltása a helyszínen, az előadás kezdete előtt a jegypénztárban lehetséges.

Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum

1083 Budapest, Ludovika tér 2.

Semsey előadóterem

Jegyár: 600Ft / előadás Bérlet: 2000Ft

Bérlet váltása esetén az állandó kiállításainkra egyszeri ingyenes belépést biztosítunk.

Az előadások időpontja és témái:

A KÖVÜLETEK VALÓS TERMÉSZETE

április 20. 17.30

Mélységes mély a múltnak kútja – írta Thomas Mann 1933-ban megjelent regénye bevezető soraiban. Mintegy 300 évvel korábban azonban a Föld és a rajta lévő valamennyi élőlény korát alig becsülték többre 6000 évnél, és volt, aki még azt is kiszámította, hogy a Paradicsomból való kiűzetés Krisztus előtt 4004-ben, november 10-én, egy hétfői napon történt. Mai ismereteink szerint a Föld 4,6 milliárd éves, és az élet nagyon korán megjelent rajta. Az ősmaradványokat sokáig a természet játékának, vagy mitikus lények maradványainak tekintették, bár mindig akadtak olyanok is, akik felismerték a kövületek valós természetét, és a hajdan volt élet dokumentumainak gondolták őket. Miről tanúskodnak valójában az ősmaradványok? Miért, és miként lettek teológusokból az első geológusok? Az előadás az ősmaradvánnyá válás lehetőségeiről, a földtörténeti múlt és a fosszíliák kapcsolatáról és a geológia idő mélységeiről és szól. Mélységes mély a múltnak kútja.
fozy_kep_1c_700px.jpg

A KÖVÜLETEK JELENTŐSÉGE

május 5. 17.30

Ősmaradványokat szinte minden üledékes eredetű kőzetben találhatunk, de ki gondolná, hogy egyetlen köbcentiméternyi írókrétában – amiről a kréta időszakot is elnevezték–, milliónyi kokkolit (sárgásmoszat mészvázú maradványa) rejtőzik? Hogy az eocén nummuliteszes mészköve túlnyomórészt óriás, megkövesedett egysejtűek maradványaiból áll? Az előadás a legfontosabb kőzetalkotó fosszíliák ismertetésén túl a kövületek kor- és környezetjelző szerepére is rávilágít. Választ kapunk arra, hogy mik azok az élő kövületek, s hogy mi köze a bibliai Lázárnak és az amerikai Elvis Presleynek a földtörténet nagy kihalási eseményeit túlélő növény-, és állatfajokhoz.
fozy_kep_2b_700px.jpg

AZ ÉLETFEJLŐDÉS MÉRFÖLDKÖVEI

május 18. 17.30

Az ősmaradványok – az élővilág múltjának dokumentumai –, gyakoriak, olykor tömegesen gyűjthetők. Vannak azonban különleges lelőhelyek is, amelyek maradványai az élővilág történetének kevéssé ismert pillanataiba engednek betekintést, és rendre előkerülnek olyan ritka maradványok is, amelyek új megvilágításba helyezik az élet fejlődéséről való ismeretinket. Egy előadás a nevezetes ősmaradvány-lelőhelyekről, a híres kövületekről, és a legendás kövületvadászokról.
fozy_kep_3a_700px.jpg

A KÁRPÁT-MEDENCE ŐSMARADVÁNYAI

június 2. 17.30

A Kárpát-medence rétegsorai páratlanul gazdagok a Föld és az élet történetének dokumentumaiban – hazánkban gyakoriak az ősmaradványok. Az előadás számba veszi a Kárpát-medence legidősebb és legfiatalabb kövületeit, az ordovíciumi mikrofosszíliáktól a jégkorszaki mamutig. Szó esik a tömegesen gyűjthető és a ritka kövületekről, a nagyközönség előtt ismeretlen csoportok képviselőiről és a népszerű dinoszauruszokról is. Ezek a kövületek bolygónk és a Kárpát-medence történetéről beszélnek és arról, hogy mindez mivé lehet. Az őket vizsgáló embert alázatra tanítják és arra, hogy ha röpke életében megragadja a múló időt és szédítő teret, jutalmul bepillanthat az örökkévalóságba.

fozy_kep_4b_700px.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr438602424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása