Ahogy az utóbbi évtized kutatásai bizonyították  a dinoszauruszok hajdani előfordulását Magyarországon, nemrég derült fény a növényvilág talán kicsit hasonló csoportja, a cikászok hazai előfordulására is.

írta: Erdei Boglárka

Persze nemcsak ennyi a párhuzam e két élőlénycsoport között: mindkettő a mezozoikumban (a földtörténeti középidőben) élte virágkorát, majd jelentős hanyatlásnak indult. Ugyan a cikászok nem haltak ki a földtörténeti újidő, a kainozoikum hajnalán, de jelentőségüket annyira elveszítették, hogy ma élő fajaik kivétel nélkül veszélyeztetettek, és gyűjtésüket, birtoklásukat, kereskedelmüket szigorú szabályok korlátozzák.

 Dioon fajokból álló "cikászerdő" a Montgomery Botanical Center kertjében
(fotó: Erdei Boglárka)

A cikászok rendje (Cycadales) közel 350 fajt magába foglaló növénycsoport, amelynek látszólag nem sok köze van Európához. Ma jelentős klímaváltozás lenne szükséges ahhoz (min. 17–18 °C évi középhőmérséklet és fagymentes tél), hogy ismét hazánkban üdvözölhessük őket. Utoljára kb. 15–20 millió évvel ezelőtt találhatták meg számításukat nálunk ezek a növények, amit a fosszilis leletek egyértelműen bizonyítanak – egészen a miocén közepéig a cikászok jelen voltak Európában, sőt Magyarország tájképéhez is hozzátartozhattak.

Mégis élnek ma Magyarországon cikászok?

Persze az előbbiek nem teljesen fedik a valóságot, hiszen cikászokkal ma is találkozhatunk hazánkban. A néhány botanikus kerti példány mellett a növénykereskedésekben ma már szinte közönségesnek mondhatók a cserepes cikászok (ezek legtöbbször a Cycas revoluta fajhoz tartoznak, de Zamia-fajok is fel-felbukkannak). Hamarosan a Magyar Természettudományi Múzeum herbáriuma is gazdagabb lesz egy különleges, elsősorban leveleket, tobozokat tartalmazó gyűjteménnyel. Mielőtt az olvasó megrémülne, hogy talán kihalással fenyegetett fajok utolsó példányairól lehet szó, megjegyezzük, hogy a gyűjtemény minden egyes darabja a floridai Montgomery Botanical Center élő növénygyűjteményéből származik, és begyűjtésük nem járt együtt egyetlen növény elpusztításával sem.

A levélalapok sok faj törzsén megmaradnak a levelek lehullása után is, ahogy ezeken a borzas Cycas-törzseken is látható
(Montgomery Botanical Center, fotó: Erdei Boglárka)

A mai cikászok elterjedési területe a Ráktérítő és a Baktérítő közé esik, tehát kizárólag trópusi, szubtrópusi vidékeken élnek. A legújabb fajlista szerint a jelenleg elfogadott két családban – Cycadaceae és Zamiaceae – összesen 10 nemzetségben több mint 340 fajuk ismert. Az új fajok leírása napjainkban is folyamatos. Ennek oka, hogy sokszor elzárt, nehezen megközelíthető, korábban nem kutatott élőhelyeken fordulnak elő.

A cikászok a felületes szemlélő számára könnyen összetéveszthetők a pálmákkal, mivel fajaik többsége a pálmákhoz hasonló levélkoronát visel a törzs csúcsán. A pálmák azonban zárvatermők, míg a cikászok a nyitvatermők közé tartoznak. Számos, a magvas növények között ősi tulajdonságuk van, egyebek között önálló mozgásra képes csillós hímivarsejtjük termékenyíti meg a petesejtet, hasonlóan egy másik ősi növényhez, a páfrányfenyőhöz (Ginkgo biloba). A cikászok hímivarsejtjei a növényvilág góliátjainak számítanak, akár az 500 mikrométeres (0,5 mm)  nagyságot is elérhetik (pl. a Kolumbiában honos Zamia roezlii esetében), ami már szabad szemmel is látható.

A cikászok többsége csak a bokorméretet éri el, de találunk köztük fatermetűeket is. Ismerünk fán lakó, ún. epifita fajt is, amilyen pl. a Zamia pseudoparasitica Panama esőerdeiből.

