Magyar Természettudományi Múzeum Blog

Szerző és képek: Németh Tamás

„Minden tele van ilyen kis cuki lényekkel” – hangzott el egy barátom szájából a minap. Behozta, megnéztük. Dohánybogár volt.

Az érthető, hogy nyáron berepülnek a szúnyogok, bemásznak a pókok a lakásba, vagy kirándulás után véletlenül hazavisz az ember pár katicát, de azt nem is gondolnánk, hogy télen is milyen sok apró élőlénnyel osztozkodunk lakóhelyünkön. A magasabb hőmérséklet miatt az amúgy tavasszal aktív bogárfajok kifejlett alakjai (imágói) lakásokban, házak körül már a tél vége felé előbújhatnak, vagy akár megszakítás nélkül, egész évben jelen lehetnek. Sokszor tudtunk nélkül élik gondtalan életüket a lakás rejtettebb zugaiban.

A szinantróp, azaz épületlakó fajok közül az utóbbi hetekben a dohánybogár (Lasioderma serricorne) került be gyűjteményünkbe. A 3 milliméteres, fényes barna bogár az álszúfélék (Ptinidae) családjába tartozik. Szinte bármilyen növényi eredetű anyagban megtelepedhet. Emiatt az adakozó kedvű állampolgárok a legkülönbözőbb fűszerekkel, teakeverékekkel és száraz tésztafélékkel teli üvegeket hoztak be hozzánk, melyekben bogarunk nemzedékei élték eddig vidám életüket. A megbontott és sokáig fel nem használt élelmiszerekben tavaszra tömegesen elszaporodhat bogarunk, melynek jelenlétére a kiszökő, fényre is repülő egyedek hívhatják fel figyelmünket. Mivel gyűjteményünk főként a természetes élőhelyeken élő fajokból áll jól, mindig érdeklődve és nagy örömmel fogadjuk az ilyen felajánlásokat.

Dohánybogár (Lasioderma serricorne) fűszerkeverékben

Egy másik álszúféle inkább kora tavasszal jelenik meg akár a legtisztább lakásokban is. A kenyérbogár (Stegobium paniceum) lárvája különféle állati és növényi eredetű anyagokban fejlődik. Brazíliából kapott, kitömött pirájában, konyhapult mögé esett kenyérsercliben vagy akár a parketta repedéseiben összegyűlt kekszmorzsákon is kifejlődhet. A dohánybogárral megegyező méretű faj fakóbb színű a rokonánál, és szárnyfedőin jól kivehető barázdák vannak.

Kenyérbogár (Stegobium paniceum)

A tolvajbogarak (Ptininae) pókszerű, főként éjszaka aktív, apró bogarak. Számos fajuk épületlakó, akadnak köztük olyanok is, melyekkel a természetben csak egészen ritkán találkozunk. Ezek padlásokon, fáskamrákban, vályogházak falában, öreg szőnyegekben és barlangokban élnek leginkább. A csupasz hólyagbogár (Gibbium psylloides) bizarr kis szerzet, évtizedek óta nem került elő hazánkból. A legtöbb ősrégi, múzeumi példányunk főként a fővárosból, néhány közülük a Bartók Archívumból való. Régi szőnyegekben vagy olyan öreg házakban fordul elő, ahol a falban valamilyen növényi eredetű anyagot, például szalmát használtak szigetelőanyagnak. Sokkal gyakoribb a közönséges tolvajbogár (Ptinus fur). Kertes házak melléképületeiben és fáskamráiban néha már decemberben is mászkál, sokszor csapatosan. Ahogy besötétedik, tömegesen bújnak elő a tolvajbogarak, és ilyenkor elemlámpa segítségével megfigyelhetők. Fehérre meszelt házak falán például könnyű észrevenni, ahogy a hímek akár a fagyponthoz közeli hőmérsékleten is kitartóan, ám a hideg miatt lelassulva keresik párjukat. Ha veszélyt éreznek, hirtelen megmerevednek, és a földre dobják magukat. Vidéki házak körül, különösen, ha a közelben állatokat tartanak, sok más tolvajbogárfaj is előfordulhat. A hasonló megjelenésű fajokat még a szakértők sem tudják könnyen megkülönböztetni.

Közönséges tolvajbogár (Ptinus fur)

Csupasz hólyagbogár (Gibbium psylloides)

A halálórája inkább erdőszéli, régebbi építésű, vagy öregebb bútorokkal berendezett házakban ketyeg. Népi hiedelmek szerint az éjjel hallható kopogás rosszat jelentett. Azt gondolták, hogy a házban fekvő, nagybeteg ember utolsó percei peregnek. Valójában csak napjaink műbútorasztalosainak okoznak plusz munkát a tettesek, melyek szintén az álszúk közé tartoznak. Az álszúfélék egyes fajai, például a közel 4 milliméteres nagy álszú (Xestobium rufovillosum) száraz fában, néha bútorokban, gerendákban fejlődnek. A hím szó szerint a fába veri fejét (pontosabban előtorát), így kommunikál a nősténnyel. Az álszúk romantikus történetét mi a „perceg a szú” kijelentéssel illetjük, pedig a rendszertanilag teljesen máshová sorolt valódi szúfélékhez (Scolytinae) semmi közük. A valódi szúk nagyrészt legyengült vagy frissen elhalt fák kérge alatt fejlődnek. Helytelen tehát az a kifejezés, hogy szúrágta deszka, mert olyan nincs. Álszúrágta deszka, az lehet. A belül szétporladó gerendák, elgyengült lécek pedig sokkal inkább a házi cincér (Hylotrupes bajulus) ténykedésének eredményei. Ez nagyobb testű bogárfaj, így a lárvája is jelentősebb károkat okozhat.

