Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Az élőlények számára a környezeti katasztrófák, mint például a vulkánkitörések, földcsuszamlások, tragikus események. Tömegesen elpusztulnak, betemetődnek, így alkotnak halálközösségeket. Ami tragédia az élőlényeknek, aranybánya az őslénykutatóknak. Az ilyen katasztrófák során elpusztult állatok könnyebben válnak kövületté, olyan ősmaradvány-együtteseket alkotva, melyek pontosabb képet adnak az egykori élővilágról, mint a szép, de egyedi leletek.

Írta: Szentesi Zoltán (Őslénytani és Földtani Tár)

A tetthely

A Villányi-hegység igen gazdag jégkorszaki ősgerinces lelőhelyekben. A hegység területén több mint 50 karsztos üreg vagy barlang rejt magában gerinces ősmaradványokat. A hegységnek nevet adó Villány városához tartozik a Somssich-hegy, melyen két lelőhely található.

A Somssich-hegy a templomhegyi kőfejtő felől.

Mindkettő egy-egy függőleges mészkőbarlang üregkitöltését képviseli. A Somssich 1 jelűben csak a legalsó réteg maradt meg, míg a 2 számú ősgerinces lelethely vöröses üledékekkel van kitöltve mintegy 9,5 méter mélységben. Ez sokkal ígéretesebb volt az azt 1974 és 1984 között rendszeresen ásató Jánossy Dénes és Topál György számára is.

Kik éltek, haltak itt a jégkorszakban?

A nagyemlősök leletei ritkák és töredékesek, viszont annál gazdagabb a kisemlős fauna, melynek fő tömegét a pocokfélék adják. Ez utóbbi csoport alapján a lelőhely korát nagyjából 800-900 ezer évesre (a kora- és a középső jégkorszak határól származóra) becsülték. Jelentős még a rovarevők és a kisragadozók jelenléte is a leletanyagban. A lelőhelyről leírtak több madárfajt, de halakról is tettek említést. A növények közül az ostorfa magja gyakori, míg a gerinctelen állatok közül a kagylók és a csigák. A leleteket a Magyar Természettudományi Múzeumban helyezték el. A tudomány fejlődése megkívánja a leletek és értelmezésük felülvizsgálatát, melyre egy több szakértőt is foglalkoztató kutatócsoport (Paleontológiai Kutatócsoport) alakult Pazonyi Piroska  vezetésével.

Csúszómászók a tömegsírban

A lelőhelyről begyűjtött csúszómászókhoz (kétéltűek és hüllők) sorolható leletek száma elérte az 1,2 milliót. Ezek közül mintegy 90 példánnyal a farkos kétéltűek (szalamandrák és gőték) csak színesítik a palettát. A béka-félék ennél lényegesen nagyobb mennyiségben (kb. 185 ezer csontmaradvány) kerültek elő.

 Kétéltű leletek a Somssich-hegyről

Minden rétegben tömegesek a zöld varangyok csontjai. Bár szinte minden rétegben jelen vannak a barna varangyok és az ásóbékák, csak igen kis egyedszámban. A dúsabb növényzetet kedvelő levelibékák, gyepi békák és a vízkedvelő unkák azonban ritkák, bár több alkalommal is megjelennek a rétegsorban. A hüllők közül a mocsári teknősök töredékes maradványai csak néhány rétegben, míg a lábatlan gyíkok és a zöld gyíkok majdnem mindegyikben jelen vannak. A siklófélék jelenléte viszont tömeges, számuk eléri az 1 milliót.

Kígyócsigolyák nagyemlős csontjából készült „címkével” ellátva a Somssich-hegyről

A leggyakoribbak a kockás-, a vízi-, valamint az erdei siklók csigolyái és ritkábban ezek koponyacsontjai. Vipera-félék maradványai csak néhány rétegben és igen töredékes csontok formájában kerültek elő.

Mit üzennek a csontmaradványok?

A tanulmányozott leletek olyan állatok maradványai, melyek képviselői ma is élnek, ezért a környezeti igényeik (hőmérséklet-, táplálék- és vízigény stb.) viszonylag jól ismertek. A jelenre vonatkozó ismereteink alapján következtethetünk arra, hogy milyen volt, és hogyan változott az egykori klíma a vizsgált területen. A puhatestűekre és emlősökre vonatkozó adatokat összevetve a csúszómászókéval, jól követhető a klíma változása az üledékek lerakódása során. A meleg és nedves erdei környezetből fokozatosan alakult ki egy hűvös és száraz sztyeppe. Ez utóbbi többször változott bokros, ligetes környezetté, mely egy állandóan változó víztest (pl. egy patak) közelségére utalhat.

Egy ilyen alapos, lehetőség szerint mindenre kiterjedő kutatás segíthet modellezni az egykori klímaváltozásokat és az élővilág válaszreakciót ezen eseményekre.