A csoport szigorúan kétlaki, azaz a hím és női tobozok elkülönült egyedeken találhatók. Tobozaik óriási méretet érhetnek el, a legnagyobbak akár 50 kilogrammot is nyomhatnak, mint pl. a Lepidozamia- és egyes Encephalartos-fajok női tobozai. Ráadásul az utóbbiak (és gyakran a magok is) színpompásak.

Az  afrikai elterjedésű Encephalartos ferox színpompás tobozai miatt közkedvelt a trópusi botanikus kertekben
(Montgomery Botanical Center, fotó: Erdei Boglárka)

Hatalmas női tobozokat fejleszt a mexikói Dioon edule is
(Montgomery Botanical Center, fotó: Erdei Boglárka)

Beporzásuk módját sokáig homály fedte – mára kiderült, hogy többségüknél a rovaroknak van ebben fontos szerepe. Leggyakrabban apró ormányosbogarak végzik a beporzást, miközben egész életciklusuk, szaporodásuk a cikász tobozához kötött, lárváik is itt fejlődnek. Egyik érdekességük, hogy a női toboz a beporzás időszakában rövid ideig hőt termel, így a környezetéhez képest akár több fokkal magasabb hőmérsékletet is elérhet; ezzel valószínűleg távozásra készteti a rajta táplálkozó rovarokat.

 Az Encephalartos ferox színpompás magvai (Montgomery Botanical Center, fotó: Erdei Boglárka)

A cikászok a légköri nitrogén megkötésére is képesek az un. koralloid gyökereikben élő cianobaktériumok segítségével, így a tápanyagszegény környezethez is képesek jól alkalmazkodni.

A növények erősen toxikus, karcinogén és neurotoxikus anyagokat tartalmaznak

Ha cikászt tartunk otthonunkban, jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy a mag legkülső, húsos részét, a sarcotesta-t kivéve e növény erősen mérgező, karcinogén és neurotoxikus anyagokat tartalmaz. Ennek ellenére a cikászok még ma is táplálékforrást jelentenek elterjedési területükön. A trópusi Amerika, Afrika és Ázsia őslakói, bevándorlói még ma is fogyasztják a cikászok keményítőben gazdag törzsét és magjait. Floridában még a 20. század első felében is működtek ún. cikászmalmok, ahol tonnaszámra őrölték lisztté a „coontie”, avagy a Zamia integrifolia fajhoz tartozó növények törzseit, és szállították az Amerikai Egyesült Államok északkeleti partvidéki városaiba. Felhasználás előtt különböző méregtelenítő eljárásoknak vetik alá a törzsek és magok legyalult, darált anyagát, de valószínűleg így is jelentős mennyiségű méreganyagot tartalmaznak.

Talán ezzel is magyarázható az idegrendszeri rendellenességek, betegségek átlagosnál nagyobb arányú előfordulása a cikászokat fogyasztó lakosság körében. Guam, az Egyesült Államokhoz tartozó sziget a Csendes-óceánon jó példa erre. Az idegrendszeri degeneráció és a demencia előfordulása majdnem százszorosa volt más országok átlagához képest. Mivel azonban a lakosok hatékony méregtelenítési eljárásokat alkalmaztak az előkészítés során, a demencia magas arányát a kutatók szerint nem az elfogyasztott cikászok méreganyaga okozta. A gondosabb vizsgálatok során kiderült, hogy a szigeten közkedvelt fogásnak számítanak a repülőkutyák, mint például a kókusztejben egészben főtt repülőkutya. A repülőkutyák egyik tápláléka a cikászok magja, amelynek toxintartalma idővel felhalmozódhatott az állatok zsírszöveteiben, így fogyasztásuk okozhatta az idegrendszeri betegségek nagy arányát a lakosság körében.

 Egy Cycas-faj fiatal, fejlődő levélkéi (Fairy Lake Botanical Garden, Kína, fotó: Erdei Boglárka)

Egy Cycas-faj női toboza (sporophylluma) a fejlődő magokkal
(Fairy Lake Botanical Garden, Kína, fotó: Erdei Boglárka)

Mivel a cikászok veszélyeztetett, igen ritka növények, azt gondolhatnánk, hogy érzékenyek a környezeti hatásokra. A viszontagságokat azonban meglepően jól viselik, igen ellenállók. Sok fajuk száraz, kietlen területeken fordul elő, olyan élőhelyeken, amelyet más növények nehezen viselnének el. Ugyanakkor szaporodásuk rendkívül nehézkes, mivel tobozokat csak sok év, sőt évtized elteltével és rendszertelenül fejlesztenek, így nem csoda, hogy csaknem a dinoszauruszok sorsára jutott ez a különleges növénycsoport.