Nagy álszú (Xestobium rufovillosum)

Készletkártevő bogarakat leginkább a konyhában találhatunk. Ki ne hallott volna a babzsizsikről vagy a borsózsizsikről? A rizszsuzsok (Sitophilus oryzae) nem zsizsikféle (Bruchinae), hanem ormányosbogár (Curculionidae). Közeli rokonaival, a gabonazsuzsokkal (Sitophilus granarius) és a kukoricazsuzsokkal (Sitophilus zeamais) különféle szemes terményekben okozhat kárt. Mivel teljes életciklusuk lezajlásához alig kell másfél hónap, könnyen elszaporodhatnak egy elfelejtett, félig teli rizseszacskóban, ahogy ezt a kolléganőnk által behozott kis populáció is bizonyította.

Rizszsuzsok (Sitophilus oryzae)

Kukoricazsuzsok (Sitophilus zeamais)

A múzeumbogarak egyes fajai szintén gyakori vendégek lehetnek otthonunkban. A természetben madárfészkekben, állati maradványokon, fakéreg alatti rovartetemek közt élő bogarak otthonunkban is remekül boldogulnak. A tapéta szélénél, a küszöb alatt, a szekrények mélyén mindig akad egy-két falat, ami elég ahhoz, hogy ezek a tarka kis bogarak kifejlődhessenek. Az első tavaszi szellőztetéskor pedig semmi nem tartja vissza például a kis múzeumbogarakat (Anthrenus olgae), hogy a közelben virágzó növényekről, például kedvencükről, a gyöngyvesszőről berepüljenek lakásunkba. Az északi nagy múzeumbogár (Anthrenus scrophulariae scrophulariae) szintén viráglátogató, mindkét faj rovargyűjteményekben okozhat károkat. A múzeumbogarak rokonságából több, korábban nem jelentős, vagy épp hazánkból egyáltalán nem ismert faj előfordulásával számolhatunk. A szűzporva (Reesa vespulae) pár éve jelent meg nálunk, első példányait a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában fogták. Feltehetően a múzeumi anyagok kölcsönzésével kerülhetett ide az amerikai eredetű, veszélyes kártevő. Megjelenése óta ez a faj a legjelentősebb károkozó, lárvája teljes gyűjteményeket képes elpusztítani. Veszélyességét fokozza, hogy szűznemzéssel szaporodik, így újrafertőzés nélkül is önálló populációi alakulhatnak ki egy-egy zárt helyen, például egy múzeumi rovarfiókban. Szintén az utóbbi időben behurcolt faj az afrikai szűcsbogár (Attagenus smirnovi), mely egyre több helyről kerül elő a fővárosból, például a Budapesti Corvinus Egyetem préselt növényeiből, de lakásokból is.

Északi nagy múzeumbogár (Anthrenus scrophulariae scrophulariae)

Azok az „apró kis barna bogarak a lisztben” feltehetően kislisztbogarak (Tribolium-fajok), melyekkel a természetben csak elvétve fut össze az ember. Ott főleg elhalt fák laza kérge alatt összegyűlt állati és növényi maradványokon, a „rágalomban” fejlődnek, de sokkal gyakoribbak raktárakban vagy malmokban. Nagy testvérük a madár-és hüllőeledelnek is tenyésztett közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor). Ha már ez a másfél centiméteres bogár is gyakori vendég otthonunkban, akkor már érdemes elhúzni a konyhabútort a faltól, és alaposan kitakarítani mögötte. Sok gyászbogárfaj élhet a ház körül, különösen ólak környékén. A lehulló termények és tápok morzsalékában az alomlakó gyászbogár (Alphitophagus bifasciatus) és a penészevő gyászbogár (Alphitobius diaperinus) fejlődhet.

Apró kislisztbogár (Tribolium madens), kukorica-kislisztbogár (Tribolium castaneum) és közönséges kislisztbogár (Tribolium confusum)

Népszerűbbek biztos nem lettek a bogarak egy ilyen írás nyomán, de védelmükben elmondható, hogy más rovarok sokkal gyakrabban fordulhatnak elő otthonunkban. Az ezüstös ősrovar vagy pikkelyke (Lepisma saccharina) biztosan okozott már elkerekedő szemet, ha a fürdőszobába lépésünkkor fürgén búvóhelyet keresett előlünk. Annak ellenére, hogy sokféle anyagot fogyaszt (az enyves ragasztóktól, az emberi hajon át a saját levedlett bőréig), nem jellemző, hogy egy mai, modern lakásban kárt okozzon. A fürdőszoba lefolyója mellett feszítő apró lény pedig nagy valószínűség szerint egy lepkeszúnyog (Psychoda alternata). Lárvája a lefolyórendszer mindig nyirkos, esetleg szennyeződésekkel borított falán él. Szerencsére tárbérlőink sincsenek biztonságban, mert egy „borzalmas bogarantyú”, a légyölő pókszázlábú (Scutigera coleoptrata) ritkíthatja állományaikat. Ő természetesen nem bogár, sőt nem is rovar, hanem a soklábúak (Myriapoda) közé tartozik. Róla a kevésbé gyakorlott internetező is bőségesen talál különféle cizellált eszmefuttatásokat a világhálón.

Az írás változata az Élet és Tudomány 2015. februári számában is olvasható.

Németh Tamás
MTM
Bogárgyűjtemény